0

29/12.nap: Kedvenc focicsapatod

Posted in
Annyira még nem vagyok jártas a világotokban a sportok terén, hogy választani tudjak.
Nem mintha maguk a sportok különösebben lekötnének. A vadászat kivétel. 


Ígérem, a következő már hosszabb bejegyzés lesz! Kár is volt külön erre "pazarolni a lapot", de ha már eddig ilyen szép rendszerbe volt, hogy minden nap egy bejegyzés, hát maradjon is így.

0 megjegyzés:

0

29/11.nap: Mi az a 3 szó amit minden nap említesz?

Posted in
Ez bizony megint egy rövidke bejegyzés lesz.
Biztos rengeteg szó van amit (majdnem) minden nap említek. Elég sokat beszélek, bár ezzel nem tudom mennyire mondok újdonságot. Igaz, úgy tapasztaltam, hogy nálatok előfordul, hogy aki az interneten állandóan osztja az észt, az "élőben" igen csöndes. Nos, nálam ez nem így működik, én állítólag mindenhol sokat pofázom.

Na, visszatérve az eredeti témára, érdelem szerűen nem minden nap említem, mert van amikor végig alszok heteket, hónapokat...
Legyen mondjuk a "vadászat","drágám" és... "kuss". 

0 megjegyzés:

0

29/10.nap: Mi a kedvenc idézeted?

Posted in ,
"Háromlábú asztalon nehéz halat fogni" (Sherly Yolen)
Ha lesz rá módom, elmesélem ennek a kis szösszenetnek a kerettörténetét is, bár úgysem garantálom, hogy sokkal értelmesebb lesz.

Csak hogy legyen valami a ti világotokból is.
"Előfordult már magával, hogy focimeccsen volt, és elkalandozott a tekintete és megpihent... ráirányult egy tömegre, majd lassan rászegeződött egyetlen emberre? Attól a pillanattól az a valaki már nem része a tömegnek. Egyénné válik, egy pillanat alatt. Ez ellenállhatatlanná vált" (Following c. film, 1998, Rendező: Christopher Nolan)

0 megjegyzés:

0

29/9.nap: Mutasd be a legjobb barátod!

Posted in ,
A legjobb barátom, a húgicám Priscilla. Már itt hozzátenném azt, hogy az ő véleménye szerint a nővérem. Ez a kis kavarodás annak köszönhető, hogy ő később született mint ember, viszont előbb lett vámpír, mint én.

Kezdjük a külsővel: hosszú, derékig érő, hullámos, aranyszőke haja van, kék szeme, és ahogy nálatok mondanák "bombanő" alkat. Ezzel a leírással most igazán nem mondtam sokat, de mindenki nyugodtan képzeljen el egy szexi szőke cicababát aki után minden élő vagy halott pasi megfordul. Persze ha megismerkedik vele az ember, a "cicababa" jelző rögtön eltűnik a gondolatai közül. Higgyétek el, én hozzá képes egy emberlelkű lény vagyok. Ő sokkal inkább hasonlít anyára, akiről már említettem, hogy egy valóságos gyilkoló gép, és Priscilla még csak nem is akárhogy csinálja! A legdurvább vérengzés kellős közepén sem veszít a bájaiból. Nem csodálom, hogy kell a pasiknak.

Számomra azonban fontosabb tulajdonsága, hogy mindig számíthatok rá, attól a pillanattól fogva, hogy vámpírként megismertem. Nem mondhatok róla túl sok mindent, mert velem ellentétben ő nem kedveli, hogyha a magánéletében vájkálnak.
Azt azért elárulhatom, hogy az anyánk tette őt vámpírrá, de ennél még különlegesebbé teszi az, hogy csecsemő korától fogva vámpírok közt nevelkedett, így sosem volt igazán ember, az anyatejjel együtt szívta magába már a vért is. Na persze csak apránként, anyánknak volt annyi esze, hogy csak akkor tette őt vámpírrá, mikor már a teste elérte a "kifejlettséget". (Értsd: 16-18 év körül testben van.)

Néha sajnálom őt, mert még csak annyira sem tud belegondolni milyen lehet halandónak lenni, mint én, ezért nem is igazán fogja föl a ti értéketeket. Az ő szemében csak puszta vacsora vagytok, nem érti, hogy én miért tudok veletek annyit csevegni előtte. Emiatt vannak is néha vitáink, de azt be kell látnom, hogy elképesztően toleráns velem, hiszen több ezerszer is képes tőlem végighallgatni ugyan azt, amikor az emberekről lelkendezem. Szerintem valójában még élvezi is a dolgot, csak nem hajlandó belátni. Fú, ha ezt most olvasná, mit kapnék! Na nem mintha el tudna bánni velem... Maradjunk annyiban, hogy nagyjából ugyan az a "súlycsoport" vagyunk. Elég durva kis háborúink voltak még annó, de hát ezek a szép idők is elmúltak. Volt, hogy ki akartam nyírni. Komolyan. "Mentségemre" legyen, hogy kezdő vámpírként elég sokat terrorizált engem a szeretett testvérkém. De hát egy kis testvéri civódás a legjobb családokban is előfordul.

A mostani kis hobbimat sem érti, nem azért, mert nem hisz a különböző világokban, vagy ilyesmi, egyszerűen elég neki a sajátunk, hiába próbálom neki elmagyarázni, hogy milyen korlátlan lehetőségünk van egy új világban, többről meg már nem is beszélve!
Azt hiszem, kicsit a szokások rabja. Nem mondom, hogy csökönyösen ragaszkodik az állandósághoz, de az tény, hogy kevésbé kalandvágyó mint én. Egyszer sikerült egy igazán nagy mókába belerángatnom, azóta állandóan azt hallgatom, hogy mekkora hibát követtünk el... Oké, lehet hogy van benne valami, de hát már megtörtént, úgyhogy ez van.

0 megjegyzés:

0

29/8.nap: Négy dolog, amit el szeretnél mondani különböző embereknek

Posted in ,
Vicces téma, és nem valami hosszú...
Na de nézzük, kinek mit mondanék most így kapásból!

 - Gerardnak, hogy ne legyen egy szerencsétlen kis pöcs.

 - Jázminnak nagyjából ugyan ezt, csak talán egy kicsit finomabban, mondjuk hogy szedje már végre össze magát, és kezdjen el élni.

 - Gizinek, hogy szeretem, bár ez már olyan unalmas és elcsépelt kezd lenni, hogy lehet, inkább csak annyit mondanék, hogy "ezaz, sikíts csak"...

 - Vámpírkisasszonyomnak, hogy majd egyszer meghálálom a segítségét.

 - Freddynek pedig, hogy: csak egy nyomorék pedofil vagy! (Esetleg egy gyerekes "bibibiii' is jöhet a végére. A többit meg majd megbeszéljük "személyesen". Én várlak, haver!)

Ez most ennyi lenne, szerintem nincs értelme tovább ragozni, ennyi mára az én kis vallomásom.

Nem a témához kapcsolódik, de azért szólok, hogy az elkövetkezendő hétben csak mobilról fogok tudni netezni, úgyhogy nem minden nap lesz friss iromány, és a bejegyzések nagy részét is most úgy csináltam, hogy előre "beütemeztem", szóval majd kiderül, hogy egyáltalán kegyeskedik-e feltölteni őket. Majd meglátjuk. Ha látjátok ezt a bejegyzést, akkor sikerült. ;)
A chatbe se fogok tudni reagálni / olvasni az oda érkezett üzeneteket, úgyhogy ha van valami, akkor inkább kommentbe, vagy Facebook-on, ha kérhetem!
Csók drágaságaim!

0 megjegyzés:

0

29/7.nap: Szoktál olvasni? Mik a kedvenc könyveid?

Posted in , ,

Van aki nem szokott olvasni? Milyen kérdés már ez? Vagy nálatok még mindig elterjed az analfabétizmus? Azt hittem ehhez már elég fejlettek vagytok. Másrészt meg ha nem tudnék, hogy olvasnám el a kérdést? Vagy valaki felolvasná nekem? Mókás.
Oké, persze egy kérdés elolvasása még nem számít szokásnak. Szóval, röviden és tömören: igen, szoktam olvasni.

Egyik kedvenc könyvem Fighalrd Ěrnels: A narinnok éneke.
Legalábbis valahogy így írják, nincs néhány olyan karakter a billentyűzeten amire szükség lenne, de azt hiszem ez lényegtelen, mivel sem a szerzőt, sem pedig a címszereplőket nem ismeritek. Ez egy amolyan filozófiai mű, ami a létezésünk kérdéseit, többek közt a vámpírok kialakulását boncolgatja. Jól hangzik mi? Én is így gondolom. A nagy része természetesen inkább csak amolyan sztorizgatásokbó áll, de azért kellemes olvasmány. Persze még az előtt íródott, hogy felfedtük volna az emberek előtt a létezésünket. Még jobban hangzik, igaz? Most tényleg szeretnétek, ha ilyen... komolyabb hangvételű témákról is írnék, nem csak laza kis bejegyzéseket? Majd még meglátom. Előfordulhat hogy egyszer kedvem szottyan megosztani veletek egész fajom világrajöttének történetét. Ez persze nem lenne sokkal mélyre hatóbb mint nálatok az evolúció és ilyesfélék.

