2

A szürke ötven árnyalata - mi a helyzet regény téren?

Posted in ,
Már volt szó Jázminról, meg hogy regényt írok, ilyesmik, jelenleg kicsit változott a helyzet, hagyom azt a csajt egyelőre, mert "találtam" egy egész finomnak tűnő kis áldozatot. Kompromisszumok, na. Nem szoktam az efféle osztozkodásokat támogatni, de néha tényleg megkönnyítik az "ember" dolgát. Egy ideig...

Szóval emiatt a kis regényezés miatt döntöttem úgy, hogy feltérképezem nálatok a terepet, mekkora az "emberiség" tűrőképessége egy regénnyel szemben. És mit hoz a sors? Elég volt csak a toplisták élére pillantanom, és máris megakadt a szemem egy gyöngyszemen:
Az erotikus, mulattató és mélyen megindító Ötven árnyalat-trilógia olyan történet, amely hatalmába keríti és birtokba veszi olvasóját, azután mindig vele marad. Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Greyjel, az ifjú vállalkozóval, gyönyörű, okos és ijesztő férfival találja szemben magát. A nem e világban élő és ártatlan Ana megretten, amikor ráébred, hogy akarja ezt a férfit, és annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb kerülni hozzá. Grey, aki képtelen ellenállni Ana csendes szépségének, eszének és független szellemének, elismeri, hogy ő is akarja a lányt - de a saját feltételei szerint. Ana, akit egyszerre ijeszt és izgat Grey szokatlan szexuális ízlése, habozik. Greyt minden sikere - multinacionális vállalkozásai, hatalmas vagyona, szerető családja - ellenére démonok gyötrik és az önuralom kényszere emészti. Amikor a pár vakmerő, szenvedélyes viszonyba kezd, Ana fölfedezi Grey titkait és tulajdon, sötét vágyait.
(E. L. James - A szürke ötven árnyalata  "kedvcsináló")
Na, az én szemem felcsillant, mert akárhogy is néztem, ez alapján nagyjából egy az egyben ráhúzható lenne ez a szöveg az én kis Gerardos sztorimra, annyi kivétellel, hogy Gerard valami férfi szerűség...
Úgyhogy elkezdtem olvasni eme bestsellert .. Akkor még nem tudtam, hogy ez egy kibaszott Twilight fanficből lett átírva. Szóval elgondolkodtató Aysha egyszeri megjegyzése, hogy ki kéne adatni a Gerardos ficet könyv formájában. Na jó nem, ilyen mélyre nem süllyednék. Mondanám, hogy nincs az a pénz, de ENGEM nem a pénz motivál. Van akit igen, de hát had örüljön a fejének, ha addig is nyugton van. Erről most eszembe jutott még valaki, aki azt mondta, hogy sok-sok pénzért csinálna velem egy s mást. Na mindegy.
Tehát, olvasom ezt a szutykot (jajj de gonosz vagyok...), majd ha kivégeztem szépen le is írom róla a tapasztalataimat, addig is, érdekelne, hogyha ti esetleg olvastátok, vagy csak összefutottatok vele, akkor mi a véleményetek erről a "műalkotásról".
Aki pedig nem olvasta, de ettől most kedvet kapott, annak szólok, hogy inkább ne ezt olvassa, hanem a rólam szóló igen hasonló témájú irományt, mert értelem szerűen az sokkal jobb. ;P

2 megjegyzés:

2

29/27.nap: Mi szerettél volna lenni gyerekkorodban?

Posted in
Világutazó.
Oké, belátom, ezt most így elolvasni kicsit tényleg ironikus, de esküszöm, ember gyerekkoromban mindig arra vágytam, hogy elszabaduljak a mi kis falunkból, és megnézni mindent, ami a világban van. Ez olyan romantikus nem? Nekem tetszik.

Persze akkor még elképzelésem sem volt arról, hogy több világ is van, csodaszámba ment volna, ha egyáltalán a megyénkről kijutottam volna, a kontinensről már nem is beszélve... Azt se tudtam, hogy van olyan, hogy másik "kontinens".
Tengert is akkor láttam életemben először, amikor vámpír lettem. Addig nekem minden a falunkból állt, néha esetleg pár barátommal elmerészkedtünk a városba, és már az is szinte sokkoló élmény volt. Elképeszően soknak tűnt akkor az az ember mennyiség. Milyen aranyos és naiv srác voltam, de tényleg. Oké, igazából nem. De az biztos,hogy könnyebben le lehetett nyűgözni az "embertömeggel", mint manapság.
Amúgy igazán kis srác koromban meg nem is engedtek be gyakran a városba, a vicces az, hogy éppen a "sötét erők miatt". Kiskoromban rengeteg mesét hallottam vérivó démonokról, ők voltak a "mumusok", akikkel ijesztgették a kisgyerekeket. Elég elterjedtek voltak akkoriban a vámpíros mendemondák, na nem annyira mint ma felétek, meg valahogy senki se akart rájuk pozitív jellemvonásokat aggatni.

Tehát világutazó akartam lenni. Ez össze is jött, így azt hiszem azon kevesek közé tartozom, akiknek beleteljesült a gyerekkori álmuk. Jajj de büszke vagyok magamra! Juppí. Dehát egy ilyen aranyos kérdésre mi mást lehet adni, mint egy aranyos választ? :P


Ui.: Mivel már felvetődött az a gondolat is, hogy még mindig gyerek vagyok, ebben az esetben a válaszom: minden szeretnék lenni. Tudom, kicsit tág fogalom, de van időm...

2 megjegyzés:

2

True Bood - vélemény a 3. évadról

Posted in , ,
Édeseim, ezt aztán egész gyorsan kivégeztem. Ha így folytatom, mindjárt elfogy az öt évad, aztán olvashatom a könyvet, hogy megtudjam, mi fog történni utána. Na nem, ilyen mélyre azért nem süllyedhetek. De a sorozatot rohadtul élvezem. (Bár úgy érzem a 4. évadról írottakban ez már csak múlt idő lesz...) Igazából tényleg nem tudom miért ragadott magával ennyire, hiszen egy rakás szar az egész, tele baromságokkal, de van benne valami… Talán csak annyi, hogy „jókor volt jó helyen”, és pont erre kaptam rá.

Ne higgyétek el nekem, hogy tetszett ez az évad, mert ha ilyet mondok az csak és kizárólag Russell és Talbot miatt van. Jó, nem csak miattuk. De ők végre olyan vámpírok, akikkel szimpatizálhattam! Én aztán támogattam volna Russell világuralom terveit, az biztos! Amíg pöcsfej Eric csak… szexi volt, és aljas. És imádtam. Oké, próbálom visszafogni magam a gyermeteg rajongásból. Nem, inkább mégsem. Nekem kell Eric! (Időközben megszereztem.) Ó, istenem, amikor Talbottal buzult, hát én sok mindent megadtam volna, hogy ott lehessek. Végre volt valami nézni való. Pedig sosem voltam az a pornó nézős párti, sokkal jobban szeretem művelni a szexet, mint nézni, de ez azért megmozgatta a fantáziámat. A tanulság viszont az, hogy bármit is hoz a jövő, sosem fordítok hátat Ericnek, mert még belém áll… valami. Na nem mintha én szétpukkadnék tőle, mint egy vérrel töltött lufi, de ha emlékeim nem csalnak, nem túl kellemes, ha keresztüldöfnek valamit a hátamon. Várjunk, nem csak elölről szúrtak még át? Arra határozottan emlékszem, hogy kaptam egyszer a szegycsontom alá egy lándzsát, és az átment rajtam, mint forró kés a vajon, de hogy amikor a hátamba nyomtak egy karót az át is áthatolt-e rajtam teljesen, vagy sem, erre most nem mernék megesküdni. Majd megkérdezek egy illetékest.

2 megjegyzés:

16

Randi Gizivel - egy szerelmes vámpír nyáladzása és egyebek

Posted in
Kicsit elhanyagoltalak titeket, biztos baromira hiányozhattam már. Sok volt a tennivalóm, na. Oké, azért annyira nem, de otthon is voltam meg... sok mindenhol máshol. Egy True Blood 3. évad kritikával is lógok, mert közbe már belekezdtem a 4. évadba. De most nem ez a lényeg.
Aysha úgyis igazi  heteró szerelmes sztorit akart, úgyhogy... ööö... igen, ez az. Tekintsünk el minden zavaró egyéb tényezőtől.
Figyeljetek, tudok én romantikus lenni! Egy igazi romantikus lélek vagyok.
Csütörtökön találkoztam az én egyetlen szerelmemmel, Gizivel! Tapsot kérek!
Persze, ha úgy vesszük találkoztam már vele máskor is, de ez most... részemről intenzívebb volt. Na jó, ez így azt hiszem hülyeség. Jobban jelen tudtam lenni, a drága kis szolgámat (Most mi bajod van, te mondtad, hogy ne írjam a neved... Ne rinyálj annyit basszus! Lassan az én fejem fáj tőled, nem fordítva...) egész jól sikerült néha a háttérbe nyomni, amit baromira élveztem! Azt hittem hogy nagyon zavaró lesz a hangja, meg amúgy minden, de... vicces volt! Jó, persze nem erőltettem túl magam, mert akkor ott hal meg, ami szintén vicces lett volna, és... úúú basszus, ez csak szimplán vicces lett volna! Ott meghal a teaház kellős közepén. Mekkora felfordulás lett volna! Na jól van, ilyeneket nem írok, mert aztán soha többé nem láthatom Gizit.
Ó, dehogyisnem! Muhaha.
Igen, jól látjátok, szétszórt vagyok, szó szerint, ennek elég sok oka van. De hát ilyen a szerelem! Szétszórt vagyok... milyen jó szó. TÉNYLEG szétszórva érzem magam, és ez valami eszméletlen! Egy kicsit itt is, egy kicsit ott is. De ezt akkor is leírom, ha meggebedek!

Szóval hogy kéne ezt most normálisan összeszedni. Nem, nem fog menni. Bocs az esetleges hibákért előre is. Mondanám, hogy nem ártana egy kis segítség, de megoldom egyedül. Csak remegő kézzel nem könnyű még a billentyűket sem eltalálni. Nem, nem az én kezem remeg. Hosszú történet. Tudjátok, gazdatest, ilyesmik. Lényegtelen. Imádom. Mindent imádok gyerekek! Kicsit el vagyok szállva. Kicsit? Kicsit olyan érzés, mintha megrekedtem volna különböző világok között.

Na, a randi. Páran már úgy is érdeklődtetek, hogy mi volt, meg mégis hogy. Egy tök jó hangulatú teaházban töltöttünk el vagy három órát biztosan. Amúgy tényleg tetszik az a hely. Najó, igazából leszarom.  Maga a hely elhanyagolható kis apróság volt Gizi jelenléte mellett. Az én jelenlétem mellett meg még inkább. Nem azt mondom, hogy most aztán beleadtam apait anyait, de így is nagyon szórakoztató volt. És izgató. Nagyon nagyon izgató! Fuh!
Az a vicces, hogy... az egész vicces, oké?
Teaház, meg minden, állítólag szar tea, ami nem tudtam miért volt olyan szar, kaptam utána "finom teát", de nem sok különbséget éreztem a kettő ízetlen lötty között. Lehet, hogy mégsem olyan kifinomultak az érzékszerveim, mint az embereknek? Ez elég kellemetlen. A vérét akarom inni! Az állítólagosan nagyon finom vérét. 
És killjoy leszek. Vagyok. És igazából most éppen már annyira nincs is kedvem blogolni, és Priscilla azt mondta állítsam le magam, mert ha így folytatom megfullad a röhögéstől. És megnyert velem szemben egy rohadt fogadást! Ez bosszantó. Attól függetlenül élvezem.
Raven meg nem ilyenkor kezd el a nyakamra járni? Majd akkor érdekel ha már Gerard elkezdett nálatok "furcsaságokat" művelni. Addig leszarom, hogy éppen mire veri a nyálát. Bár azt azért végignézném, ahogy megmenti Gizit tőlem. Azt hiszem az lenne az egyik legviccesebb mentőakciója az egész "élete" során.

Gizibe tudjátok mi a legeslegbájosabb? Egója az van dögivel, de arra nem tudom mennyi időt kéne ráfordítanom, hogy meggyőzzem arról, hogy kibaszottul SZÉÉÉP! Hidd már el gyönyörűm!
A mosolyától megdöglök!
Annyira el tudnám képzelni magam mellé a kastélyomba ezt a nőt. Egyszerűen jól mutatna mondjuk az egyik hálószobám ágyán. De még milyen jól mutatna! Tőlem aztán kap egy (vagy inkább sok) füzetet és tollat aztán bánom is én mennyit ír meg rajzol.
Szerintem Kisdöggel is jól kijönnének.
Én megmondtam, hogy levágok itt olyan szerelmes csöpögést, hogy azt még a Sookie is megirigyelné. Még hogy a gondolat olvasás nagy szám... Francokat! Most, hogy belelovaltam magam ebbe a True Blood-os szerelmes szutyokba, még jobban imádok szerelmesnek lenni. Komolyan mondom, még ebben is jobb vagyok, mint bárki más! Én megadom a módját. Arról meg aztán simán meggyőzhet engem bárki, hogy Gizi nem is igazán ember, hanem valami "paranormális lény". Nem lepődnék meg különösebben.

Megint terítéken volt a téma, hogy mi vagyok én... meg hogy definiáljam magam. Hát hogyne. Előjött az is, hogy olyan vagyok, mint egy kisgyerek. Könyörgöm! Ez igazán édes, de nem, nem hiszem, hogy olyan lennék. Jó, azt se mondhatom, hogy én vagyok az érettség mintaképe a magam jó pár évével, de ez inkább amiatt van, hogy ahelyett, hogy midig megpróbálnék előrukkolni az évek alatt rám ragadt bölcsességgel, inkább csak élvezem a létezés minden formáját. Ha ebben egy gyerekhez hasonlítok, hát legyen. Erre Pris is azt mondta, hogy ő is úgy tekint rám mint az örökké dilis kisöccsére. Aki mellesleg állítólag nem is a testvérem...

Imádok szerelmes lenni. Legszívesebben örökké az lennék!
Oké, ez azért elég túlzás, de... jelenleg tökéletes.

16 megjegyzés:

19

True Blood fanfiction

Posted in , , ,
Akit érdekelt a kalandom a "kis" szöszi vikinggel, az itt máris elolvashatja a Fangtasia című művet, de akár le is tölthető.
Remélem aki kíváncsi, annak működik a link, és nem él olyan elveszett világban, hogy nincs pdf olvasója. 
Ha mégsem tetszik a rendszer, netán valami gond akadt, akkor szóljatok nyugodtan!

Ja, hogy legyen valami figyelmeztetés szerűség: csúnya beszéd, erőszak, 18 éven aluliaknak nem ajánlott, buzulás (szép szóval kifejezve homoerotika) ezerrel, úgyhogy nesztek! 

 Na, szövegelek nektek még e mellé egy kis bevezetést.
Abban már biztos vagyok, hogy túladagoltam magam True Blood-dal, és annyit hangoztattam már, hogy nekem KELL Eric Northman, hogy gondoltam meg is szerzem. Őszintén szólva Pris volt a felbujtó, szokás szerint. Néha annyira nem értem Prist, neki tudnak a legjobb ehhez hasonló elmebeteg ötletei lenni, és ahelyett, hogy kihasználná őket, inkább mindig rám tukmálja, legyen szó bármiről. Ugyan ezt ő is megcsinálhatta volna, de nem, őt az boldogítja, ha én megyek.Hát tessék!

Igen. Fanfic. Megint. Bánni fogom, de megtettem (megjegyzem, egyedül!). Azt hiszem leginkább azért, mert nagyon elegem volt már Ravenből, meg Kisdögön kívül mindenki másból, és... kellett egy kis újszerű szórakozás.
Nagyon mókás érzés saját magamról mesélni valamit úgy, hogy átéltem, de nem vagyok benne biztos, hogy valóságos volt. Nem tudom, mennyire szoktátok értékelni az ilyen megnyilvánulásaimat, de bocs, ez egy blog, úgyhogy kiadom magamból.
Azért volt számomra nagyon különleges ez a kis kaland, mert "külső behatás nélkül" mentem oda, ahova. Nagyjából úgy, mint hozzátok. Csak saját testtel. De nem tudom, hogy csináltam. Mármint tudom, hogy csináltam, nem vagyok hülye, de... oké, mégis hülye vagyok, mert egyszerűen fogalmam sincs hogy működik, mert nem érzem a különbséget a világok között. Ó, je, nagy fába vágtam a fejszém most ezzel a bejegyzéssel, mert egy épkézláb mondatot nem tudok megszülni arról, amit érzek.
Fanfiction. Fantázia történet oké, oké, de ha egyszer jómagam is egy ilyen "fantázia lénynek" számítok, akkor mi van? Egyelőre nagyon tetszik ez a bizonytalanság. Ti viszont ne is foglalkozzatok vele! Olvassátok nyugodt szívvel, mint bármi mást, amíg én a létezés nagy kérdéseiről filozofálgatok! ;)

Ja, és írhatnátok róla valamit. Tetszett, nem tetszett, ilyesmik. Különösebben nem fog meghatni, de azért érdekelne.
Csók!

19 megjegyzés:

2

29/26.nap: Mik azok az apró dolgok amitől zavarban érzed magad?

