Lia és a vámpírok - 7.rész

Raven:

 - Nem tudom elmagyarázni – biggyesztette le a száját Chris, mikor már az ötvenedik nagyon erősen koncentrálásom után sem történt az égvilágon semmi.

 - A picsába veled! – förmedtem rá.

 - Gee! – kapta el a vállam. - Oké, figyelj, beviszlek mondjuk a belvárosba, és figyeld meg, hogy milyen hátha úgy könnyebb lesz.

 - A belvárosba nem. Nem megyek emberek közé – morogtam.

 - Szeretnél hazamenni? Hozzánk.

 - Hozzánk – köptem a szót a legnagyobb undorral. - Az a lakás sosem lesz nekem otthon, rendben?

 - Gerard, én tényleg szeretném, ha jól éreznéd magad, ne legyél már ilyen oké? – meredt a szemembe, és egy pillanatra tényleg elhittem, hogy ezt szeretné.

 - Szeretnéd, hogy jól érezzem magam? – ordítottam újra - Akkor áruld el, hogy hogy a faszba tudok megdögleni!

 - Hát, ha kiállsz a napra minden bizonnyal elégsz – vonta meg a vállát durcásan, majd sunyi mosollyal folytatta - Bár attól függ, mennyire hatott rád az én vérem.

 - Miért is? – nyögtem.

 - Hát, mert én nem igazán égek el. Tudod. A fél-szirénség.

 - Mi a szar ez veled egyáltalán? – kiáltottam fel idegesen.
Chris a fejét csóválva, csípőre vágta a kezét:

 - Nincs kedved egy kicsit kevésbé bunkónak lenni?

 - Nincs! – vágtam rá.

 - Akkor csinálj amit akarsz – és eltűnt.

Egyedül maradtam a mólón, még mindig éhesen. A macska csak arra volt jó, hogy még inkább felébressze a vérszomjam.

Alig néhány percig lelhettem csekély örömöm a magányba, a tenger lassú hullámzására meredve. Lucy szélvészként rontott rám, kis híján átlökött a korláton.

 - Chris csak úgy itt hagyott mi? Hülye kis köcsög – vihogott, elkapta a vállam, forgott velem néhány kört, majd letaszított a fűbe, és az ölembe pattant.

 - Na nem! – próbáltam meg lelökni magamról.

 - Most mi bajod? – emelte föl a rózsaszín pöttyös kis szoknyáját. Alsónemű nem volt rajta.

 - Azt hittem undorodsz az orromtól – gúnyolódtam, miközben alig győztem elfordítani a fejem, hogy a csókjai ne találjanak célba.
 - Ja. De túl rég óta akarok veled dugni, úgyhogy gyere – az ölembe nyúlt, hogy lehúzza a sliccem. Minden erőmmel azon voltam, hogy sikerüljön kimásznom alóla. A térdei közé szorította a csípőm.

 - Jajj ne csináld már! Nem lehetne inkább fordítva? Én jobban bírom, ha én ellenkezek. Léccííííí!

 - Fel tudod fogni a csökött agyaddal, hogy kibaszottul nincs kedvem szexelni? – Már azon voltam, hogy a rózsaszín madárfészek haját tépjem, hátha az legalább csekély hatással van rá.

 - Bezzeg Chrissel volt! – lökte le magáról a kezem, majd a fejem fölé szorította őket.

Már átfutott az agyamon, hogy mennyire röhejes lesz, hogy egy kislány fog megerőszakolni egy kikötő melletti park közepén.

 - Óóóó… - vigyorgott Lucy, majd elkapta a karom, és a lakásuk hálójában voltunk. Úgy lökött le az ágyra, hogy a fogaim összekoccantak.

 - Nézd kit hoztaaam! – sipította Lucy, Chris pedig belépett a hálóba. – Csókold meg! – parancsolta Chrisnek. Chris csak mosolyogva megvonta a vállát, és máris az ágyon termett.

Lucy újra lefogott, Chris pedig rám mászott.

*****

Lianne:

 - Most komolyan, meddig fogsz még ezzel szórakozni? – szólt közbe Adam újra. - Megdugtad mindkettőt, puszta lelkesedésből!

 - Redben – felelte Raven higgadtan.

 - Előszedjem Lucy vagy Christ, megkérdezni, hogy hogy is volt?
  Raven reakciója most már kevésbé volt higgadt.

 - Ne!

 - Akkor mesélj! – vigyorgott Adam.

 - Lefeküdtem velük. Sokszor. Nagyon sokszor. Most boldog vagy? – mondta Raven teljesen szenvtelenül.

 - Inkább vetkőzz!  - vágta rá Adam, az én szemem pedig rendesen elkerekedett.

 - Faszt! – nevetett fel Raven gúnyosan.
 - Igen, azt kapsz… - bólogatott Adam vigyorogva. Teljesen begőzölt. Azt hiszem sosem akartam ilyen elborult aggyal látni a saját szobám kellős közepén, mégsem tettem semmit, csak bámultam a két vámpírt.

 - Hagyjál engem békén, oké? – próbálkozott Raven, mintha Adamnél (pláne ilyen állapotban) használna a szép szó. Ennek ellenére védekezésképpen egészen a sarokba csúsztam a székkel, pedig az aztán legalább annyit segített, mint Raven szavai.

 - Kizárt. Akarlak – Adam ajkai olyan mosolyra húzódtak, hogyha felém fordul ilyen tekintettel, menten elolvadtam volna a széken.

 - Na, ez meg most éppen hogy jött rád? – sóhajtott Raven.

 - Nem tudom. De kurvára megduglak – Adam szeme úgy villogott, mit a macskáé a sötétben.

 - Tudod ezt a játékot már nem így játsszák! – ugrott el Raven Adam támadása elől, én meg csak elhűlve bámultam, ahogy Adam a tulajdon ágyamra teperte Ravent.

 - Tudom, hogy te is akarod! – suttogta Adam erotikusan.

 - Én inkább visszatérnék a történetre… - motyogtam, és nem tudtam eldönteni, hogy attól érzem magam nagyobb zavarba ha nézem őket, vagy ha lángoló arccal elfordulok.

 - Aha, persze... – vigyorgott rám Adam. Nenene, csak ezt a vigyort ne!

 - Elaludtam, és csak másnap alkonyatkor ébredtem fel - próbálta Raven folytatni a történetét, de Adam azonnal közbekotyogott.

 - Nem értem mit cirkuszoltok, ha ezt itt és most mindenki akarja. Édes hármas, na?

 - Nem akarhatod ezt végignézni! – nézett rám Raven újra segítségkérően.

 - Nem csak nézni, igaz Lia?

 - Ne csináljátok már ezt velem! – nyögtem, és képtelen voltam levenni róluk a tekintetem. Túl tökéletesen mutatnak együtt.
 - Akkor csak lazíts, oké? – mondta Adam ijesztően szelíden, miközben végighúzta Raven mellkasán az ujját, és feltűrte az ingjét. - Csak hagyd, hogy sodorjon magával az élvezet!

 - Rendezzétek ezt le ketten! – vágtam rá.

 - És nem akarsz erről is beszámolni? – bökött Adam Ravenre.

 - Nem! Adam! Megígértem Ravennek, hogy ez az ő sztorija lesz!

 - Hát az övé is! Bekussolok, ha most ezt leírod. Ígérem – pislogott Adam, mintha az ígéret betartásairól lenne híres.
Idegesen Ravenre pillantottam. Oké, lehet hogy inkább volt elgondolkodó a pillantásom, mint ideges…
 - Mi? – meredt rám Raven megbotránkozva. - Ne nézz így rám! Elment az eszed?

Nem akartam nyersen kimondani, hogy Adam már úgy is annyiszor megdugta Ravent, hogy eggyel több vagy kevesebb már igazán nem sokat számít.
Adam röhögve lefordult Ravenről.

 - Köszönöm! – kiabált rám Raven, de olyan dühvel, hogy komolyan megijesztett. - Ez igazán kedves tőled! – majd szó szerint eltűnt.

 - Ó, a hisztis ribanc! – nevetett Adam, majd sajnálkozva rám pillantott – Veled akkor majd máskor - és ő is köddé vált.