My Vampire Romance - 21. fejezet

Fogadjátok sok szeretettel és élvezettel az utolsó fejezetet! (Adam) Utállak Adam, de nagyon! (Lia) Degenerált állatok vagytok mind! (Raven)

*

Gerard:
Körbenéztem Adamet keresve. Mikey kinyújtotta a karját, és egy jó pár méternyi távolságból felénk tartó alakra mutatott. A jobb lába teljesen ki volt csavarodva, úgyhogy gyakorlatilag fél lábon szökdelt. Majd a lába lassan visszaállt normális szögbe, és alig sántított egy kicsit. Amire közel ért hozzánk, már teljesen egészségesen járt. Az inge elszakadva a mellkasánál, néhány apró gally és levél állt ki a koromfekete hajából.
– Hát kölyök, ezt nem valószínű, hogy túlélted volna – mondta vidáman Mikeynak, mikor hallótávolságon belül került.
– Adam – nyögtem, de moccanni sem bírtam az öcsém mellől.
– Á, semmiség! Csak egy kerítés állt belém miután pár métert repültem egyenesen egy bokorba – bökött az ingén tátongó lyukra, majd laza mozdulattal kisöpört néhány levelet a hajából.
Mikey halkan felnyögött mellettem. Láttam magam előtt a rémképet, hogy ha Adam nem avatkozik közbe, akkor az öcsémet nyársalja fel egy kerítés.
Percekig képtelen voltam felfogni, hogy Adam gyakorlatilag egy hős. Egy... egy hidegvérű szívkitépős gyilkológép, mégis megmentette az öcsémet!
– Na, mi van? – törte meg a csöndet Adam. – Azért ne higgyétek, hogy nekem nem fáj!
– Hol fáj? – pattantam föl Mikey mellől elszántan, és kész voltam bármilyen módon elmulasztani Adam fájdalmait.
A vámpír mintha meg sem hallott volna, felnézett az égre:
– Basszus! Jön föl a nap, így nem tudok rendesen regenerálódni! – hadarta, és a karjára szorította a kezét. – Gyere, Cica! – magához rántott. – Csáó Mikey, és jó lenne, ha nem rohangálnál autók elé! – intett a még mindig sápadt öcsém felé.
Megint a nappalimba kerültünk.

– Köszönöm, hogy megmentetted Mikeyt! – vettettem magam a nyakába.
– Ugyan, kicsim, érted tettem.
– Azt mondtad, nem érdekelnek az emberek – suttogtam, és szórakozottan kiszedtem egy még ott maradt levelet Adam kócos hajából. Bele akartam túrni a tincseibe, magamhoz vonni az arcát, és szenvedélyesen megcsókolni azokat a szüntelenül vigyorra húzódó ajkakat.
– Ez alól úgy látszik, kivétel a szerelmem öccse.
Ebben a pillanatban biztosra vettem, hogy tényleg érez irántam valamit, nem csak üres fecsegés az egész. Egy dolog hogy megállás nélkül azzal heccelte a barátaimat, hogy miket tesz velem, de az, ahogy az autó elé vetette magát! Ahogy mondani szokták, a tettek többet érnek minden szónál.
– Én is kedvellek téged.
– Ezt már a bár mögötti sikátorban is megmondtam.
– Ne rontsd el a pillanatot! – nevettem el magam. – Azért ne bízd el magad, akkor még úgy utáltalak, hogy el sem tudod képzelni!
– Ó, szerintem el tudom képzelni! – csípőre vágta a kezeit, és nekidőlt a fotel karfájának. – Na de mit is utáltál annyira?
– Embereket ölsz! – Normális ember ezt a tényt nem mondja mosolyogva, az biztos. – Ez most sem egy imponáló tulajdonság!
– Igen. És még?
– Egy szadista perverz fasz vagy.
– És ezt utálod bennem? – hátracsúszott a karfán, és pofátlanul hanyag pózban ült – vagyis inkább feküdt – a fotelben.
– Ne mondd, hogy a lelked sötét kis bugyraiban nem élvezed, ahogy bánok veled! – Mielőtt rávághattam volna, hogy nem élvezem, folytatta. – Sosem hittem, hogy ez velem megtörténhet, hogy ennyire fogok ragaszkodni egy emberhez, és hidd el, én is nyugodtan játszhatnám tovább a „csak meg akarom dugni Gee bébimet” dolgot, de már nem bírom tovább, érted? Szeretlek Gerard! – mondta valami elképesztő szenvedéllyel, amire szerintem ember nem lenne képes, főleg nem egy ilyen halál laza pózban.
Megmukkanni sem bírtam, igyekeztem mérlegelni a helyzetet, hogy most mondanom kéne valamit, mint például „Én is szeretlek!”, vagy egyszerűen csak rámászni. Adam felpattant a fotelből, és magához ölelt.

Adam:
Oké, ez tényleg elég csöpögősre sikeredett, de hát a lelkem mélyén igazi romantikus lélek vagyok ám, csak jól titkolom! És fel kell pörgetni az eseményeket.
Gerard bizonytalanul viszonozta az ölelésem, és a vállamhoz nyomta a homlokát. Így álltunk a festékszagú nappalija közepén hosszú percekig. Nem olvashattam a gondolataiban, felesleges lett volna. Nem is tudom már pontosan mikor ölelkeztem utoljára valakivel. Mármint így. Ilyen… egyszerűen. Legalább annyira élveztem, mint azt, hogy Gee most már testével-lelkével odáig van értem. Sajnálat, megbocsátás, rajongás, olyan dolgok, amik alapvetően mind a szeretetből táplálkoznak.
– Tényleg olyan jól kefélsz, ahogy állítod? – A szavai gyémánt fúrófejként hatoltak az agyamba.
– Még annál is jobban! – vigyorogtam. Igyekeztem megtartani az eddigi szenvedélyesre vett figurát, nem pedig úgy vigyorogni, mint akinek befutó lett a lova.
– Kíváncsi lennék rá – suttogta a felkaromnak.
Nyertem. Tapsvihar, trombitaszó, konfettik az égből, ilyesmik.
Megtehettem volna, hogy a kanapéra taszítom, egy mozdulattal letépek róla minden ruhát, a hasára nyomom, aztán kiéhezve neki esem, és kímélet nélkül magamévá teszem, aztán hónapokig henceghetek Priscilláéknak, hogy teljesítettem a kihívást, de… Mivel a kihívást már így is, úgy is teljesítettem, miért is ne lehetne ez az alkalom kellemes Gee számára? Elvégre mégiscsak most veszti el a seggszüzességét.
Mostanában amúgy is úgy tűnik, hogy valami furcsa elégedettséget okoz, ha a kis drágám élvezi, amit vele művelek. Meglátjuk, mi lesz belőle; kár lenne csak úgy kutyafuttában lezavarni a dolgot.

Gerard:
Visszavonhatatlanul kimondtam. Egy pillanatig azt hittem, Adam most azonnal nekem fog esni, hanyatt vág a kanapén és megdönget, de ehelyett valami egészen elképesztő dolog történt. A vámpír arca fölragyogott. Nem perverz vigyor volt, hanem igazi, hamisítatlan mosolygás. Legalábbis annak tűnt.
– Fú, figyelj! Olyan csodálatos lesz! Drágááám! Életem! Te vagy az én életem! Szó szerint! Ó, kicsim! – Adam megragadta a derekam, és körbeforgatott a nappaliban. Teljesen felpörgött. Kicsit olyan volt, mint Frank, amikor túl sok kávét iszik. Persze Frankie sosem az elkövetkezendő dugásról áradozott.
– Zuhanyozz le, frissítsd fel magad, addig én előkészítem a terepet! – Inkább nézett ki a szüzességét elveszíteni készülő kamasz fiúnak, mint szexmániás vámpírnak.
Gondolkodás nélkül bementem a fürdőbe, Adam pedig becsukta a hátam mögött az ajtót. Hirtelen megijedtem, hogy mit akarhat előkészíteni a terepen. Megpróbáltam elűzni a fejemből a korbácsok és bilincsek képét, de még abban a jelenetben is találtam valami bizarrul izgatót, hogy a szobámba érve bilincsekkel találom szembe magam az ágy támláján. Elábrándoztam azon, hogy Adam mennyire élvezné, ha tudná, hogy az ágyhoz bilincselésem gondolatának hatására csak egy hajszál választ el attól, hogy nekiálljak maszturbálni a zuhany alatt.
Inkább gyorsan, és minden értelemben izgatottan letusoltam, közben próbáltam felidézni a neten olvasottakat az anális szex rejtelmeiről, aminek a nagy része lehet, hogy teljesen hasznavehetetlen egy vámpírral szemben. Illetve alatt.Bassza meg, nem sülhetek el megint két perc után!
Éppen végeztem, amikor Adam kopogtatott, hogy mehetek. A derekam köré csavartam egy törölközőt, és még ki sem nyitottam az ajtót, amikor mögém ugrott, és eltakarta a szemem. Ilyenkor bezzeg nem azonnal a farkamat fogdossa.
Átvezetett a hálószobámba.
A szoba közepére érve elvette a szemem elől a kezeit. Majdnem a karjaiba estem a döbbentettől.
Az ágytakaró ki sem látszott a vörös és fekete rózsaszirmok alól, az illatuk betöltötte az egész szobát, a fal mentén pedig hosszú, fekete gyertyák égtek. Az ágyon a virágszirmok között egy tálca lapult, rajta két pezsgőspohár és egy üveg, amiben egészen biztosan nem pezsgő volt. Adamen egy szál alsógatya – egészen szolid, fekete, néhány fehér koponyával – ami nem tudta elrejteni a szemrevaló méreteit.
– Huh – nyögtem, és igyekeztem értelmes szavakat is összerakni. – Ez igazán figyelmes.
– Talán kicsit túlzás, de te megérdemled! – mosolygott, és arcon csókolt.
Leült az ágyra a tálca mellé, az egyik poharat teletöltötte a vörös folyadékkal és felém nyújtotta. Mosolyogva elfogadtam és leültem mellé. Csak reménykedni tudtam benne, hogy a folyamatos mosolygástól nem úgy nézek ki, mint amikor be vagyok szívva. Magának is töltött az italból, majd koccintottunk.
Szénsavas volt a vér. A megdöbbenéstől félrenyeltem, úgyhogy Adam férfiasan hátba veregetett mielőtt megfulladtam volna.

Adam kivette a kezemből a kiürült poharat, szexisen megnyalta a száját, majd szó nélkül a hátamra döntött és fölém térdelt. A törölköző már lehullott a derekamról.
Kinyújtottam a kezem, és a mutató ujjammal végigsimítottam Adam mellkasán végighúzódó heget.
– Ez annyira szexi! – suttogtam, majd lehúztam a vámpírról az alsónadrágot. Mostanra már fogalmam sem volt arról, hogy miért is viszolyogtam még néhány napja a gondolattól, hogy egy vámpír pasival henteregjek anyaszült meztelenül, és álló farokkal. Semmi sem tűnt ennél jobb elfoglaltságnak.
Adam elvigyorodott, küldött felém egy csókot, aztán az éjjeli szekrényről levett egy tégelyt, és belenyomta két ujját. Nem volt sok időm a kételyeimmel foglakozni, mert Adam feje hamarosan a csípőm környékére került, majd végignyalta a farkam, és közben a kezét is mozgatni kezdte rajtam. Néhány másodperc múlva, előzetes figyelmeztetés nélkül feldugta nekem az ujját.
– Ne feszíts! – szólt rám. Igyekeztem így tenni. – Nyugi, csak lazulj el! – Ez nem volt olyan nehéz, mint első hallásra tűnt, mert Adamnek egyáltalán nem volt szüksége térképhez a férfi test érzékeny pontjait illetően. Nem fojtottam el a nyögéseket, Adam úgyis imádja az ilyesmit.
– Óvatos leszek – suttogta, és elvette az ujjait.
Bólintottam, és óriásit nyeltem.
– Ha bármi csak egy kicsit is fáj, szólj, és abbahagyom! – mondta teljes komolysággal.
– Rendben – suttogtam, a tarkójára kulcsoltam az ujjaim, és megcsókoltam. Maximálisan megbíztam benne.

Adam:
Legalább annyira izgatott voltam, mint amikor az első kis szerelmemmel felszöktünk az apja padlására, hogy testünk egyesüljön a szerelemben. Szóval hogy jól megdugjam. Persze ő lány volt.

A szenvedélyes csókunk közben finoman megfogtam a csípőjét, felemeltem a fenekét, még egyszer ellenőriztem, hogy elég nedves-e.
– Várj! Öhm… Óvszer? – kérdezte, mikor épphogy hozzáértem a makkom hegyével. Ne most kezdj el itt nekem rinyálni, mert a matracba döngöllek!
– Te egészen biztos, hogy nem kapsz el tőlem semmit, én se tőled, meg ha mégis, az se lenne nagy probléma – vontam meg a vállam.
– Igen-igen persze – bólogatott. Elég hamar sikerült meggyőzni. Akkor se fogok kotont húzni, ha a világegyetem felrobban.
– Minden oké? – pusziltam meg a nyakát kissé türelmetlenül.
– Igen! Csináld! – suttogta.
Kínzóan lassan beléhatoltam, olyan óvatosan, amennyire csak tőlem telt. A szeme egy pillanatra fennakadt, és egyszerre nyögtünk. Gerard inkább fájdalmasan, én pedig pont úgy, mint egy kiéhezett állat, aki hetek óta csak erre várt.
Igyekeztem visszafogni magam, és óvatosan mozogni. Egy ideig…
Megragadtam Gerard derekát, és még jobban magamra húztam. A mozdulatomra enyhén szenvedve nyögött fel.
– Ez egy kicsit fájt – suttogta.
Rögtön finomabbra váltottam a tempót, mire Gee elégedetten nyöszörgött, és a lábait a derekam köré kulcsolta. Megfogtam a combját, és egyenletesen ringatóztunk egy darabig, de képtelen voltam megállni, hogy ne csináljam vadabbul.
– Aú! – sziszegte. Megint tettem néhány óvatosabb mozdulatot, de hát hol van abba az izgalom?
– Adam, ez fáj! – most már szabályosan ordított, de akkor már nem lassítottam.
Egyre erőszakosabban nyomultam neki, és mintha teljesen kitörlődött volna belőlem, hogy Gerard nem csak egy olyan fiú, akit pár perce fogtam magamnak. Pár perc, pár hét, ugyan már, hol a különbség ezer évekhez képest?
Minden erejével megpróbált lelökdösni magáról, vagy legalább elkúszni alólam, de természetesen semmi esélye sem volt. A vergődése csak még jobban feltüzelt.
Már véletlenül sem éreztem olyan különlegesen puhának a bőrét, már nem volt olyan földöntúlian kellemes illata, és nem voltak olyan hihetetlenül szépek a most már fájdalomtól csillogó szemei. Vagy mik.
Felemelte a karjait, amik eddig széttárva markolták a lepedőt a teste mellett, miután felhagytak a mellkasom ütlegelésével, és újra megpróbált magától egy kicsit távolabb tolni, most az arcom felé kapálózva. Elkaptam a csuklóit, és a matracra nyomtam, közben pedig vigyorogva keféltem tovább, minden agressziómat beleadva.
Ahogy egyre mélyebbre hatoltam Gerardban, szépen visszatértem a néhány napos érzelmi utakon tett kiruccanásomból.
A gyötrelemmel teli nyögése is csak még jobban felizgatott. Olthatatlan vágyat éreztem az iránt, hogy halljam Gee ugyanilyen keserves nyögéseit: még, még, még és még. Kíméletlenül nyomultam egyre jobban, és szinte már szétroppantottam a vékony kis csuklóit, amiket a feje mellé szorítottan. Hogy még fokozzam az alattam fekvő férfi szenvedéseit, egyik kezét elengedtem, és helyette a farkát vettem kezelésbe. Görcsösen megmarkoltam, és pszichopata vigyorral az arcomon élveztem Gee vékony sikolyát, és szintén élvezettel figyeltem, ahogy a szeme sarka megtelik könnyel.
– Ez az bébi, ez az! Megy ez hangosabban is – lihegtem. És valóban ment neki. Gerard vinnyogása az egész házat betöltötte, a könnyei meg már patakzottak végig az arcán.
Alacsony a fájdalom küszöbe a drágának. Ah! Mennyire fájhat neki!

De nekem még ez sem volt elég. Amikor Gerard feje szinte a végkimerültség szélén oldalra billent, felfigyeltem a nyakán vértől pulzáló erére. Egy pillanatot sem tétováztam, és a nyakába martam. Ajakait egy erőtlenebb nyögés – bár inkább sóhaj – hagyta el. Éreztem, hogy az álla és nyaka már nedves a könnytől.
Még az sem elégítette ki vágyaim, amikor Gerardba élveztem. Addig akartam csinálni, amíg el nem hangzik az utolsó kis szívdobbanása, és felcsendül az utolsó sikolya.
Kihúztam Gerardból a farkam, megragadtam a derekát, és egy mozdulattal a hasára fordítottam, hogy hátulról tudjam folytatni az előbb egy pillanatra félbeszakított munkálatomat. Már arra sem maradt ereje, hogy ellenkezni tudjon.

Mielőtt újra beléhatoltam volna, erőtlenül hátra fordította a fejét, és az az elködösült, fájdalomtól csillogó tekintet úgy ért, mint egy kihegyezett karó a szívembe. – Aminek, amúgy semmi komolyabb hatása a meglepetésen kívül.
Ledermedtem, a mozdulatom pedig félbe maradt. A párnán vértócsa, Gerard szeme vörös a sírástól, a teste izzadt, de a bőre tapintása mégis jéghideg.
Elgondolkodva bámultam Gee-re, és egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Nem azzal, hogy félholtra keféltem, az ilyesmi megesett már alattam párszor, a problémát az szülte, hogy eszem ágában sem volt már további fájdalmakat okozni, inkább magamhoz öleltem volna. Ez igen hülyén jött volna ki az előző cselekedetek fényében, úgyhogy inkább otthagytam.

Nem vagyok skizofrén, csak szeretem a spontán dolgokat. Az önkontroll az unatkozó barmoknak való. Meg mondjuk azoknak, akik szeretnék egyben megtartani azt, akit szeretnek. Mondjuk egész egyben maradt.
Egy pillanatig még éreztem a hátamon a karmolásainak égetését, aztán az apró sebek maguktól begyógyultak.
Egy síremlék szélén ültem. Mindenkinek a képzeletére bízom, hogy meztelenül, vagy a nagyon drámai pillanatban kedvem volt még magamra kapnom valamit.

Gerard:
Eltűnt. Miután végzett velem, egyszerűen eltűnt. Ott hagyott teljesen meggyalázva, és összegecizve. A szemem égett, és az egész testem remegett. A derekamtól lefele érzett fájdalmakra nem találnék megfelelő szavakat. A farkamat már annyira nem éreztem, hogy meg kellett róla bizonyosodnom, egyáltalán meg van-e még.
Percekig – talán órákig – inkább meg sem kíséreltem a mozgást. A matracba fúrva a fejem, mozdulatlanul feküdtem.
Vártam, hogy visszajöjjön, bilincsekkel és ostorral felszerelve, és tovább élvezze a szenvedésem. Minden egyes könnycseppem élvezte. Miért nem haltam bele a kínba?

Három óra elteltével egyre valószínűbbnek tartottam, hogy ma már nem tér vissza.
Úgy gondoltam, a testem teljesen hozzászokott a fájdalomhoz, eltompult a kíntól, mert már semmit nem éreztem a sajgó gyötrelemből.
Keserves mozdulatokkal elvánszorogtam a fürdőig, és lemostam magamról a rám száradt vért, és Adam egyéb nedveit. Legnagyobb meglepetésemre sokkal jobb állapotban voltam, mint amire a fájdalmaimból következtetni tudtam. Biztos voltam benne, hogy egy emberrel elkövetett ilyen aktus után minimum a sebészeti, belgyógyászati és még ki tudja milyen ügyeleten kötök ki. Egészen biztos van valami a szexuális „balesetekre”.
Adam csoda nyála tett róla, hogy még attól is megfosszon, hogy belehaljak a sérüléseimbe.
Végignéztem magamon a tükörbe, és egy rohadt karcolás sem maradt. Se véraláfutás, se semmi. Nem a testem tompult el a fájdalomtól, egyszerűen semminek sem kellett már fájnia. Ha valaki most látna, el nem hinné, hogy néhány órája erőszakolt meg egy vastag farkú vámpír úgy, hogy kis híján meghaltam alatta. Ami azt illeti, semmiféle erőszakot nem hinnének el. Egészségesebbnek tűntem, mint előtte. Csak bámultam a teljesen sértetlen testem, és arra gondoltam, hogy ez nem maradhat így. Nem teheti meg velem, hogy egy ilyen pokoljárás után semmi se maradjon.
Mivel az ágyba nem volt gusztusom visszafeküdni, de még csak ránézni sem, eldőltem a kanapén, reménykedve benne, hogy valami csoda folytán talán fel sem ébredek.

*

Reggel, amikor felébredtem, átfutott az agyamon a remény, hogy mindent csak álmodtam. A hálószobám állapota azonban mást igazolt.
Nappali fénynél az ágy még horrorisztikusabban nézett, ki mint este. Összeaszott rózsaszirmok, felhasadt lepedő, alvadt vér és egyéb testnedv mindenhol. Én ebbe teljesen önszántamból mentem bele! – Abba jelen helyzetben még nehezebb volt beletörődni, hogy amíg nem kezdett el Adam vadulni, addig nagyon is élveztem a dolgot. – Aztán, üdv a pokolban.

Frissen szerzett tapasztalataimat a vámpírok szeretkezési módjáról még a délután folyamán papírra vetettem. A legjobb dalszövegek azok, amiket soha nem fog senki látni vagy hallani, mert azonnal apró fecnikre téped a papírt, amire írtad.
Minden létező alkoholt megittam, ami a lakásban fellelhető volt, sajnos ez kimerült a szájvízben, mivel mióta leszoktam, minden piát távol tartottam a háztól. A gyógyszerekkel ugyan ez a helyzet.
Teljes agóniába süppedve vártam az estét.

A nap már a szemközti hát teteje mögé bukott; a gyomrom görcsbe rándult a gondolattól, hogy mit fogok én még kapni. Nem mertem elképzelni, hogy Adam tud-e még nagyobb fájdalmat okozni. Nem voltam róla meggyőződve, hogy ha tud, azt túl is élném. Jobb is lenne minél előbb belehalni, mert valószínűleg addig kell ezt tűrnöm, még bele nem döglök egyszer.

Már sötétedett, de Adam sehol.
Nyolckor semmi. Pedig olyankor már mindig itt volt.
Az ágy szélén, szinte mozdulatlanul vártam és csak vártam.
Tíz óra… Tizenegy... Éjfél... Képtelen voltam felfogni, hogy Adam nem jött.
Lehet, hogy meghalt? Ja, azt nem tud. Akkor mi történt? Miért nem jön és veti rám magát? Én itt vagyok... el sem merek mozdulni...
*

Napfelkeltéig tartó ködös gondolatok és különböző magyarázatok keresése után csak egy eshetőség maradt; vége van. Nincs tovább. Ennyi volt.
Egy vámpír beteg játéka. Egy kibaszott teszt. Meddig vagyok képes ellenállni? Mikor vagyok hajlandó önként, tálcán átnyújtani magam neki? Olyan kibaszottul egyértelmű! Annyiszor mondta, hogy... hogy ha majd én szeretném a szexet, szerelmem így, szerelmem úgy... csak egy kísérleti nyúl voltam. Egy aktuális ribanc. Nem lehet igaz, hogy mindennek bedőltem! Elhittem minden egyes szavát! Elhittem, hogy én olyan hihetetlenül szexi vagyok, hogy egy vámpírt simán magamba bolondítok! Azt is elhittem, hogy az én vérem a legfinomabb mindenkié közül! És még mennyi kurva nagy ostobaságot elhittem!
Adam pont úgy fűzött engem, mint ahogy a hülye kis hiszékeny picsákat szokták; jajj de szeretlek, jajj de szép vagy, úgy imádlak, te vagy az életem, lefekszünk? Meg hogy megváltoztattam az életét... Könyörgöm! Nincs is élete!
Mikey megmentése is tuti kamu volt! Biztos Priszcilla vagy Lucy lökte valahogy az autó elé. Minden meg volt rendezve mesterien! Persze nem csoda, hogy mesteri volt... hány ezerszer játszhatta már ezt el?
Adam és a haverjai most biztos egy szép nagy pipát tesznek a nevem mellé egy táblázatban. Hiszen így kezdődött az egész! Ő mondta, hogy előszeretettel cseszeget rockzenészeket. Teljesen tisztán, kertelés nélkül a tudtomra adta, hogy én csak egy kis ribanca vagyok, akit meg akar dugni. A többi csak showműsor.

A banda! A barátnőm! Az életem! Ezek után mit kezdjek magammal?
A válasz tökéletesen egyértelmű volt.
Konyhakés, forró víz a kádba, esetleg még valami elektromos szerkezet is a biztos siker érdekében.
Azt mondják, csak a gyávák lesznek öngyilkosok.
Az igazság az, hogy a gyávák nem képesek véget vetni az életüknek.
Undorodtam magamtól, mégsem tudtam megtenni. Tényleg egy ribanc vagyok. Méghozzá első osztályú. Még fizetni se kell, úgy tűnik, már azért szétteszem a lábam, ha valaki huzamosabb ideig mondogatja, hogy szeret, és néhány napon keresztül kedvesen viselkedik, miután a legváltozatosabb módokon megalázott.

Majdnem biztosra vettem, hogy Adam ma sem fog már visszajönni értem, úgyhogy elszántan lementem a bejárati ajtó elé. Percekig csak fogtam a kilincset, de képtelen voltam kinyitni az ajtót. Hetek óta már, hogy utoljára szabadon sétálgathattam a napfényben – a rohadt vámpírkastélyt kivéve.
Lassan kinyitottam az ajtót és átléptem a küszöböm. Úgy éreztem magam, mint egy rab, aki most szabadul a börtönből. A hasonlatot kifejezetten találónak éreztem, mert mindig úgy gondoltam, az első néhány órában szétkefélnének odabent, ha valamiért sittre vágnának. Mondjuk kábszerbirtoklásért.
A kertből kilépve fogalmam se volt, hogy hova menjek. Hova is mehetne egy frissen baszott énekes? Talán ki kéne állnom a sarokra, hátha fölszedek még egy vámpírt, aki kénye kedve szerint szórakozhat velem, mert én úgyis gyönyörű vagyok, meg minden.

Mivel az öngyilkosság nem ment, az a lehetőség maradt a teljes téboly mellett, hogy átkullogok Mikeyhoz, közölöm vele és a többiekkel, hogy „szakítottam Adammel” és folytatom az életem nagyjából ott ahol abbahagytam. – A nemi erőszak emlékével, amire még csak nem is voltam képes igazán erőszakként gondolni, mert önként és dalolva dobtam magam egy vámpír elé. Mintha egy egér a macska szájába sétálna. Rajzfilmbe illő baromság. – Biztos vannak még olyan koncertfelkérések, amikről vissza lehet vonni a lemondást.
Aztán lehet, hogy ezekből úgysem lesz semmi, mert Adam vigyorogva előkerül a következő este.

Reménykedtem benne, hogy előkerül. Pontosan tudtam, hogy minden jövőre irányuló tervem csak ámítás. Vagy meghalok, vagy Adammel vagyok.

Adam:
Megdugtam Gerardot. Ó, de még hogy!
Megnyertem a fogadást, és ezzel együtt enyém a főnyeremény. Ritkán sikerül úgy fogadnom, hogy van igazi tétje, de a nyereményem mindig az elégedettség lesz. Most ez a jutalom elmaradt, és valami egészen mást kaptam helyette.
Valami sokkal, de sokkal jobbat.
Nem nyírtam ki a kis ribancot.
Az embereknél azt tartja a mondás, hogy ha szeretsz valakit, de tudod, hogy jobb lenne neki nélküled, akkor el kell engedned.
Mivel már réges-rég nem vagyok ember – egyesek szerint soha nem is voltam igazán ember –, nálam kicsit máshogy szól a dolog; ha sikerül valakit megszeretnem, akkor az utolsó lélegzetvételéig szeretni akarom, és minden létező érzelmet kifacsarni az állapotból.

szeretet (főnév)
1. lelki vonzódás valaki vagy valami iránt.
Különös, benső vonzalom valami iránt.

2. valami élvezetének vagy kedvelésének a ténye.

Vége…?


♪ (Gotta hear what I've got to say because you won't get it again)
(I am the truth)
Hey, you, baby
You don't know
How bad it's gonna get
If you think shit sucks now
You ain't seen nothing yet ♪


Mindless Self Indulgence - It Gets Worse
http://www.youtube.com/watch?v=GJCGKXM81yY