Fejezetek a halálba vezető útról II. - Vésd a neved a karomra!

Gerard
– Bízol bennem? – suttogta kéjes vigyorral. Az ujjai lecsúsztak a hímvesszőmről, végigsimított a belső combomon.
– Nem. – Óriásit nyeltem, és két kézzel markoltam a vörös bársony ágytakarót.
– Helyes! – vigyorodott el. Ne, csak ezt a vigyort ne!
A kastélya harmadik emeletének egyik igazán grandiózus hálószobájában voltunk, ahol a berendezési tárgyak megőrizték az előcsarnokhoz hasonló gótikus stílust. Az ablakok nyitva, a holdvilág, mint a fény egyetlen forrása, kísérteties derengéssel árasztottal el az egész szobát.
Adam feltérdelt az évszázadokkal ezelőtti gótikához képest igencsak modern – lehet, hogy a legújabb innovációs –, elképesztően kényelmes matracon, én pedig meztelenül és felajzva feküdtem a lábai között.
Tudtam, hogy én vagyok a legelcseszettebb balfasz, amiért újra egy ágyban vagyok azzal, aki hetekkel ezelőtt nemi erőszakot követett el rajtam, most pedig álló farokkal várom, hogy újra megtegye.
Futnom kellett volna, menekülni, elküldeni, hogy soha többé nem akarom látni. Természetesen utánam jött volna, és esze ágában sem lett volna tágítani, de talán ha így teszek, akkor kapásból megöl, vagy megöl mindenkit, akit szeretek, engem pedig halálra kínoz, és ezzel az egésznek egy nap leforgása alatt vége. Esetleg egy hét.
De én belementem az ő eszelős játékába, pusztán azért, mert mindennél magasztosabb dolognak éreztem, hogy a vámpír velem akar lenni.
– Fogd! – A kezembe nyomott egy bőrmarkolatú, egészen sötét pengéjű tőrt, melybe kacskaringózó szimbólumokat véstek. Bizonytalanul felültem az ágyon a tőrt bámulva. Az első gondolatom az volt, hogy bármelyik fantasy-rajongó szívesen kibiggyesztene a szobája falára egy ilyen misztikusnak látszó fegyvert, aztán rengeteg lehetőség végigpörgött a fejemben, hogy Adam mit akarhat, mit tegyek a jól láthatóan éles fegyverrel. Arra a legkevésbé sem számítottam, amit mondott.
– Ha túlságosan fáj, amit csinálok, vágd át a torkom. Ez az a penge. – Színpadias mozdulattal a mellkasán végighúzódó hegre mutatott. Egész testemet végigjárta a borzongás.
Előre hajoltam, és szinte dorombolva húztam végig a nyelvem a hegen, közben lapjával a vámpír nyakához nyomtam a fegyvert.
– Csak óvatosan hadonássz vele – vigyorgott.
A heg egészen Adam nyakáig húzódott. Megcsókoltam a jéghideg pengét, aztán a vámpír arcát.
– Ha a karodba vésném vele a nevem, örökre rajtad maradna? – suttogtam összeszorított fogakkal.
– Amíg világ a világ. – Megcsókolt. – Szeretnéd? Ha tudsz szépen írni, miközben baszlak, hajrá! Csak aztán ne nyisszantsd el az ütőerem.
Nem igazán hittem el, hogy ez a vékony kis tőr valódi veszélyt jelenthet Adamre, mégsem mertem volna vele csak úgy átvágni a nyakát. Nem is akartam.
Egymással szemben térdeltünk a matracon ő pedig felém nyújtotta a karját.
– Tessék, ha így biztosabb vagy a dologban. Hadd lássam alkotni a művészt!
A karja fölé hajoltam, és meghúztam a G ívét. Lelkesen, de óvatosan, hogy éppen csak karcolás legyen. Nem egyszer csináltam magammal hasonlót. Imádtam. A vér kibuggyant, már hajoltam volna, hogy lenyaljam, aztán folytassam az írást, de ekkor Adam bőre füstölni kezdett a betű vékony vonalán, mint amikor kiállt a napra. Ijedten pillantottam föl a vámpír arcára. Összeszorított fogakkal, kissé vicsorítva meredt a plafonra. Ehhez fogható reakciót még sosem láttam tőle, ez pedig megrémített, de mégis elégedettséggel töltött el.
– Fáj? – suttogtam bugyután a meglepettségtől.
– Hármat találhatsz.
Leengedtem a tőrt tartó karom.
– Én sokkal nagyobb fájdalmakat okoztam neked, ez igazán meg se kottyan – nézett rám várakozva.
Az eddig vörösen izzó C betű végéhez húztam felfelé egy kis egyenes vonalat.
A vámpír homloka gyöngyözött az izzadtságtól. Megint elvettem a pengét.
– Minden betűt ilyen ráérősen szándékozol? – érdeklődött. Egy pillanat alatt belevéstem az utolsó vonást.
– Ennyi elég lesz – mondtam, és magam mellé tettem a tőrt.
– A nevedről volt szó.
– Én nem élvezem, ha fáj neked.
– Igaz is – bólintott –, te egy kis mazochista dög vagy – vigyorgott. Egy szemmel követhetetlen mozdulattal kihúzta alólam a lábaim és az ölébe vont. A jobbja alig érezhetően, de megremegett.
Síkosító, csók, ujjak.
Így kezdődött a múltkor is.
– Lazulj el! Nem akarlak bántani… Illetve csak annyira, amennyire te is kibaszottul élvezed.
Nem hittem neki, de újra meg akartam próbálni.

Adam
Lássuk be, nem kellett túl nagy erőfeszítéseket tennem annak érdekében, hogy újra az ölemben doromboljon. Huszonnégy órája sincs, hogy előadtam a nagy bocsánatkérést az aréna dohányzójába. Senki sem tud nekem ellenállni, így jártam. Gerard legalább meg sem próbált, tudta, hogy semmi esélye sincs, és úgysem tágítanék mellőle, amíg újra az ölembe nem mászik. Legalább megpróbálja a helyzetéhez mérten kihasználni a dolgot.

Mivel az első alkalommal is annyira odáig volt a rózsáktól, meg a díszlet miatti nagy figyelmességemtől, most aztán igazán berendeztem az egyik szobát egy tökéletes vámpírpornó színhelyéül. Ha engem kérdeztek a nagy gótikusság meg a rejtelmes holdvilág már átcsúszik a giccs kategóriába, de a kis drágám nem veti meg a hatásvadász dolgokat. Nagy újdonságot mondtam, mi?
Egészen biztonságban érezte magát attól a csini kis tőr közelségétől, miközben én az ujjaimmal kényeztettem a fenekét. Kinyírni azért természetesen nem tudna vele, meg az előbb is rendesen megcsillantottam a színészi tudásom. Idegesítő, hogy állandóan kamuzok? Hát, ha zavar, gondolj bele, milyen lehet Gerardnak…
Arra jó lesz a fegyver, hogy ha megint elragadna a hév, attól azért magamhoz térek, ha a kis énekes a torkomba vágja. Az igazat megvallva, érdekelne, hogy még egy olyan durva menet után is tárt combokkal fogadna-e egy következőre, de most rendesen fogok viselkedni.
Tényleg.

Kihúztam Gerardból az ujjaimat, és meghagytam neki az irányítás illúzióját azáltal, hogy nem rántottam magamra a csípőjét, hanem hanyatt dőltem az ágyon, és hagytam, hogy belátása szerint folytassa az eseményeket.
Néhány másodpercig még álló farokkal és síkosítótól csillogó seggel hezitált azon, hogy mekkora baromságot csinál megint, aztán egyik kezével megszorította a tőr markolatát, a másikkal pedig a farkam és óvatosan, mintha valami nagyon precíziós művelet lenne, magába vezette.
– Erről van szó! – vigyorogtam. Elkaptam a csípőjét, mire erősebben szorította a fegyvert. Tetszett, hogy ennyire be van fosva. Oké, ez jelen helyzetben talán nem a legmegfelelőbb hasonlat. Egész biztosan nem az. Bocs.

Nem durvultam be, hagytam, hogy ő izegjen-mozogjon és nyöszörögjön úgy, ahogy neki jól esik. Aztán amikor kényelembe helyzete magát rajtam, és a tőr markolatán is lazult a szorítása, óvatosan emelgetni kezdtem a csípőmet, mert nem vagyok az a típus, aki szeret egy helyben feküdni, amíg a farkán vonaglanak. Na jó, ez természetesen hülyeség. Ki ne szeretné?
Csak jelenleg akartam még egy kicsit tetőzni a cicuskám élvezetét.
Felültem az ágyon, és sorosan magamhoz húztam. A szabad kezével a tarkóm mögé nyúlt, és az arcom is magához vonta. Véresen szenvedélyes csókcsatát vívtunk, a sóhajainkat egymás torka nyelte el. A tempó egyre gyorsult, de még bőven Gerard élvezethatárán belül maradt. Az ujjai közül kicsúszott a tőr, és két kézzel markolt a hajamba, aztán nyögve hátravetette a fejét, én pedig a nyakába martam.
Tudjátok – vagy nem tudjátok –, vannak azok a nők, akik ugyan magát az orgazmust nem színlelik, de olyan magas művészi szintre emelik az élvezkedést, hogy azzal még egy pornófilmben is túljátszanának a szerepen. Na, hát pasikból is van ilyen bőven. És a kis drágám még közöttük is dobogós helyezést érne el. Igazán imponáló volt az előadása. Már szinte jobb, mint amikor a kínszenvedéstől zokogott alattam. Szinte.
Még néhány lökés, aztán kielégülve gördültünk a matracra.
Átöleltem, és lenyaltam az ajkain szétkenődött vért.
Tényleg teljesen más így, hogy ő is élvezi.

*
– Miért nem lehetett először így? – kérdezte percek elteltével, még mindig kócosan és verejtékezve.
– Mert nem teljesen sikerült uralkodnom a vágyamon, ami hatalmába kerített a közeledben – két ujjammal gyengéden játszadoztam a mellbimbójával.
– Hogy megölj?
– Hogy enyém legyél, amennyire csak a halálod árán lehetsz az enyém.

Gerard
Így, a valódi, kínzó gyötrelem mellékhatásai nélkül teljesen helyénvalónak tűnt, hogy Adamé vagyok. Minden porcikámmal az övé akartam lenni. Egy vámpír szeretője.
Életemben nem élveztem még ekkorát.
Adam figyelmes szeretőhöz méltón magához ölelt, és magunkra húzta a vastag dunyhát. Egymással szemben, a párnákra hajtott fejjel bámultunk egymás szemébe, és csak mosolyogtunk, ahogy két kamasz mosolyog egymásra az első igazi, kielégítő szeretkezés után.