4

Zenék és szövegek: Mindless Self Indulgence

Posted in ,
Én igazán akartam Adamről valami "vámpíros" dalocskát berakni ehhez a témához, de azt hiszem itt az ideje hozzászoktatni magam a gondolathoz, hogy akármennyire is vámpírnak próbálja magát beállítani Adam, nem igazán lehet megbarátkoztatni az ehhez hasonló, szerintem szép dalokkal:
HIM - Vampire Heart

Nem, ez nem jó Adamnek... Túl szenvedős, túl nyálas... Én meg mondtam neki, hogy menjen a francba, ilyen egy vámpír, és erre mi a válasz? Igen, EGY vámpír lehet, hogy tényleg ilyen depresszióba fetrengő kis nyomi, mint ahogy azt több tucat "vámpíros" számban eléneklik az emberek, és nem érdekli, hogy Raven világszemélete sokkal inkább elfogadott vámpír gondolkodásmódként, mint az övé, de akkor se akarjak a nyakába varrni ilyen lírai szenvelgéseket.
Természetesen eljutottunk oda, hogy akkor ő választ.
Választott:
Mindless Self Indulgence - It Gets Worse


Az egész Mindless Self Indulgence-ben az az ironikus, hogy, bevallom, azért kezdetem el tőlük még annó néhány számot hallgatni, mert hát Gerard felesége a basszeros. Naivan valamiért azt hittem, hogy Adam még csak a hírét sem akarja semmi olyannak hallani, aminek fényévnyi távolságból is, de köze van Ravenhez. Na, ez az MSI-ra még véletlenül sem igaz. Ha mostanában Adam zenét akar hallgatni, az nagyrészt a How I Learned To Stop Giving A Shit And Love Mindless Self Indulgence albumról van.
Igazán szívmelengető, amikor ezt énekelgeti:
Hey, you, baby
You don't know
How bad it's gonna get
If you think shit sucks now
You ain't seen nothing yet
És az egészbe az a legmorbidabb,hogy tényleg tökéletesen illik a szám ahhoz, amit Adam előszeretettel művel az áldozataival.
Csak akkor miért nekem énekli?
Költői kérdés volt...

4 megjegyzés:

0

Égessük fel a világot! - Stephen King: A tűzgyújtó

Posted in ,
(Lia azt akarta címnek adni, hogy I'll burn the heart out of you, és bár Moriarty-t bírom, azért ne essünk túlzásokba...)
Ez a könyv sem vágott földhöz különösebben, mert nem volt benne se démon, se író, se verebek, csak egy kislány, aki tüzeket gyújtogat a semmiből, meg az apja, aki manipulálni tudta az emberek gondolatait. Nagy szám... Félreértés ne essék, továbbra is érdekel King, és a munkássága, de attól még nem fogok ódákat zengeni minden irományáról.

Tipikusan az a könyv volt, amit Lianne a körmét rágcsálva olvasott, én meg csak óránként kérdeztem bele, hogy "na, történt már valami?". Voltak benne pontok, amik tetszettek, például ahogy bemutatták, hogy az emberek milyen gerinctelenül tudják kihasználni egymást, meg mennyire szeretnek a saját erőhatáraikat feszegetve kísérletezni. Erre mondom azt, hogy ha nem lesz valami változás, ti is szépen magatokra robbantjátok/rohasztjátok a bolygót. Oké, oké, tudom, nem "ti", hanem a  csúnya gonosz többi ember. Bocs az általánosításért, de nekem végső soron egy faj vagytok.

A tűzgyújtó.
Aki szereti a "paranormális szupererővel" foglalkozó irományokat, annak szeretettel ajánlom olvasnivalóként. Lia imádja a témát, úgyhogy mint már említettem, alig lehetett kihúzni a fejét a lapok közül.

0 megjegyzés:

0

My Vampire Romance - 3.fejezet

Posted in
Előző részek

Megint izgatottan vártam, hogy vége legyen annak a rohadt koncertnek. Gerard egész jól bírja a dolgot. Végigugrálja az egészet, és ez már nem is tudom hányadik nap egyhuzamban. Legalább az állóképességével nem lesz baj, és jól mutat, ahogy a barna tincsei a homlokához tapadnak. Fontos szempont.
Az öltözőjében leptem meg.
– Na, ki van itt? – suttogtam, amint belépett a sötét kis helyiségbe.
– Adam! – A hangja derűsen csengett. Egészen megborzongtam ettől a derűsségtől. Ritkán kapok ilyen üdvözlést.
Fölkapcsolata a villanyt.
– Talált! – nevettem színpadiasan.
Egy darabig nem értettem, hogy miért áll olyan tanácstalanul előttem, aztán leesett, hogy szeretne átöltözni, de előttem feszélyezve érzi magát. Imádom az ilyen kis szűzkurvákat.
– Öltözz csak nyugodtan! Ráérek – intettem, és ledobtam magam a tükör előtt álló karosszékbe. Nagyot reccsent a lendületemtől. Egy ilyen fene nagy sztárocskának igazán rendelkezésére bocsájthatnának strapabíróbb berendezési tárgyakat.
A fene nagy sztárocska zavartan megköszörülte a torkát.
– Csak nem vagy szégyenlős? – grimaszoltam, és meggyőződtem róla, hogy a szék nem fogja felmondani a szolgálatot. Nem tenne túl jó benyomást, ha most esnék seggre.
– Jobban szeretek egyedül öltözni.
– Majd becsukom a szemem.
Gerard idegesen megforgatta a szemeit – igazi díva pillanat –, majd ledobta a koncertek alatt rockeresen elhasználódottá vált bőrdzsekijét a még szabad székbe, lehúzta magáról a fekete pólóját, és fölvett helyette egy másik fekete pólót.
– Ezért akartál kiküldeni? – horkantam föl csalódottan.
Igazán boxerre vetkőzhetett volna, és máris lezavarhattunk volta egy gyors menetet.
Ó, hát persze, hogy heteró! Még.
Elnyomott egy ásítást.
– Álmos vagy? – Néha én is megengedhetem magamnak értelmetlen kérdéseket, ha már az áldozatok minduntalan ilyenekkel bombáznak.
– Csak jól jönne egy kávé.
– Gyere, meghívlak egyre! – vigyorogtam.
– Igazán nem kell! – tiltakozott az egyre inkább randi felé kacsingató szituációtól. Fél a kis drágám. Csak tudnám mitől? Végül is, csak egy felajzott meleg vámpírral álldogál egy öltözőben. Nem menekül sikítva, ez pedig további indok arra, hogy szórakozzak egy kicsit.
– Dehogynem! – ragadtam meg a karját és kivonszoltam az automatáig. Csak az első néhány lépésért kellett rángatni, utána már készségesen jött magától, és lefejtegette a karjáról az ujjaim.

Csendesen szürcsölgette a kávéját, amíg nagy nehezen rászánta magát, hogy újra rólam érdeklődjön. Szemtől szembe sajnos kicsit csökken a gyermeteg lelkesedése.
– Nem értem, hogy van az, hogy itt békésen kávét iszogatok veled, miközben te elvileg embereket ölsz. – az elvilegre különösen nagy hangsúlyt fektetett.
– Ha gondolod, legközelebb majd magammal hozhatom a vacsorám hulláit – csillant fel a szemem.
– Arra semmi szükség, csak… Mesélsz nekem a fajtádról? Vagy mit is akarsz tőlem?
Fogadjunk, hogy néhány kávé után bárkivel ágyba bújna, aki azt állítja magáról, hogy vámpír.
– Ismerkedni – mosolyogtam kihívóan. – Mit meséljek tündérkém? Jó jó! Nem tündérkém. Gerard. – Még közelebb léptem hozzá.
Az ismerkedős részt igyekezett elereszteni a füle mellett.
– Bármit! – felelte.
– Mi az, ami különösen érdekel? – kérdeztem flörtölve, és a vállára raktam a kezem.
Nem lökött el magától, abban reménykedve, hogy ha néhány érintést elvisel, készségesebben fogok válaszolgatni. Mekkora kis ribanc!
– Milyen vámpírnak lenni?
– Jó – feltelem egyszerűen.
Gerardot meglepte a rövid válasz. Valami szónoklatot várt volna az öröklétről, kárhozatról, meg ilyesmikről. Hát, tőlem aztán várhatja!
– Jó?
– Jó hát! – bólintottam nevetve.
– Ö... hát akkor jó – nyögte.
Tartalmas beszélgetés, mit ne mondjak. Csak ne untassál, kérlek! Akkor kénytelen leszek megölni.
– Nem, nem zavar, hogy gyilkolnom kell. Megszoktam. Amúgy meg több ezer ember értelmetlenül öldökli egymást háborúkban – dobtam be a kedvenc alibi-szövegem.
Amikor Gerard belátta, hogy nem szándékozom magamtól beszélni, megint kérdezett:
– Hány éves vagy?
– Nem számolom. A 200.-nál meguntam. Jól tartom magam mi? – húztam ki magam az elismerő pillantásra. Gerard, legnagyobb bánatára, most sem kapott ömlengést az idő múlásáról.
– Ja. – Jobbnak látta fukarkodni a bókokkal. – És sok vámpír van? Rajtad kívül?
– Ó de még mennyi! Meglepődnél, ha tudnád! Ha gondolod, holnap elviszlek téged magammal egy jó kis helyre. Ha jól tudom, Benderben léptek fel, és előtte lesz egy szabad estéd – vigyorogtam. Természetesen jól tudtam.
– Mit értesz jó kis hely alatt? – ráncolta a homlokát, de gondolatolvasás nélkül is egyértelmű volt, hogy nagyon is van kedve a dologhoz. Bárhová eljönne velem. Bírom, amiért ennyire kíváncsi, hogy még arról is képes nem tudomást venni, hogy most már igen feltűnően taperolom a mellkasát.
– Egy bár. Afféle vámpír kocsma.
– Vámpír kocsma? – Pont ez volt, amit hallani akart. Nem meglepő. Valamiért odáig vannak az emberek az ilyesmiért, úgyhogy még anno létesítettünk is egyet.
Merész, igazán merész. Ha megcsipkedném a mellbimbóját, akkor is ilyen érdeklődő lenne?
– Aha – bólogattam. – Na, jössz?
– Igen! – vágta rá, de mikor a pólóján keresztül kitapintottam a mellbimbóját, gyorsan hátrébb ugrott. Azért nem rossz a tűrőképessége.
– És nem félsz, hogy esetleg megesznek?
Vagy hogy most azonnal a falhoz nyomlak, és megerőszakollak? – ezt egyelőre megtartottam a gondolataimban.
– Meg van rá az esély?
Újabb díjnyertes hülye kérdés. Gratulálok. Mentségére legyen, hogy az enyém is elég nagy klisé volt.
– Meg hát! De majd velem leszel, és megvédelek – veregettem hátba.
Erőltetett mosolyra húzta a száját, de a lelkesedés egy pillanatra sem tűnt el a szeméből. Talán nem is lelkesedés a jó szó. A megszállottság találóbb.
– Holnapig döntsd el! – kacsintottam.
A kávéját időközben megitta. A számat figyelte, de sajnos nem éppen csókra áhítozva.
– Azt ne mondd, hogy még mindig kételkedsz benne, hogy igazi! – villantottam elő a fogaim.
Gerard összerezzent.
Elkaptam a bal kezének mutató ujját, és mielőtt ellenkezhetett volna, végighúztam a szemfogamon, majd felé fordítottam az apró sebet. Elismerően kikerekedtek a szemei.
Már kevésbé volt elismerő a tekintete, amikor újra a számhoz emeltem a kezét, és elkezdtem nyalogatni az ujját. De azért hagyta magát. Metszőfogaimmal finoman ráharaptam, és szívni kezdtem a vérét. Mos már ki akarta rántani az ujját a fogaim közül, de erősen megfogtam a csuklóját.
– Hé! – kiáltott nem valami férfiasan.
– Nyugi, nem lesz bajod tőle – mondtam teli szájjal. – Fáj? – kivettem a számból az ujját, és némi erotikus fűszerezéssel nyalogattam tovább.
– Nem – felet őszintén –, de ne szopd az ujjam!
– Miért ne? Talán felizgat? – hunyorogtam rá.
– Egyáltalán nem – húzta el a száját, és felöltötte a „teljesen heteró vagyok” arckifejezést. Pedig egyértelmű, hogy nem az. Egy heteró pasi nem csak szájhúzogatással reagálna arra, hogy az ujja tövig a számban van. Tapasztalat.
Nevetve elengedtem, ő pedig rögtön a gatyájába törölte a nyálas kezét.
– Bocs, kicsit elragadtattam magam. Jobb is, ha megyek, mert még nem vacsoráztam és a fincsi véred nagyon meghozta az étvágyam. Találd ki holnapig, hogy mi legyen! De holnap nem csak az ujjadat fogom szopni – nyaltam körbe a szám. Erre már megint érdekes színre váltott az arca. Olyan halványzöldre.
– Na jó, ezt még megbeszéljük! – röhögtem. – Csáó! – intettem, és elindultam.
– Várj! – kiáltott utánam – Holnap hol találkozunk?
Két másodperce éppen egy „kissé” erotikus célzást tettem arra, hogy mit csinálnék én vele holnap, erre „hol találkozunk?”. Ó, buzi a kis lelkem, min állat! Csak még nem tudja. Illetve tagadja. Igazán gyakran megesik az ilyesmi.
– Nyugi, tudni fogom hol vagy. Majd sötétedésnél gyere le a recepcióhoz. Ja! És valami csinit vegyél fel! – utoljára hátra fordultam, küldtem felé egy csókot, majd eltűntem.

Gerard rendkívül feldobta a hangulatom, úgyhogy a vacsorámmal is kedvesen viselkedtem. Magamhoz képest.
A parkban szúrtam ki egy magányosan üldögélő leányzót. Arra azért nem vettem a fáradságot, hogy megfejtsem, miért olyan magányos.
– Szia! – ültem le mellé.
– Bocs, de nem ismerlek – pattant föl.
– Az nem baj, úgyis mindjárt meghalsz – visszarántottam magam mellé, és rávicsorítottam. Azonnal sikoltozni kezdett. Befogtam a száját, és a fejét a vállamra nyomtam, majd szürcsölni kezdtem a kedvenc itókámat.

Gerard Way:
Ötödik napja volt, hogy találkoztam A Vámpírral.
Egész gyerekkorom, és tinédzseréveim egy részét olyan álmok és történetek szövögetésével töltöttem, amikben nagy szerepet kaptak a természetfeletti lények, és megmagyarázhatatlan események tömkelege. Megvolt a nagy szuperhős korszak, amikor szívvel-lélekkel azon voltam, hogy színes köpenyben és a nadrágom fölé húzott alsógatyában rohangálva megmentsem a világot. Ebben általában a nálam két évvel fiatalabb öcsém is remek partnernek bizonyult. Később, a megannyi szuperhős kaland, képzeletbeli bolygóba képzeletbeli meteorit becsapódások megakadályozása, és egyéb sikeres játszótéri mentőakciók után, az egész szép lassan elvesztette a varázsát.
Ahogy nőttem, és rájöttem, hogy a világ, de főleg a velem egykorú lakói nem feltétlenül érdemlik meg, hogy megmentsék őket bármiféle meteorit becsapódástól vagy földöntúli inváziótól, képbe kerültek a démonok, vámpírok, és minden, ami elég sötét egy, az iskolafolyosókon több ezerszer megalázott kamasz fiú lelkivilágához. Mint rengeteg más kölyök, én is csak arra vártam, hogy egyszer valami különleges, valami egyáltalán nem e világi történjen velem, és kiemeljen abból, amit az átlagemberek valóságnak neveznek.
Sosem gondoltam volna, hogy éppen húszas éveim végére fog elérni a dolog.
Persze az ember azt hinné, ha valakinek van egy fantasztikus rock bandája, és ahogy a mondást tartja, szex, drogok, rock’n’roll, akkor már nem is vágyhat másra. Sokáig én is ebbe a meggyőződésbe ringattam magam, de valahol eltemetve mindig tudtam, hogy lennie kell ezen a világon valami másnak is. A harmadik albumunk felvételekor ugyan akadtak olyan élményeim, amik akár a természetfeletti entitásokkal is kapcsolatba hozhatóak lett volna, de sajnos csak elvonási tünetek voltak.
Most viszont, végre bizonyosságot is kaptam róla, hogy létezik az, ami után mindig kutattam a lelkemben.
Bizonyíték, mégpedig igazán testközelből.
Vámpír kocsma.
Hányszor pergett le évtizedekkel ezelőtt a képsorozat a fejemben, hogy jön egy különleges idegen, és megoszt velem olyan dolgokat, amiknek földi halandók még csak a közelébe sem juthatnak! Ezek a dolgok egy idővel, akármennyire is művészléleknek érzi magát az ember, szépen megragadnak a fantázia és az illuminál állapot örvénylő világában.
Azt hiszem, még a harmadik találkozás után sem fogtam föl teljesen, hogy ez tényleg a Valóság. Csak hagytam, hogy az egész magával ragadjon, mint valami narkotikumos képzelgés.

Egész álló nap pattanásig feszült idegekkel vártam a napnyugtát, és iszonyatosan bosszantott, hogy a srácok megállás nélkül Xboxozni akarnak. A legkevésbé sem volt kedvem most játszani, amikor egy vámpírral készülök randevúra. Tökéletesen tisztában voltam vele, hogy ez a legöngyilkosabb akcióm, amit valaha is csináltam, beleértve azt is, amikor évekkel ezelőtt meggyűlt a bajom a kedélyjavító drogok, altatók, nyugtatók és alkoholok különbféle kombinációival.
Nem reklámoztam a bandának, mik a terveim estére.
Egyértelműnek látszott, hogy ilyen hihetetlen dolog csak egyszer történhet az emberrel, és vámpírokkal megspékelve főleg igaz az, hogy túl rövid az élet ahhoz, hogy kihagyjam. A srácok váltig állították, hogy csak valami elvetemült perverz faszi rajongónk szórakozik velem, így azon kívül, hogy vigyázzak a seggemre, nem igazán volt más hozzáfűznivalójuk a vámpíros eseményekhez.
Meguntam, hogy az Xboxszal nyaggatnak, rosszullétre hivatkozva elvonultam a hotelszobámba.

Délután hat körül már negyed óránként rohangáltam ki az erkélyre, megbizonyosodni róla, hogy még mindig fent van-e a nap. Bizarr módon arra emlékeztetett, amikor egy Karácsonykor, vagy öt évesen, óránként rohangáltam ki este a nappalinkba, hogy lássam, mikor pakolja a fa alá a Télapó az ajándékokat. Aztán persze anya ágyba dugott, és ha kelletlenül is, de hajlandó volt addig mesélni, amíg el nem aludtam.

Egyik ilyen cirkálásom során megálltam a tükörrel szemben, és végigmértem magam. Egy vámpír, egy rohadt vámpír!
Ki kéne húzni a szemem, ahogy a koncertekre – tűnődtem, és már vettem is elő a ceruzát.
Még a végén félre érti. – Letettem a szemceruzát. – De mit lehet ezen félreérteni?
Meghúztam a fekete vonalat a szemeim alá.

Nagy nehezen rájöttem, hogy attól még, hogy percenként száguldozom ki az erkélyre, nem fog gyorsabban lemenni a nap, így inkább leültem rajzolni. Mostanában úgy sem volt sok időm rá a rengeteg fellépés között. A koncertek annyira leszívják az agyam és az energiám, hogy általában tényleg már csak a játékkonzol gombjait van erőm nyomogatni.
Már valóban lemenőben volt a nap, amikor feleszméltem a vámpír-témán való merengési alatti firkálgatásomból.

Lerohantam a hallba. Ő már ott ült az egyik vörös, bársonyosan csillogó kanapén, lazán keresztbetett lábbal. Egyszerűen pont úgy néz ki, mint egy vámpír. Talpig feketében, hosszú, fekete, lazán összefogott haj, és olyan jég kék szem, ami embernek biztosan nem lehet, hacsak nem valami genetikai keresztezés során. Mondjuk egy husky-val.
Úgy éreztem magam, mit életem első randevúján. Az végül borzalmasan sült el, és kis híján sírva mentem haza. Igyekeztem elűzni a gondolatot a fejemből, mert semmi pénzért sem akartam volna, hogy ezt a meleg vámpír megtudja.
– Jól nézel ki – jegyezte meg pimaszul mosolyogva, mikor elé értem.
Abban reménykedtem, hogyha eleresztem a fülem mellett az efféle megjegyzéseit, akkor egyszer beleun, és leáll vele. Igaz, nem úgy nézett ki, mint aki bármikor is le akarna állni.
– Na hogy döntöttél édesem? Megyünk piálni?
– Igen – bólintottam. Valójában már akkor eldöntöttem, amikor felmerült a kérdés. Édesem ide, vagy oda.
Átkarolta a derekam, és kifelé indultunk a szállodából. Mikor kiértünk, elhúzódtam mellőle, mert talán mégsem lenne szerencsés úgy mászkálnom, hogy egy pasi ölelget, de Adam visszarántott maga mellé:
– Ez most az én estém – vigyorgott, én pedig a vigyorát nézve újra elgondolkodtam az épelméjűségemen. Tényleg megéri kockáztatni a seggem, az életemről már nem is beszélve, azért, hogy vámpírokat lássak?
Akkor jó üzletnek tűnt.
– Messze van? – érdeklődtem, miközben azzal nyugtattam magam, hogy csináltam én már pár címlapra illő hülyeséget életemben, abból se lesz nagy gáz, ha esetleg valaki lekap minket így, andalogva. Elég hihetetlen, hogy milyen gondolatok tudnak eszébe jutni az embernek egy vámpír mellett.
– Nem vészes. Szerintem mehetünk gyalog. De hívhatok taxit, ha szeretnéd – ajánlotta készségesen. Udvariasan elutasítottam.
Egyre zavarba ejtőbb volt ez a fajta közelség. Voltam már ennél közelebb is férfiakhoz, de azok egytől egyik haverok voltak, és az egész nem volt több poénnál. Illuminált állapotba elcsattant már néhány csók is, abba se halt bele senki.
Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy Adam ne tudja állandóan a seggemet fogdosni.

Szerencsére tényleg közel volt a hely, így nem kellett még kilométerekig hagynom, hogy Adam a hátsó felemet simogassa a nyílt utcán. Alig néhány sarok múlva elértünk egy omladozófélben lévő épületig. Valahogy már messziről sejtettem, hogy jó helyen járunk.
– Maradj mindig mellettem oké? És csak azt csináld, amit mondok! – közölte Adam vigyorogva. Egy pszichopata vigyora. De hát egy rohadt vámpírtól, ezt is várja az ember!
– Rendben – bólintottam.
– De komolyan! – ismételte meg, mintha egy gyengeelméjűhöz beszélne.
– Jó.
– Mert azért itt nem mindenki rendes srác, szóval...
– Oké, vettem a lapot! – Ezek szerint Ő rendes srác.
– És az sem ártana, ha kivételesen hagynád, hogy fogjam a kezed. Csak hogy lássák, hogy velem vagy – nyújtotta felém a kezét.
Nem tudtam, erre okvetlenül szükség van-e, de mivel más választást nem hagyott, bólintottam, és megfogtam a kezét. Elégedetten mosolygott, és megmarkolta a kézfejem, hogy demonstrálja, mennyire erős a szorítása. Biztos voltam benne, hogy probléma nélkül porrá őrölne a kezemben minden csontot.
Kéz a kézben sétáltunk az épület hátsó bejáratához. Az erős szorításánál sokkal inkább zavarba ejtőbb volt, ahogy az ujjai finoman és puhán az enyémhez simultak. Zavarba ejtő, de közel sem kellemetlen. Átfutott az agyamon, hogy ha gondolatot olvasni tud, az is simán elképzelhető, hogy megdelejezett, vagy valami hasonló.
Most már, hogy reményeim szerint egy rajongóba sem botlottam volna, újra teljes átéléssel merültem bele abba, hogy hamarosan még több vámpírt lesz szerencsém látni. Egy ilyen lehetőséget nem lehet kihagyni. Egyszerűen muszáj végigcsinálni, ha az ember egész életében természetfeletti élményekre vadászott először pusztán a fantáziára, később drogokra hagyatkozna. Tudtam, hogy ha most nem tartok vele, akkor még jobban gyűlölném magam, mint egyébként. Pedig azt nem könnyű fokozni.

Egy olyan nagydarab férfi állt az ajtónál, hogy kezdtem érteni, miért jobb, ha fogom Adam kezét. Mint a kisfiú, amikor az apja első ízben viszi be a munkahelyére. Szívből reméltem, hogy a vámpír nem csípte el ezt a gondolatot.
– Szia Martin! – üdvözölte Adam a biztonsági őrt.
– Helló Adam! – a fickónak kinézetéhez képest meglepően kedves hangja volt. – Mi járatban erre?
– Csak szeretném Gerardnak megmutatni a környéket.
– Oh, értem! A környéket mi? – kacsintott Adamre vigyorogva.
– Igen – mondta határozottan Adam, és a fenekembe csípett.
Ennek a vámpírnak tényleg pont hozzám van gusztusa?
– Hol szedted föl? Nagyon dögös a kicsike.
Az arcomat elöntötte a vér.
– Mi akkor bemennénk – tért ki a válasz elől Adam. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó, vagy rossz jel rám nézve.
– Ja persze, persze, bocsi hogy feltartottalak! – vigyorgott Martin, és kinyitotta a vastag fém ajtót, amin valószínűleg egy tank sem tudott volna áthajtani. – Jó szórakozást!
– Köszi! – intett Adam és udvariasan előre engedett.

Ahogy beléptem, förtelmes bűz csapta meg az orrom. Hamarosan meg is láttam a szag forrását. Alig néhány lépésre, balra, egy kis beugróban egymáson vagy három holttest pihent, mintha csak rongybabák lennének egymásra dobálva. Két nő és egy férfi lehetett hajdanán. Ráeszméltem, hogy temetésen kívül sosem láttam még igazi halottat.
– Jóég... – suttogtam, mert más nem igazán jött ki a torkomon. Igazából örültem is, hogy más nem jön ki, mert kis híján ott helyben elhánytam magam.
– Nyugi bébi, nyugi – suttogta a fülembe Adam hátborzongatóan selymes hangon, és az ellenkező irányba terelt. Azzal győzködtem magam, hogy biztos tett valamit az elmémmel, különben sebes léptekkel hagytam volna el a helyet.
Ez a hely tényleg tele van igazi, emberölő, kibaszott vámpírokkal.
Az undort azonban elnyomta valami perverz izgalom. Úgy gondoltam, hogy ha ma meghalok (mégpedig a hullákat elnézve ezt szinte biztosra vettem), legalább nem én fogok pisztolycsövet dugni a számba, hanem vámpírok szívják ki a vérem.

Óriásit nyeltem, és hagytam, hogy Adam mutassa az utat.

0 megjegyzés:

2

Az uticél: Azgard

Posted in , , ,
Egy kis germán - skandináv mitológia.
A Ti világotok mitológiája, úgyhogy gondolom tökéletesen tisztában vagytok az egésszel.
Na persze. Viccnek jó. Arra már rájöttem, hogy ilyen szinten totál naivok vagytok, mert Lia is csak hebegett habogott, amikor megkértem, hogy ugyan már, meséljen nekem a skandináv mitológia világának félpitéséről.
Aztán a kezembe nyomta a tabletet, hogy olvasgassam a Wikipédiát.
Oké, elhiszem én, hogy rövid az emberi élet ahhoz, hogy ennyi mindent "megtanuljatok", na de... mindegy is.

Ja, hogy honnan is jött ez az egész északi dolog, amikor fél lábbal a King-univerzumban vagyok? Lia Bosszúállókat nézett. Megint.
Én meg rugalmas vagyok e téren.

- Hálátlan ribanc.
Igen, ezt valahogy szó szerint így hangzott el tőlem, de tökéletesen igazam volt, mert én már megint mindent elintéztem a kiscsajnak, hogy ne bukjon meg semmiből meg ilyesmik, erre megint rájött a Sherlock mánia, és egész álló nap hallgathatom a két nyomi enyelgését. Mert ha már George Hunterrel való kapcsolat zátonyra futott, akkor kell ám a tömény nyáltenger!

2 megjegyzés:

2

A lélek meglepően olcsó! - Stephen King: Hasznos holmik

Posted in ,
Volt benne, ami jó volt, de több, amin halálra untam magam,
Röviden ennyi lenne a véleményem erről a könyvről.

Azért nézzük bővebben is!
Csak úgy zárójelben azt azért külön megemlítem, hogy az én ilyen jellegű irományaimat nem úgy kell olvasni, mint "bármilyen más" könyvkritikát. Engem nem az érdekel, hogy mennyire irodalmi mű, milyen a szerkesztése, milyen a karakterfejlődés - jó, mondjuk a karakterek különösen érdekelnek, de amikor kezembe veszek egy könyvet, kezdetként minden egyes karakterre potenciálisan létező személyként gondolok, a helyszínekről elfogadom, hogy valahol megtalálhatóak, tehát az én szemszögemből ez valahol olyan, mintha VALÓBAN megtörtént eseményekről mondanám el a véleményem. Számomra egyáltalán nem sokkal valóságosabb a Ti világotok, amiben fizikai valótokkal éltek, mint bármilyen regény, ami állítólag csak úgy kipattant valaki fejéből.
Tehát ebben a tudatban tessék olvasni a szövegelésemet.

Kellemes kisvárosi történet, szeretem az olyan könyvet, ami csak úgy nyüzsög a karakterektől, és be lehet lesni a lelkivilágukba. Ezzel most csak az volt a baj, hogy különösebben egyik városlakó lelkivilága sem érdekelt, ami azért elég nagy hátrány egy könyvnél.
Még Brian, a kis srác "cselekményszála" fogott meg a legjobban, a rengeteg véres "mészárlás" közül az az egy jelenet volt izgalmas, ahogy a kölyök fejbe lőtte magát. Az szép volt, na! A többieket meg pont leszartam. A legeslegelső pillanattól fogva egyértelmű volt, hogy Pangborn seriff lesz az, aki a Jót képviselni.
Rühellem az ilyen embereket.

2 megjegyzés:

3

Lia és a vámpírok - plussz

Posted in
Előszó:
A legutóbbi rész végén ígértem, hogy a következőkben Lucy-től értesülhettek a történésekről.
Lecsupaszított váza, hogy mi volt az az esemény, ami miatt Raven Christ hibáztatta Adam cselekedetei miatt.

Ezt a történetrészletet még évekkel ezelőtt sikerül "kicsikarnom" Lucy-ből. Igazán nem kellett nagyon kérlelnem, gyakorlatilag elém rakta, mint valami borzalmasan összecsapott jegyzőkönyvet.
Akkor még fogalmam sem volt, milyen veszélyekkel járhat, ha hagyom valakinek, hogy csak így irkáljon nekem.
Szerencsére Lucy-nak sem volt.

Előre szólok, hogy az egész egy tinilány kaotikus elbeszélése, senki ne várjon tőle sokat, de legalább Chris egy másik oldaláról is "bemutatkozik".

Lucy

Nah, elmesélem én, hogy mi volt gyerekek! Szal, Adam vmikor még régen aszondta, hogy csinálhatok a banda (természetesen a My Chemical Romance-ről van szó) vmelyik tagjával egy interjút, hogy megtudjam, mi a véleményük arról, h Gee egy kis (?) ribanccá alakult.
Mivel nekem időm aztán van, mint a tenger, megvártam a megfelelő alkalmat az interjú megcsinálásához!
Ez a megfelelő alkalom akkor volt, amikor Adam elvitte a kis kurváját (kurva = Gerard, csak a Gerardot lusta vok leírni) Josphine-hez. Jah, Josephine am Adam anyja, ha vki nem tudná.
Én nagyon csípem Josephine-t! Olyan ő nekem, mint vmi példakép! Remélem helyrerakja Adam fejét, mer ami most van, az naon nem okés… Naon gáz, amit a kurvája miatt lerendez! Régen sokkal jobb fej volt! Mindig hozta a megaszexi emberkéket, aztán olyan jókat jáccottunk velük, hogy már a gondolattól totál felizgulok!
Erre most itt van ez a G! Ráadásul én tehetek az egészről!
De hát ki hitte vna, h ez lesz? Én csak gondoltam megmutatok neki néhány képet az MCR-ről, meg mutatok neki néhány számot (mer akkor ők vtak a kedvenc bandám, mostmár annyira nem ők azok, mert a tököm ki van tőle, hogy Adam folyton csak G-vel van)
Szal… am én csak azért mutattam Adam-nek az MCR-t, h talán megteccik neki G, és elhozza, hogy játszunk vele egy kicsit, de ÉN akartam vele jáccani!
Az nem volt benne a számításaimban, h Adam ennyire totálisan rácuppan.
Faszom tudja, hogy mit eszik ennyire rajta!
Persze, jó a segge, meg minden… De azért van még jó segg a világon, szal ez nem lehet az oka.
Jó, oké, a szerelemről hablatyol állandóan, de ha egyszer Josephine is világosan megmondta, h a vámpírok nem lehetnek szerelmesek?
Titta hülye ez az Adam.

Na mindegy. Tök poén viszont az, hogy szórakozgathatok a neten Adam és G dolgaival! Naon vicces!
A múltkor voltak azok a fényképek, amik közül persze azokat is feltettem, amiket G megkérd, hogy ne tegyek föl. Nemtom mit hisz rólam. Mi vagyok én, hogy azt csináljam amit ő kér? Nem fogok tőle hasra esni, h ő az MCR szexi seggű énekes! Attól még egy nyomi kis ember marad.

Megkérdeztem Priszt, hogy jön-e velem interjúzni, de aszondta, hogy inkább ő kimarad ebből az MCR-es hülyeségből. Meg azt is mondta, hogy ne haragudjak. Am Priszcilla a legjobb bnőm, szal nem haragudtam. Csak akkor is kellett vki, mert egyedül uncsi lett vna.
Mirandát is megkérdeztem, de neki sem volt kedve. Olyan izék…
Chris viszont szívesen eljött!

Szal az volt, hogy amikor lement a nap, Chrissel azonnal abba a szobába mentünk, ahol Frank Iero volt.
Azért Franky-hez mentünk, mert G mellett ő a legszexibb az MCR-ben. Na meg mert szoktak szexyn buzulni.
Totál meglepődött amikor egyszer csak felbukkantunk. Mondjuk ez tök természetes, mert mindenki meglepődik ilyenkor!
Az viszont vicces volt, hogy ijedtében még egy vázát is levet az asztalról!
Akkorát nevettem! xD
Nah, és innen kezdődött az interjú!
(Bekapcsoltam a diktafont, amit vittem. Aztán rájöttem, hogy kamerát is kellett volna vinni, mert úgy még poénabb lett volna… De akkor azt majd máskor.)

Én: Szia Franky Baby!
Nagyon durva volt, mert Chris azonnal ráugrott! Csak úgy beleteperte a legközelebbi kanapéba. Úgy bírom Christ! <3
Franky annyira le volt döbbenve, hogy nagyon! Meg se bírt mukkanni!
Aztán viszont ordítani kezdett.
Franky: Mi a fasz????? Mi a szart akartok????
Én: Adam barátai vagyunk, és egy interjút fogunk veled csinálni most!
Franky: Mi van? Még több vámpír?
Annyira cuki voooolt! Tisztára megbámulta a fogaim!
Chris: Miért Szexi, azt hitted, Adam az egyetlen?
Franky: Ö… A kurvaéletbe! Engem nem dugsz meg!!!
Olyan édes volt, ahogy ordított, meg megpróbálta magáról lelökni Chris-t! Chris meg csak röhögött! xD
Én: Hát nem is, mert ő általában csaj, De szerezhetek egy műfaszt, ha nagyon akarod…
Frankie: Szálljatok le rólam!
Tisztára pánikolt. Vergődött, mintha Chris máris a műfaszt venné elő…
Én: Pssszt… Nem kell balhézni… Interjút fogunk csinálni, és kész.
Franky: És ha nem vagyok hajlandó válaszolni?
Én: Akkor megölünk.
Franky: Öh… Oké. Akkor… inkább válaszolok.
Tök cukker volt, ahogy megadta magát!
Én: Remek! Akkor az első kérdés: Te szerelmes vagy Gerardba?
Franky: NEM!
Én: Hazudsz!
Franky: Ti is tudtok gondolatot olvasni?
Én: Tehát szerelmes vagy belé.
Am Chris egyáltalán nem tud gondolatot olvasni, és én is még csak tanulom Prisz-től… Csak az a gáz, hogy Prisz se profi. Adamnek megy rohadtul. De ő meg nem hajlandó tanítani! Akkora fasz!
Franky: Én nem…
Én: De. Második: Szeretnéd, ha Adam helyében lehetnél, és azt csinálhatnál Gee-vel amit csak akarsz?
Franky: Én sosem bántanám.
Én: De megbasznád.
Franky: Nem!
Én: De!
Franky: De nem!!!
Chris: Persze, mert még nem hallottad, hogy hogy nyög éles helyzetben! Én már láttam is!
Én: Meglested őket?
Most teljesen ledöbbentem, mert Chris erről nekem még nem mesélt!
Chris: Hát naná! Ha már ott lakom én is…
Én: És nekem miért nem mondtad?
Naon mérges voltam Chris-re. Egy ilyen dologból bunkóság, hogy kihagy!
Chris: Nem kérdezted!
Én: Bazd meg! És mi volt?
Totál beindultam a témától. Minden perverz részlet érdekelt.
Chris: Awww… háááát, úgy elverte Adam Gerardot, hogy csak néztem! De az meg úgy élvezte, te! Olyan szadomazó volt, hogy a nyálam kicsordul azóta is, pedig Gee túlélte…
Én: De komolyan megverte?
Chris: Jó’ van, hát nem úgy, ahogy általában csinálni szokta, de kurva szexi volt! Volt bilincs, meg korbács…
Franky: ADAM TÉNYLEG VERI GEE-T???
Chris: Veri hát! Te is megnézted volna mi?
Én: Nah! Térjünk vissza a munkához! De ez jó kérdés! Szal?
Franky: Nem néztem volna meg!!! Megölném azt a faszt, aki bántja Gerardot!!!
Én: Wooow, a kis hős! Tudtam én, hogy féltékeny vagy!
Franky: Nem vagyok féltékeny, csak…
Chris: Kamu! Te is úgy megtosznád Gee seggét, hogy csak na. Ne tagadd már, nem szégyen! Sokan vannak ezzel így.
Franky: Sosem tennék olyat, ami fájna Gee-nek!
Én: Hogy oda ne rohanjak… Pedig ahogy elnézem, Adam kis házi kedvence kifejezetten bukik a fájdalomra.
Franky: Gerard nem házi kedvenc!!!
Awww, egyem a kis cukker pofiját! Olyan kis édibédin próbálja mindig védeni G-t.
Chris: Jó, akkor csak szex rabszolga. Minden esetre én kifejezetten irigylem… Régi szép idők… Hajj Adam… te vadállat…
Én: Jól van már, nekem is hiányzik, de nem kell a cirkusz…
Most mit kell itt hisztiznie? Én is jobban elvoltam, amikor még együtt jáccottunk Adammel.
Franky: Titeket is kefél?
Ooooolyan édin kérdezte! Olyan ártatlan volt, meg minden!
Chris: Csak engem! És inkább múlt idő…
Pff, még fel is vág ez a pöcs! Csak őt kefélte, blabla. Csak azér mert pasi. Rohaggyon meg. Én is akarom Adammel csinizniii!!! És fogom is.
Franky: Mi a faszom van?
Franky nagyon ideges volt. Chris eddig a vállát fogta le a kanapéhoz, de most lassan az ölébe helyezkedett. Awww…
Chris: Szexifiú, annyi van, hogy mi kérdéseket teszünk fel neked, te pedig legalább annyira jó leszel, mint szexi, és szépen válaszolt nekünk…
Franky-nek nem tetszett, hogy Chris az ölébe ült és azonnal ütögetni próbálta.
Chris: Ssss… Nyugi, nem fog fájni…
És aaaawww, Chris Franky lába között kezdett matatni! Franky meg csak vonaglott alatt. Na persze Chris ezt kifejezetten élvezte.
Franky: Hagyjál békén! Inkább az interjú! Válaszolok mindenre!
Én: Hát jó… Chris, hagyjad egy kicsit… Szaaal… Mit szólt ahhoz, hogy G egy szexrabszolga?
Franky: De… Gee… Gee tényleg… tényleg…
Én: Tényleg egy szex rabszolga! Adam pórázon tartja, az ágya lábához kötve, egy szál tangában!
Chris: Ne szivasd már te is! Úgyis annyira fosik a barátjáért! Ez annyira édeeeess…
Én: Na mi van? Nem csak nekem jön be?
Chris: Egy szóval sem mondtam, hogy nem jön be! Izgatnak a tetovált pasik…
Franky: Ti most rólam beszéltek?
Chris: Nem édes, szerinted mégis kiről?
Én: Imádom ezt a pasit! Én tartanám kikötve az ágyamhoz! Nem visszük haza?
Franky: Előbb megdöglöm!
Én: Ez nem a te választásod…
Chris: És ne mond, hogy nem élveznéd, ha egésznap kefélhetnél…
Franky: Veletek biztos nem!
Milyen kis bátor, hogy így felvágták a nyelvét, miközben velünk dumál! Imádom!!!
Én: Téééényleg, melyikünket fektetnéd meg szívesebben?
Franky: Egyikőtöket sem!
Chris: De Gerardot igen, mi? Jól meg tudnád tömni azt a helyes kis seggét…
Franky: Mikor fogjátok fel, hogy nem vagyok meleg?
Én: Hatalmas kamúúúúúúúúúú! Awww, Frerard! Totálisan el tudom képzelni, hogy alattad nyög G nem Adam alatt!
Chris: Hát, én nemtom… De! Tök szexi lenne.
Én: Naaaa, te nem szeretnéd?
Franky: NEM OKOZNÉK FÁJDALMAT GERARDNAK! Soha! Ha… ha muszáj… szeretkeznék vele…
Én: Óóóóóóóó, szeretkezne! Hogy egyem meg! Méghogy nem buzi! Egyem azt a buzzancs kis fejed!
Ez annyira gigamega cukker, hogy el nem tudom mondani! Awwwwwwwwww!
Chris: De édess! Én odáig vagyok ám az ilyesmiért! Gyertyafény, meg minden! Mondjuk Gerard nem hiszem, hogy túlságosan értékelné… Amennyit eddig láttam, nekem úgy tűnik, hogy egy mocskos raktár, vagy akármi is megteszi, csak egy faszt kapjon…
Franky: Én ezt nem hiszem el! Gerard egyáltalán nem ilyen…
Chris: Bocsi szexim, de honnan tudod, hogy milyen? Azt lehet, hogy tudod milyen volt, de azt biztos nem, hogy milyen lett…
Franky: De… de ezt az egészet nem élvezheti! Adam bántja! Tennem kell valamit…
Csak motyogott szegényke… Jól elvan. De mi mégjobban.
Chris: És mégis mit tehetnél édes? Gondolom tisztában vagy vele, hogy egy vámpír azt csinál egy emberrel, amit csak akar… Én például… lássuk csak… most azonnal megkeféltethetném magam…
Franky: Pff. Azt hiszem ahhoz nekem is kéne némi érdeklődés…
Chris: Arra gondolsz, hogy nem áll a farkad? Hidd el, meg vannak a módszereim…
Én: Bizonyám!
Miközben ezen röhögtem, más is az eszembe jutott. Egy egész jó kis tervecske.
Chris: Úgyhogy, a farkad a kezemben van.
Én: Várjunk még egy kicsit… Figyelj cukifiú… Azt hiszem nekünk valahol egyeznek az érdekeink. Te vissza akarod kapni G-t, mi vissza akarjuk kapni Adam-et.
Chris: Mi az Lucy?
Én: Annyit kéne csak csinálnod, hogy elmondod G-nek az igazat.
Franky: Igazat?
Én: Hogy szeretnél vele lenni.
Franky: De…
Chris: Igaza van Luc-nek! Mindenki tök jól járna. Te boldogan élhetnél Gerard-dal, amíg meg nem haltok, és minden ugyan olyan lenne, mint régen.
Na persze azt nem fogjuk Franky orrára kötni, hogyha Adam meglátja (márpedig meg fogja…), hogy ők ketten bármit is csinálnak, kinyírja mindkettőjüket gondolkodás nélkül.
De ez nekünk már tök mindegy.
Franky: De… Adam…
Én: Vele nem foglalkozz! Majd mi elintézzük őt. Ígérem, nem fog titeket bántani, egy ujjal sem!
Ó, hogy egyem meg a cuki kis naiv fejét! Ezeket mind el is hiszi!
Chris: Áll az alku? Mindenki visszakapja amit akar.
Franky: És… mikor? Mármint… Mikor csináljam? És egyáltalán mit, a kurva életbe?
Én: Néhány perc, és Adam idehozza G-t. Mi addigra eltűnünk. Ne szólj rólunk semmit… Csak tedd, amit jónak látsz… Mindend rendben lesz.
Chris: Vámpír becsületszavunkra!
Franky: Van olyan?
Chris: Persze! Van egy törvényünk, amit nem szeghetünk meg. Ha kimondjuk, hogy becsületszó, mindegy mi történik, meg kell tenni!
Én: Bizony.
Franky: Hát… rendben… legyen…
Én: Szuper!
Chris: Na, akkor most jön a ráadás édes!
Chris erőszakosan lesmárolta Franky-t. Franky olyan édesen próbált meg tiltakozni!

Éreztük, hogy jön Adam. Eltűntünk egy pillanat alatt. Franky meg csak ült.

3 megjegyzés: