NaNoWriMo - első hét, író vs. karakter

Eltelt a NaNoWriMo első hete, úgyhogy sikerült kicsikarnom Liából, hogy most már aztán hozzunk össze egy kis helyzetjelentést nektek. Nagyon bepörgött a kiscsaj, ha így folytatja, idegbajt fog kapni, komolyan, már rendszeresen rángatózik a szemhéja, meg a szája sarka. Jól van, jól van, nem bántom. Igazából tök jól haladunk. Nem hittem volna, hogy képes lesz napi 1667 szót leírni abból, amit pofázok neki. Eddig mindig többet írt. Most látom rajta először, hogy komolyan gondolja ezt az író akar lenni dolgot, és végre nem kifogásokat keres, hanem írni kell szorgosan, és kész. Az már más kérdés, hogy szegénykém egy csöppet az a függő típus, szóval szerintem most ha egyszer nem tud írni valami miatt, akkor olyan elvonási tüneteket fog produkálni, hogy annak egy drogfüggő is a csodájára járna.

Nyafogás is tegnap volt csak egy kicsit, amikor a Metropolban elolvasott egy cikket a könyvek magánkiadásáról, aztán rájött, hogy az egész világon mindenki írni akar, ráadásul a fél világ urban fantasyt, mert az most divatos, és mit akar ő a történeteivel. Mondtam neki, hogy egy, ezek nem az ő történetei, hanem az enyémek, én csak vagyok olyan kegyes, hogy megengedem neki, hogy leírja, és ettől úgy érezze magát, hogy ő egy írónő. Kettő, ennyi erővel minden ember élni akar, szóval a zavarja a konkurencia, nyírjon ki mindenkit.

Azért be kell valljam, meg van ennek a rendszeres, mindennapos írásnak a hátulütője is. Nem azt mondom, hogy elgyengülök tőle, csak... Így, hogy Lia arra koncentrál, amit az adott, Harley-val kapcsolatos eseményekről mesélek neki esténként, nehezebben folyok be Lia mindennapjaiba. Nehezebben tudom használni például a testét, szóval mindenkitől bocsi, hogy most egy ideig nem válaszolgatok a drága emailjeitekre. A világom történetének papírra vetése van folyamatban, úgyhogy alkalomadtán kénytelen vagyok egy kis kompromisszum kötésre. És akkor most át is adom a szót az írónőnknek.
(Illetve a már megszokott Lianne - Adam színjelölés...)

Büszke vagyok magamra. Neked se kell egóért a szomszédba menni, hallod!
Fogd már be, most én szövegelek! Egész nap mást sem hallgatok, csak téged!
Azt hittem, már az első héten el fogok vérezni a sok zh, beadandók, meg mindenféle tanulnivaló miatt (a szociális életről már ne is beszéljünk), meg hogy nem lesz időm, dehát tényleg igaz az a mondás, hogy az embernek arra van ideje, amire szakít. Napi két óra alatt simán megvan az a 1667 szó. Oké, Adam miatt egyértelmű volt, hogy nem is a mennyiséggel, hanem a minőséggel lesz gond, de a lényeg az, hogy haladunk, és egyre jobban kezdem megismerni az összes többi karakter is. Féltem attól, hogyha Adam a narrátor, akkor az égvilágon senkiről nem lesz egy épkézláb leírás rajta kívül, de pozitívan csalódtam.
Most jön a kölcsönös seggnyalás, mint a filmekhez készült interjúkban? Tőlem ne várj többet, mint amit írtam, de te folytasd nyugodtan a magasztalásom, élvezem!
Igen, a sztori közben is megállás nélkül ezt csinálja, de legalább lehet vele dolgozni! Komolyan mondom, ilyenkor imádom Adamet! Belső szerkesztő? Ugyan már! Adam már rég kinyírta szerencsétlent, bárki is volt. Persze majd november után aztán mehetek összekaparni valahonnan egy épkézláb belső szerkesztőt, mert hiába az egy hét alatt nagyjából 38 oldal, azért ez így igencsak nyers. De most éppen ez a lényeg. Legyen meg a kézirat, aztán ráér utána a kozmetikázás meg átírás.
Kezdem úgy érezni, hogy röpke egy hét után túl pozitív a hozzáállásom... Annyira rég éreztem már magam ennyire belemerülve az írásba! Az MVR-t is borzasztóan élveztem írni, de az egy kb. hat évvel ezelőtti sztorinak volt a kipofozása, szóval olyan sok újdonság nem volt benne. Azon kívül, hogy teljesen más lett a vége, meg ilyesmik.

egy kis statisztika

Amúgy nagy ártalom, hogy mostanában mindenről nézem, hogy hány szó volt, amit írtam. Ez eddig... majdnem eddig 603. Inkább rángatom is vissza Adamet a NaNo-hoz.
Rángatsz mi, azt élveznéd? Elmész te a francba. Te tanulhatsz, meg minden szar, de én pattanjak, ha írnál!
Kénytelen vagy.
Majd meglátjuk.
Figyelj Adam, ha nem sikerül a napi adag, akkor tudod, hogy elkeseredem, elkezdem magam sajnálni, oda minden önbizalom, és ha kimarad egy nap, akkor az egész novemberi terv felborul, és inkább föladom az egészet még így az elején, és sosem lesz épkézláb könyv, amiből te világhírre tehetnél szert. Vagy bármiféle hírre. 
Tényleg túl sok időt töltünk együtt.