Next
Previous
19

Lelkisegélyszolgálat

Az történt, hogy szó szerint halálra untam már magam, Caligo elpusztítása óta a legnagyobb izgalom az volt a létezésemben, hogy Bill kis híján kicsinált. Nagy unalmamban már a világépítésre is ráfanyalodtam, ahogy azt az előző bejegyzésben említettem, és minden szerénység nélkül állíthatom, hogy gyönyörű világ lesz és lángoló, mint a legvadabb szerelem!

Viszont ami a legborzalmasabb volt az egészben unalomban, hogy már a szerelem sem elégített ki igazán. Na igen, ez volt az a pillanat, amikor rádöbbentem, hogy még az is jobb volt, amikor vámpírként ébredtem Caligóban... Még hogy nincsenek érzéseim! Éreztem én, hogy baj van, másképp hogy lett volna képes Bill khm... Átbaszni? Úgy, hogy beleuntam a létezésbe.

Elég keveset meséltem itt Billről, na nem véletlenül. Naná, hogy sértette az önérzetem az egész sztori! De már túl vagyok rajta, és az egyetlen, ami nem hagy nyugodni, hogy hogyan voltam képes olyan szinten beleunni mindenbe, hogy akkor - Egy éve már? Vagy fél? Fogalmam sincs, a földi időt még mindig máshogy érzékelem -, tehát amikor Bill belépett a képbe, gondolkodás nélkül elfogadtam az ajánlatát. "Legyél valaki más! Legyél valami sokkal több, mint te!" és hasonló parasztvakítás. Persze tudtam, hogy csapda, de gondoltam mit veszíthetek? Tudtam mit veszíthetek. És éppen azt akartam elveszíteni. Önmagam. Hát, majdnem sikerült.

Jah, depis démon, jó vicc, mi? Meg már a szerelem sem elég... Milyen szöveg ez? De hát ismertek, beleszeretek valakibe, élvezem, amíg nem az enyém, aztán hopp, az enyém lesz, kicsit még azt is élvezem, aztán megunom és megölöm. Vagy nagyon kivételes esetekben ő öl meg engem.
De a végeredmény mindig ugyan az. Mindig. Persze ezzel eddig is tisztában voltam, de kit érdekelt az egyhangúság, ha mindennél jobban élveztem?
Csak aztán már nem élveztem.
0

Mi a helyzet?

Újra itt, drágáim!

Az utóbbi napok fényében rám tört a blogolhatnék. Igazából akartam mesélni a Rómában tett kirándulásunkról, arról, hogy kerestem Isten, és annyira megtetszett az a sok rohadt nagy templom, hogy elhatároztam, hogy vallást alapítok. De ahhoz kell egy világ is. Igen, igen, a Föld, de... Jah. A Föld. Hagyjuk már a Földet. Csinálok majd magamnak egy világot. És akkor tényleg én leszek Isten.
Jah, lehet, hogy rám ragadt némi isten-komplexus, de Vatikán elég inspiráló volt.

Hogy isteni terveimen kívül mivel töltöm a mindennapjaimat? Nos, kamaszok viharos szerelmi életébe ütöm az orrom, mert ha valamiben, hát a szerelemben igazi szakértő vagyok. Komolyan, párkapcsolati tanácsokat kéne adnom. Annyira imádni valóak!
5

Időtlenül II.

Posted in
Időtlenül

Gerard:
(földi időszámítás: 2008. augusztus
Caligó: a világ pusztulása előtt párszáz évvel, és néhány nappal az MVR utolsó fejezete után)

Talán órákon át pihegtünk egymás mellett, némán. A tőrt még mindig a kezemben szorongattam. Adam a felsőtestemet cirógatta a karmaival. Úgy éreztem, ez egy igazán tökéletes pillanat az életemben. Mintha egy fura másik világba csöppentem volna, aminek semmi köze ahhoz, mint ahol régebben éltem.
Olyan egyenletesen vettem a levegőt, hogy lassan kezdtem elbóbiskolni. Adam puha csókokat nyomott a vállamra, amiktől teljesen összeborzongtam.
Egyértelműen ez a szex volt életem legjobbja. Annyira vad, brutális és kegyetlen, mégis Adam oldalán én voltam a legboldogabb férfi.
Csókban összeforrva, már készen egy újabb menetre, hangos puffanást hallottunk és a terem közepén két alak jelent meg: Lucy, és Chris. A fiú Lucy (most fekete-élénkrózsaszín pöttyös) szoknyája alá nyúlt, Lucy pedig hangosan vihorászott a tőle megszokott irritálóan éles hangon. Olyan vadul smároltak, hogy egyáltalán nem vettek észre minket.
Amikor már úgy látszott, hogy a fiú másodperceken belül arra a kanapéra akarja dönteni Lucy-t, ahol mi feküdtünk – azaz idő közben már fölültünk –, Adam morcosan megszólalt:
– Na takarodjatok innen!
Lucy és Chris összerezzent, az első nagy döbbenet után pedig Lucy arcán nagyon széles, és nagyon nem jókislányos vigyor terült el.
Igyekeztem a lehetőségekhez mérten minél jobban takarni a meztelenségem, hogy a váratlan vendégek minél kevesebbet lássanak belőlem. Adam-et viszont nem zavart, hogy Lucy mit lát, és mit nem.
 – Úúúúúúrééég! Ti éppen... – vigyorgott Lucy és a szája elé kapta a kezét.
– Nem, már végeztünk. – mondta hűvösen Adam.
6

Van, aki pontosan annyinak lát, amennyi vagy

Posted in
– … és még csak észre sem veszed, ahogy felzabál! – sóhajt Priscilla szórakozottan. Keresztbevetett lábbal ül a kőfal tetején. Bokáig érő fekete szoknya, combközépig érő hasítékkal, csontfehér selyemblúz. Cipői valahol a kőfal aljánál.
– Miről beszélsz? – hebeg Adam és a lábát lógázza.
– Ugyan már! Te vagy a kedvenc desszertje! Ne mondd, hogy nem tűnt fel. Komolyan azt hitted, sikerült kiraknod a sárga démonkát a kastélyodból? Ennyire nem lehetsz naiv!
– Aha. És mégis mi a francot csináljak? – mordul fel Adam durcásan.
– Hagyd abba a faszoskodást.
– Tudtam, hogy rád mindig számíthatok, Sis. – Adam összeszorított fogokkal vigyorog.
Pár perc csönd, Adam szólal meg újra.
– Lehet, hogy Caligo meg mindent tényleg… – Valami olyasmit akart mondani, hogy fontos volt-e a világ, de Pris félbeszakítja.
– Ó, igen? – Szemében harag robban Adam szavaitól. – Tudod, drága egyetlen kisöcsém, veled ellentétben én TÉNYLEG szerettem Lucyt. Ne, ne gyere itt nekem a baromságaiddal! És ne merd még egyszer előhozni, hogy jajj de jó volt Caligo… Vagy az a kis észak-amerikai kocsma. Én túl tudtam lépni úgy, hogy örökké megőrzöm az emlékét. Te csak ne nyafogj a mondvacsinált szerelmeiddel! Ó, Gerard, ó életem szerelme, ó, Lorenna, ó, Gizella! És én mindig jövök amikor utánam nyavalyogsz. Ja, hát mert egy barom vagyok, az tény – sóhajt Pris, majd mosolyogva folytatja. – De élvezem a könnyeid, Adam, Zarell, Dilan... Dame? Ez van.
– Ki voltam Adam előtt? Mielőtt anyánk megszült. Kik voltunk?
– Még hogy Bill nem rágja az agyad! Még hogy Lia már nem korlátoz! – hüledezik Pris művien, aztán felkacag.