Posted in
Újabb, rettentően érdekfeszítő téma. Viszont mindjárt vége a kihívásnak. Igaz, ezt egy kicsit sajnálom is, mert tetszik ez a rendszer, hogy van egy adott téma, amiről megpróbálhatok pofázni még akkor is, ha különösebben nem érdekel a dolog. Tudom, tudom, rengeteg dolog lenne, amiről írhatnék, többek közt a fantasztikus kis világomról, de lássuk be, az nagyobb meló. Én meg alkalmanként hajlamos vagyok a lustaságra. Mondjuk ez csak emberi szemmel mérve lustaság, nálunk az se nagy dolog, hogyha egy vámpír hónapokig csak egy helyben ül...
Amúgy is van most egy másik projektem. A True Blood-hoz köthető, hogy rohadnának meg mindnyájan. De hátha sikerül egy kis előrelépés a világutazás ügyében. Majd meglátjuk. Elképzelhető, hogy teljesen be fogok csavarodni, de azt hiszem ez nem sokat nyom a latba. Mostanában úgyis sokat elmélkedek magától a létezésről, de ebbe most nem kezdek el belemászni, mert semmi köze az adott témához.

Mik azok az apró dolgok amitől zavarban érzem magam... Viccelsz? Az ég világon semmitől nem érzem magam zavarban, nemhogy "apró dologtól" .
Aki engem zavarba tud hozni, annak odaadom... a fele királyságom, vagy mit tudom én! Nem mintha lenne igazi királyságom, de komolyan, aki zavarba tud hozni engem, az már csodát tenni is képes, tehát minden tiszteletem az övé!
Jó, persze, ez így egy kicsit sántít, mert ha akarom, akkor zavarba lehet hozni, játszhatom én a pirulós jófiút, igazán nem esik annyira nehezemre, mint azt néhányan gondolnák, de attól még zavarban ÉREZNI magam szerintem sosem fogom. Emberként sem voltam az a zavar bajövős típus.

Az már más téma, hogy én mennyire szeretem az áldozataimat zavarba hozni. Ó, az ám az igazi móka! Amikor már lángol a fejük... Mindig olyan édesek. Ha zavarban vannak, még sebezhetőek, mint egyébként. Az intim pillanatban zavarba hozást pedig még inkább élvezem. Mondjuk talán az a legkönnyebb. Meztelenül az emberek annyira... mi is az a szó... a sebezhetőket már egyszer használtam.
Tudjátok milyen nehéz rendes segítség nélkül fogalmazni? Nem olyan könnyű néha ez a magyar.
Berágott rám a drágaságom. A kis segítőm, vagy mi a franc. Bár aligha nevezhetem segítőnek, inkább valami állandóan rinyáló kis... izé.
Pedig igazán nem tettem semmi rosszat! De tényleg! Nem értem miért olyan nehéz feldolgozni, hogy a szerelem minden áldozatot megér. Emberek. Túlérzékenyek. Hümm, a túlérzékeny is egy jó szó.

2 megjegyzés:

0

29/25.nap: Olyasvalakivel randiznál, aki egyszerű és lenyűgöző személyiségű, vagy olyannal aki híres és egyszerű személyiségű?

Posted in
Ez a kérdés baromság. Most akkor egyszerű, vagy lenyűgöző? Jó, tudom, csak hülyén van megfogalmazva, értem én...
Egyértelmű, hogy olyannal randiznék, akinek érdekes a személyisége, és már az első pillanattól fogva érdekelni kezd, mert akiket nem találok eléggé "figyelemfelkeltőnek", azokat maximum gyorsan elfogyasztom vacsorára. Persze nálam ez is tökéletesen belefér a "randi" fogalmába. Természetesen nálam a gyilkolás is egy rendkívül intim, és belsőséges bensőséges esemény. Hát már hogy ne lenne az?

Visszakunkorodva a témára, a lenyűgöző személyiségé a pont, az hogy híres-e vagy sem, momentán le van szarva. Ezzel nem mindig voltam így, volt olyan időszakom is, amikor kifejezetten hírességekre, azon belül meg főleg zenészekre hajtottam, mert… az akkor olyan viccesnek tűnt.
Amolyan verseny szerűség volt Lucy-val, hogy ki tud több pl. rockzenészt két vállra fektetni. Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy én álltam nyerésre, szerencsére egyik rockzenész sem az a nagyon szemérmes fajta, legyen szó nőkről, vagy pasikról, úgyhogy jobban érdekelte őket egy különleges vámpír pasi, mint Lucy, aki ugyan úgy nézett ki, mint bármelyik rajongójuk. A különbség csak ott volt, hogy ő szex téren nem fogadott el nemleges választ. Amúgy érdekel valakit Lucy? Csak hogy érdemes róla írnom, vagy sem?
A rocksztár-kefélős dolog azért maradt mindig titokban, mert egy híresség sem szerette nagy dobra verni, hogy a "saját rajongója" erőszakolta meg. Már ha egyáltalán erőszakról volt szó. Akinek már volt szerencséje erről is olvashatott.
Vicces idők voltak, aztán le is zárult mikor Gerard a nyakamon ragadt. Régi szép idők... Rám tört a nosztalgia. Néha azért rám is átragad az "ember kórság", más néven a "mi lett volna, ha". Nem szoktam nagyobb időt szentelni neki, de mindig van benne valami bájos. Mondhatnám, hogy a ti világotoknak köszönhetően néhány mi lett volna, ha-ra választ kaphatok, de ebben sem lehetek teljesen biztos.

Amúgy most hogy jobban végiggondolom, lenne még pár híres személy, akit felírnék az én kis listámra. 

0 megjegyzés:

7

True Bood - vélemény a 2. évadról

Posted in , , ,
Nos, az első évadról azt írtam, hogy vámpíros filmként nem tudom értékelni, viszont kisvárosi kriminek jó. Hát, ez már kriminek se volt jó.

Igazából egy szimpla szappanoperának tűnt (igen, rengeteg olyat nézek), felturbózva néhány misztikus szomszéddal. Nekem összességében kevésbé tetszett, mint az első évad, de még belefért a nézhető kategóriába, úgyhogy haladok lefelé a lejtőn, és máris belevágtam a 3. évadba. El ne kezdjek valami ennél is nagyobb szart nézni, mert annál is ott ragadok…
Kezdjük azzal, hogy most már angolul és magyar felirattal néztem, ami jelentősen javított az élményen, és talán még némi angoltudás is ragad rám. Nem mondom, hogy Sookie az eredeti hangjával nem tűnik fogyatékosnak, de határozottan kellemesebb a hangszíne, mint a drága magyar szinkronszínésznőnek. Bocsi drága.

A sorozatot nézve megint úgy éreztem, hogy hiába van benne annyi meg annyi misztikus csodabogár, élükön egy dilis „félistennővel”, mégis az emberi részek az érdekesebbek. Az, amit Jason és az egész Fény Gyülekezete vagy mi csuda lerendeznek, valami fantasztikus! Olyan csodálatosan jellemzi az emberi fanatizmust! Azok a jelenetek, az agymosó dumák, kifejezetten tetszettek, még akkor is, ha néha kedvem lett volna belelépni Sarah szájába, amiért annyi vigyorgott.
Godric viszont… Minek volt ő ott egyáltalán? Előadta a mártírt, aztán elcsillogot. Igen, igen, egy kis csillám ide is becsusszant. Ha ez kell a népnek, hát gratulálok. Nagyon csini. Értem én, hogy már szinte szent, és angyal, annyira csuda jó vámpír lett belőle, és jajj de szép és megható ez az egész és a szeretet és a megbocsájtás legyőz mindent, de attól még… unalmas.
Ó, viszont előbukkant egy Lorena. Róla egy korábbi bejegyzésemben már írtam néhány szót. Kicsit sikerült beleszeretnem, de ez inkább a lelki világomnak köszönhető, mint az ő lenyűgöző személyiségének. Nem értem mi a francért olyan Bill-centrikus. Ki kéne nyírni a francba. Tudom, tudom, szereti. De ez nem mentség.

7 megjegyzés:

2

29/24.nap: Hét dolog ami gyakran megfordul a fejedben

Posted in , , ,
Annyi dolog fordul meg a fejemben, hogy az nem igaz! Ezek közül válasszak ki hetet? Na szép.

Vagy a személyek nem számíthatók be "dolognak"? És a macska? Na mindegy, most már jó lesz ez így. Ennek a témának úgyse látom sok értelmét, mert kifejtegetni most nem fogom elkezdeni ezeket a dolgokat, mert szinte egytől-egyig megtettem már más bejegyzésekben, és különben is, mindegyik olyan, hogy nem lehet csak így gyorsan összeszedni róluk valamit.
Na jó, legyen mégis. Hadd pofázzak még ma is. Legalább odaírom, hogy melyiket miért, hátha vannak itt újak, és nem egyértelmű a helyzet. Amúgy a látogatottság egész magas, jártok erre szép számmal ahogy elnézem, aminek nagyon örülök! Írjatok csak bátran, írjatok, nem harapok... 
  • Világuralom - jó lenne már, nem mondom, bár egyelőre a jelenlegi helyzet is szórakoztat. Élvezem, hogy annyi új emberrel megismerkedhetem a Facebook-nak köszönhetően.
  • Szex - még jó, hogy gondolok rá... most őszintén, ki nem gondol rá? És ha nem, akkor mégis mi a mentsége?
  • Vér - kaja, kaja, kaja. Szeretem a hasamat, ez van.
  • Gizi - mégis hogy ne gondolnék gyakran "életem szerelmére"? Igazából megoldom, de jó ez így. Hadd legyek már romantikus.
  • Világ-csere - egyszer valahogy csak összejön. De ha Gizi valamelyik kis kedvence előbb oldja meg, mint én, akkor... Megölöm Ravent. Rendesen.
  • Raven/Gerard - na, róla most pont nincs kedvem külön írni. Itt van minden arról a kis nyomorékról. Amúgy ehet, hogy Kisdögre mostanában többet gondolok, mint rá, de mindegy.
  • Priscilla - mert nagyon nagyon szeretem az én egyetlen kis hugicámat.És nem mellesleg hátha ezt is olvassa...
Na, mit akartok, már szinte egész sokat sikerült szövegelnem erről az értelmetlen témáról.
Most pedig hamarosan megyek True Blood-ot nézni vacsora közben.

2 megjegyzés:

2

Vár minket egy új világ! (5.rész) - Holló és kismacska

Posted in ,
Miután a múltkori beszélgetésünk Gerarddal nem sikerült túlzottan produktívra, és a kicsi holló sértődötten hazatért a csevegésünk után, továbbra is hagytam a kis kuckójában, hadd főjön a saját levében. Tudtam, hogy hamarosan úgyis újra meglátogat, csak idő kérdése. Ebből az időből lett vagy két hét, de a világért sem akartam én rohangálni utána.
Az egyik kedvenc toronyszobámban lévő kanapén heverésztem egy kellemes és élvezetekben gazdag vadászat után.
 - Ez meg mi a szar? - meredt Gerard a macskámra aki éppen a jóllakott hasamon feküdt összegömbölyödve, én pedig ráérősen vakargattam a fülét.
 - Mi történt a szemeddel? - billentettem oldalra a fejem, hogy lássam az elgyötört ábrázatát.
 - Ez az egyik leggroteszkebb látvány amit mostanában láttam tőled. - húzta el a száját gúnyosan, és ahelyett, hogy leült volna mellém, ahogy jeleztem neki, szemérmesen az ajtófélfának támaszkodott.
 - Veri azt, amikor azzal a ketrecharcos csávóval...? - vigyorogtam.
 - Nem! - vágta rá, de még mindig nem vette le a szemét Kisdögről.
 - Mi járatban erre? - érdeklődtem, még mindig ugyan abban a pózban.
 - Ragaszkodsz ehhez?
 - Ha a formális csevegésre gondolsz, engem szórakoztat. Na de mesélj, hol tartasz?
 - Beszéltem még Andorral.
 - Remek.
 - Szerinte nem biztos, hogy hibbant vagy. - hajtotta le a fejét csalódottan - Aztán rakott egy csomó elektródát a fejemre.
 - Érdekfeszítő. - dünnyögtem, minden figyelmem a macskának szentelve.
Kisdög időközben feltápászkodott, és nagyot nyújtózkodott rajtam, minden egyes apró körmét belém mélyesztve, aztán dorombolva elindult az arcom felé, hogy az államnak dörgölje a fejét.
 - Azt mondta, hogy én is meg tudom csinálni. Amit te. - fojtatta Gerard álmatagul, mert teljesen lekötötte a rajtam mászó macska látványa.
 - Most simogassam meg a te buksid is? - vigyorogtam Gerardra - Mikor kezdjük megint?
 - Nem kezdjük semmikor.
 - Akkor azért jöttél, hogy elszórakoztass egy kicsit? - egyik kezemmel a macskát simogattam, a másikkal megveregettem magam mellett a kanapét.
 - Igazából csak jól esik bosszantani téged.
 - Komolyan azt hiszed, hogy bosszantasz?
Közben kiszedtem a hajamból Kisdög mancsát.
 - Láttam milyen fejet vágtál. Meg hallottam amit Prissel beszéltetek.
 - Ó, már kémkedsz is utánam? Még a végén azt találom hinni, hogy belém szerelmesedtél! - nagy, cuppanós csókot dobtam felé.
 - Hogyne. Háromszor is. - vonta meg a vállát.
 - Pompás, akkor gyere, és tegyük kellemesebbé egymás napját! - kacsintottam.
Gerard nem volt hajlandó belemenni a kis "viccelődésbe", úgyhogy visszatértem az eredeti témához.
 - Na és ma mivel szándékozol bosszantani?
 - Igazából jól esik nézni a tehetetlenséged.
 - Tehetetlenségem? Ugyan már! Azt teszek amit csak akarok, csak idő kérdése.
 - És téged pontosan az idő bosszant. Mi a szarnak neked egy macska? - fakadt ki, mert most már oldalra fordultam és úgy dögönyöztem a cicust.
 - Csak társaságra vágytam. - dünnyögtem Kisdögnek.
 - Nem, mégsem veri a ketrecharcos csávó! - nevetett fel Raven erőltetetten. Hihetetlen, hogy a véremtől mennyivel jobb hangulata volt a múltkor. Többet kéne innia belőle.
 - Nem tetszel neki.
 - Más világról ábrándozol, és egy macska a lakótársad... Pont mint egy vénasszony.
 - Aha. Unalmas vagy. Vagy húzz el, vagy mondj valami érdekeset is. -intettem - Nem hallom!
 - Képtelen vagy beismerni, hogy egyszer én vagyok előnyben, mi?
 - Jajj cukorfalat, ennyire erre van szükséged? Milyen az egész öröklétedet úgy tölteni, hogy velem próbálsz versenybe szállni?
 - Így, hogy én állok nyersére, egész kellemes. - horkantotta, ezzel tökéletesen abba az irányba terelve a beszélgetést, amerre akartam. Valahogy mindig kifinomult érzéke volt arra, hogy maga alatt vágja a fát.
 - Határozottan nyerő pozíció, hogy le fogok igázni egy világot, ahol te boldogan élsz, feleséggel, családdal, barátokkal...
 - Nem tudod leigázni.
 - Édesem, számomra nincs olyan, amit ne tudnék. Mint már említettem, csak idő kérdése... Majd elhozom a halott lányod darabkáit. Addigra lesz mondjuk... hüm, 15 év fölött úgyis jöhet. Ó, miket fogok én vele csinálni!
 - Már eljátszottad, hogy a családtagjaimmal zsarolsz, ő pedig még csak nem is a lányom! - nevetett, bár inkább csak valami erőltetett nyöszörgés volt, amit megpróbált gúnyossá tenni.
 - De lehetne. Hidd el, nem különbözöl te annyira attól a másik... önmagadtól.
 - Felesleges próbálkoznod.
 - Én nem próbálkozom. - oké, ez hazugság, de még mindig jó irányba haladok.
 - De, mégpedig elég kétségbeesetten!
 - Nem is tudom, kettőnk közül ki a kétségbeesettebb. Én, aki tudom, és ha kell kivárom, hogy megtörténjen a dolog, vagy te, aki ugyan úgy tudod, hogy nincs más lehetőség, mégis itt játszod a mártírt. Ja bocs, neked még mindig ez a kedvenc szereped. Csak egy csöppet ráturbózhatnál, mert ez így már kezd egy kicsit unalmassá válni, és ezzel szerintem nem csak én értek egyet.
Gerard meglepő módon lassan felém sétált, leguggolt a kanapé mellé, és megsimogatta Kisdögöt.
 - Még mindig nem tetszel neki. - vigyorogtam, és a grabancánál fogva visszahúztam tőle a macskát, mielőtt Gerard egy mozdulattal kitörte volna a nyakát. Őszintén szólva kíváncsi lettem volna, hogy képes-e megtenni, de ez nem az újdonsült kedvenc kiscicámon akartam letesztelni. Már vártam, hogy mikor fog azzal előjönni, hogyha bántom a majdnemlányát akkor megöli a macskám. Nem értem hogy lehet egy ilyen kis aranyos szőrgolyóra ilyen gyűlölettel nézni.
 - Neked aztán tényleg elborult az agyad! - nevettem.
 - Ó, mert macskát nagyobb bűn ölni, mint egy gyereket, igaz?
Remek, remek, foglalkoztatja a téma. Ezt már szeretem.
 - Nem vagyok egy ítélkező típus. Szeretnéd, hogy részletezzem, mit hova teszek, ha bántod a macskám? - vigyorogtam.
Gerard szánalmasan forgatta a szemeit, majd eltűnt a szobámból, így újra kettesben maradhattam Kisdöggel.
Bocs, hogy ezzel traktállak titeket, tudom, hogy van akit érdekel ez a sztori, de egyszerűen nem történik több. Raven szenved, és élvezi. Tényleg csak idő kérdése, hogy mikor fog végre bekukkantani hozzátok.

Tudom, hogy ez most nem lett valami tartalmas "fejezet", de Raven létezése se valami tartalmas azóta, hogy vége van a háborúnak. Ó, a háborút imádta! Az a tipikus tragikus hős, aki az utolsóik küzd azért, amit jónak vél, aztán még annyi sincs benne, hogy tisztességesen bukna el, és mondjuk... meghalna egy csatában.
Az egészben az a röhej, hogy számtalanszor meghalhatott volna amíg a vámpírvadászósdit játszotta ellenünk, de szó szerint senkinek sem volt "szíve" megölni ezt a nyomorékot. Annyira szórakoztató a jelenléte, hogy én aztán semmi pénzért nem végeznék vele. Pedig csinált csúnya dolgokat, amivel igazán kihúzta nálam a gyufát. Miatta meg kellett ölnöm egy nagyon szeretett kis házi kedvencem. Nem, nem macska volt. Minden esetre ő volt az egyetlen, aki volt olyan eszement, hogy elhitte mindazt, amit Gerard mondott rólam, és úgymond "ellenem szegült". Nem néztem jó szemmel. Pedig igazán finom falat volt.
A vicces az, hogy még Priscilla sem végzet Ravennel, amikor ott volt a lehetőség, pedig ő nem az érzelgősségéről híres, de ő is rájött, hogy Ravennél keresve sem találnánk jobb "bohócot" aki időről időre elszórakoztat minket az őrült kis vámpírellenes akcióival. Igaz, ha jobban belegondolok, mindig ott van a lehetőség, hogy végezzünk vele, nem sok mindent tudna tenni ellenünk. Jelenleg nem igen kószál olyan zöldfülű aki ne lenne Ravennek kihívás. Legalább bőven van ideje még ezen a kis világ-utazáson gondolkodni.


2 megjegyzés:

9

29/23.nap: Egy levél bárkinek. Akárkinek

Posted in ,

Nincs kedvem levelet írni. Esküszöm, már kettőt elkezdtem, de egyszerűen egyik sem jött szívből. Hehe. Még hogy szívből.
Csak tudjátok milyen az, amikor írni kéne valamiről, de te nem akarsz pont arról, és akkor hirtelen jön az, hogy egy teljesen más személy elkezd pofázni helyettetek. Ja, bocs, nem hiszem, hogy valaha is átéltetek hasonlót. Undorító egy érzés. Akkor fordul velem elő, hogyha szeretnék dumálni, de nem arról, amiről egyesek szeretnék, hogy szövegeljek. De engem nem lehet olyan könnyedén legyűrni. És amúgy is, akkor legyen most ez egy levél... Kinek? Mondjuk... Pris. Vele mindig szívesen csevegek.

Drága húgom!

Tudod hogy hívnak egy kibaszott vámpír csajt a True Blood-ban? Oké, nem is baj, hogy ez egy levél, mert ha ezt élőben folytatnám, akkor te már csak a szemedet forgatnád, és meg se próbálnád leplezni azt a fintorgással ötvözött mosolyod. Komolyan mondom, nem is tudom hogy vagy képes arra az arckifejezésre. Valahogy mindig egyszerre tudsz szívből mulatni rajtam, és undorodva lenézni. Igazából szeretem ezt a pillantásod, mert senki mástól nem látom így.
Szóval True Blood. Lorenának hívják a csajt! Fingom nincs, hogy az itt mennyire gyakori név, de... bassza meg! És még dögös is. Jó, persze, lehet, hogy mindenki hirtelen dögös lenne, ha megtudnám, hogy Lorenának hívják, de... Miért hívják Lorenának?(...)

Itt be kellett fejeznem az írást,  mert Priscilla a két vállamnál fogva megrázott, ezzel visszazökkentve a saját valóságomba.
Kérdően meredt rám, hosszú szőke szempilláit rebegtetve.
 - Ez kurva szar érzés! - förmedtem rá, és lesöpörtem magamról a kezét - Máskor finomabban.
 - Hát persze. - vonta meg a vállát - Mit akarsz?
Vámpíroknál eleve gyakori, hogy megérezzük, ha a társunk erősen koncentrál ránk, Priscilla és köztem ez a kötelék különösen erős, minden bizonnyal annak köszönhető, hogy testvérek vagyunk.Vagy egyszerűen annak, hogy annyira szeretjük egymást. Mert a szeretet a legerősebb kötelék. Hát hogyne!
 - Levelet írtam.
 - Papír nélkül?
 - Odaát.
 - Ja.
Már kezdek hozzászokni, hogy nem különösebben hatja meg a dolog. Egy régebbi beszélgetésünket már korábban fel akartam nektek tölteni ide a blogra, csak aztán lusta voltam kijavítani a hibákat, meg ilyesmik, úgyhogy az későbbre maradt.Komolyan kéne nekem egy titkár. Egy HASZNÁLHATÓ titkár. Vagy titkárnő. Egye fene néha le is játszhatnánk a rámenős főnök-feslett titkárnő jelenetet.
 - Lorenáról van szó. - közöltem, mert akkor semmiféle asztalon titkárnőt döngölés nem járt az eszembe, csak Loren(n)a. Egy"n" vagy kettő, tök mindegy.
 - Na AZT már nem! - röhögött fel Priscilla, és a kanapé támlájára csapott. - Ez már... Tényleg azt kell mondjam, hogy unalmas.
Mindig, mindenre azt mondja, hogy unalmas, de valahogy sosem sikerül annyira untatnom, hogy le is lépjen.
 - Nem én tehetek róla! - nevettem - A sorozatban van, amit nézek! Egyszer csak előkerült. Egy vámpír. És még dögös is. Meg hasonlít is!
 - Ugye tisztában vagy azzal, hogy ezt csak bebeszéled magadnak?- a szokásos gúnyosan nevető ajka, a jegesen szikrázó szemeivel együtt.
 - Igen. - vágtam rá, majd gyorsan helyesbítettem, hátha még nem késő eléggé beleélnem magam - Vagyis nem! Miért ne lehetne, hogy...?
 - Te figyelj, ha megölöm a mostanit, mielőtt megkúrod, akkor legalább a névvel lesz egy kis változás? Már nagyon kezd unalmas lenni.
 - Megeshet. - jelenleg nem hagytam magamnak időt, hogy eljátsszak ezzel a kecsegtető gondolattal - De most nem ez a lényeg! Elvégre az is lehet egy másik, létező világ nem?
 - Tőlem, aztán.
 - Ha valahol még... Létezik?
 - Akkor mire vársz még, menj és keresd meg, basszus! - intett röhögve - Ha megtalálod, üdvözlöm.
Ekkor jöttem rá, hogy meg van a válasz arra a kérdésre, amit az augusztus 9.-i bejegyzésem végén tettem fel. A pech csak az, hogy Lorena már nagyon is halott.

9 megjegyzés:

11

A macskatartásról

Posted in , ,
A helyzet az, hogy mint már futólag megemlítettem, beszereztem magam mellé egy kis szőrgolyót.
Kicsit írogatok róla, mert hát ez egy blog, legyen valami új is a 29 napos kihíváson meg a Raven-es birkózásomon kívül. És különben is, hadd írjak már valami... cukit. Jó, igazából írnék én Raven-ről, csak egyszerűen nincs semmi említésre méltó, mert egy nyomorék. Arról meg nem fogok ömlengeni, ahogy a "gondolataiba mélyedve" szenved a fészkében. Szóval akkor mai témán, a macska.
Az egész macska ötlet onnan jött, hogy egy kedves ismerősömmel vitába keveredtünk azzal kapcsolatban, hogy alkalmas vagyok-e szülői feladatok elvégzésére. Már miért ne lennék alkalmas? - mondtam én, erre pedig megkaptam, hogy még egy macskával sem tudnék mit kezdeni, nem hogy egy gyerekkel. Én ez fogadásnak vettem, úgyhogy "fogtam" egy macskát. A gyerek még úgy is ráér, de ez nem azt jelenti, hogy le is mondok róla. Majd ha Gizi megszüli, lesz gyerekem. Najó, nem biztos, hogy csak akkor. Majd idővel elválik. Még azt sem tudom, fiú vagy lány lenne-e inkább optimális.

A macskával nem szaroztam sokat, nálunk a 42. kerületben úgyis van egy szegényebb rész, ahol az egyik sikátor hemzseg a kóbor macskáktól. Nem akartam valami rühes dögledező felnőtt macskát aminek már a fél szemét kikarmolták, úgyhogy a szétdobált kartondobozok alatt kerestem egy almot, amiben már a kölykök az anyjuk nélkül is életképesek, és még nem tépte őket szét egy kandúr.
Válogattam  egy kicsit, hogy a kupac kis gombóc közül melyik tűnik a legegészségesebbnek, aztán amellett döntöttem amelyik éppen az egyik társát "terrorizálta". Első pillanatra azt hittem, hogy teljesen fekete az állatka, gondoltam is, hogy ez még kiegészítőnek is jó lesz hozzám, aztán  otthon tűnt csak fel, hogy a hasa vörös cirmos mintás, némi fehér és szürke foltokkal. Elég viccesen néz ki. És amúgy meg nőstény. Az legalább nem büdösíti körbe az egész kastélyom.

Nem viselte jól a teleportálást, úgyhogy azonnal behúzódott a kanapé alá. Hagytam, hadd barátkozzon a környezettel, én meg gyorsan összeszedtem egy kisállat-kereskedésből mindent, ami kellhet egy macskának, meg azt is amiről az eladók győzik meg az embereket, hogy kell egy macskának. Nem vagyok hülye, voltam már olyan házba, ahol macskát tartottak, úgyhogy nem álltam analfabétán a dologhoz.
Névnek egyelőre a Kisdög ragadt rá, szerintem találó, és "kizsdög" hangzásról felénk leginkább egy emberek által kedvelt süteményre lehet asszociálni.
Priscilla meg is jegyezte, hogy jópofa egy kajáról elnevezni a házi kedvencet, bár eléggé megpecsételi a sorsát. Na nem nagyon hatotta meg az új lakótársam, de véleménye szerint még mindig jobb annál, mint amikor embereket fogadok a házamba.

Kisdög csak másnap reggel merészkedett ki a bútorok alól, a macskakaja csábító illatára. Megkóstoltam, igazán nem volt nagy szám. Majd egyszer megkóstoltatom vele a vért, hátha rákap. Valaki már kérdezte tőlem egyszer, hogy állatot lehet-e vámpírrá tenni, hát konkrétan nem, de "meg tudjuk fertőzni", gyakorlatilag az összes melegvérű lényt, csak aztán nem bírják sokáig. Vagy a szervezetük áll le teljesen, mert nem tudják úgy hasznossá tenni a vért, mint mi, vagy egyszerűen nincs annyi eszük, hogy ne menjenek ki a napra szénné égni. 

Amúgy a macskák, minden bizonnyal természetükből adódóan, nem állnak messze a vámpíroktól. Például egy emberek által háziasított kutya azonnal elkezd morogni egy vámpír jelenléteben, míg egy macska, legyen az akármennyire a "gazdi szeme fénye", előszeretettel dörgölődzik bármelyik vámpírhoz.

Igazából kicsit tényleg úgy érzem magam mint valami középkorú hölgy aki a macskájáról beszél, de hát miért ne? Megtehetem. Alig nagyobb, mint a tenyerem, cuki, és jó simogatni. Tényleg nyugtató hatással van az idegekre a dorombolás. Később meg legalább néhány patkánytól megszabadítja a kastélyt.

11 megjegyzés:

4

True Bood - vélemény az első évadról, vámpír szemmel

Posted in , ,
Végignéztem, emberek! Büszke vagyok magamra, de komolyan. Ott kezdeném, hogy mivel olvasni általában jobban szeretek, nekivágtam először a könyvnek, de az Sookie szemszögéből van írva, ő pedig olyan elviselhetetlen, hogy még Lucy irományait is szívesebben olvasnám (ez nagy szó, majd egyszer mesélek Lucy-ről), ezért hagyni is akartam az egészet. Aztán jöttek nekem azzal, hogy tele van szexel. Ennek örömére nekifutottam a sorozatnak.

4 megjegyzés: