2

Húzz meg egy kart. Nyomj meg egy gombot. Halj meg hülyén. - Chuck Palahniuk: Harcosok klubja

Posted in , , ,
Azt hiszem egy személyiségzavar köré épülő könyvhöz legstílszerűbb egy személyiségzavaros véleménynyilvánítás.
Kivételesen Lia lesz a narrátor, mert kettőnk közül ő a névtelen senki.
(Mégse, nem bírja a gyűrődést…)

– Azt hittem jobban odáig leszel érte. – Morcosan nézett rám, amiért azzal nyaggattam, hogy sürgősen olvassuk tovább A mágia fényét.
– Mert? – vontam meg a vállam. – A film tetszett, verekedni is megjött tőle a kedvem, szarrá vertem Ravent, amit még mindig nem voltál képes leírni.
– Már írtam belőle. És amúgy is csaltál.

Nem is igazán voltam képes feldolgozni az elém táruló látványt. Az ember testbe szorított démonaim sosem tűntek még ennyire embertelennek. Vadállatias vicsorrá torzult arccal marcangolták egymást ott, ahol csak érték.

– Hát ez valóban elragadó teljesítmény. Három kemény mondat.
– Elolvassuk a könyvet, és tovább írom, komolyan! Amúgy meg továbbra sem értem miért tetszik jobban a film, mint a könyv.
– Mert a filmben fasza kis bunyókat lehet látni, a könyvben meg az a kis névtelen IKEA-buzi seggfej agonizál háromszáz oldalon keresztül.
– Jó, de Tyler Durden…
– Igen?
– Hát ő… ő egy pszichopata! Szeretni szoktad a pszichopatákat.
– Oké, oké, írok róla, ne nyavalyogj!
A harci klub olyan férfiakból áll, akiket nők neveltek fel.
Ez a könyv azokról a férfiakról szól, akiket nők neveltek fel. Tökéletes megfogalmazása a könyv tartalmának egy mondatban. Na már most, nekem ha ezer éve is, de volt apám, aki a szart is kiverte belőlem, ha valami hülyeséget csináltam, szóval úgy érezem, nekem kijutott az atyai nevelésből. A halála pillanatáig tiszteltem őt, úgyhogy egy másodpercig sem sikerült átéreznem Tyler jajjdeférfias problémáját. Többször hallgattam már végig ilyen szenvedéseket, mint ahány napot te megéltél. Unalmas volt.
– Unalmas? – Lia szemei akkorára kerekedtek, mint Marla Singeré.
– Pratchett mellett kifejezetten.
– Nem hasonlíthatsz össze két ilyen könyvet!
– Mert?
– Mert teljesen más műfaj!
– És? Összehasonlítás: egyik leköt, a másik nem.
– Hogy lehetsz több ezer évesen ennyire infantilis?
– Drágám, miért érdekelne az emberek mindennapi nyomora, amihez elég csak otthon kinéznem az ablakon, amikor olvashatnék helyette olyan helyekről, ahol még sosem jártam, megismerhetnék igazán különleges lényeket, kultúrákat, világokat?
Megértem, hogy a te drága kislánylelkedre hatással van a Klub, de ne akard már ennyire a nyakamba varrni. Semmi nagy szám nincs abban, hogy egy gizda kis hivatalnok bekattan. Az oroszoknál is minden tele volt vele, nem?
– Mikor olvastál te orosz realistáktól?
– Amit te tudsz, én is tudom – vigyorogtam. Lia erre a bejelentésemre olyan fejet vágott, mintha fejbe vágtam volna egy jókora ponttyal.– Jó, oké, Tyler tényleg nem volt rossz arc, örüljön a fejed! A szappanfőzés kifejezetten vicces húzás volt, a diktátorság is jól állt neki, na meg a mesefilmekbe pornóképek csempészése is kedvemre való. Az Éttermi Terrorizmusban is szépen helytáll. Ne nézz már így rám, a könyv stílusával sem volt semmi bajom, tetszett a pörgése, a jelenetváltások, a nyers leírások, csak a téma…
– A téma?! Adam, te magad vagy egy rohadt személyiséghasadás, mi azt, hogy „csak a téma”?!
– Nem vagyok személyiséghasadás. Az igazat megvallva sokkal jobban járnék, ha az lennék. Ne gondolj azért túl sokat magadról.
„Apu Megszakadt Szíve vagyok, mert Tyler elhagyott. Mert apám elhagyott. Hadd ne soroljam a többieket."
Na én is pont ezt mondtam, de azért csak sorolta szorgosan.
"– A mi korosztályunk nem élt át háborúkat és gazdasági válságokat, mégis háború pusztít szívünkben, és egész életünk egyetlen lelki válság. Forradalomra készülünk a kultúra ellen. Krízisünk spirituális természetű, és végigkíséri életünket.
Az ilyen emberek csak a rabszolgaság révén ismerhetik meg a szabadságot és a megfélemlítés révén a bátorságot."
– Micsoda bölcsesség, hogy oda ne rohanjak! Kincsem, most komolyan, miért nem te írsz erről a regényről? Odáig meg vissza vagy tőle. Mesélj csak magadról valami Liácskám, mert végeredményben még annyira sem létezel, mint én. Miért tetszett neked annyira? Mi fogott meg benne? Hüm…? Nem látom, hogy írnál! Nincsenek önálló gondolataid? Ezt meg hogy lehetséges? Úgy tudom, állítólag én vagyok a fikció, és te a hús-vér ember! Akkor miért én pofázok?
– Mert te vagy az exhibicionista vadbarom, nem én!
– Az rendben, de miért tetszett ez a könyv, és miért ültél utána hosszú perceket némán, miután becsuktad?
"Ne legyek tökéletes.
Ne legyek elégedett.
Ne legyek teljes.
Tyler, ments meg a teljességtől és a tökéletességtől."
Na jól van, Lia megkukult, és tüntetőlegesen elvonult. Komolyan mondom, egyszer komoly lelki baja lesz ettől a sok mindentől, amit magába zár. Hehe. Mint láthatjátok, őt kicsit jobban felzaklatta a regény, mint engem. Kicsit megkattant szegénykém Tylertől.
Komolyan szeretnék a személyiségzavara lenni, mert akkor sokkal egyszerűbben használhatnám a testét. Mennyire jó lenne, ha este amikor elalszik szépen elmászkálhatnék, amerre csak akarok. Próbáltam már, de mindig felébredt. Egyszer sikerült levergődnöm az ágyról, de mire léptem volna egyet, már fel is ébredt.
Karakternek lenni egy dolog, na de egy komplett kis agybaj! Tylerrel is az a bajom, hogy a „valóságban” ugyan olyan karakter, mint a kis Garancia és Kárigények. Jó, persze az egészet össze lehet hozni azzal, hogy gyakorlatilag bármelyik apa nélkül felnőtt kis lelki roncsról szólhatna a könyv. Akár Ravenről is. Csak neki nem személyiségzavart sikerült összeszednie apja helyett apjának, hanem engem. Jó, persze ezt az egészet nem a szó szoros értelmében kell venni, ne nézzetek már rám így!
Valahogy így áll a dolog:
„Szeretem Tylert, rajongok bátorságáért és ravaszságáért. Csodálom nyugalmát. Tyler humoros és elbűvölő és energikus és független, a férfiak felnéznek rá, elvárják tőle, hogy megváltoztassa a világot. Tyler rátermett és szabad, pont az ellentétem.”
Lia nem hajlandó megnyílni. Pedig annyi izgalmas dolog van a lelkecskéjében!
Ennyit sikerült kiadnia magából a molyra:

Nem tudom, hogy történhetett, hogy egy ‘99-es filmet csak idén láttam. Talán az lehetett az oka, hogy nem vagyok oda a “bunyós filmekért” ez pedig nagyonis “bunyós filmnek” tűnt, és Brad Pitt sem fog meg annyira, hogy megnézzek miatta egy filmet. 
A kapcsolatom úgy kezdődött a Harcosok klubjával - amiről természetesen senki sem beszél -, hogy drága Szirmai Gergely csinált róla egy kritikát, ami annyira érthetetlen volt a film ismerete nélkül, hogy felkeltette az érdeklődésem. Aztán a drága barátnőmmel megnéztük. És imádtam. Amikor megláttam, hogy könyv adaptációról van szó, tíz körömmel vetettem rá magam a kötetre, és még jobban imádtam!

Az a lendület, amivel a cselekmény halad, egyszerűen letehetetlenné teszi a könyvet, faltam az oldalakat, hol nevettem a groteszkségén, hol pedig elgondolkodtatott. Imádom, amikor egy könyv hat a lelkületemre, hát, ez rendesen szétzilálta az agyamat! 

Drágám, ez annyira száraz... Hol maradsz belőle Te?

Marla Singer bejön amúgy, mindig is gyengéim közé tartoztak az önpusztító, halálvágyó, egoista „kis kurvák”, úgyhogy az ex-pasijai listája között jól mutatnék én is. Mondjuk én lennék az utolsó ex-pasija.
„Tyler Durden egy általam teremtett önálló személyiség, aki most azzal fenyeget, hogy átveszi a hatalmat fölöttem.
– Akárcsak Tony Perkins anyja a Psychó-ban – bólogat Marla. – Oltári klassz. Mindenkinek megvan a saját dilije. Egyszer randiztam egy pasival, aki nem tudott betelni a testékszerekkel.
(…)
– Képzeld, egyszer jártam egy pasival, aki folyton a rémálmairól panaszkodott. Ő is utált aludni.
És mi történt vele?
– Ja, meghalt. Szívinfarktust kapott a túladagolástól. Megártott neki az amphetamin.
(…)
– Randiztam egyszer egy fickóval, aki imádott a cuccaimban járni – csillan fel Marla szeme. – Megőrült a női ruhákért. Kalapok, fátylak, satöbbi.
(...)
– De volt rosszabb is – mélázik el. – Ismertem egy pasast, aki folyton azt akarta, hogy feküdjek le a guminőjével, és nyaljam ki.
Látom már, ki lesz Marla legfrissebb szerelmi történetének főhőse.
Jártam egyszer egy pasival, akinek tudathasadása volt.
– Egy másik meg pénisznövelő protézist hordott.”
Tudom, hogy ez a nő a filmjei túlnyomó részében – ha nem az összesben... – nagyjából ugyan úgy néz ki; kócos haj, világfájdalmas arckifejezés, vicces ruhák, és az egész olyan... nem is tudom. Marlaként határozottan tetszett, illett hozzá a karakter.

Gizi az én Marla Singerem. Sajnos jóval plátóibb kapcsolatban.

2 megjegyzés:

  1. Nemolvastamvégig, mert nem kötött le annyira a HK, hogy emlékezzek rá, de Dame, a következő kötelező olvasmány - Beszélnünk kell Kevinről.
    Van film is - We need to talk about Kevin, feliratos - de a könyv egy hangyányit jobb.
    Az utolsó 3 oldalt ignoráld belőle.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem ne mondd, én már hónapok óta nyüstölöm Liát, hogy szerezze be, de könyvtárig elvánszorogni már luxus... Na de majd most!

      Törlés

Wattpad