Nagy kedvenc még Sophie Dentel-től A halottasház macskái című remekmű, valamint most kezdtem el olvasni Jehloum Wirram-tól egy jó kis sci-fit különböző világok témájában.
Most komolyan, nektek eddig mennyire volt érdekes ez a bejegyzés? Gondolom semennyire, mert fogalmatok sincs, hogy miről zagyválok. Mint amikor eleinte én mindenhol ilyenekkel találtam szembe magam, hogy "Gyűrűk Ura" meg "Harry Potter" mint népolvasmány... Az előbbiből megnéztem már a filmet, hát... érdekes. Igazából nem teljesen értem, hogy mi a szarért kellett okvetlenül gyalogolni azzal a rohadt gyűrűvel, na de mindegy. Talán egyszer az olvasásra is rászánom magam. A tini varázslók téma egyelőre a legkevésbé sem izgat, de talán majd abba is belenézek.

Na, de hogy azért említsek valami könyvet tőletek is, Daniel Keyes-től volt szerencsém két művet is elolvasni, Az ötödik Sally-t, és a Virágot Algernonnak című művet, igazából nem tudom eldönteni, melyik tetszett jobban, a személyiségzavaros témáját illetően talán inkább Sally, viszont az Alegernon elgondolkodtatóbb volt, az emberi viselkedés szempontjából.
Meg Stephen Kinggel ismerkedem, de egyelőre nem tudom még semmiről sem kinyilvánítani, hogy "kedvenc".
Szerintem erre a témára még vissza fogok térni mondjuk néhány hónap múlva, amire nagyobb ismeretségre teszek szert a a témában.

0 megjegyzés:

2

29/6. nap: Mi az, ami szomorúvá tesz?

Posted in
Szomorúvá? Engem? Ahhoz előbb adjon nekem valaki egy jó kis definiciót a szomorúsághoz. Mint már nem egyszer említettem, pozitív életeszemléletű vagyok, minden rosszban meglátom a jót előbb vagy utóbb. Gyakran előfordul, hogy csak utóbb, de ez az öröklétből nézve elhanyagolható apróságnak tűnik. Ha úgy vesszük "szomorú" voltam akkor is, amikor rájöttem, hogy Gerarddal (még ember korában) sem mehet örökké ugyan úgy minden, ahogy az első pillanatban, aztán "mérges" voltam amikor nem halt meg, de most megint elégedett és "boldog" vagyok, hogy újra tudom szivatni a kis önjelölt vámpírvadászt.
Azért írok minden érzést idézőjelben, mert nem tudom mennyire beszélhetünk valós érzésekről. Én úgy gondolom, ugyan annyira valósak, mint a ti, emberi érzéseitek, hiszen a ti érzéseitek is ugyan olyan változékonyak, mint az enyém, csak ami nálatok mondjuk eltart 10 évig, azt ti már hajlamosak vagytok "öröknek" nevezni, én meg még 100 év után is teljesen tisztában leszek vele, hogy minden érzés múlandó, ha úgy tetszik, az idő minden sebet begyógyít. 
Így hát, átmenetileg van hogy kevésbé fényes a hangulatom, például a ha összetörik a szívem... Gyakrabban előfordul, mint képzelnétek!

Keresgettem, hogy a neten mi található szomorúság témában, leginkább idézetekre bukkantam. Ez tetszett a leginkább:
"Az éhezésnél, a szomjazásnál, a munkanélküliségnél, a szerelmi bánatnál, a vereségnél - mindennél - rosszabb, ha úgy érezzük, hogy senkit, de senkit nem érdeklünk." (Paulo Coelho)
A sok-sok nyálas szarság után azt hiszem, ezzel egyetértek. És most aztán kitártam nektek a szívem, úgyhogy remélem mindenki boldog!
Ennek az idézetnek a nyomán azt tudom mondani, hogy akkor vagyok szomorú, hogyha senki sem szeret, és senki sem utál, és az égvilágon senkit sem érdeklek.
Erre meg lásuk be, elég csekély az esély.

Érdekelne, hogy nektek, embereknek mi a véleményetek szomorúság-ügyben. Nagyon boldoggá tenne, hogyha megosztanátok velem néhány gondolatot a témában!

2 megjegyzés:

0

29/5.nap: Öt hely, amit meg akarsz látogatni

Posted in , ,

Ez megint olyan téma, amire csak egy igazán vágyott dolgot tudok említeni: a ti világotok.
Ennél jobban sehova se akarok most eljutni, kivéve ha helynek számít a... na jól van, kicsit visszafogom magam, mert megfogadtam magamnak, hogy nem minden a szexről fog szólni. De hát ha egyszer minden arról szól? Na mindegy.

Szóval irány hozzátok! Aztán persze előfordulhat, hogy ez is csak egy olyan dolog, ami ilyen távolról szép és jó, de amint ott leszek már nem is lesz olyan lehengerlően gyönyörű, de hát ez is az élet része! Egyelőre akarom! Főleg most, hogy minimális, de mégis esélyt látok rá, hogy nálatok is tanyáznak fajtársaimhoz hasonlók. 
Ezen kívül még négy hely? Nem tudom mit írhatnék. Semmi nagyravágyó úti célom nincs ezen kívül. Majd ha sikerül még pár univerzumot bebarangolnom, akkor meglátom, hogy melyik még említésre méltó. Ha valóban létezik a Twilight saga világa (valamilyen szinten biztos létezik, de ebbe most nem mennék bele bővebben), oda ellátogatnék csinálni egy "kis" felfordulást.
Esetleg még az Anne Rice-féle Vámpír Krónikák jöhetnek, bár ott már nem vagyok teljesen ismeretlen.
Még kettő... igazából bármelyik, manapság "menő vámpíros világ" jöhet, azt hiszem mindegyikben el tudnék szórakozni, és helyrerakni egy-két dolgot. Olvastam már olyat is, hogy valahol elvileg a vámpírok nem bírják az ezüstöt. Ha jól emlékszem True Blood, vagy mi a szösz a könyv vagy film sorozat címe, én bírtam vagy tíz oldalt aztán letettem a röhögőgörcs miatt, amikor egy vámpírt elkapott két EMBER, és egy kis pincérlányka mentette meg. Aj, nem kéne ilyen szövegekkel megsértenem azokat akik szeretik ezt a sztorit, de milyen világ már az, ahol két ember, meg valami ezüst csecsebecse legyűr egy vámpírt? Szar.* Valaki meglengetne előttem egy ezüst gyűrűt és máris elgyengülve rogynék a padlóra. Bár azt hiszem, ezt sokan élveznék.
Nem akarok én ítélkezni egy világ fölött sem, pláne amíg biztos nem vagyok a létezésükben, de... Á, miket beszélek! Imádok ítélkezni, ha vámpírokról van szó. Ezért szeretnék ilyen világokat is bebarangolni. Rengeteg mindenre kíváncsi lennék, többek közt arra, hogy az adott világ "szabályai" mennyire befolyásolnák az én tulajdonságaimat. Ez persze a tiétekre ugyan úgy vonatkozik, mint bármelyik vámpíros "helyre". Szívás lenne, ha amin átjutok hozzátok, elveszteném minden képességemet.

Na meg mostanában elkezdtek érdekelni azok a kibaszott tükrök. A kastélyomban az egyik szinten leamortizáltam kb. az összeset. Ötletem sincs hogy ki ültette a fejembe a dolgot...
Minden esetre nem kéne látszódnom a tükrökbe, és erre az az indok, hogy nincs lelkem. Ezt kikérem magamnak! Bár ehhez nem ártana valami definíció a lélekhez...
Jó, ez ismerős történet, az a hiedelem jó pár száz éve még az én világomban is terjengett, hogy a vámpírok nem látszanak a tükörben, de eddig akárhogy is néztem, tökéletesen látszódtam. Most is csak Jázminnal vannak furcsaságok. De simán benne van a pakliban, hogy csak véletlen egybeesés, optikai csalódás, vagy ilyesmi. 
Oh, megint sikeresen eltértem a tárgytól. De csak egy kicsit.

* Utólag kaptam információkat arról, hogy mi fog a későbbiekben kiderülni, úgyhogy talán még tovább is fogom olvasni a könyvet. Így mindjárt "szimpatikusabb", hogy a vámpír direkt hagyta, hogy elkapják, nem csak valami puhány kis... akármi.

0 megjegyzés:

2

Vár minket egy új világ! - Zuhanás

Posted in ,
Raven, a vámpír 

Vártam jó pár hetet a legutóbbi látogatásom óta, hagytam hadd ülepedjenek az érzései, amiket úgy felkavartam, mint cukrot a forró teába. Mondjuk nem teázom. Csak próbáltam kicsit költői lenni. Inkább hagyjam abba, ugye?

Előbb vagy utóbb is ő felkeresett volna engem, csak nem akartam kivárni, amíg a ti világotokban Gerard összeaszott vénember lesz, akinek a testével nem sok mindenre mennék.
A helyszín megint Gerard „műterme” volt. Csodálom, hogy egyáltalán vadászni kijár, és nem csak az ott tanyázó patkányok meg galambok vérér szívja. Festéshez az is elég lenne, ahhoz nem kell sok erő. Na de ő a művészúr, biztos lelkiismeretesen megmagyarázná, hogy miért öl a festéshez embereket, és ez szerinte miért kevésbé bűn, mint hogy én élvezetből gyilkolok.
 - Na, gondolkodtál? – suttogtam a fülébe amint betoppantam a mocskos kis lyukba.
 - Nem – természetesen még csak rám sem nézett volna. Bunkó, mint mindig.
 - Ezért festesz négyzetméteres képeket a száz évvel ezelőtti csajodról, akivel mindössze néhány hónapot voltál együtt... – pillantottam az óriási női arcképre. A szokásos absztrakt pacsmagolásaihoz képeset ez egész élethűre sikeredett.
 - Az csak emlék – torkolt le idegesen.
Néhány órát adok neki, és kiborul.
 - Piszkálja a csőröd a "Mi lett volna, ha?", igaz? – vigyorogtam - Én segíthetek neked megtudni! Jelenleg csak annyit tudok, hogy a lányod már vagy... három, vagy négy éves? És minden jel arra mutat, hogy tökéletes boldogságban élsz a feleségeddel. Ja, Frankenk is van gyereke, iker kislányok, meg egy képzelt fiú... lehet, hogy nálunk is megszülettek volna, ha nem lövöd ki a szemem, és...
 - FOGD BE A MOCSKOS POFÁD!!! – Ó, nem kellett ide néhány óra. Szokatlanul jó formában vagyok. Vagy ő van nagyon szarul, ami végül is nem csoda, ahhoz mérve, amiken az utóbbi napokban keresztülmehetett a kis lelke.
 - Még mindig haragszol?- csücsörítettem, és nem törődve azzal, hogy elkenem a festéket a vásznon, közé, és a kép közé furakodtam. - Nem, nem haragszol igazán, mert akkor kicsit jobban próbálkoznál megölni. Tudod, hogy száz év ide vagy oda, semmit sem változtál? Komolyan mondom, nem tudom, hogy csinálod... ugyan az a szerencsétlen kis buzi vagy, aki mindig is voltál. Most lehetőséged lenne valami újat, valami izgalmasat kipróbálni, de csak fetrengsz a saját mocskodban. – Undorral végighúztam a kezem a friss festéken, majd lányosan arcon vágtam vele.
 - Te se változtál semmit, évek ide, vagy oda! – lépett hátrébb, miközben végigmérte, hogy mekkora kárt tettem Lindsey képmásában. - Nemhogy azt gondold, hogy egy pillanatig is elhiszem, hogy te csak az én jólétemet akarod elérni ezekkel a különböző világba utazásokkal!
 - Nem is mondtam ilyet. Én csak egy kis szórakozást kínálok. Lehetőséget a boldog élethez. Ha kipróbálod, attól még nem fog történni semmi.
Néma csönd, én pedig törökülésbe leültem a padló egy festékfolt-mentes részére.

 - Egy feltétellel megyek bele a dologba – felelte kurtán néhány óra múlva, mialatt rendbe hozta a képet, én pedig a padlón elnyúlva figyeltem az ügyködését. Kár hogy ilyen jól megtanulta elrejteni a gondolatait. Kíváncsi lennék, miket forgat a festékes buksijában. Alighanem csak annyit, hogy „jajj, én jó vagyok, és a jó vámpírok nem egyezkednek Adammel, de miért is ne lehetnék olyan, mint Adam, hogy leszarok mindent?” Oké, lehet, hogy ez erős túlzás, de én valahogy így tudom elképzelni a dolgot.
Magához képest egész kevés volt a közjáték. Ezek szerint nagyon-nagyon piszkálja már a csőrét a dolog.
 - Feltétellel? – röhögtem a lehető leggúnyosabban. - Nekem lételemem a szórakozás, neked meg a dramatizálás. Nem is tudom, miért vagyok meglepve. Na lökjed azt a feltételt!
 - Mondd el, hogy miért akarod, hogy átmenjek! – meredt a szemembe. Jé, még a képes a szemembe nézni! Már kezdtem benne kételkedni.
 - Ó cica, csak szeretném valamivel kárpótolni azt a sok rosszat, amit… - kezdtem bele nyájasan, de közbevágott:
 - Imádod feleslegesen tépni a szád.
 - Hopp, egy közös tulajdonság! Oké, bevallom, arra megy ki az egész, hogy hírnevet szerezzek – dobtam be egy újabb lehetséges opciót.
 - Hírnevet? Itt olyan hírneved van, hogy tudom, ilyen nem kell még egy – fintorgott.
 - Honnan tudod?
 - Onnan, hogy ekkora seggfej még te sem vagy!
 - Ez igazán hízelgő! – biccentettem nevetve.
 - Mondd meg a valódi indokot, vagy el is takarodhatsz.
Nagyon morcos itt valaki. Úgysem akarja, hogy elmenjek, ez a napnál is világosabb.
 - Jó, akkor ahhoz a verzióhoz mit szólsz, hogy így akarom megnyerni az imádott hölgy szívét?
 - Kit akarsz megbaszni már megint?
Ebből a hangnemből azt szűrtem le, hogy már végképp feladta azt a célját, hogy megpróbálja megmenteni az áldozataimat. Jó pár évig volt az a rögeszméje, hogy mindenkihez odarohangált, akit be akartam cserkészni, és elkezdte nekik magyarázni, hogy „Vigyázz nagyon, mert Adam maga a Sátán, engem is ő nyomorított meg!”, és egyéb szenvedélyes szarságok. Kell részleteznem, hogy mennyire leszarta mindenki, még akkor is, ha neki volt igaza? Márpedig mindig neki volt igaza ez ügyben.
 - Álmaim asszonyát – feleltem.
 - Egy… nőt? – nézett végig rajtam úgy, mintha minimum magamról állítottam volna, hogy nő vagyok.
 - Az imádott hölgyből és az álmaim asszonyából nem volt elég egyértelmű?
 - Nálad? Nem. Biztos, hogy nő?
 - Féltékeny vagy?
Az már alig ha volt, de mindig szeretem bedobni ezt a kérdést. Szokás szerint csak továbblépett:
 - Mi a szar köze van ennek a dimenziókhoz, vagy mi a franc?
 - Hát, ha sikerül megszállnod a másik világban gyakorlatilag önmagadat, és egy koncerten elordítod magad, hogy „Gizi, Adam imád téged” az azt hiszem egy hatásos szerelmi vallomás lenne.
Gerard úgy meredt rám, mint egy komplett idiótára. A beszélgetésünk eleje óta ez volt az első dolog, amin megdöbbent. Na, legalább még tudok neki újat mutatni! Akkorát röhögtem, hogy neki kellett támaszkodnom az egyik ingatag festőállványának.
 - Adam, kurvára takarodj innen, ha továbbra is az aberrált szexmániáddal akarsz traktálni!
 - Az nem aberráció, hogy én, veled ellentétben, használom a farkam.
 - Húzz a picsába! – morogta, mint valami morcos kis hörcsög.
 - Igen, jól látod, oda készülök.
Erre már nem tudott mit mondani, csak durcásan elteleportált. Azonnal követtem a nyomát a Dennerel folyó egyik hídjára. Több milliószor leugrott már különböző hidakról, csak hogy átélje újra a zuhanást, azt hittem már megint erre készül, de most csak a korlátot markolászva állt.
 - Na, cica, ne durcizz már! – veregettem meg a vállát.
Fenyegetően meglengetett előttem egy UV-pisztolyt. Ja, röviden tömören ez egy olyan fegyver, amit még az emberek fejlesztettek ki a vámpírok ellen. Sok köze nincs az ultraibolya sugárzáshoz, csak úgy gondolták, ez így elég hangzatos név lesz. Nem valami hatásos, de kisebb sebeket azért tud okozni.
 - Adam, sosem fogsz békén hagyni? – eresztette le a fegyvert, mielőtt elkezdtem volna a földön fetrengeni a nevetéstől.
 - Imádom a költői kérdéseid… De legyen, elmondom, hogy mért akarlak ebbe belerángatni – tartottam némi hatásszünetet, amíg elkeseredetten próbált belemászni az agyamba. Basszus, egyáltalán nem megy neki, hogy akarom egy emberbe beleültetni? Oké, egy emberrel sokkal könnyebb. És különben is, gyakorlatilag tényleg saját maga. – Azért, hogy tovább szenvedj.
 - Remek. Köszönöm – biccentett és a híd korlátjának támaszkodva lenézett a folyó zúgó habjaira.
 - Igazán nincs mit.
 - Adam, mit kell azért tennem, hogy békén hagyj? Nem kérek semmi mást. Ha megbocsájtanék neked mindent, akkor keresnél végre mást? – kérdezte, lassan már esengve. Ez az Gerard, ez áll neked jól, a szenvedés, pontosan erről beszélek!
 - Megbocsájtás? Komolyan azt hiszed, hogy engem érdekel a lelki világod? – röhögtem, és felültem mellé a korlátra. – Oké, jelenleg tényleg érdekel, de nem a bocsánatodért csinálom, abban…
 - Oké, biztos vagyok benne, hogy nem azért csinálod!
 - Figyelj, már múltkor is mondtam, neked van ott tested. Én meg segíteni tudok átjutni, viszont nem tudok még rendes testet szerezni. Tiszta sor.
 - Igen, ez kurvára tiszta sor, de nem fogok neked semmiben sem segíteni!
 - Belegondoltál már abba, hogy hiába vagyunk vámpírok, mégis ugyan olyan értelmetlen párbeszédeket tudunk folytatni, mint az emberek? Azóta biztosak vagyunk benne mindketten, hogy ki fogod próbálni a dolgot, mióta először megemlítettem, mégis mindketten csak mondjuk, és mondjuk… Végtére is, ezt teszi élvezhetővé az egészet, nem?
 - Nem kell filozofálgatnod…
 - Megjátsszuk, hogy olyanok vagyunk, ha minimálisan is, mint az emberek. Most viszont meg van a lehetőséged, hogy tényleg ember legyél, újra. Igazán nincs veszteni valód, te mondod mindig, hogy már mindent elvesztettél.
 - A lelkemet még nem – felelte érzelgősen.
 - Most viccelsz? Azt vesztetted el legelőször, ne röhögtess már! Ha már itt tartunk. Hetente minimum két embert megölsz, oké, a te állításod szerint véletlenül. Ezt egész jól bebeszéled magadnak is, azt meg kell hagyni, de hát ha téged ez boldogít… Na meg nézd már meg ezt a várost! Ehhez képest mi lenne egy kis kiruccanás egy életbe, ami voltaképpen a tiéd is lehetne, ha…
 - Fogd már be a pofádat! A nődnek nyáladdzál, ne nekem!
 - Oké, eredetileg nem akartalak sürgetni, de azért jó lenne belevágni a dologba, amíg nem múlsz el odaát negyven. Csak kellemesebb lenne neked is, nem?
 - És még kinek másnak?
 - Ne ragadj már le ilyen hülyeségeken! Nekem. Tudod, hogy rólam van szó, de ennek ellenére is bele fogsz menni a dologba, mert mindennél jobban vágysz rá, és tudod, hogy semmi értelme megpróbálni leküzdeni ezt a vágyat. A miatt meg ne szenvedj, hogy ha belemész, már megint én nyerek. Te vesztes típus vagy, és kész. – és egy laza mozdulattal átlöktem a korláton.
Még éppen lett volna annyi ideje – ereje meg pláne –, hogy megkapaszkodjon valahol, de imád zuhanni… 

2 megjegyzés:

0

29/4.nap: Hat dolog, ami nélkül nem tudsz élni

Posted in , , ,

Üdv tündér virágszálaim, újra itt vagyok, essünk neki megint ennek a 29 napos kihívás ügynek! Szerintem továbbra se lesz minden nap új bejegyzése ebben a témában, mert szeretnék ezeken kívül is bőven pofázni. Remélem nem baj… Ha meg mégis akkor essetek nekem, én már alig várom! 

Hat dolog, ami nélkül nem tudok élni. Akárhogy is nézem, hat dolgot nehezen fogok tudni felsorolni, de azért vágjunk bele!
Vér.
Mondhatnék most még néhány szentimentális dolgot, de nem vagyok olyan hangulatomban. Aztán magamat ismerve írás közben lehet, hogy megjön hozzá a kedvem. (Így is történt…)
Vér, vér, és vér. Minden más nélkül képes vagyok túlélni bármit. Kivéve, ha huzamosabb ideig vagyok napsugárzásnak kitéve, de ez más kérdés.
Na meg... ha jobban belegondolok, vér nélkül is kihúzom akár jó néhány évig. A vér nem magához a létezésemhez kell, hanem a létezésem minőségének javításához, tehát... nincs szükségem semmihez, hogy életben maradjak. Ez van gyerekek, elgondolkodva a dolgon, eléggé lehangoló. Éppen ezért keresek magamnak mindig valami jó kis kihívást, hogy ne kezdjek el azon tépelődni, hogy "jajj de rossz nekem", nincs szükségem semmire, értelmetlen a létezésem. Ezen a gondolaton továbbhaladva kihívások és kalandok nélkül nem lennék képes élni, ha nem pusztán a testi funkciókat nevezzük "életnek". És akkor már ide tartozik a szerelem és a szex is, a barátaim, Priscilla, az imádott hugicám...
Csak tudjátok ez így mind szép és jó, és máris kilyukadtunk a szentimentális dolgoknál, csak basszus, ez így egyáltalán nem igaz. Priscilla nélkül is simán folytatni tudom a létezésem, igaz, kegyetlenül fájdalmasan, de mégis megy. Ez egy külön történet, talán hamarosan elmesélem nektek. (Mindig csak ígérgetek, mi?) Még jobb lenne, hogyha Priscillát rá tudnám venni, hogy beszéljen róla, mert az ő szemszögéből még érdekesebb lehet a sztori, de egyelőre nekem se mesél róla. 

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ez így elolvasva elég lehangolónak tűnik. Az embereken annyi mindent tudnak írni, kezdve onnan, hogy a kutyám, vagy a mobiltelefonom… Ja, most jut eszembe, azért anyámat és apát ki ne hagyjam a sorból ! Nem tudom, ez most a kutyáról vagy a mobilról jutott eszembe…
Öröklét ide vagy oda, nélkülük nem születtem volna meg, az biztos, akármennyire is elviselhetetlen néha az anyám. Néha? Mindig. Úgysem fogja soha olvasni ezt a blogot, úgyhogy nyugodtan kibeszélhetem. Mélységesen lenézi az összes emberi találmányt, meg bármit, ami az emberekkel kapcsolatos, úgyhogy szerintem arra is magasról szarna, ha valami csoda folytán megnyílna egy dimenzió kapu a mi és a ti világotok között. Azt említettem már, hogy ő is vámpír? Hát, most említem. Vámpír. És olyan fajta, akivel még véletlenül se akarjatok találkozni, mert az a találkozás olyan lenni, mint amikor a vasárnapi ebédnél szeletelni kezditek a frissen megismert rántott húst.
No lám csak, össze is gyűlt az a hat! (Mindenki számolja úgy, ahogy szeretné.) Nem tudom. miért állok először mindig negatívan az ilyen „gyűjtögetős” témákhoz. Megy ez, mint a karikacsapás!
Nem véletlenül vagyok tökéletes.

0 megjegyzés:

6

Léteznek vámpírok? - még egy kis szösszenet (lesz még ilyen bőven... )

Posted in
Sziasztok édeseim, még mindig "odahaza" vagyok, csak rövid időre sikerült ide felszabadulnom, úgyhogy továbbra se számítsatok még néhány napig rendszeres bejegyzésekre, de azért most adok magamról egy kis "életjelet", mert úgy látszik kezdek internet-függő lenne.
Gyorsan alakul ki a dolog, mit ne mondjak! Nem csodálom, hogy annyi ember teljesen a megszállottjává válik, ha még engem is ilyen gyorsan képes magával ragadni. Azt tetszik benne igazán, hogy annak az apróságnak ellenére, hogy még nincs anyagi testem nálatok, ugyan úgy kommunikálhatok veletek, ahogy az bármelyik ember teheti. Fantasztikus érzés, komolyan mondom! Jó kis találmány ez az internet. Kezdem sajnálni, hogy a saját világomban nem használta még ki az általa nyújtott lehetőségeket még amikor értelme lett volna. Most már felesleges lenne ilyesmikkel odahaza szórakoznom.

Ezt a bejegyzést egyébként drága Marionnal folytatott beszélgetésem ihlette, remélem nem lesz kárára, hogy őt is megemlítem, dehát elvileg biztonságba van még jó pár évig.
Felkeltette az érdeklődésemet azzal kapcsolatban, hogy esetleg nálatok is élnek vámpírok. Eddig, rövid körültekintésem alapján meggyőződésem volt, hogy nem, de bevallom, izgalmas lenne, hogyha ez meg lenne cáfolva.
Korábban már írtam egy kis eszmefuttatást a vámpírok "létezéséről", ha még nem tettétek volna meg, ajánlom, hogy olvassátok el!

Azt kell mondjam, hogy Marionnak nem sikerült teljesen meggyőzni a nálatok tanyázó vámpír kolónia létezéséről, mert logikátlannak tartom a sok törvényt, meg tanácsot, miegymást amiről mesélt, például hogy 18 év alatt nem tehetnek senkit vámpírrá, és nem is bánthatnak senkit... Ezen még mindig nem tudom túltenni magam, mert továbbra is úgy gondolom, hogy az életkor nem függ össze azzal, hogy valaki mennyire érett, vagy sem.
Na meg IP cím leolvasás a chatben, és ilyesmik... No comment. Na de nem akarok én itt senkit ócsárolni, egyszerűen csak furcsa az egész "csapat".
Hogy miért írom én most ezt a bejegyzést? Oké, nem titkolózom, leginkább azért, hogyha tényleg tanyáznak ti felétek is vámpírok, és még a világhálón is jelen vannak, akkor felkeverjem kicsit az ő jól megszokott kis világukat. Még hogy törvények! Hehe! Úgyis imádok törvényen kívüli lenni, sokkal izgalmasabb mint begyöpösödött ősleletként ücsörögni valahol és tanácskozni meg törvénykezni... embermajmoló viselkedés, egy vámpírnak sincs szüksége törvényre, a tökéletes államforma az anarchia, higgyétek el nekem!

Aztán persze az is benne van a pakliban, hogy én gondolom rosszul, és ezzel a bejegyzéssel, meg az egész bloggal nagy szarba kerülök, és majd rám szállnak a drága kis vámpírkák a törvényeikkel. Gyertek drágáim, gyertek, szeretettel várok mindenkit, szerintem jól fogunk szórakozni!
(Jó, jó, lehet, hogy tényleg van valami közös bennem, és Lestatban, de amíg nem találkozok vele személyesen, addig nem érdekel a téma.)
Ha meg mégsem él nálatok egy darab "igazi" vámpír sem, akkor is jó buli lesz a részemről.
Oké, az "igazinál" felmerül a kérdés, hogy én mitől vagyok igazibb, mint bármi, ami akármelyik ember fejéből kipattanhat. Erre csak annyit tudok mondani, hogy Én tudom Magamról, hogy létezem, legalábbis annyira, amennyire ti biztosra vehetitek, hogy léteztek. Vannak céljaim, amiket meg is fogok valósítani, addig pedig örülök, hogyha legalább néhány percig elszórakoztatlak titeket a bejegyzéseimmel.
Most pedig megpróbálok egy kis interaktivitást belecsempészni a blog működésébe, szóval felteszek nektek egy (vagyis több...) kérdést, amire nagyon örülnék hogyha válaszolnátok valamilyen módom amíg nem leszek neten (meg persze utána is).
Jöhet kommentbe, chatbe, Facebook-on, vagy ahol csak el tudtok érni! ;)

Szerintetek léteznek nálatok "hús-vér vámpírok"? Ha igen miért, ha nem, miért nem?

Csók mindenkinek!

6 megjegyzés: