Égessük fel a világot! - Stephen King: A tűzgyújtó

(Lia azt akarta címnek adni, hogy I'll burn the heart out of you, és bár Moriarty-t bírom, azért ne essünk túlzásokba...)

Ez a könyv sem vágott földhöz különösebben, mert nem volt benne se démon, se író, se verebek, csak egy kislány, aki tüzeket gyújtogat a semmiből, meg az apja, aki manipulálni tudta az emberek gondolatait. Nagy szám... Félreértés ne essék, továbbra is érdekel King, és a munkássága, de attól még nem fogok ódákat zengeni minden irományáról.

Tipikusan az a könyv volt, amit Lianne a körmét rágcsálva olvasott, én meg csak óránként kérdeztem bele, hogy "na, történt már valami?". Voltak benne pontok, amik tetszettek, például ahogy bemutatták, hogy az emberek milyen gerinctelenül tudják kihasználni egymást, meg mennyire szeretnek a saját erőhatáraikat feszegetve kísérletezni. Erre mondom azt, hogy ha nem lesz valami változás, ti is szépen magatokra robbantjátok/rohasztjátok a bolygót. Oké, oké, tudom, nem "ti", hanem a  csúnya gonosz többi ember. Bocs az általánosításért, de nekem végső soron egy faj vagytok.

A tűzgyújtó.
Aki szereti a "paranormális szupererővel" foglalkozó irományokat, annak szeretettel ajánlom olvasnivalóként. Lia imádja a témát, úgyhogy mint már említettem, alig lehetett kihúzni a fejét a lapok közül.

Nézzük kicsit a szeplőket!
Andy McGee. A nevének köszönhetően Lia jó kis transzba esett az első oldalnál.

(...)Andrew McGee-nek már nincs folyószámlája a New York-i Allied Chemical Banknál,(...)

Mivel nektek semmi különleges nincs a névben, elfecsegem úgy ahogy, hogy mi a nagy helyzet, úgyis vagytok néhányan, akik jobban élvezitek az ilyen kis apróságokat, mint King agyszüleményeit.
Liának van egy karaktere, akit Andynek hívnak, és ideje nagy részében pont menekülnie kell egy szervezettől, amit nem Műhelynek, hanem Cégnek hívnak. A kreativitás mindkét részről határtalan... Igaz ami igaz, vannak egyezések a két vállalkozás között, de hát melyik titkos kísérleteket végző kormány szervezet esetében ne lenne így? Erre pedig jött a McGee vezetéknév. Gee, mint Gerard... Oké, nem tudom minek pofázok én erről, amikor az első adandó alkalommal kinyírom Andrew Bat-et, meg a drágalátos kislányát is. De jó, már megint semmi értelme annak, amit írogatok.
A lényeg az, hogy "Lia Andy-je" és a lánya tudnak dimenziók közt utazni, testtel, tokkal vonóval együtt, én meg nem. És most Lia vigyorog, mint a vadalma, hogy erről írok. Kapd be, oké?
Hát, én elővettem, de nem bukik rá...
Jól van, jól van, kezdem látni mi a "probléma" a könyvkritikáimmal. De hát végső soron nem ez a lényege egy regénynek, vagy bármi műalkotásnak? Az asszociáció. Az már más kérdés, hogy én előszeretettel hagyom el fényéveknyire az eredeti témát.

Charlie... Aranyos kislány, tényleg kis szeretni való. Ha nem is minden másodpercben, de azért érdekelt, hogy mi lesz vele a végére.
És ez a szemétség a könyvkben. A vége. Mi lett a kislánnyal? Hogy élte így le az életét? Kiket gyújtott föl? Született-e gyereke, akinek még jópofább képessége lett? Hümm?
Tudom, ez az a rész, ami az olvasó fantáziájára van bízva. De engem az érdekel, hogy ezzel a Charlie-val mi lett.

A kedvenc szereplőm egyértelműen Rainbird.

A sötétben elgondolta, milyen lesz az, ha a torka köré fonódnak majd az ujjai. Ez a cél lebegett előtte, ez volt a fontos, nem pedig azok a hülye kísérletek, az mind gyerekjáték. Először  őt… aztán magát is. Kedvelte Charlie-t. Lehet, hogy bele tudna szeretni. Nemsokára eljön az idő, és átsegíti majd a határon, és a szemét figyeli majd, alaposan. És akkor, ha a szemében meglátja a régen várt jelet, esetleg elkíséri.

És indián. És az indiánokról Gizi jut eszembe. És ha Gizi jut eszembe, akkor kellemes érzés tölt el. Hehehe.
Amúgy eddig nem igazán gyilkoltam gyerekeket, de Rainbird meghozta hozzá a kedvem. Jó arc. Még fél szemmel is.

Az emberek egyértelműen túlreagálják ezt a "mások akaratának irányítása" dolgot.
Lia is teljesen odáig volt érte, hogy Andy simán agyhalottat csinál bárkiből, ráadásul "véletlenül". Erre föl megkaptam, hogy én legalább ilyen akarat módosítós dolgot nem tudok. Ne tudjátok meg, mekkorát röhögtem! Nem tudok belepiszkálni az akaratba? Én? Drágáim, egy ember szándékainak a megváltoztatása sokkal egyszerűbb, mint azt ahogy a scifikben tálalják. Még szuper erő sem kell hozzá. Alig van egyszerűbb dolog annál, mint megváltoztatni egy emberi lény gondolatait. Csak ügyesen kell manőverezni, és tudni kell, mit hol kell megpiszkálni. Hogy hozzátok is testhezálló példát mondjak: reklámok, divat, demokrácia... Ezeknek az agyatokba juttatásához nem kell semmi hókuszpókusz.
Az tényleg jól volt leírva, hogy micsoda képzettársításokba bolondult bele Cap, meg az a másik hapsi. De ehhez se kell semmi extra. Elég, ha valakitől hallasz valamit, olvasol valamit, látsz valamit, és egy pillanat alatt megváltozik az életszemléleted. Persze ezt te lassú folyamatnak fogod érzékelni.
Tudom, hogy ez a regény éppen ennek az eltúlzásával játszott, de mivel nekem nem mond sok újat az emberfeletti erő, így csak a kislány lelki világát találtam érdekesnek.
Akarok egy gyereket.
Most már tényleg.

A következő könyv erejéig (meg még ki tudja meddig), kicsit pihentetjük Kinget, és elkezdtünk Dennis Lehane-nel ismerkedni. Szimpatikus.