0

A verebek még mindig szállnak

Posted in ,
Végre sikerült Liával időt szakítanunk egymásra, és átbeszélni egy-két dolgot, ami elengedhetetlen volt a bloggal, és a közeljövővel kapcsolatban. Nem volt egyszerű menet, de kétségtelenül szórakoztató. Legalábbis a részemről.
Továbbra is, mindketten - kisebb nagyobb megszakításokkal -, Stephen King hatása alatt vagyunk, ezért is kellett újragondolnunk néhány dolgot.
Még mindig nem jutottam a Halálos árnyék végére, és el nem tudjátok képzelni, milyen furcsa ez így nekem, mert odahaza néhány óra bőven sok is egy vaskos kötet kivégzéséhez, most meg örülök, hogyha sikerül rávennem Liát az olvasásra, pláne most, ezzel a nagy Húsvétozással. Érdekes egy ünnep, mint ne mondjak! Főleg ez a feltámadt Jézus, meg minden... Egész elgondolkodtatóan hangzik. Egy hapsi aki csodákat tesz, meg az (egyik?) istenetek fia, aztán meg keresztre feszítik az emberek. Igazán bájos. Sajnálom, hogy nem akkoriban sikerült átnéznem hozzátok.
Raven odáig meg vissza van a történetért. Igaz, ő alapjáraton szimpatizál mindenkivel, akinek lételeme a szenvedés. Még a végén nagy Istenhívő lesz itt nekünk. Na de most nem ez a lényeg. Egyszer majd azért kitérek bővebben is a vallásokra. Tudom, tudom, titeket sokkal jobban érdekelne az, hogy nálam, odahaza mi a helyzet vallás téren, mint hogy milyen vallások vannak nálatok.
Maradjunk a verebeknél.

Miután a Halálos árnyékban ahhoz a részhez értünk, hogy George átszúrt egy ceruzát Thad kezén, Lia rettegve került mindenféle ceruzát, mire én közöltem vele, hogy ezt bármilyen íróalkalmatossággal eljátszhatjuk. Erre jött az, hogy akkor inkább nem is hisz bennem. Olyan édes, amikor előjön ezzel, ilyenkor gombamód elszaporodnak az aranyos kis véletlenek.
Aztán addig ügyeskedtem, amíg elvágta az ujját a tojásszeletelővel. Nem mondom, hogy ömlött a vér, de azért szép lett egy tojásszeletelőhöz képest. És egész mély. Erre jó szokásához híven transzba esett, én pedig végre vertem belé egy kis észt, úgyhogy azóta "szent a béke".
Hogy sikerült bele észt vernem?
Rávilágítottam arra az egyszerű tényre, hogy miközben néha még Ravent is megszégyenítő módon játssza itt a mártírt, valójában kegyetlenül élvezi ezt az egészet. Igen, még a tojásvágós kis akciónkat is. Hiszen nélkülem egyszerűen nem is lenne élete. Az égvilágon semmije nem lenne, csak ülne a szobájában, és úgy tenne, mintha bármit is csinálna. Igazából a legtöbb ember így működik. Nem kellett sokat erősködnöm, más már előttem tökéletesen rávilágított a lényegre:
Nem úgy van-e, hogy lelkének egy része mindig is imádta George Komor egyszerű,
erőszakos természetét? Nem csodálta-e lelkének ez a része George-ot, aki nem botlik meg mindenben, nem ütközik bútordarabokba, aki sosem látszik gyöngének vagy ostobának, aki sosem félt a gyerekkori, rejtelmes démonoktól? Akinek nincs felesége, és nincsenek gyerekei, akire tekintettel kell lennie. Nincs se szeretet, se szerelem, ami kötné vagy lelassítaná. Akinek sosem kellett végigrágnia magát ócska dolgozatokon, akinek sosem kellett végigszenvednie a tanszéki költségvetési bizottság üléseit. Akinek az élet legbonyolultabb kérdéseire is világos, egyenes válaszai vannak.
Aki nem fél a sötétségtől, mert birtokolja a sötétséget.
– Igen, de akkor is egy SZEMÉTLÁDA! – kiáltotta a józan formájú, amerikai gyártmányú,
négykerék-meghajtású autó forró katlanában.
Úgy van – és lelkednek egy része épp ezért találja őt olyan vonzónak, ugye?
Ennyi az egész. Annyira egyszerű, mégis olyan hihetetlen mértékben túl tudják bonyolítani a dolgot.
Na először ráveszem Liát az olvasásra, aztán az írásra.
Már nagyon várom, mi fog ebből az egészből kikerekedni.

0 megjegyzés:

Wattpad