29/9.nap: Mutasd be a legjobb barátod!
Posted in 29 napos kihívás, Priscilla
A legjobb barátom, a húgicám Priscilla. Már itt hozzátenném azt, hogy az ő véleménye szerint a nővérem. Ez a kis kavarodás annak köszönhető, hogy ő később született mint ember, viszont előbb lett vámpír, mint én.
Kezdjük a külsővel: hosszú, derékig érő, hullámos, aranyszőke haja van, kék szeme, és ahogy nálatok mondanák "bombanő" alkat. Ezzel a leírással most igazán nem mondtam sokat, de mindenki nyugodtan képzeljen el egy szexi szőke cicababát aki után minden élő vagy halott pasi megfordul. Persze ha megismerkedik vele az ember, a "cicababa" jelző rögtön eltűnik a gondolatai közül. Higgyétek el, én hozzá képes egy emberlelkű lény vagyok. Ő sokkal inkább hasonlít anyára, akiről már említettem, hogy egy valóságos gyilkoló gép, és Priscilla még csak nem is akárhogy csinálja! A legdurvább vérengzés kellős közepén sem veszít a bájaiból. Nem csodálom, hogy kell a pasiknak.
Számomra azonban fontosabb tulajdonsága, hogy mindig számíthatok rá, attól a pillanattól fogva, hogy vámpírként megismertem. Nem mondhatok róla túl sok mindent, mert velem ellentétben ő nem kedveli, hogyha a magánéletében vájkálnak.
Azt azért elárulhatom, hogy az anyánk tette őt vámpírrá, de ennél még különlegesebbé teszi az, hogy csecsemő korától fogva vámpírok közt nevelkedett, így sosem volt igazán ember, az anyatejjel együtt szívta magába már a vért is. Na persze csak apránként, anyánknak volt annyi esze, hogy csak akkor tette őt vámpírrá, mikor már a teste elérte a "kifejlettséget". (Értsd: 16-18 év körül testben van.)
Néha sajnálom őt, mert még csak annyira sem tud belegondolni milyen lehet halandónak lenni, mint én, ezért nem is igazán fogja föl a ti értéketeket. Az ő szemében csak puszta vacsora vagytok, nem érti, hogy én miért tudok veletek annyit csevegni előtte. Emiatt vannak is néha vitáink, de azt be kell látnom, hogy elképesztően toleráns velem, hiszen több ezerszer is képes tőlem végighallgatni ugyan azt, amikor az emberekről lelkendezem. Szerintem valójában még élvezi is a dolgot, csak nem hajlandó belátni. Fú, ha ezt most olvasná, mit kapnék! Na nem mintha el tudna bánni velem... Maradjunk annyiban, hogy nagyjából ugyan az a "súlycsoport" vagyunk. Elég durva kis háborúink voltak még annó, de hát ezek a szép idők is elmúltak. Volt, hogy ki akartam nyírni. Komolyan. "Mentségemre" legyen, hogy kezdő vámpírként elég sokat terrorizált engem a szeretett testvérkém. De hát egy kis testvéri civódás a legjobb családokban is előfordul.
A mostani kis hobbimat sem érti, nem azért, mert nem hisz a különböző világokban, vagy ilyesmi, egyszerűen elég neki a sajátunk, hiába próbálom neki elmagyarázni, hogy milyen korlátlan lehetőségünk van egy új világban, többről meg már nem is beszélve!
Azt hiszem, kicsit a szokások rabja. Nem mondom, hogy csökönyösen ragaszkodik az állandósághoz, de az tény, hogy kevésbé kalandvágyó mint én. Egyszer sikerült egy igazán nagy mókába belerángatnom, azóta állandóan azt hallgatom, hogy mekkora hibát követtünk el... Oké, lehet hogy van benne valami, de hát már megtörtént, úgyhogy ez van.
Kezdjük a külsővel: hosszú, derékig érő, hullámos, aranyszőke haja van, kék szeme, és ahogy nálatok mondanák "bombanő" alkat. Ezzel a leírással most igazán nem mondtam sokat, de mindenki nyugodtan képzeljen el egy szexi szőke cicababát aki után minden élő vagy halott pasi megfordul. Persze ha megismerkedik vele az ember, a "cicababa" jelző rögtön eltűnik a gondolatai közül. Higgyétek el, én hozzá képes egy emberlelkű lény vagyok. Ő sokkal inkább hasonlít anyára, akiről már említettem, hogy egy valóságos gyilkoló gép, és Priscilla még csak nem is akárhogy csinálja! A legdurvább vérengzés kellős közepén sem veszít a bájaiból. Nem csodálom, hogy kell a pasiknak.
Számomra azonban fontosabb tulajdonsága, hogy mindig számíthatok rá, attól a pillanattól fogva, hogy vámpírként megismertem. Nem mondhatok róla túl sok mindent, mert velem ellentétben ő nem kedveli, hogyha a magánéletében vájkálnak.
Azt azért elárulhatom, hogy az anyánk tette őt vámpírrá, de ennél még különlegesebbé teszi az, hogy csecsemő korától fogva vámpírok közt nevelkedett, így sosem volt igazán ember, az anyatejjel együtt szívta magába már a vért is. Na persze csak apránként, anyánknak volt annyi esze, hogy csak akkor tette őt vámpírrá, mikor már a teste elérte a "kifejlettséget". (Értsd: 16-18 év körül testben van.)
Néha sajnálom őt, mert még csak annyira sem tud belegondolni milyen lehet halandónak lenni, mint én, ezért nem is igazán fogja föl a ti értéketeket. Az ő szemében csak puszta vacsora vagytok, nem érti, hogy én miért tudok veletek annyit csevegni előtte. Emiatt vannak is néha vitáink, de azt be kell látnom, hogy elképesztően toleráns velem, hiszen több ezerszer is képes tőlem végighallgatni ugyan azt, amikor az emberekről lelkendezem. Szerintem valójában még élvezi is a dolgot, csak nem hajlandó belátni. Fú, ha ezt most olvasná, mit kapnék! Na nem mintha el tudna bánni velem... Maradjunk annyiban, hogy nagyjából ugyan az a "súlycsoport" vagyunk. Elég durva kis háborúink voltak még annó, de hát ezek a szép idők is elmúltak. Volt, hogy ki akartam nyírni. Komolyan. "Mentségemre" legyen, hogy kezdő vámpírként elég sokat terrorizált engem a szeretett testvérkém. De hát egy kis testvéri civódás a legjobb családokban is előfordul.
A mostani kis hobbimat sem érti, nem azért, mert nem hisz a különböző világokban, vagy ilyesmi, egyszerűen elég neki a sajátunk, hiába próbálom neki elmagyarázni, hogy milyen korlátlan lehetőségünk van egy új világban, többről meg már nem is beszélve!
Azt hiszem, kicsit a szokások rabja. Nem mondom, hogy csökönyösen ragaszkodik az állandósághoz, de az tény, hogy kevésbé kalandvágyó mint én. Egyszer sikerült egy igazán nagy mókába belerángatnom, azóta állandóan azt hallgatom, hogy mekkora hibát követtünk el... Oké, lehet hogy van benne valami, de hát már megtörtént, úgyhogy ez van.
0 megjegyzés: