2

29/1. nap (éljenek a kihívások!)

Posted in ,

Folytattam a nézelődést az interneten, csak most blogok között, mert kíváncsi voltam, hogy az emberek miről osztják meg a gondolataikat. Ezzel kapcsolatban bukkantam rá egy „29 napos kihívás” dologra, és mivel imádom a kihívásokat, és Christi pedig volt olyan kedves, hogy megosztotta velem a „napi témákat”, bele is vágnék a dologba. Elvileg ugye ennek az lenne a lényege, hogy minden nap az adott témáról írok, de hamarosan elkerülök internet közelből, úgyhogy most csak elkezdem, aztán majd szépen folytatom. Attól ez még így is kihívás. :P Vámpír vagyok, megtehetem!

1. nap: Írj néhány alapinformációt magadról
Vámpír vagyok. Azt hiszem ez a legalapabb alapinformáció, amire szükségetek lehet. Ezen kívül… Van ide már feltöltve néhány ilyen kérdőív szerűség adataimmal, de akkor most legyen így, összefüggő szövegként is. 20 éves korom környékén tettek vámpírrá, tehát a testem kinézete nagyjából 20 évesnek felel meg. Ezzel aztán most sokat mondtam, mi? Magas vagyok, 180 centi fölött, nem vagyok egy agyonsportolt alkat, de nyüzüge sem. Egészen sötétbarna, nagyjából hát középig érő hajam van éppen, a legtöbbször összefogom. A szemem kék. Tudjátok az a szép, jéghideg kék. Ja, nem tudjátok. Még nem láttatok. Na de majd idővel! Kinézetre szerintem ennyi elég. Ha nem, akkor lehet kérdezni, szívesen megadok én nektek MINDEN méretet, ha érdekel… :P
Ja, még mondjuk a ruházkodás… van, hogy csak térdnadrágban mászkálok otthon, de néha anélkül is. Utcára meg bármi jöhet, ami fekete. Mondjuk más színtől sem zárkózom el. Van egy kedvenc hosszú bőrkabátom. Öltönyt csak NAGYON különleges alkalmakkor hordok… ;)

Más alap információ… Szerintem ne akarjatok velem közelebbről megismerkedni, mert az is lehet, hogy átharapom a tokotokat, aztán egészen véletlenül meghaltok. Ez nem tart vissza senkit? Hümm... Bátrak vagytok! Ezt szeretem! Persze az is megeshet, hogy túlságosan leköt a személyiséged, és akkor nem öllek meg. Esetleg lassabban, hogy minél jobban megismerjelek. Kegyetlen is vagyok egyébként. Szeretem a szadizmust. Beképzelt is vagyok. Egyszerűen imádom magam!
Ezek nem túl előnyös tulajdonságok, mi? Vannak azért jók is! Szeretem az embereket, és ha éppen túllépek a kínzó éhségemen, nagyon ragaszkodó tudok lenni. Mondjuk egyesek szerint ez is a rossz tulajdonságaim közé sorolható… Amúgy meg kedves vagyok, és szeretek beszélgetni. Bárkivel. Bármiről. Társas lény vagyok (amíg le nem mészárolom a társaságot…), és optimista, amire szükségem is van a rohadt hosszú, örök életben. Jó vagyok az ágyban. Meg bárhol máshol is. 

Ja, hogy már megint nem voltam képes lepötyögni, hogy mi a teljes nevem, pontosan melyik évben lettem vámpír, és mi a nemzetiségem… Nos drágaságaim, ez még mindig az én titom. Annyi támpontot azért adok, hogy nem kell ragaszkodnotok annyira a ti időtök, és a ti nemzeteitekhez… ;)
Vagy egy testvérem, Priscillának hívják, és nagyon szeretem, ez még egy fontos információ.

Röviden tömören: tökéletes vagyok, és éppen készülök meghódítani ezt a világot is.
Ennyi legyen elég alapnak.

Csók drágaságaim!

2 megjegyzés:

  1. Mocskos, undorító vámpírok!
    Már, ha azok vagytok.
    Úgy sem éltek sokáig. Főleg, hogy még itt interneten is sztároljátok magatokat...

    VálaszTörlés
  2. Na, most aztán összeszartam magam! ;D

    VálaszTörlés

Wattpad