4

Régimódi vámpír, Halloween, boszorkányok, miegymás

Posted in

Most Leelantől (vagy Sophie Scrawl, nem tudom, melyiket szereti jobban) kaptam néhány kérdést (és még ezt a szép táblát is, amit remélem nem baj, hogy lenyúltam), amikre lelkesen válaszolgattam.

1.Hogy-hogy nem vagy olyan...hogy is mondjam...régi módi? Úgy értem,beszéded terén.
Viccesnek találom ezt a vámpír-sztereotípiát, hogy meg kéne ragadnunk egy régebbi korban, mondjuk ott, amikor még emberek voltunk.
Mégis minek? Az öröklétnek az a lényege (szerintem), hogy megállás nélkül haladok a változó világgal. Higgyétek el nekem, a legtöbb vámpír azért lesz depressziós, meg önsanyargató, mert nem tudja feldolgozni, hogy minden változik. Igaz, ez azért a legtöbb emberre is jellemző... Erre csak azt tudom mondani, hogy ki kell élvezni a változatosságot. Nem fogok lírai, cikornyás körmondatokat írni, ha egyszer most a rövidítéseké a világ. Főleg az interneten. Hogy nézne már ki, ha egy "XD" helyett azt írnám, hogy "Megjegyzésed rendkívül szórakoztatónak találom."? Oké, vicces lenne, de valahol szánalmas is. Most ez a jellemző nyelvezet, hát én is ezt használom.

2.Mikor születtél/változtál át?
Erről már emlékeim szerint valahol tettem említést, de azért leírom újra. Azért használok kevés évszámot az írásaimban, mert teljesen más az időszámítás a dimenzióinkban. Ha azt mondom, hogy nálunk nincs olyan se, hogy Kr.e meg Kr.u., mert konkrétan Krisztuska se látogatott meg minket... Mit szóltok? Pedig ez a nagy helyzet. Az meg már pláne bekavarna, hogy lehet, hogy egy nap sem 24 órás mi felénk. Úgyhogy próbáljatok meg elszakadni az időtől, amúgy is teljesen lényegtelen. Egy emberi élethez képest jóval öregebb vagyok.
De ha arra vagytok kíváncsiak, hogy nagyjából hogy nézett ki a kor amiben szó szerint éltem, felétek valami igencsak archaikus korra saccolnám. Vagy esetleg ókor.
Mondjuk maják? Az mostanság úgyis menő felétek. Világvége, meg ilyenek.

3.Hogyan viszonyulsz a Halloween-hez?
Ó, bulizni fogok egy jót. Szimpatikus ünnepecskének találom, egész testhez álló. Szellemek, holt lelkek, ide nekem! Hátha segít valami mágikus folyamat abban, hogy pont eme remek napon fogok megtestesülni. Ha jobban belegondolok már egyszer Halloween alkalmából majdnem sikerült, csak én hülye akkor még nem vettem olyan komolyan a dolgot.

4.Volt már példa rá,hogy szívesen fogadtál volna egy embert felednek?
Nem tudom, pontosan mire gondolsz e téren. Időközben kicsit kaptam pontosabb definíciót. 
Volt hát, de még mennyi! Gerard is egy "jó" példa rá.
Most Gizit akarom. Apropó, hiányzol, jut eszembe!
Meg egy kicsit Averyt is... Jó lesz még valamire.

5.Mi késztetett arra,hogy létrehozd a blogod?
A világuralomra vágyás, na meg a magamutogatás. Ha már testben egyelőre nem megy, hát jó lesz így, írás formájában is. Emellett az, hogy így még több embert ismerhetek meg, többet mint mondjuk egy fanficnek köszönhetően. Igaz, kevesebbet, mint egy regénnyel, de az is szerepel a napirendi pontok között.

6.Mit gondolsz,mi az oka annak,hogy annyi nevetséges tévhit,film van a vámpírokról? pl:Twillight
Drágám, ezt a kérdést meg is válaszoltad. A Twilight. Úgy látom, eléggé az indította el a lavinát. Amúgy meg nem vagyok ítélkező típus (miért hajtogatom folyton ezt?), simán létezhet olyan világ, ahol a vámpírok TÉNYLEG csillognak, és retardált kis csajokba szeretnek bele. Szóval az eddigi ismereteim alapján semmiről sem merném kijelenteni, hogy tévhit lenne. Annyit tudok, hogy mifelénk nem csillognak a vámpírok. Azt nem mondhatom, hogy és nem is szerencsétlen balfaszok, mert Gerard tökéletes példa rá.

7.Hogyan viszonyulsz más "misztikus lényekhez"? pl:Boszorkányok
Szeretnék megismerkedni egy boszorkánnyal. Bár Giziből kinézem, hogy titokban boszorkány.
Amúgy a többi misztikus lényre is az vonatkozik, hogy szívesen találkoznék velük, bármi is legyen. Felénk van még néhány vérfarkas-szerűség, meg szirének. Na meg azért a démon-téma is elgondolkodtató.
Bármilyen misztikus lény jelentkezését szeretettel várom!  

8.Miért érzem úgy,hogy néha lenézed az embereket?
Minden bizonnyal azért, mert "néha" lenézem az embereket. Felettetek állok a táplálékláncba, ti vagytok a vacsim, úgyhogy bocsi. De azért nagyon, de nagyon szeretlek titeket!

+1.Egyértelműen látszik,hogy rendszeresen eléggé egoista,esetleg beképzelt vagy.Mi az oka ennek?

Erre itt már válaszoltam de azért ide is leírom, hogy: azért, mert tisztában vagyok az adottságaimmal. Különben is, jól esik imádni magam. Nyugodtan jöhettek azzal, hogy ez biztos amiatt van, mert nem vagyok megelégedve magammal, és így leplezem a külvilág előtt, de aki igazán ismer, az tudja, hogy ez baromság. 

Köszönöm szépen a kérdéseket! :)

4 megjegyzés:

11

Vár minket egy új világ! (6.rész) - Ők ott boldogok!

Posted in ,


Hogy mi a történt Ravennel az utolsó kis beszélgetésünk óta?
Játssza a hőst, és közben a nyakamon lóg, mert még mindig halálosan szerelmes belém. Csak a szokásos. Mondanám, hogy közben Avery-vel, a dögös vámpír-kutató doktornénivel is elszórakozik, de az a kis történet nem kapcsolódik olyan szorosan a ti világotokhoz. Jó vicc... Na mindegy, legyen elég annyi, hogy az most nem ide tartozik.

Tehát kanyarodjunk vissza oda, hogy mivel állított be hozzám a kicsi holló a legutóbb, igen zilált tollazattal:
- Kurvára nem fogok úgy táncolni, ahogy te fütyülsz! - robogott be a szobámba, megzavarva ezzel a kellemes meditálásom - Minek nézel te engem?
- Egy szeretetéhez balfasznak.
- Mégis hogy fordult meg a degenerált fejedben, hogy én csak és kizárólag azért át fogok menni egy másik világba, tönkrezúzni mindent, hogy te elkápráztass egy szerencsétlen lányt? 
Ó, rendesen rákezdett a sipítozásra. Szép napom lesz.
 - Szerencsétlen? Na, azt nem hinném…
Sok mindent tudnék most Gizire mondani, de azt hiszem a szerencsétlen nincs benne a repertoárba.
 - Adam! – kiabált Gerard - Nem-fogom-megtenni! Világos? Ennél értelmesebben nem fogom tudni elmagyarázni! Ők ott boldogok! 
 - Tehát megtetted! - csaptam össze a tenyerem, és próbáltam nem túl diadalmas arcot vágni. 
Néhány másodpercig hápogott valamit, hogy előadja ő a megtestesült jófiú, és csak véletlenül történt meg az egész, meg ilyesmik, de végül kibökte:
 - Szeretem nézni, jól esik látni azt az örömöt, jól esik érezni, éppen ezért nem fogom semmire rávenni őt!
 - Rávenni. Szóval rá tudnád venni őt dolgokra – pattantam föl a kanapéról, és Gerard elé ugrottam.
 - Nem! Vagyis… Tudod mit? Igen! – húzta ki magát büszkén. Hogy oda ne rohanjak.
 - Akkor tedd meg!
Gerard egy elég bágyadtan gúnyos mosolyra húzta a száját.
 - Ez nem áll jól neked - csóváltam a fejem, majd csak úgy mellékesen hozzátettem - Akkor megölök mindenkit, akit szeretsz.
 - Ó! A kedvenc slágered! De tudod mit? Most nem jön be. Tudom, hogy nem tudod őket megölni. Még csak bántani sem. Ó, ezúttal megtennéd, ebben biztos vagyok, de a nagy és hatalmasságos Adamnek nincs ereje hozzá, különben nem rinyálna nekem! Ezt a játszmát most az egyszer elvesztetted! Tehetsz velem bármit, de nem fogok átmenni. 
"Tehetsz velem bármi..." neki meg ez a kedvence. De most megszívta, mert nincs kedvem örömet szerezni neki egy kis kínzással.
 - Akkor keresek mást - vontam meg a vállam, és visszaültem a kanapéba. Gerard dacosan az egyik márványoszlopnak vetette a hátát. 
 - Azt megnézem.
 - Biztos van még olyan, aki mind a két világban jelen van. Vagy várj! Megemlítem anyának a dolgot.
 - Annyira még te sem vagy segg.
 - Gondolod, hogy nem ér meg nekem ennyit?
 - Biztos vagyok benne. Téged most ez a kis játék életet! Ha elpusztulna, neked is véged lenne! Úgy végignézném, ahogy összeroppansz!
 - Megható szónoklat, de megint csak azt tudom kérdezni, hogy te ezeket el is hiszed cicabogár?
 - Láttam, hogy mennyire nem volt ínyedre a város, és mennyire untad még az apró lázadásokat is! Nem vagyok hülye, Adam.
 - Mégis kihagyod ezt a lehetőséget.
 - Mégis mi lenne nekem ebbe a lehetőség? Elvenni valaki életét, ahogy te tetted? Nem, köszönöm.
 - Tehát maradsz itt, nyalogatni a sebeid.
 - Maradok itt. Igen.
Hadd viruljon egy kicsit a feje. Hátha ettől is erőre kap:
 - És ha… alkut ajánlanék?- villantottam meg a legbájosabb mosolyom.
 - Alkut? Te? Mégis mit tudnál nekem adni?
 - Bármit - egy kemény farkat a seggedbe, de ezt most inkább kihagytam. 
 - Semmit sem tudsz nekem adni.
 - Szeretnél könyörögni látni? Hogy a lábad előtt csússzak?
 - Ó Adam, te sose fogsz tudni őszintén könyörögni! Csak egy szerep lenne neked, mint most ez is. Egy üres báb nem tud nekem semmit adni.
 - Ez fáj - vigyorogtam - És ha mondjuk… hagyjuk hogy itt az emberek boldogan éljenek?
 - Csak azért, hogy egy másik világot nyomorba taszíts?
 - Egyáltalán nem biztos, hogy attól még hogy te ott mozognál, én is meg tudnám csinálni!
 - Ne nézz idiótának, kérlek! Egy nőért csinálod az egészet? Én meg mit kaptam? 
 - Édes, neked bőven elég volt az a tény, hogy vámpír vagyok, és sipítozva rohantál a karjaimba! Valakiért jobban meg kell dolgozni.
 - Világos, tehát én rontottam el. Egy komplett világot kellett volna kérnem mielőtt lefekszem veled!
 - Igen, te rontottad el, de ezt már szerintem tisztáztuk párszor – vigyorogtam.
 - De nem fogom még egyszer elrontani.
 - Oké. Van még valami mondandód?
 - Továbbra is élvezem nézni, ahogy kínlódsz. 
Csak én érzem úgy, hogy egy kicsit összekeveri, hogy ki is kínlódik? 
 - Azt hiszem az előbb rosszul fogalmaztam. Nem fogok mást találni. Már találtam. 
Higgyétek el, nincs ennél jobb motiváció. 
 - Aha. 

Pár perce hatásszünet, amíg Gerard azt nézte, ahogy Kisdög bevonult a szobába egy méretes patkányt vonszolva a szájában, majd a bokámnak dörgölőzött, lerakta a patkányt elém, és felugrott az ölembe. Jót tesz neki a vámpír vér, simán leterít egy patkányt ami alig kisebb nála.
 - De ügyes vagy - vakartam meg az állát gügyögve - Hoztál ajándékot a gazdinak. 
Lehajoltam a patkányért, vágtam rajta a körmömmel egy nagyobb nyílást, és facsartam belőle a számba néhány csepp vért, majd visszaadtam Kisdögnek, hogy egyen belőle. 
 - Oké... - vonta föl a szemöldökét Gerard némi undorral. 
 - Most mi van? Ha nem iszom belőle megsértődik, mert azt hiszi nem értékelem a vadászatát. 
 - Kemény dolog lehet összetörni egy macska szívét. 
 - Igenis érző lélek. 
 - Hát, hozzád képest biztos. 
 - Ne is figyelj a ribancra - dünnyögtem Kisdög hátát vakargatva.
 Gerard még néhány percig figyelte ahogy macskázom, majd nem bírta tovább:
 - Ki mást? 
Nem kellet nagy ész ahhoz, hogy rájöjjek, ezzel arra a kar célozni, hogy ki mást találtam helyette a dimenzió-utazásra. 
 - Valakit, aki egy icipicit hasonló hozzánk.
 - És mégis hol találtad?
 - Egy másik világban - feleltem unottan.
 - Még egy világ – mormolta az orra alatt Gerard – Ennek semmi érelme.
 - Meglepődnél, hogy mindenhol ez a dilemma. Na, ha nincs más, menj, és nézd nyál csorgatva a tökéletes világot. Ja, egy fontos kérdés! Franknek van fia?
 - Dögölj meg Adam! – köpte felém, mintha valami borzalmat kérdeztem volna, és eltűnt.
Hé! Komolyan kérdeztem. Mekkora pöcs ez még mindig. 

Na mindegy, a lényeg tehát ebből az egészből az, hogy a dolgok szép lassan kezdenek összeállni. Nem mondom, hogy a ti Gerardotok napokon belül felvágja az ereit, vagy ilyesmi, de már az is haladás, hogy Raven elkezdte magát rendesen emészteni a dolgon. Még az a szerencsém, hogy neki a szenvedés a fő motivációja. Amennyire imád kínlódni, nem sokáig fogja bírni nézni a megtestesült vattacukor álmot a szeme előtt. Sajnos a ti időszámításokban nem tudok tippelni, hogy mennyi lesz ez. Remélem néhány hónappal megúszom. 
Látni akarom, ahogy kikészül! Megint.

11 megjegyzés:

0

Újabb kérdések

Posted in
Most Amy Black ajánlott fel nekem néhány kérdést, hogy válaszoljak rá, hát meg is tettem. Nem mondanám, hogy minden kérdés túlságosan testhez álló lenne, de azért lelkesen válaszolgattam. ;)

Hány koncertre jutottál el idén, és mik voltak azok? Újra elmennél, ha tehetnéd?
Idén meg nem voltam koncerten. A rock sztár zabálós korszakom óta nem is igazán voltam, mert nem sok értelmüket látom. Viszont egy My Chemical Romance koncertet újra megnéznék. Csak most nálatok. 
Óóó, az nagyon vicces lenne! Tényleg, mikor jönnek azok errefelé? (most kicsiny hazátokra gondolok) Megbaszlak Gerard. Csak mert az jópofa lenne. Ha jobban belegondolok, így ezerszer nagyobb móka lenne, mint amit odahaza műveltem.

Melyik történelmi korszakban élnél, és miért?
A jelenlegi tökéletesen megfelel. Mármint a nálatok lévő. „Odahaza” annyira nem tetszik a dolog. Szóval a ti XXI. századotok a favorit. Hogy miért? Mert egyszerűen nem lehet nem szeretni. Internet, "liberálisság", önkifejezés mindenhol, világvége, rengeteg információ és baromi gyorsan, blablabla, sablonszöveg, de attól még tetszik.

Szerinted utánzás az, ha valaki bálványként tekint egy zenészre (esetleg meg is említi a hatásai között), miközben ő is zenél, és hasonló stílusuk van?

Elég logikusnak tűnik, hogy utánzás. De az utánzás nem mindig baj. Az, hogy most elkezdünk magyarázkodni, hogy az "inspirálás" és az utánzás más, hát... igazából édes mindegy. Jó, persze, van a kettő között különbség, mert nem feltétlenül utánozható dolog inspirál valakit. Vagy mi. Tök mindegy. 

Melyik a legjobb Disney mese a klasszikusok közül?

Van még mit bepótolnom úgy érzem... Le fogok ülni meséket nézni. 

Sims 2 vagy Sims 3?

Jobban szeretek igazi emberekkel játszani.

Milyen természetfeletti lény lennél, ha lehetnél?

Bármi lehetek, de meg vagyok elégedve a vámpírsággal. Kényelmes, praktikus. Egyelőre. 

Melyik az a film, amit soha, semmi pénzért sem tudnál újra megnézni?

Eddig nincs olyan. Mondhatnám, hogy a Twilight, de azt hiszem kevés film volt, amin annyit röhögtem, mint azon. Különben is, azt hiszem az én fajtámra különösen vonatkozik, hogy soha ne mondd, hogy soha. 

Ha lehetőséged adódna rá, melyik fantasy szereplőt keltenéd életre? Csak egyet választhatsz! (lehet válogatni: HP, Gyűrűk ura, Eragon stb.)

Édes ez a feltételes mód, de tényleg. Különben is, mi számít életre keltésnek? Jelenleg a True Bloodos Russel Edgingtonnal vagyok elfoglalva. Voltam... leszek. Majd még kiderül. 
Az Eragont nemrégiben láttam, és jót mulattam azon is. Csak egy kis mellékes információ. Minden esetre talán egyszer lesz egy sárkányom, csak valahonnan kell egyet keresnem, mert mifelénk sem őshonosak a kis aranyosak.

Mi volt életed eddigi legnagyobb kellemes csalódása?

Avery egész szórakoztató ahhoz képest, hogy nem Gizi. Persze biztos nem ez volt a legnagyobb, de most ezt jutott eszembe, és momentán nem vagyok valami nagyon merengős hangulatomba, hogy elkezdjek visszagondolni az elmúlt "néhány" évre. 

Buktál már le puskázás vagy bliccelés közben?

Hehe. Nem. Puskázásról amúgy is mindig a lövöldözés jut eszembe. A bliccelés meg... majd egyszer ígérem kipróbálom. Na nem mintha mostanság jeggyel vagy bérlettel utazgatnék, de úgysem kéri el senki. 

Adott egy lehetőség, hogy külföldön élhetsz, családot alapíthatsz. Melyik lenne ez az ország?

Magyarország megfelel. Nekem elég külföld. Bár a család alapítás dolog vicces lenne. Majd ha megtalálom életem szerelmét, aki mellett örökre boldogan élhetek. Hát hogyne! 

0 megjegyzés:

4

Még mindig True Blood

Posted in
Egyszer le fogok vele állni, ígérem, de egyelőre olyan vicces. Úgy is lehet mondani, hogy ihletet merítek, ahhoz, hogy "milyen vámpírra van szüksége" a nagyvilágnak. Na persze én nem olyan vagyok, de ez már más kérdés.
Totál belebuzultam Russellbe. Pris azt mondta rossz hatással van rám a világotok, mert annyi "emberért" vagyok odáig, hogy követni se tudja. Persze ezt ő is legalább annyira élvezi, mint én. Szarrá röhögi magát. Én meg ezen a 48 másodpercen röhögöm szét az agyam, de nem tudok vele betelni, mert annyira... Nem tudok rá jó szót. Ez az zene is, a szöveg, meg a hulla fiúkák szerteszét.
Szar, giccses, elmebeteg és imádom!

4 megjegyzés:

0

Avery, Russel, meg nulla időérzék

Posted in ,
Na mi a helyzet drágaságaim? Tudom, rendesen leszoktam a két naponta új bejegyzések dologról, ennek egyik oka az, hogy teljesen elvesztettem nálatok az időérzékemet. Meg úgy őszintén szólva nem is érdekel, hogy most egy nap, vagy egy hét, meg ilyesmik. :D De azért igyekszem írogatni, mert a látogatók számából azt látom, hogy azért van érdeklődés, aztán vicces lenne, ha egy év múlva írnék megint, hogy hoppá, bocsi, kicsit elbambultam.

Azért érdekel most kevésbé a ti világotokban az idő múlása, mert el lettem látva egyéb szórakozásokkal is. Persze, egyik sem olyan klassz, mint hogy nálatok világuralomra törjek, de úgy tűnik az nem megy egyik napról a másikra, kell valami köztes elfoglaltság is. El kell rendeztem egy Avery nevezetű leányzót, de úgy igazán. Egyelőre még csak ismerkedünk, és nem mondanám, hogy túlságosan gyorsan haladnának a dologgal. Mondjuk ez csak nézőpont kérdése. Maradjunk inkább csak annyiban, hogy írás szempontjából megy lassan. Kell egy (új) titkárnő. A jelenlegi elég hasznavehetetlen, ráadásul egy hisztis picsa. Sose jó neki semmi. A lelkem is kiteszem érte, aztán mégis mindig én vagyok a gonosz. Nők.

0 megjegyzés:

0

True Bood - vélemény a 4. évadról

Posted in , ,
Oké, ez az évad olyan pocsék volt, hogy kár volt pazarolni rá még az én végtelen időmet is. Najó, ez talán azért túlzás, de így ki tudom fejezni, hogy mennyire egy rakás nyál volt, úgyhogy nem biztos, hogy erről is olyan bőven sikerül majd írnom, mint az eddigiekről.

Azt az elején még tetszett, hogy puff, rögtön egy év ugrás Sookie kis kiruccanása miatt, semmi cicó, de könyörgöm… az alatt az egy év alatt kb. annyi változott, hogy mindenkinek más lett a frizurája. Oh je…
A legnagyobb baj az volt ezzel az évaddal, hogy eddig is mindig azt hangsúlyoztam, hogy a természetfeletti lényeknél sokkal de sokkal érdekesebbek benne az emberi karakterek, most viszont kb. mindenki kapott valami szuperképességet. Kivéve Jason. Az valami eszméletlenül édes volt, ahogy várta, hogy vér párduc legyen. Amúgy is, Jason egy fantasztikus teremtés. Szerencsétlen itt rinyált az utolsó részekben, hogy tényleg hiányzik-e belőle valami, hát én azt tudom mondani, hogy benne sokkal több van, mint az összes többi szereplőben. Megvan a tökéletes „leszarom érzék”. Persze, lehet hogy ez csak amiatt van, mert agyilag kicsit… hát nem okos, de ez egyáltalán nem számít! Imádom, hogy mindig másba szerelmes, és totálisan szerelmes! Nem az, hogy jajj, nem is tudom, hogy most akkor szerelmes vagyok-e, blabla. Nem. Ő szerelmes. Minden egyes porcikájával. Neki minden lány éppen a tökéletes, és egyetlen szerelme. Eszméletlen jó. Mos éppen Jess. És ez nem azt jelenti, hogy nem is tud igazán szerelmes lenni… Aki ezt mondja, az egy idióta. Ő tényleg szerelmes, csak sokkal jobban éli meg, mint mindenki más körülötte.
Jess-szel kapcsolatban az édes volt, ahogy először elképelte a szakítós dolgot Hoyttal, és ahogy aztán összejött.

0 megjegyzés:

8

29.nap: 4 mód, ahogy el lehet nyerni a szíved

Posted in
Pasinak vagy csajnak? Mert mondjuk amíg egy nő esetében kifejezetten előnyt jelentenek a telt keblek, férfiaknál ezt nem mondanám éppen plusz pontnak. Oké, mivel egyelőre a nálatok lévő vámpír-kultusz miatt jelenleg a nők a célközönség, maradjunk náluk. 
Most pedig elárulom, hogy milyen rendkívül cseles és titokzatos praktikákkal lehet elnyerni az én szívem. 

Néhány órára egy kis vérrel bárki megnyerheti a szívem, ennek annyi a hátulütője, hogy a röpke percek leteltével esetleg én is kézbe veszem az ő szívét. Hasonló a helyzet a kihívó öltözékkel, mert nem nehéz levenni a lábamról egy köldökig dekoltált blúzzal, vagy formás fenéken bugyinak is rövid sorttal, de az ilyen "meglátom és azonnal rávetem magam" dolgok nem szoktak valami sokáig eltartani.
A túlságosan csábító prédával az a bajom, hogy mindig előbb kinyírom, mint hogy elkezdjek ismerkedéssel szórakozni. Ha már úgyis gyakran szóba kerül itt a True Blood, onnan hozom a képen látható Jessicát példaként, hogy ha ő elém toppanna így, akkor aligha kezdene el érdekelni a drága kis lelki világa. Mondjuk neki határozott előnye, hogy vámpír, mert ha ember lenne, nem valószínű, hogy túlélni a "kis kalandunk".
Jessica kifejezetten fogamra való kis vörös. Irigykedem is néha Jasonre.

Néhány hétre, hónapra már "ütős személyiségre" is szükség van, le kell tudnia kötni az illetőnek akár az élettörténetével, akár a világnézetével, vagy igazából bármivel...
Huzamosabb időre is nagyjából ugyan ezek a feltételek, csak legyen még izgalmasabb.Tudom, tudom, sablonszöveg, hogy "legyen érdekes", de tényleg az a lényeg. Hogy mitől érdekes valaki? Nem tudom. Mindenkinél más érdekel. Érdekes lehet az is, hogy valaki teljesen hétköznapi. 
Ja, az ne maradjon ki, hogy az is egy módszer, ha tudtomra adod, hogy létezhetek máshogy is, mint ahogy én azt elképzeltem "odahaza". Bár ezt már Gizi kijátszotta, úgyhogy nem hiszem, hogy másnak összejönne.

Persze a legtutibb mód a szívem elnyerésére, hogyha megküzdünk, és sikerül kitépned a mellkasomból. Akkor ígérem, hogy megtarthatod. Majd szerzek másikat.

Túl egyszerű válaszok lettek? Hát, akkor úgy tűnik, hogy nem olyan nehéz a recept. Igazából az egész attól függ még, hogy éppen halálosan szerelmes vagyok-e valakibe, vagy sem.

Ééééés ezennel a 29 napos kihívás végére értem, juhé, juhé! Hol van a nyereményem? Ja, hogy ezért nem jár semmi. Na mindegy, azért jó kis időtöltés volt úgy ahogy kifejteni az adott témákat. Még lehet, hogy keresek ilyet. Egyébként meg nyugodtan dobhatnátok fel ti is témákat, tőlem jöhet bármilyen hülyeség is! ;)

8 megjegyzés:

0

Lia és a vámpírok - 4.rész

Posted in , ,
Raven
Rettenetes volt újra átélni azt az ébredező pillanatot, amikor nem tudtam pontosan, hogy most még Adam kastélyában vagyok, vagy már leugrottam a szikláról, és talán a Menny ragyogása tűz a szemembe.
Csak a neoncső fölöttem, még mindig.
 - Üdv! – nyújtotta felém a kezét Andor. Bizonytalanul nyúltam utána, és a legnagyobb elképedésemre sikerült is. Gyengébbnek éreztem magam, mint a legmagasabb láz közben, amit valaha átéltem emberként, de legalább mozogtam. Andor ülésbe segített, majd egy szikével megvágta a csuklója ütőerét, és elém tartotta.
 - A varrás közben is adtam neked több liter donor vérét, de ez azért erősebb – magyarázta.
Az ujjaimat próbálgatva fészkelődtem a műtőasztalon. Lucyből más volt inni. Akármennyire is egy vadállat, a külseje egy őrült, de legalább kislányhoz hasonlít.
 - Nem fogok könyörögni – közölte Andor. Nem először hallottam ilyen mondatot, de most biztosra vehettem, hogy Andor nem leerőszakolni fogja a torkomon a vért, hanem egyszerűen nem kapok belőle. Túlságosan vágytam arra, hogy legalább egy kicsit újra átélhessem azt az érzést, amit Lucy vérétől, úgyhogy elfogadtam a felajánlott vért.

Újra végigjárta a testem az az érzés, ami az előző alkalommal. Mint a kellemesen bódult részegség, borzongató élvezet, amikor minden gondtalannak tűnik. Andor vére valamiben mégis más volt, mint Lucyé: Telítettebb, de nem tudtam megmagyarázni magamnak, hogy miért. Kiéhezve szívtam magamba a vért és azt kívántam, bárcsak örökre így maradhatnék.
Egyszerűen tökéletes volt minden, amíg Andor el nem állította a vérzést, és elhúzta a kezét. Adott egy barna vászonnadrágot. Kirázott a hideg attól, hogy eddig még csak nem is zavart, hogy anyaszült meztelen vagyok.
 - Tessék – nyomott a kezembe egy tükröt, miután magara húztam a nadrágot, ami úgy ahogy még jó is volt rám. Rá akartam vágni, hogy nem akarom látni a tükröt, de akkor már ott volt előttem.
 - Ez… – bámultam az arcot elképedve, ami alig emlékeztetett arra, aki leugrott egy szikláról. A legfeltűnőbb változás az orrom volt. Egyáltalán nem hasonlított az eredetire, bár így, hogy jóformán másvalakinek az arca nézett vissza rám a saját tükörképemből, hirtelen azt se tudtam, hogy pontosan hogy is néztem ki ezelőtt.
 - Köszönöm – biccentett Andor, elismerésnek elkönyvelve a hüledezésem.
Miközben méregettem magam, megakadt a tekintetem a hegyes szemfogamon.
 - Nem lehetne ezt esetleg… - húztam végig rajta a mutató ujjam. Azonnal kiserkent a vér az ujjbegyemből. Meg akarok szabadulni ettől.
 - Na hagyjál engem! – torkolt le Andor, és távolról, egy intéssel kinyitotta az ajtót, jelezve Lucyéknak, hogy bejöhetnek.

*****

Lianne
 - Akkora kampót kaptál az orrod helyére, a szemüveg is fennakadna rajta! – röhögött közbe Adam. 
 - Nem is kampós! – fordultam Raven felé. – Oké, nem mondom, hogy nem szokatlan, de… jól áll. 
Először nekem is borzasztóan furcsa volt, amikor megláttam, és én sem hittem volna, hogy így meg lehet békélni a gondolattal.
 - Mivan??? – kiáltott föl Raven élesen a gondolatomra. 
 - Semmi, semmi! – vágtam rá azonnal, és igyekeztem teljesen másfelé terelni a gondolataimat
Most az egyszer mondhatom azt, hogy Adam szerencsére megint belepofázott.
 - Egyszerűen csak idiótán áll! 
 - Ajj, dehogyis! – próbáltam védeni Raven orrát, bár nem úgy tűnt, hogy túlságosan hiú lenne rá. - Folytasd, kérlek!
 - Uram ég… Ez komolyan ilyen érdekes? Akkor én is új orrot varratok a fejemre Andorral! – fakadt ki Adam. 

*****

 - EZ MEG MI A SZAAAAAR??? – sikoltott Lucy, amikor meglátott. Örömmel töltött el a nemtetszése.
 - Ti hoztátok ide – vonta meg a vállát Andor, én pedig bizonytalanul próbálgattam a járást. A lábam olyan egészségesnek tűnt, mintha soha nem lettem volna magatehetetlen állapotban.
 - Miért csináltad ezt?! – csipogta Lucy, a következő pillanatban pedig elbőgte magát. Elképesztően hűen tudta előadni a szomorú kislányt.
 - Lucy, ne csináld már a fesztivált! – mordult Andor Lucy-ra.
 - Szerintem így is csini – lépett hozzám Chris, és végigsimította a kezével a meztelen mellkasom.
 - Nézd már meg mekkora az orra!!! – sikította Lucy, és az két ujjával az orromba csípett. Meglepett, hogy egy reflexből tett mozdulattal le tudtam magamról rázni. Igaz, ez inkább volt köszönhető a meglepetés erejének, min a sajátomnak.
 - Rohadtul nem érdekel, megcsináltam, amit kértél, tűnés! – intett Andor Lucynak.

Chris elkapta a karom, és megint a hotelszobában voltunk. Végre láttam egyebet is a plafonon és az egyik falon kívül. A lakosztály jobb oldali fala egy óriási ablak, amiből remek kilátás nyílt a városra. Nem mertem volna megtippelni, hol lehetünk. Nem is volt időm ezen sokáig gondolkodnom, Chris letépte rólam a nadrágom, és máris előttem térdelt. Arrébb akartam ugrani, de mivel Chris átkarolta a térdeim, kis híján hátraestem.
 - Nem hiszem el, hogy Andor ekkora paraszt! – sipítozta Lucy, Chris pedig felpattant, és keményen szájon csókolt. Eszméletlenül nyálasan. Ó, persze, a szirén-nyála, ami felér egy lórúgásnyi viagrával. Megpróbáltam kiköpni a nyálát, de olyan erőszakosan tolta le a nyelvét a torkomon, hogy elkerülhetetlen volt az érintkezés.
 - Nyugi, nem fogsz úgy elborulni tőle, mint emberként… - suttogta a fülembe, és azon is végignyalt.
 - Nem hiszem, hogy ez most szükséges – próbálkoztam, de Christ nem lehetett levakarni. Simogatott, harapdált, és ami még rosszabb, nagyon, de nagyon gyengéd volt.
 - Nekem így nem kell! – fújtatott Lucy.
 - Akkor hagyjál minket kettesben! – mondta Chris, de egy pillanatra sem vette le rólam a szemét.
 - Nem! – dobbantott Lucy a lábával.
 - Oké Luc, de ne rontsd a hangulatot! – sóhajtott Chris két vállamra nyomott csók között.
 - Én nem rontom a hangulatot! Az a pöcs rontotta el azzal, hogy egy kampót rakott az orra helyére!
 - Ugye, hogy rontja a hangulatot? – búgta a fülembe Chris, az egyik bőrfotelbe nyomott, és a térdeim fölé állt. – Én tudom, hogy sokkal több van benned, mint ami… látszik. Igaz? Csak arra vágysz, hogy végre kiteljesedhess. Újjászülettél.
 - De miért lett ronda? – rikácsolta Lucy. Chris megint rákiabált:
 - Lucy!
 - A picsába az egésszel! – és Lucy végre eltűnt. Nem tudom miért örültem ennek ennyire. Minden bizonnyal Chris nyála miatt.
 - Nekem nagyon bejön az új külsőd – húzta végig Chris a mutatóujját az orromon, miközben az ölem fölött körözött a csípőjével. - Olyan… karakteres. És tudod mit akarok?
 - Vannak elképzeléseim… - húztam el a szám, és mozdulatlanul ültem Chris dörgölőző teste alatt.
 - Melyik elképzelésedet váltsam valóra? – suttogta vidáman.
 - Mondjuk a halált – csattantam föl, és igyekeztem megálljt parancsolni a testem egyéb reakcióinak. - Egyéb értelemben nincsenek nagy vágyaim, csak hagyj békén.

0 megjegyzés:

14

E. L. James - A szürke ötven árnyalata - Kritika (szerűség...)

Posted in , ,
Nos, elolvastam. Egész gyorsan, bár ez nem volt nehéz.
Mit is mondhatnék róla?
Nagyon szórakoztató volt, azt hiszem ez a legtalálóbb szó erre a műre.Tetszik, hogy egyáltalán van igény ilyenre, hiszen ha valamit, hát akkor szexelni imádok, és beszámolni is szeretek a kis kalandjaimról, úgyhogy egész testhezállónak mondható a téma. 


Nem változott meg a véleményem arról, hogy ennek a sztorinak nagyjából annyi értelme volt, mint az én Gerardos szenvedésemnek. Sőt… még kevesebb. Gerardból legalább sikerül egy elcseszett vámpírt gyártanom. Bár ez nem tudom mennyire tekinthető érdemnek, de ha jobban belegondolok, azért nálunk legalább volt egy kis dráma. Nagyobb annál, mint hogy elfenekeltem a végén, aztán bőgve lelépett. Gerard legalább megpróbálta megölni magát. Tudom, tudom, trilógia lesz a dologból, de őszintén szólva szerintem nem sok minden fog benne történni a „végéig”. Na jó, hagyjuk is a nagy összehasonlítgatást, nem kell tovább legyezgetnem a saját egómat, térjünk vissza A szürke ötven árnyalatához.

14 megjegyzés:

0

Lia és a vámpírok - 3.rész

Posted in , ,

Raven:
Úgy lógtam a vámpír karjaiban, mint valami ocsmány bábu, ami egy rémtörténet díszletéhez tartozik, és várja, hogy halálra rémíthesse a gyanútlan áldozatokat.
 - Na aggódj, hamarosan ugyan olyan cukipofa leszel mint voltál! – mosolygott Chris, és befektetett a kádba. Semmit sem éreztem abból, ahogy lemosdattak, csak néha ahogy Lucy rózsaszín tincsei az arcomat súrolták. Lucy megállás nélkül vihorászott, de nem voltam hajlandó az ölembe pillantani, hogy megnézzem, mit csinál.
Meg kellett volna halnom. Csak ennyi lett volna, és még ezt is elvették tőlem.
Nem volt új a teljes kiszolgáltatottság érzése, abból már bőven kaptam Adamnél, de az, hogy eldobtam az életem, és azt, mint egy bumeráng visszavágódott a képembe, elviselhetetlen volt.

Miután lemosdattak, felöltöztetek, mint egy kirakati bábut. Elvitatkoztak azon, jobban néznék-e ki még egy dzsekiben, de mivel én nem szóltam közbe, rám húzták azt is. Ha ez lehetséges, így felöltözve még groteszkebbül festettem, mint anyaszült meztelenül. Most, hogy lemosták az arcomról a mocskot, még undorítóbb látvány volt, ami az arcomból maradt. Mintha egy rendes férfi testére ráhúztak volna egy összeroncsolt zombi fejet.
 - Ne legyél így elkenődve! Andor nagyon profi – vigyorgott Lucy miközben az ernyedt kézfejem húzta ki a dzseki ujjából.

Mikor elkészültünk megragadtak két oldalról, a hónom alatt fogva tartottak, mint valami rongybabát. Chris tartotta az állam, hogy ne boruljon előre a fejem.

Elteleportáltunk, és egy fallal találtam szembe magam, amiről különböző színű műanyag csövek lógtak. Néhány másodperc múlva fogtam csak föl, hogy nem a csövek színesek, hanem a bennük kavargó anyag. Rendesen körbe pillanatain sem volt módom, a két kis ördögfajzat leültetett egy rozsdás szekrénnyel szembe.
 - Ez meg mi? – csendül egy ismeretlen, higgadt férfihang. Egy forgós széken ülhettem, mert egy lendülettel szembe kerültem a hang gazdájával. Egy vörös, kócos hajú, szeplős, kissé elálló fülű, harminc év körüli férfi. Meglepett, hogy vámpír, mert akikkel eddig találkoztam a fajtából, még Lucyt is beleértve az idióta öltözködésével és hajszíneivel, mindegyik kisugárzása tökéletesnek hatott. Andorban viszont az első pillantásnál is volt valami kegyetlenül emberi. Lehet, hogy csak a meleg-barna szemei a megtévesztőek.

****

Lianne

 - Vagy inkább a lapátfülei. Andornak akkora fülei vannak, hogy az nem igaz! – röhögött Adam. – Amúgy jól áll neki. Szexi. Jól lehet harapdálni.

****

Raven
A vöröshajú vámpír lehajolt hozzám, és a pupillámba bámult.
 - Csak szeretnénk, ha rendbe hoznád! Ilyenre! – csacsogta Lucy mögülem.
A vámpír megvizsgálta a számat, az orromat, a fülemet, aztán csettintett egyet.
 - Gondolom, csak miattatok nem beszél.
 - Csak meg van szeppenve – mondta Chris.
 - Hogy tetszik a vámpír lét? – kérdezte a vörös, miközben lerángatta rólam a dzsekit. Fél kezével fognia kellett, hogy ne boruljak le a székről. Vagy bármint is ültem. A dzseki után nem vesződött tovább, hozott egy óriási kést, és a ruhákat néhány mozdulattal levágta a testemről. Ezek a mozdulatok újabb borzalmas emlékeket idéztek fel bennem.
 - Pedig tök jól állt neki! – sápítozott Lucy.
 - Mi a francnak aggattátok rá?
Azt hiszem örülhettem, hogy nem láttam, és nem is éreztem, hogy a vörös vámpír pontosan hol tapogat.
 - Ez nem Adam csaja volt? – hangzott el a vöröstől a felismerés. Nem mertem belegondolni, hogy miről jöhetett rá.
 - Dede! – vihogott Lucy.
 - Ki adott több vért hozzá te, vagy Chris? – címezte Lucynak.
 - Asszem ugyanannyi köbö...
Andor a vállamhoz hajolt, és vélhetően a nyakamba mart. A vörös tincsek az ajkamat súrolták.
 - Akkor meg tudod csinálni? – csipogta Lucy.
 - Meg.
A vörös vámpír felfektetett valahova. A plafon itt is fehér volt, és hidegfényű neoncső világított az arcomba.
Minden erőmet összeszedve szinte ordítottam a fejemben hogy bármit csinálhat az arcommal, csak a legkevésbé hasonlítson arra, akinek a képét az orra elé dugták. Andor érdeklődve nézett le rám, ebből le mertem vonni azt a következtetést, hogy érti mit gondolok.
 - Jobb lesz, ha ti kimentek – pillantott Andor Lucyékra. – Jobb szeretek egyedül alkotni.
Meg fog erőszakolni. – rosszul voltam a gondolattól, és attól, hogy hallja is, de a vámpírokkal kötött eddigi ismeretségem alapján nem tudtam másra gondolni.
Lucy még hangosan vinnyogott, hogy azonnal szóljon Andor, ha elkészült, aztán vélhetően kimentek a helyiségből.
 - Bármit megadok neked, csak csinálj valami olyat az arcommal, hogy ne hasonlítsak magamra! Így is hagyhatod, nem érdekel – suttogtam pöszén, miközben Andor újra tapogatni kezdett. Nem különösebben hatotta meg, hogy most szólaltam meg először.
 - És mégis mi az a bármi? – támasztotta le a könyökét a „műtőasztalra”. – Mit tud nekem adni egy zöldfülű kis vámpír?
Magamat – aztán rádöbbentem, hogy még az is összetört.
 - Már megbocsáss, de én tudós ember vagyok, ne Chris és Lucy féle szexmániás kis picsa - mondta szenvtelenül.
 - Nem tudom! – fakadtam ki. – Mit kérnél? Mit akar egy vámpír?
 - Ez igen jó kérdés. Te gondolom, hamarosan bosszút akarsz, Lucy, Chris, és Adam csak végigkeféli az öröklétet. Lucy meg úgysem hagy békén, amíg meg nem csinálom a fejed, szóval lényegtelen.
 - Akkor csak legyen… másmilyen - motyogtam bizonytalanul.
 - Nekem mindegy. Amúgy ne rettegj ennyire tőlük. Egyszer úgyis megerősödsz. Ha nem ölnek meg addig.
Rá akartam vágni, hogy nem rettegek, aztán rádöbbentem, hogy ő mégiscsak tud gondolatot olvasni, nekem pedig fogalmam sincs arról, hogy mit is érzek.
Csak az árnyékokból láttam, hogy Andor össze-vissza cikázik a teremben, vélhetően műszereket keresve.
 - Ölj meg! – szólaltam meg újból. – Ha meg tudsz ölni, ölj meg!
 - Meg tudlak.
 - Tedd meg! Könyörgöm. Végezz velem!
 - Nem fogok – felelte érzelemmentesen.
 - Én kibaszottul meg akartam dögleni! Leugrottam egy szikláról! Jogom van meghalni!
 - Jogod? Bíróságra megyünk? – nevetett gúnyosan. A nevetése is idegesítően emberien csengett.  - Jelenleg nem tudsz végezni magaddal, tehát a sorsod mások kezében van.  Példának okáért az enyémben.
 - Mit nyersz azzal, ha engem életben tartasz?
 - Semmit. Már halott vagy. És hagyjuk ezt a felesleges csevegést, mert akkor elcsúszik az arcod. – Megint végigtapogatta a testem, most valami műszerrel. Hamarosan előkerültek az ollók, kések, tűk, és egyéb, hentesmunkához is alkalmasnak látszó szerszámok.

Eddig azt gondoltam most már a testem teljesen érzéketlenné vált, de azt nagyon is éreztem, ahogy Andor az orromból megmaradt részekkel munkálkodni kezdett. Fájt, ahogy a vámpír vágta, tépte, és rángatta az arccsontjaim, de a fizikai fájdalom már a legkevésbé sem érdekelt.
Néhány perc múlva elfeketedett előttem a világ.

0 megjegyzés:

17

29/28.nap: Hiszel a szerelemben első látásra - miért?

Posted in ,
Jajj gyerekek, itt már megint el lehetne kezdeni elmélkedni arról, hogy mi számít szerelemnek... Az egyszerűség kedvéért tekintsük most úgy, hogy az egy éjszakás kalandok nem tartoznak bele a "szerelem" kategóriába. Most lehet, hogy mindenki azt mondja, hogy ez evidens, de én simán tudok egy éjszaka erejéig is szerelembe esni. Na de ezt tekintsük most tárgytalannak, így pedig a válasz:

Nem hiszek benne, mert ami vonzalom első látásra tör rám, az általában maximum egy éjszakáig tart, és utána ugyan úgy vége, ahogy az áldozatomnak.
Számoljuk úgy, hogy a szerelem minimum egy hónapon keresztül tart, maximálisan pedig évszázadokat is magába foglalhat. Azért nem mondom, hogy végtelen, mert nem az. Az örök szerelemben még annyira sem hiszek, mint a szerelem első látásban. Mondjuk ez nem is hit kérdése. Örök szerelem NINCS. 
Ez talán a ti szemszögetekből olyan fényt vet rám, mintha minden ideát össze akarnék törni, pedig higgyétek el nekem, ha valaki, hát én aztán foggal-körömmel tudok ragaszkodni a szerelem eszméjéhez! 

Már másik bejegyzésben is írtam a szerelemről, de most újra megteszem, hogy értsétek, mennyire fontos számomra ez a gondolat. Direkt nem az érzés szót használom. A szerelem nem a semmiből támad, hanem mindig valamilyen konkrét céllal jön létre két ember között. Emberek esetében ez a cél a legtöbb esetben a "tartozni valakihez" vággyal függ össze, nálam már kicsit összetettebb a helyzet, hiszen én minden porcikámmal, beleértve a lelkem összes örvényét, szabad szellem vagyok, és senkihez sem lennék képes "örökre" tartozni. 
Ti emberek könnyen dobálóztok az "örök szerelemmel", mert nektek az az "örök" is kimerül 90 évben, nekem viszont az "örök" az valóban ÖRÖK marad, végtelen ideig pedig lehetetlen ugyan azon személy iránt táplálni a szerelmet, és véleményem szerint felesleges is. 
A szerelemben az a csodálatos, hogy pillanatnyi (ehhez számoljátok hozzá, hogy nekem egy év is egy pillanattal ér fel), és bármelyik szempillantásnál darabokra törhet, ezért ki kell élvezni mindennel együtt. 

Azta, micsoda tömény nyál lett ez a bejegyzés! Remélem értékelitek a rettentően érzelemdús oldalam is! ;)

17 megjegyzés:

0

Lia és a vámpírok - 2.rész

Posted in ,
Raven (Gerard):
Mielőtt Chris a számba erőszakolhatta volna magát, olyan erősen szorítottam össze az ajkaimat, amennyire csak tudtam. Első fogak nélkül még így is rés maradt az ínyem között.
- Ez nem ér!!! – sipította Lucy, miközben Chris fél kézzel megpróbálta szétfeszíteni az ajkaim.
Tényleg erősebb lettem. Egy vámpírnak nem jelenthetne gondot,  hogy kinyissa egy magatehetetlen ember száját, még ha úgy is néz ki, mint egy csont és bőr tinédzser.
- Előbb rakja össze Andor! – folytatta a rikácsolást Lucy - Így különben is tök undi! Ha szájbabaszod, csinálok róla képeket, és megmutatom mindenkinek!
Lucy minden bizonnyal rájött, hogy Chris megerőszakolhat ugyan, de nincs az az isten aki rávegyen, hogy bármit is csináljak vele. Szerencsére a gyerekes fenyegetés hatott Chrisre, úgyhogy mérgesen elengedett.
- Most mi bajod van? Úgy volt, hogy…
- Igen, de akkor tudjon már mozogni is! Majd leszop, ha engem meg tud dugni! – vágta csípőre a kezét Lucy.
- Egy irigy picsa vagy! – grimaszolt Chris.
- Te meg önző! – vágta rá Lucy.
- Mintha te nem lennél az!
- De megbeszéltük hogy egyszerre csináljuk majd! Hogy közös lesz! Ne legyél már paraszt! Ha leszoplak lenyugszol?
Chris undorodva felhúzta az orrát.
- Kösz nem. Te meg miért nem mondasz semmit? – fordult vissza hozzám.
- Tökre be van szarva szegény… - huppant le mellém Lucy, és megsimogatta az arcom. – Te meg még a farkát is a pofájába dugdosod! Nem vagy éhes? – gügyögött. – Aaajjj Gerard, mondj már valamit! Te vagy a legeslegkedvencebb énekesem! Tényleg kár, hogy nélküled annyi a bandának…
Ez a néhány szó milliószor jobban fájt, mint az a tudat, hogy ezek ketten valami szexjátéknak tartanak. A „banda” szót hallatán egyszerre rohant meg minden érzés. Hogy miért is ugrottam le arról a szikláról és mi minden történt ezelőtt. Még jobban fel akartam kelni, mint eddig, de továbbra sem voltam képes megmozdulni.
- Ezt most muszáj volt? – sóhajtott Chris.
- Bocsi! – pislogott Lucy kislányosan. – De attól még imádlak! – Újabb csókot nyomott a számra.
- Miért nem hagytatok meghalni? – nyögtem, bár a válasz egyáltalán nem érdekelt.
Lucy és Chris csak összenéztek, és kuncogni kezdtek.
- Most mi a gáz? Csak nem akartuk, hogy meghalj! Vámpír lettél, sztem tök király! Nem, Chris? Tök király vámpírnak lenni!
Chris mosolyogva bólogatott.
- NEM VAGYOK VÁMPÍR! – üvöltöttem, megint csak esetlenül.

*****

Lianne:
Be kellett fejeznem Raven történetének lejegyzését, mert Adam olyan vihogásban tört ki, hogy képtelen voltam tovább Ravenre koncentrálni.
- Ezt tényleg annyira el tudom képzelni rólad, te szerencsétlen balfasz! – röhögött Adam, olyan hangosan, hogy Raven se tudta folytatni.
- De most komolyan, minek minden faszságát leírni? – lapozgatta Adam teljesen érdektelenül az egyik füzetem. - Rinyál itt megállás nélkül, mint egy hülyegyerek!
- Nem is tudom, ki rinyál éppen – mondta Raven higgadtan, én pedig felnevettem.
- Most mondd, hogy ez nem izgalmasabb, mint a „jajj istem, vámpír lettem, bürhühü”! – sápítozott Adam Ravent utánozva, majd elröhögte magát. Egocentrikus barom.
- Adam, vagy menj innen, és hagyj minket békén, vagy csönd! – szóltam rá a tőlem telhető legnagyobb erélyességgel, ami azért be kell látnom, hogy nem sok. Még egy igazi óvodással szemben sem, nehogy Adammel.
- Vagy inkább megöllek – vigyorgott rám Adam, kivillantva a hegyes szemfogait.
- Nem akar megölni – vágta rá Raven, mielőtt bármit kinyöghettem volna döbbenetemben. - És nem tud megölni.
Kaptam már Adamtől pár szépet, fejfájást, szédülést, hasonlók, de ilyen konkrétan még nem közölte, hogy megöl. Bár várható volt, hogy egyszer fogja, de még vártam volna vele pár évet.
- Ebbe honnan vagy olyan biztos? – kacsintott Adam Ravenre. Ezt a kérdést én is ugyan így feltehettem volna. Azt meg pláne, hogy normális vagyok-e, amiért Ravenre hallgatok, aki még az égvilágon semmit nem tett le az asztalra, Adam viszont… Mindegy. Senki sem normális, aki vámpírokkal, vagy bármilyen egyéb természetfeletti lényekkel úgy kezd el beszélgetni, mintha csak kedves, vagy éppen idegesítő szomszédok lennének.
- Ez a kevés közül az egyik, amiben biztos vagyok – felelte Raven, és folytatta a történetet, én pedig írtam. Nagyon úgy tűnik, hogy van némi öngyilkos hajlamom.


*****

A nem vagyok vámpír kirohanásomra Lucy válaszként befogta az orrom, másik kezét pedig a számra tapasztotta.
- Akkor mi a magyarázatod arra, hogy nem hiányzik a levegő? – csacsogott, én pedig ugyan azt éreztem, amit már akkor is megtapasztaltam, amikor néhány perce Chris szorongatta a torkom. Vagy azóta már órák teltek el?
- És ha erősen koncentrálnál, már mozogni is tudnál! – dorgált le Chris, mint valami kisgyereket.
Megpróbáltam a lehető legerősebben arra koncentrálni, hogy el tudjam lökni magamtól Lucy kezeit, de nem történt semmi.
- Hát, nem nagyom jön össze neki… - sóhajtott Lucy néhány másodperc múlva, és végre elengedett. A saját karjába harapott, és a szám elé tolta.
- Szlopálj még, hátha jól jön!
Összeszorítottam a szám.
- Most mit izélsz? Nem akarsz mozogni?
De. Azt nagyon is akartam. Nem tudtam mi esélyem lenne ellenük, de biztosan több, mint vér nélkül. Kinyitottam a szám, és hagytam, hogy Lucy a számhoz nyomja a csuklóját. Nem állt tőlem távol a vérivás, Adamtől kaptam már nem is keveset, de Lucy vérének íze teljesen más volt, mint Adamé.
 De nem csak az íz különbözött mindentől. Olyan érzés volt, mintha napokon át éheztem volna, anélkül, és csak most, az első falatnál döbbenek rá, hogy milyen gyenge voltam táplálék nélkül.

A mámoros pillanat ellenére továbbra sem bírtam mozdulni. Az elmémről viszont mintha lerántottak volna valami vékony leplet, és minden kitisztult. Éreztem Lucy szívének természetellenes, lusta lüktetését. Mintha csak azért ütne néha egyet-egyet, hogy ne unatkozzon. Éreztem, ahogy az én szívem is lassan, ráérősen lök egyet. Hirtelen minden nyugodtnak és csendesnek tűnt. Egy pillanatra minden maga volt a tökély, gyönyör, amit ezelőtt még nem élhettem át.
Lucy lassan elvette a szám elől a kezét, de én még mindig éreztem a vére ízét a számban és a világot, ami a vérével együtt csorgott le a torkomon.
- Úgy látom, kezd rákapni! – csendült fel Chris dallamos hangja, ezzel pedig visszarántott a valóságba.
- Na? Még mindig nem tudsz mozogni? – láttam, ahogy Lucy az oldalamat böködi. Minden erőmmel arra koncentráltam, hogy legalább a kisujjam rezdüljön meg, de semmi.
- Szerintem akkor vigyük így. Biztos ezzel is tud valamit csinálni.
- Ki? – bukott ki belőlem, miközben még mindig lüktetett bennem a Lucy vére iránti vágy.
- Andor. Ó, ő csak… egy zseni. Vagy valami olyasmi – csevegett Lucy, és magára húzta a sortját. – Majd ő szépen rendbe rakja a pofikádat, hogy olyan legyen, mint volt.
- Mint volt? – hebegtem, majd a nyelem újra végigsiklott az ínyemen.
- Hááát, most úgy nézel ki, mint aki…
- … lefejelte a földet – fejezte be Chris. – Érdekel?
- Nagggyon undi! Nincs orrod! Tisztára olyan vagy, mint egy halálfej! Csak ragadsz a sok trutyitól is – fintorgott Lucy.
- Tényleg. Le kéne azért mosni mielőtt megyünk – nézett végig rajtam Chris.
- Majd én! – ugrándozott Lucy, és eltűnt valahova. Egy szempillantás múlva Chris újra felkapott, és elteleportált velem egy fürdőszobába. Most legalább nem hagyta, hogy a fejem hátra bukjon.
Az első dolog amit láttam az volt, ahogy Lucy egy marék rózsaszín fürdősót szór az óriási, aranyozott szegélyű kádba. Bárcsak ne pillantottam volna el róla. Egy röpke másodpercig nem értettem, hogy ki dekorálná a fürdőjét olyan képpel, ami a szemem elé tárult. Egy gyönyörű, göndör hajú, szőke angyal tartott hófehér karjai közt egy mocskos, kifordult végtagú, pokolbéli figurát.
Csak egy tükör volt.

0 megjegyzés: