Lia és a vámpírok - 6.rész

Raven

 - Ajj, ez így nem jó! Gyere! – fogta meg a kezem Chris és váratlanul felrántott a kanapéról, mikor vége lett az aktuális filmjének. Nagyon megszédültem, olyan érzés volt, mintha nem én mozdultam volna el, hanem az egész világ rohant volna a képembe.
Idegesen elhúztam tőle a kezem.

 - Elhiszem, hogy haragszol ránk, de hidd el, kurva nagy buli az egész! – mosolygott. Nem bírtam tovább elviselni ezt a gusztustalanul érzelgős mosolyát.

 - KURVA NAGY BULI, HOGY AZ EGYIK LEGJOBB HAVERODNAK KITÉPTÉK A FÉL SZEMÉT! – ordítottam, és legszívesebben bemostam volna egy óriásit Chris szürkéskék szemei alá, de nem tettem.
Úgyis csak élvezné.

 - Meglátogathatjuk, ha gondolod – vonta meg a vállát.

 - Baszódj meg, te is meg az összes vérszopó! – szorult ökölbe a kezem.

 - Te is az vagy… - kuncogott. – Naaaa, lécci, csak egy kicsit sétáljunk!

Gyerekes gondolat volt, de elhatároztam, hogy meg sem mozdulok a foteltól, bármit is csinál Chris.

 - Kérlek szépen! – rebegtette a szőke szempilláit.

Nem telt sok időbe, Chris megunta a szép szót, én pedig rájöttem, hogy Chris hiába néz ki törékeny kamaszfiúnak, az ereje messze felülmúlja az enyémet.

A Nyugat-Bartoni kikötő parkjának közepére kerültem, és Chrisnek kellett elkapnia, hogy ne essek hátra, amiért hirtelen eltűnt alólam a fotel. Hangosan kacagott az ügyetlenkedésemen. Az az egy nyugtatott, hogy a nevetésében semmi sincs, ami Adam kegyetlen röhögéséhez hasonlítana.

Abban igazat kellett neki adnom, hogy hiába minden bánatom és nyomorúságom, ahogy a sós levegőbe szippantottam, mintha az minden egyes porcikámat kitöltötte volna a levegő anélkül, hogy a legkisebb szükségem is lett volna rá. A fák levelei alig rezegtek a szellőtől, én mégis úgy éreztem, mintha a szél a mellkasomnak csapódna, de ahelyett, hogy eltaszítana, átrohant a testemen.

Döbbenetes érzés volt.

 - Na, éhes nem vagy? – vigyorgott Chris.

 - Nem – hazudtam. Akármennyi vért is kaptam Andortól a műtét során, már jó pár órája elveszítette a hatását, csak úgy gondoltam, hátha sikerül elnyomnom az éhséget, ha egyszerűen nem veszek róla tudomást.

 - Kíváncsi vagyok, meddig bírod – tűnődött Chris és felpattant a móló rozsdás korlátjára.

 - Meddig bírhatom? – kérdeztem bizonytalanul. Arról már volt szerencsém Adamtől is hallani, hogy egy vámpír előbb vagy utóbb, de valami áron inni fog.

 - Passz.

 - Állatvér is elég?

 - Valamennyire. De nagyon pocsék – húzta el a száját.

Mivel nem szóltam többet, Chris kecsesen leugrott a korlátról és megcsókolt.

 - Na, mondj már valamit!
Kibújtam az öleléséből, és a vízbe köptem, hogy megszabaduljak a nyálától. Chris kuncogott:
 – Szóval? Dumcsizunk inkább?

Egyre éhesebb lettem. A testem hasonló jeleket produkált, mint régen, a nikotin utáni vágy. Csak sokkal őrjítőbb, és nem oldotta meg a problémát egy szál cigaretta.

Uralkodnom kellett magamon, nem veszíthettem el a fejem, és ne adj isten rátámadjak egy emberre.

Sehol nem volt egy lélek sem, de rettegtem attól, hogy mire lehetek képes az új testemmel.

 - Rosszul vagy? – simogatta meg az arcom Chris - Enned kéne.

 - Kizárt.

 - Hát te tudod, de én már láttam olyat, hogy egy vámpírnak elborult az agya az éhségtől. Oké, én is kipróbáltam. Baromi vicces.

 El tudtam képzelni, hogy mi számíthat az ördögfiókának viccesnek.

Egy macska rohant át az egyik stégen, egy halat cipelve a szájában. Emberi érzékszervekkel még csak fel sem tűnt volna, hogy valami elsuhan, olyan halkan lopakodott. De így semmi esélye sem volt.
Nem voltam elég halk, a macska észrevett engem, viszont én voltam a gyorsabb. Elképesztő sebességgel nyúltam az állat után, és bármennyire is undorodtam a dologtól, minden önuralmamat elveszítve vájtam a fogam a húsába. Még csak hasonlót sem tapasztaltam ahhoz, amit Lucy-nél vagy Andornál. Az állat forró vére semmi nem volt ahhoz a mindent elfeledtető ízhez képest.

*****

Lianne:

 - És még én vagyok a vadállat! – kiáltott fel Adam a lehető legnagyobb felháborodással. - Mit vétett neked az a szerencsétlen kiscica? Egy bolyhos kis…

 - Inkább volt koszlott, és bolhás – szólt közbe Raven.

 - Ó, ha már nem olyan puha és selymes, akkor már rögtön megérdemli a halált? – méltatlankodott Adam.

 - Hagyd rá – fordult felém Raven. - Egy macska halálát képtelen végignézni, de bármelyik embert röhögve megnyúzza.

 - Most gondolj bele… Egy cuki kiscica! – pislogott Adam túlságosan is aranyosan. Mielőtt nagyon elgondolkodhattam volna a macska- és embergyilkolás mérlegelésén, Raven folytatta.

*****

 - Amúgy Andornak vannak valami tablettái vér helyett – mondta Chris félvállról, miközben én térdelve, undorral bámultam a macskatetemet, és szedegettem le a szám széléről a véres szőrszálakat.

 - És ezt csak most mondod?– kiáltottam fel.

 - Kíváncsi voltam, hogy vadászol. Aranyosan.
 - Dögölj meg! – pattantam föl a tetem mellől. Legszívesebben minden húst leszaggattam volna puszta körömmel Chris kisfiús testéről, de miután ez a kellemes kép végigpörgött az agyamban, ráeszméltem, hogy semmi esélyem sem lenne, úgyhogy csak annyit mondtam: - Vigyél Andorhoz!

 - Nem hiszem, hogy örülne neked – ingatta a fejét Chris, majd akkorát rúgott a macskatetembe, hogy az hangos csobbanással merült el a vízben. Émelyegni kezdtem. Minden erőmmel megpróbáltam elterelni a gondolataim a macskáról, ami legalább már nem volt szem előtt.

 - Hogy tudom én azt csinálni, amit ti? A teleportálást?
 - Hát… én kicsi koromban tanultam meg – vonta meg a vállát Chris. Rettentően bosszantott, hogy egy ilyen tizenévesnek kinéző, nyüzüge srác sokkal, de sokkal erősebb nálam.

 - Hogy csinálod? – kérdeztem idegesen.

 - Csak odaugrom.

 - De hogy? – olyan erővel szorítottam ökölbe az ujjaim, hogy a körmeim alatt kiserkent a vérem.

 - Nem tudom. Ez csak úgy megy…

 - Kurva jó! – ordítottam - Csak úgy megy!

 - Koncentrálj rá erősen, hogy mondjuk, annál a fánál akarsz lenni, ott – húzott magával Chris néhány lépésnyire, és a park felé bökött.
 Koncentráltam ahogy csak tudtam, semmire sem vágytam jobban, mint hogy ott lehessek egy „ugrással” annál a fánál.

Semmi.