My Vampire Romance - 13. fejezet

Adam:
– Kibaszottul idegesítő öcséd van – sóhajtottam, amikor megérkeztünk a kívánt helyre. A változatosság kedvéért egy újabb temető. Nem tehetek róla, hogy Gerard odavan az elcsépelt, horrorfilmbe illő helyszínekért. A lakhelyemtől egyenesen a gatyájába élvezne.
– Köszönöm, hogy nem bántottad őt! – mosolygott lehengerlően.
– Ó! – mosolyogtam én is, és próbáltam úgy tenni, mintha mit sem tudnék a tervéről. – Mire ez a nagy kedvesség?
– Hát, ő… – motyogta, és minden bizonnyal az előre megtervezett mondatait pörgette a kis buksijában. – Köszi a vért és a vodkát! – összekulcsolta az ujjait maga előtt, és az egyik vállát fölhúzta.
– Csak nem rájöttél, hogy jobban jársz, ha aranyosan viselkedsz? – segítettem neki egy kicsit, hogy gördülékenyebben menjen a játszma.
– Lehet, hogy igen – pislogott édesen.
– Remek! – csaptam össze a tenyerem. – Tudtam, hogy előbb vagy utóbb végre megtörsz!
Szinte már élethűen vágott megtört ribanc fejet.
– Na, akkor ennek örömére térdelj le, és szeress! – vágtam hátba.
Mesterien tud elsápadni is. Ja, hogy az valódi.
– Adam... Miért vagyunk megint egy temetőben? – próbált kitérni a téma elől nyafogva. Na, mi van, lassabb tempóra számított?
– Tudod, valami okból kifolyólag különleges kötődésem van a halottakhoz! – nevettem.
– És mit fogunk itt csinálni?
Nem érzi, hogy a nagy affektálással már-már átmegy a szerepét illetően ripacskodásba?
– Te nyelsz, én meg nyögök – feleltem.
– De én még sosem csináltam, tudod… OLYAT... – nyavalygott szempilláit rebegtetve. Tény, hogy kifogástalanul játssza a rossz buzit. Még jó, hogy tudom, hogy csak játssza, különben úgy itt hagytam volna már darabokban, mint a sicc.
– Majd belejössz – simogattam meg bíztatásképpen a hátát, és intettem neki, hogy induljunk egy kis sétára a temetőben.
– De én félek – sütötte le a szemét.
Oké. Ez már azért tényleg túlzás. Elhiszem, hogy fél, na de ennyire túljátszani a szerepet?
– A farkamtól? Hát, nem egy ember halt már meg általa, de azért annyira nem veszélyes – ha játék, legyen játék. Csak az a szar, hogy én eddig is folyamatosan ezt csináltam, úgyhogy most nehéz túltenni magamon. – Olyan lesz, mintha egy jó vastag jégkrémet nyalogatnál – magyaráztam.
– A jégkrémet szeretem! – mosolygott fájdalmasan bájosan, és körbenyalta a száját.
Tudni akarja, hogy mivel ölhet meg? Ha még sokáig játssza itt nekem az agyát! Miért érzem úgy, hogy egy kicsit félreismert? Nekem nem egy nyálas majom kell (azt találok magamnak tucatszám, amikor csak akarok), hanem Gerard Way, úgy ahogy van.
Az egyetlen, ami elviselhetővé tette az egészet, az az volt, hogy mennyire undorodott a saját színészi játékától.
– Jajj, cicám, olyan édes vagy! Látod mennyivel jobb, ha nem durcázol, meg utálatoskodsz? – pusziltam meg az arcát. – Na, meg is érkeztünk! – álltam meg az egyik kripta előtt.
– Hova? – csodálkozott Gerard, és egy pillanatra még a szerepéből is kiesett.
– Ahova megbeszéltem a találkát.
– Kivel? – pislogott. Erre nincs előre betanult szöveg, mi?
– Majd meglátod! – ültem le a kripta előtt álló díszesen faragott kőpadra, aminek a karfája egy-egy már kopottas oroszlánt mintázott. – Na, csüccs ide! – csaptam a combomra. Gerard készségesen helyet foglalt rajtam, nekem háttal ülve.
– Kivel találkozunk Adam? – döntötte a vállamnak a fejét.
– Mondom, hogy majd meglátod! – sóhajtottam. – Tuti késni fognak, na meg mi is előbb érkeztünk. Mi lenne, ha addig elkezdenéd gyakorolni a fagyis mókát?
– Hááát... de mi van, ha közben jönnek?
– Szerintem nem fogja őket zavarni – vontam meg a vállam.
Pris és Lucy – főleg az utóbbi hölgyemény –, teljesen rágerjedt a témára, hogy tüzetesebben megvizsgálja, ki miatt kezdtem bele újra az önmegtartóztatásba. Na, meg eltökélt céljuk volt, hogy kicsit felrázzák a fogadásunk végkimenetelét.
– De én nem szeretném temetőben csinálni– nyafogott Gerard. – Inkább mesélj még nekem valamit a vámpírokról – fúrta a vállamhoz a fejét, a jobb kezével a nyakától indulva végigsimította a testét, mintha ez csak egy mellékes mozdulat lenne.
Hát ilyen is tud lenni? Egy kis számító dög? Aki képes némi kis információért cserébe az ölemben vonaglani? Nem rossz. Igazi ripacs.
A pad egy élesebb motívumán végighúztam a csuklóm, és Gerard orra alá toltam a sebet.
A szíve nagyot dobbant a szivárgó vérem láttán. Rögtön rám harapott.

Gerard:
A merev farka a hátamnak nyomódott. Hogy tud ennyire felizgulni tőlem? Hátha sikerül a terv. Feltéve, ha nem olvasta már ki rég a fejemből, de nem hiszem, mert akkor már rég... nem ilyen állapotban lennék. Több gondolatra nem futotta, mert a vér magával ragadott a tökéletes megsemmisülésbe.

A seb összezárult, kinyitottam a szemem, és a meglepettségtől Adam karjába haraptam.
– Neked nem fog menni! – kacagott Adam, és kihúzta a kezét a számból.
Két nő állt előttünk, az egyik Priscilla, megint elképesztően dögös szerelésben –Jó, hogy mindig olyan helyzetben találkozunk, hogy a testvérét szívom.–, a másik lényt pedig még nem is igazán lehetett nőnek nevezni, mert lehetett vagy tizenhárom éves. Csak a hold, és egy nagyon gyér fényű lámpa világított a közelben, de bőven elég volt ennyi is. Rózsaszín tornacipő, feketén csillogó macskanadrág, fölötte rózsaszín tüll szoknyácska, a kezén fekete rózsaszín csíkos kesztyű, a rózsaszín tupírozott hajában egy óriási lila masni, halálfejjel a közepén. Ezek mellé társult a My Chemical Romance-es póló a masírozó csontvázakkal.
Az első gondolatom az volt, hogy az azért már teljesítmény, hogy a tini vámpírok is MCR-es pólóban feszítenek, második gondolatra meg nem volt idő, mert a lány visongva az ölembe pattant. Adam ezt hangos nyögéssel kommentálta, mert én meg még mindig az ő ölében ültem.
– Baszd meg, Luc!
– Az öledbe’? – vihogott a csaj.
– Ja, ő Lucy – bökött Adam a lányra, a fejem fölött.
– Szijjaaaa! – integetett Lucy az arcomba.
– Priscillát meg már ismered. Luc, szállj már le rólam, a kurva életbe! – kiabált Adam.
– Hozzád se érek! – nyújtotta ki a nyelvét a rózsaszín hajú vámpír, így megcsodálhattam a rózsaszín köves nyelvpiercingjét is.
Egy macska mozdulataival dörgölődzött az ölemben.
– Szeretnéd hármasban nyomni? Na, Adam? Gyerünk! Az a fogadáson kívül lenne! – akkorát ugrott rajtam, hogy már nem bírtam tovább, és gondolkodás nélkül két kézzel lelöktem magamról a lányt, majd fölugrottam Adam öléből. A fiatal vámpír háttal a földön landolt, de kevesebb, mint egy másodperc múlva már talpon volt.
Már bántam, hogy fölálltam, ugyanis minden egyes porcikám remegett.
Adam homlokráncolva fürkészett engem, Priscilla karba font kézzel támaszkodott egy óriási kőangyalnak. Lucy ideges mozdulattal megigazította a félrecsúszott szoknyáját, amiből nem sok jóra mertem számítani.
Nem lehetne esetleg gyorsan és fájdalommentesen megölni engem?
Két jéghideg kéz rántott magához hátulról, gyengéden átölelte a vállam, és a fülem mellé hajtotta a fejét.
– Szegénykét tönkreteszitek – búgta Priscilla, és mutató ujjával végigsimította az arcom. – Az ember nem játékszer.
Az a csöppnyi biztonságérzet, amit egy pillanatra a karjai közt érezni véltem, a következő megszólalásánál szertefoszlott.
– Nem játékszer, hanem kaja! – suttogta, most már eszelősen kegyetlenül.
Adam kirángatott a testvére karaji közül.
– Akkor most mindenki megpróbál normálisan viselkedni, és nem cseszegeti senki Gerardot, csak azért mert ember. És nem molesztálja senki, na persze rajtam kívül! – vigyorgott Adam.
A csajok unottan bólogattak, én pedig megint úgy éreztem magam, mint egy öleb. Egy kis csönd következett, de sajnos nem tartott elég sokáig.
– És te most akkor buzi vagy, vagy biszex? Csak mert remélem, hogy azért a csajokra is izgulsz, nem csak az ilyenekre – bökött Lucy Adamre.
– Hagyjatok már békén, a kurva életbe! – fakadtam ki kicsit hangosabban a kelleténél. Teljesen megfeledkeztem arról, hogy nekem eredetileg most ki kéne csikarnom Adamből, hogy mivel is lehet őt megölni. Valahogy már nem volt lelki erőm tovább játszani a nyálas langyit, pedig itt lett volna a tökéletes alkalom, hogy „színt valljak” Adamnek.
– Most mi van? – húzta el a száját Lucy sértődötten. – Csak érdekelt, ha már te vagy a kedvenc énekesem.
– Én vagyok a kedvenc énekesed? – meredtem rá bambán.
– Ahhaaaa! – vigyorgott Lucy. – Amióta együtt vagy Adammel főleg! Tudom ám az összes számotokat kívülről!
Zavartan bólintottam, miközben belekezdett a Cemetery Drive című számba. Egész jó hangja volt.
– Jaj, most itt fogunk rostokolni egész éjjel? Menjünk már buliznííí! – nyújtotta föl a karjait, és megfordult a tengelye körül.
– Gyere, édes drága szerelmetes Gerardom! – kapta el a könyököm Adam erőszakosan.
Buzli? Mi van? És velem? És miért? És...
– Hova megyünk? – bukott ki belőlem a kérdés, és igyekeztem követni Adam tempóját, különben kitépi a karom a helyéről.
– Van itt egy nagyon fasza hely! Tudooood, ilyen kaja, pia, zene, tömeg, pasik, csajok, drog meg ilyenek – magyarázta lelkesen Lucy.

Hogy kijussunk a temetőből, át kellett másznunk egy magas kerítésen. Természetesen Adam készségesen segített nekem. Nem értettem most miért nem teleportálunk, de biztos megvolt erre a vámpíroknak a sajátos rendszerük.
Szerencsére az utcán épphogy néhányan tébláboltak, azok sem szenteltek ránk különösebb figyelmet, pedig elég feltűnő jelenség voltunk: elől egy pink-punk-emo kiscsaj ugrál folyamatosan MCR számokat énekelgetve, mögötte egy szőke, bőrrucis csaj méltóságteljesen lépdel a tűsarkain, a sort pedig két egymásra tapadó buzi zárta.

A szórakozóhelyen már mindjárt más volt a helyzet. Beléptünk, és az ajtó körül állók tekintete rögtön ránk szegeződött. Természetesen a férfiak szeme Priscillára tapadt. Néhány undorodó pillantásból levontam azt a következtetést, hogy nem éppen melegbár. Lucy már rég bevetette magát a táncoló tömegbe. Hangosan dübörgött a zene, villódzó fények, vonagló testek egymásnak simulva. Csak egy egyszerű discónak tűnt, közel sem volt annyira lenyűgöző, mint a vámpírbár. Jól láthatóan ide többségben rendes, élő emberek járnak, ráadásul nem éppen a legelitebb lokál lehet a környéken.
Csalódottan vánszorogtam Adam után az egyik beugróban elhelyezett félköríves, foszladozó szélű, egykor kékszínű kanapéhoz. Priscilla is kényelmesen letelepedett mellénk, a pofátlanul mustráló férfiszemek kereszttüzében.
