7

NaNoWriMo - harmadik hét

Posted in , ,
Lia (az író), Adam (a karakter... az író szerint)

Tegnapra akartam időzíteni ezt a bejegyzést, de úgy jött ki, hogy örültem, hogy a NaNós szószámom meglett estére. Mondjuk nem különösebben pánikolok már, mert több mint 47 ezer szónál járok, és a bűvös 100 oldalt is túlléptem, szóval bőven van előnyöm. Igyekszem nem elszállni magamtól - Adam mellett ez nehezebb, mint gondolnám... -, de eddig elégedett vagyok a teljesítményemmel, mert mint már eddig mindig megemlítettem, egyáltalán nem hittem volna, hogy meg tudom csinálni ezt a kihívást. Úgy gondoltam, hogy 20 ezer szó környékén majd kidőlök. Vagy már a második napon. Most meg mindjárt végzek, ha nem ér el valami hirtelen halál, például Raven szabotálja a dolgot.

még a tegnap délelőtti állás

Nem is tudom, mit írhatnék még, nagyon boldog vagyok, hogy zh-k, megfázás, fogászat, meg minden hülyeség mellett így sikerült tartanom a tempót. Ha tehetném, ennél is többet írnék, igazából éjjel-nappal csak írnék, és írnék. A múltkori nanós bejegyzésben már kifejtettem, hogy miért.
Egyébként nagyon szívesen beszélgetnék még olyan emberekkel, akik hozzám hasonlóan ilyen megszállottan képesek írni a "baromságaikat".
(Jut eszembe, Gizi. Azt ígérted, társasjátékozunk, ha meglesz az elektró zh-d. Nem felejtek. Veled képtelenség társasjátékozni, mindig csalsz! De megígérted. Te is ígérsz sok mindent.)

A nanó nagyon fellelkesített abban, hogy ennyien írnak, és ilyen sokat, szóval bele kell húznom, hogy lépést tudjak tartani, legalább elméleti szinten. A tudat, hogy képes vagyok rá, még akkor is, ha ezzel fizikailag nem érek el semmit. Tehát pénzt. Adam mindig azt mondja, hogy ne parázzak a pénz miatt, de azért nem mindig jó 100%-osan a fejemben lévő hangokra hallgatni.
Azért szeretem ezt a blogot, mert úgy nézhetek ki így az itt olvasottak alapján, mint valami elmebeteg állat, aki azt képzeli, hogy Földöntúli lényekkel cseverészik. Mondjuk ezt is csinálom, de ezt csak az értheti, aki ír. Azt mondjuk be kell hogy lássam, hogy a nanó miatt egyre jobban merülök el Adamék világában, és egyre nehezebben fogalmaznám meg, hogy ki is vagyok én tulajdonképpen, de hát éppen ez a lényege az egésznek.
Ez most csak úgy eszembe jutott, hogy rengeteg embertől olvastam már, hogy ő azért ír, hogy elmeneküljön a "való világból", neki az írás a menedéke, hát, nálam kicsit más a helyzet. Én annyira imádom a világot ami körülvesz, az egész életem, hogy nem elégszem vele, hanem akarok még sok-sok világot és sok életet. Ennek most nem tudom mennyi értelme van, de valahogy így érzek.

Az egyetlen, amitől tartok a nanóval kapcsolatban, az a novemberi utáni időszak. Most szépen lezárul a dolog, befejezem a regényt, ami inkább 60 ezer szó felé lesz, mint 50 felé, de mindenképpen szeretném 30.-áig befejezni. Jelenleg inkább az a kihívás így az utolsó hétre, hogy a sztori be legyen fejezve, nem pedig a minimum 50 ezer szó. A befejezéshez meg bele kell húznom, de szerintem meglesz.
Amitől tartok, az az, hogy készen lesz a sztori, aztán neki kell állnom kijavítani.

Egy hónap alatt kijavítod, és kész.
Jó, de...
Már megint kezded? Majd csinálok én neked táblázatot, ha a francos diagramok motiválnak!
Igyekezni fogok, tényleg!

Azt ajánlom is!
Te csak ne ajánlgass, azt kell kijavítani amiket te pofáztál, mert egyáltalán nem figyelsz a szóismétlésre, az összetett mondatok néha teljesen kuszák, a "hát", "ja" és állandó "aházásról" már nem is beszélve.

Már nem azért, de ha én az egészet választékosan és stilisztikailag tökéletesen nyomnám, akkor mégis mi maradna a te dolgod? A neved - ja bocs, álneved - szerepeljen a borítón, aztán annyi?
Meg mondjuk létezem, és írom a sztorit. Nélkülem nehezen menne. Ja, amúgy... (igen, ezt csinálod, de oldalanként!) Bocs.

Lia, a szóismétléseim mellett azon kezdett el szenvedni, a Szirmais videó megnézése után, hogy a történetben nagyon előnytelen színben van feltüntetve a női főszereplő. Basszus drágám, mi a franc legyen rajta az előnyös szín, amikor egy szociopata állat? Pontosan ezért a kedvemre való. Majd néhány mondat erejéig érvelhet a női egyenjogúság mellett, vagy mire gondoltál?

Ezt ne itt beszéljük meg.

Mert? Ha megint elcseszed a sztori utolsó oldalát, ahogy a Ravenes kis akcióknál tetted annó, akkor komolyan letépem a helyes kis fejed a nyakadról, rendben?
Azt megnézném...
Nem csinálhatod meg megint azt a szart.
Ne parázz már, csak leírom ami történt, és kész.

Nem parázom, csak látom, hogy mit forgatsz az agyadban, és el fogod szarni az egészet, csak azért mert jajj egy kicsit hímsoviniszta vagyok. Ami nem is igaz, csak a női kis agyaddal képtelen vagy felfogni.
Haha. Jól van, elég mára ennyi, nagyon elkanyarodtunk a nanótól.

Végére pedig legyen egy kedves kis dalocska, ami némileg összefoglalja a történetben következő néhány oldal lelkivilágát.

7 megjegyzés:

  1. Nem tudom,de nekem néha az az érzésem,h Lia kezdi átvenni Adam stílusát....vannak mondatok,amiket akár ő is mondhatott volna.>.<

    VálaszTörlés
  2. Lassan egy hónapja már, hogy ha hosszabb szöveget gépelek, akkor azt Adam gondolataival az agyamban teszem, és ennek köszönhetően az ő drága exhibicionista stílusával, szóval örülök, hogy ha személyes, írásról szóló beszélgetések során sikerül levedlenem Adamet. :D
    Hümm... most sem sikerül.
    Az egóm például az egekbe szökött, pláne most, hogy már "megnyertem" (végül is nem is kell idézőjel...) a NaNót.
    Aztán majd koppanok egy nagyot. (Ez határozottan Liás volt.)

    VálaszTörlés
  3. Hogy érted,h megnyerted? Már ki is hirdették? Vagy hogy megy ez?o.o

    VálaszTörlés
  4. Mindenki nyer, aki eléri az 50 ezret.
    Mondjuk leginkább tapasztalatot. xD

    VálaszTörlés
  5. Az a legjobb,több nem is kell,nem kell ezt el anyagiasítani,vagy ilyesmi. Írni élvezetből,kedvből kell. Ezért írok már évek óta egy könyvet,de már lassan tényleg befejezem,míg versem már van 4-5.XD

    VálaszTörlés
  6. Ja ott lemaradt egy sortörés, vagy valami ilyesmi... Szóval a lényeg az, hogy eszembe jutottál, rólad pedig az jutott eszembe, hogy Lia megígérte nekem, hogy társasozni fogunk.

    VálaszTörlés

Wattpad