Sokkal szívesebben lettem volna a vámpírkocsma elvarázsolt világában, mint ebben a lepukkant lebujban, de ezt megtartottam magamnak.

Lucy kis idő múlva viruló arccal elénk táncolt, és meglebegtetett az orrunk előtt egy kis zacskót, tele eufóriát ígérő fehér porral.
Hát, remek. Még be is fogok ma szívni.
A kokainnal sosem volt olyan szorosan ápolt kapcsolatom, mint a fűvel vagy extasyval, de az biztos, hogy nem vetettem volna meg, ha az orrom alá tolják.
Adam rögtön kikapta Lucy kezéből a csomagocskát, egy kicsit az asztalra szórt a tartalmából, és annak rendje és módja szerint felszippantotta.
Egy nagy sóhajjal fejezte ki elégedettségét.
– Már érzem – meredt a plafonra.
Jó ég! Adam alapból is szörnyű, milyen lesz a kokótól?
Lucy vihogva követte Adam példáját, aztán felém nyújtotta a maradék port.
– Hé! – kapta ki a kezéből Adam. – Gee bébi nem kap.
Mi az, hogy én nem kapok? Nekem kéne most ez a legjobban!
– Nagyfiú már! – mosolygott Pris, aki egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki élni akar a szerrel.
– De nála még hatása is van! – morogta Adam. Furcsálltam, hogy nem akar engem önkívületi állapotban látni, de legutóbbi szavai még jobban megleptek.
– Nálam? Rátok nem? Szóval... Nincs hatással?
– Nincs. – A szőke vámpírnő élesen kacagott.
– De akkor minek szívjátok?
– Mert az olyan trendíííí! – vihorászott Lucy.
– Csak a tudat miatt csinálják – ingatta a fejét Priscilla, amiből lerítt, hogy nevetségesnek találja a két társát.
– Ennyi erővel porcukrot is szívhatnátok – motyogtam az orrom alatt. Mindenki nagyon jót mulatott a megjegyzésemen.
– Ha kér, akkor adj neki! – szólt rá Adamre a testvére.
– Kérsz? – nézett rám Adam reménykedve, hátha nemet mondok. Egyértelmű volt, hogy a párbeszédet illetően le vagyok maradva valamiről, de vámpírok társaságában ez nem ért meglepetésként.
– Aha – bólintotta határozottan, és már attól a gondolattól is szinte elszálltam, hogy vámpírokkal kokózok. Úgy éreztem, ennél elitebb kuriózum nem lehet a világon.
– Legalább talán feloldódik egy kicsit. Olyan feszült – duruzsolta Priscilla, keresztbe tette a lábát, hogy az ölembe kerüljön a lábfeje, kis híján felnyársalta Adamet a tizenöt centis tűsarkával.
– Na, jó – sóhajtott Adam, és lelökte rólam a húga lábát. A tenyerébe szórt az anyagból, és elém tolta. – De ha annyira kiüt, hogy nem leszel magadnál, és valaki esetleg megerőszakol, ne engem hibáztass! – tette hozzá nyájasan, amikor már felszippantottam a cuccot.
Mi van, ha ez valami olyan erősségű volt, mint az a lötyi a múltkor a kocsmában, és pillanatokon belül eszméletlen leszek?
– Nyugi már! Csak lazíts! – nevetett Adam az elszörnyedt arcom láttán.

Egyáltalán nem volt borzalmas társaság a három vámpír, sőt, kifejezetten szórakoztató helyzet, ha az ember elfeledkezik arról, hogy hidegvérű kéjgyilkosok, és nem figyel arra, hogy Adam minden végigtapogathatót végigtapogatott már rajta. A kokain is nagyban hozzájárult, hogy megbékéljek az „apró” kellemetlenségekkel.
– Gyertek táncolnííí! – pattant föl Lucy, miután elfogyasztottuk az első kör italokat.
Adamnek is megtetszett az ötlet, és ami neki tetszik, annak nekem is tetszenie kellett.
– Nyomás, drágám, most megmutathatod, hogy tudod magad rázni! – Még megdöbbenni sem volt időm, máris a hullámzó tömeg közepén álltunk.
Monoton, elektronikus zene lüktetett, körülöttük mindenki – nagy valószínűséggel hozzám hasonlóan kábítószeres mámorban úszva –, vonaglott a párja körül. Engem némiképp kiráncigált az öntudatlanságból Adam jelenléte.
– Jól látod, neked is ezt kéne csinálnod – szólt rám Adam bólogatva, mikor elkapta a tekintetem.
– Mit? – gyorsan elfordultam a tömegből is kirívóan erotikus táncot lejtő Priscilla felől, akit máris négy férfi környékezett.
– Vagy vegyél példát Lucyről – unszolt Adam. A rózsaszín lány is rendesen rá volt már tapadva egy vörös hajú, közel sem józan állapotban lévő, huszonéves srácra.
– Én nem vagyok csaj! – kiáltottam föl, ami persze a dübörgő zene miatt egyáltalán nem tűnt kiáltásnak.
– Nem? – vigyorgott Adam. Megállás nélkül nekem dörzsölte magát hátulról. Megmarkolta az ágyékom, és elhúzta a száját. – Tényleg nem. De a kedvemért ugye bevállalod? – ezt sokkal inkább volt kijelentés, mint kérdés.
– Mit? – nyeltem egy óriásit. Egy kevésbé monoton szám következett. Nem akartam megvárni, amíg Adam bedurvul, ezért a ritmusra jobbra balra dülöngéltem előtte.
– Tudod te azt! Képzeld azt, mint amikor koncert közben úgy vonulsz, mint egy kis plázacica!
Megráztam a fejem a zene ritmusára.
– De de! – forgatott meg maga körül. Újabb fejrázással feleltem. – Menni fog az – unszolt meglepően gyengéden, és azt vettem észre, hogy a nagy tiltakozás közepette már egész vonaglásszerű, amit művelek.
Ó, te drága kokain!
Hasonló, de mégis más érzés volt, mint egy teljesen felszabadult, betépett koncert. Nem emberek százai bámulták a bandát, és érezték a zenét, hanem egy vérszívó démon nézte minden mozdulatom.

Adam:
Úgy táncolt nekem, mint egy született kurva a plusz zsebpénzért. Az sem zavarta, hogy itt elvileg bárki felismerheti. A picsába, hogy Lucy egész kokós akciója erre ment ki. Most aztán megkaphatnám Gerard szexi kis seggét. Amíg tart az eufórikus állapot, addig valószínűleg még élvezné is, de akkor buktam a fogadást. Luc és Pris részéről pontosan erre ment ki a dolog.
Másrészt viszont nem is bántam annyira, hogy nem eshetek neki az énekesnek. Magamat ismerve tudtam, hogyha egyszer az a minimális kontroll is elveszik, amit a fogadás eredményez nálam, akkor örökre elfelejthetem a drága kis cicámat a kiadós kefélés után.
Tényleg tetszik ez a srác – elmélkedtem, miközben Gerard mozdulatait néztem. – Tény hogy gyengéim az apakomplexusos, mű-egoista, nemi identitászavarral küszködő kis pöcsök, ráadásul Gerard egyenesen istenít a vámpírságom miatt, ami csak még imponálóbbá teszi, de van itt még valami. Az előbb felsorolt jellemekkel rendelkezőknek csak töredékükkel játszadozom ennyi ideig. Oké, oké, a fogadás…

Gerard az ellen sem tiltakozott, hogy a helyünkre visszatérve az ölembe ültettem. Az arcán elterülő bamba vigyortól kifejezetten úgy tűnt, hogy élvezi a helyzetet.
Minden szép és jó volt egészen addig, amíg egy fiatal lány oda nem somfordált az asztalunkhoz:
– Gerard Way? – rebegtette a csillámporos műszempilláit Gerardra.
Az énekesem, drog ide vagy oda, a kérdésnek köszönhetően megint elért arra a pontra, hogy ha nem szorítottam volna elég szorosan a derekát, felpattant volna rólam. Máris megalázva érezte magát attól, hogy itt "melegedik" velem, és lebukott. Ő harcol gőzerővel a homofóbia ellen. Hát nem ez a legjobb reklámfogás?
– Tessék? – nézett Gerard a lehető legértetlenebb arckifejezéssel az ifjú hölgyeményre.
– Nem te vagy a My Chemical Romance énekese?
– Én? Öhm.. – Mulatságosan elváltoztatta a hangját. – Énekes?
Csak hogy fokozzam a hangulatot, jó lassan végignyaltam Gerard nyakát, és mindkét kezem az ágyékára szorítottam. A lány jobbnak látta, ha inkább magunkra hagy minket ebben az intim helyzetben, de a bárpulttól visszasandítva még kattintott rólunk pár képet a mobiljával.
– Juj de jó, holnapra az egész világ tudni fogja, hogy együtt vagyunk – suttogtam lelkesen Gerard fülébe. – Ugye ez minket egyáltalán nem zavar, édes? Hüm?
– Nem, drágám.
– Drágám? – Ez azért meglepett.
– Együtt vagyunk, nem? – vonta meg a vállát, és nekem dörgölődzött.
Ennyire kiüti a kokó? Ja... hogy még mindig él az a terve, hogy ki akar nyírni. Bájos.
– De – helyeseltem, és megsimogattam a combját.
Lucy is visszaérkezett az asztalhoz. Teljesen leizzadva, és lihegve dobta le magát mellénk. Igen, vannak azok a módszerek, amikkel vámpír testből ilyen emberi folyamatokat lehet kiváltani.
– Fú, basszátok! Az a csávó nagyon jól nyomta – vigyorgott, és körbe nyalta a száját. – Itt mi a helyzet?
– Pihenünk. És hivatalosan is járunk – jelentettem be dagadó… büszkeséggel.
– Igeeeeeeen? – vinnyogott tágra nyílt szemmel, és gyanakodva mérte végig Gerardot.
– Ugye, szívem? – löktem meg alulról újdonsült kedvesemet
– Igen – bólogatott Gerard, elenyésző lelkesedéssel, úgyhogy Lucy küldött felém egy vidám „Ez még nem érvényes!” pillantást, és összecsapta a tenyerét:
– Akkor csak így tovább!
Gerard szeme megakadt a csajszi csuklóján. Ezek szerint csak most tűnt fel neki, hogy a bal karja telis-tele van vágásokkal. Lucy is észrevette Gerard érdeklődését.
– Ezeket nézed? – fordította felé az alkarját. – Jók, mi? Csak tudod milyen macerás? Ha nem figyelek oda, pillanatok alatt összeforrnak! Az embereknek persze nem nehéz vagdosni magukat. Nézd, itt van, hogy MCR!
Gerard elmélázva vizsgálgatta Lucy sajátkészítésű hegtetoválásait.
– Majd egyszer nézd meg a blogomat! Tele van képekkel! Van olyan, amin egy rózsaszín esernyővel szúrom keresztül magam, szerintem az kurva jól néz ki, persze azt hiszik, hogy photoshop, de azért nagyon poén, meg… Ja, tényleg! Akarok veled is képet! Mondjuk, levághatnád a fejem egy konyhakéssel! Milyen jó lenne már, nem? Akár mehetne valamelyik magazin címlapjára is! Sz'tem nagyon faszás lenne! – Luc csak mondta és mondta, Gerard pedig figyelmesen hallgatta.
– Te, Lucy – vágott közbe Gerard barátian csevegő hangon, a bélkiszedős, kerítésre feltekerős kis mese után –, tényleg nem tudsz meghalni semmitől?
Mielőtt még Lucy vigyorogva közölhette volna, hogy a napfényen és egy bizonyos kardon kívül semmi, még csak egy hosszan tartó sebet sem tud rajta ejteni, gyorsan a leányzó fejébe férkőztem, és felvázoltam neki a helyzetet a kedvenc énekese terveit illetően.
– Ó, a szenteltvíz, az például kicsinál! – fecsegte Lucy. – Egy csepp lemar mindent!
– Lucy! – csattantam fel megjátszott dühvel. – Mi lenne, ha most eltakarodnál a picsába?
Kibírhatatlan egy nőszemély, de ha szívatásról van szó, lehet rá számítani. Olyan arcot vágott, mint aki tökéletesen megbánta, hogy eljárt a szája, és eliszkolt.
– Szóval itt vered ki a farkam, vagy a vécében? – váltottam gyorsan témát.
– Nem lehetne valami csendesebb helyen? – kérdezte Gerard, mikor végre felocsúdott abból az elégedettségből, hogy a cserfes kislány ilyen könnyedén kikotyogta a fegyvert.
Legalább annyi esze lenne, hogy ne ilyen hirtelen, és feltűnően legyen szolgálatkész. Oké, mentségére legyen mondva, hogy be van állva, és nem érzi, hol a határ. Na nem mintha a temetőben érezte volna. Ha nem látnék a fejébe, ennyi hirtelen jött nyáladzástól akkor is gyanút fognék. Még jó, hogy a kézimunkát nem tiltja a fogadás „szabályzata”.

Gerard:
– Most valami mocskos helyhez van kedvem – vonta meg a vállát.
Egész éjszaka Adam ölében ültem, és szerintem megállnám a helyem egy sarkon, de még az is lehet, hogy luxus prostiként is. Még egy, és egyben az utolsó farok kiverés ellenzése nem érte volna meg, hogy Adam bárkit is ki találjon nyírni.
Lependerített az öléből, majdnem az asztal alá csúsztam. Mire rendesen visszaültem a kanapéra, a vámpír slicce már lehúzva, és asztal alatt ágaskodott a csupasz férfiassága.
– Inkább a vécében – feleltem.
Rossz ötlet volt. A férfivécé még undorítóbb volt, mint amit a szórakozóhelyből kinéztem. Alig volt egy talpalatnyi hely, ami ne ragadt volna a különböző testnedvektől, és a szagtól én is úgy éreztem, hamarosan okádni fogok.
– Ennyire mocskos helyhez van kedved? – néztem Adamre reménykedve, hátha ad még egyéb választási lehetőséget.
– Mint láthatod, engem nem zavar! – vigyorgott. A cipzár már megint lent volt, bár egy pillanatra elgondolkodva abban sem voltam biztos, hogy felhúzta, amíg a mosdóba értünk. Megfogadtam magamnak, hogyha arra kér, hogy térdeljek le, azonnal kiiszkolok a helyiségből.
– Nem érzel szagokat? – Befogtam az orrom, mert képtelen voltam tovább elviselni a gyomorforgató bűzt, ami bármelyik fesztivál nyilvános vécéjén túltett.
– Azt a finnyás mindened! – forgatta Adam a szemeit, és a következő pillanatban egy sikátorban álltunk. Mélyet lélegeztem a hűvös éjszakai levegőbe. A bal oldali épület falára ragasztgatott hirdetésekből azt a következtetést vontam le, hogy a lebuj hátsó kijáratánál lehetünk. Néhány konténerből már szinte kifolyt a szemét, szerencsére nagyrészt papírkartonok, de hallani lehetett, hogy valami motoszkál köztük. Legalább semmiféle emberi ürülék nem bűzlött a környéken.
Adam a szemközti, konténermentes, fekete óriáspolipot ábrázoló graffitis falnak támaszkodott.
– Értékelném, ha tennéd a dolgod, szerelmem! – bökött mindkét mutatóujjával a farkára. Odavonszoltam magam, és a friss levegőtől – na meg a kokain nagyjából egy órányi hatása múlásával –, kijózanodva megfogtam Adam merevedését, és tettem, amit kért. Már előre tartottam tőle, hogy letérdeltet, és megint az arcomra akar élvezni.
Ahogy az várható volt, Adam egészen magához passzírozott. Némán vártam, hogy most milyen kreatívan perverz szövegekkel fogja szórakoztatni magát, de e helyett megcsókolt. Megint olyan átkozottul gyengéden, ami ezerszer jobban zavarba hozott, mint az erőszakossága.
Idővel azért a megjegyzések sem maradtak el, de most eltért a megszokottól.
– Imádom, ahogy csinálod. Tényleg. Nagyon kezdelek ám megkedvelni – suttogta a fülembe, és finoman simogatta az arcom, az államat a tenyeréhez támasztva.
– Én is téged – búgtam kéjesen, hátha ez majd hozzájárul egy gyors orgazmushoz.
– Tudom – mosolygott, és tovább csókolt a nyakamon.
Tudja? Mit tud? – Egy pillanatra még a kezem is megdermedt a döbbenettől. – Egyáltalán nem kedvelem! Nem úgy! A fejemből olvasta ki? De hát nem igaz! Tök mindegy. Holnap ilyenkor már a túlvilágon lesz, vagy bárhol van a helyük az ilyen teremtményeknek! Vége lesz ennek a pokoljárásnak.
Egy nagy sóhajjal a tenyerembe élvezett, de még hosszú pillanatokig nem hagyta abba a csókot.
Most nem is volt durva. Szinte már… – inkább gyorsan egy zsebkendőbe töröltem a kezem, mielőtt Adam lenyalatta volna a nedvét.


*