Részlet egy vagy fél éve írt irományból, abból a sztoriból, ahol Adam éppen egy tizennyolc éves srác, és a tizenöt éves fiúkája meséli az eseményeket. Megosztom, mert jelenleg túlságosan élvezem a "jé, ez tetszik" élményt... - Lia
*
Anyám vizenyősre
duzzadt szemeit vörös erek hálózták. Úgy tűnt, nem sikerült az este alatt
kihevernie, hogy nem elég, hogy a fia buzi és egy perverz punkkal jár, még
arról is tudok, hogy ő pedig a pszichológusommal kefél.
Ahogy
beléptem az ajtón, a nyakamba akart borulni, de szerencséjére még időben
kapcsolt, hogy nem igazán szoktam díjaznia az előtörő anyai ösztöneit. Tétován
megállt előttem, elernyedt karjait még mindig ölelésre nyújtva, amitől úgy
nézett ki, mint egy zombi.
– Annyi
mindenről kell beszélnünk! – suttogta,
mintha az egyik imádott, nyálas filmje túldramatizált jelenetéből lépett volna
elő.
– Mondjad – feleltem
unottan, miközben lerúgtam magamról a cipőm. Szerettem volna olyan lazán és
undorítóan magabiztosan mozogni, mint Adam.
– Richárd és
én… – kezdett bele anyám a drága doktorom és közte folytatott viszony felnőttes
megmagyarázásába.
– Ez például
nem érdekel.
– Tudom,
hogy felzaklat.
– Tudod?
Tudsz te rólam bármit is? – Nem győztem vigyorogni azon, hogy tényleg azt képzeli, hogy egy fikarcnyit
is érdekel, hogy mit csinálnak Mánfaival. Persze valószínűleg tisztában volt vele, hogy nem érdekel, csak legalább saját magának ki akarta magyarázni a dolgot.
– Tudod, hogy
bármi is történjen… Kicsim, kérlek, beszélgessünk! Vannak dolgok, amiket nem
mondtam el neked, mert azt hittem így könnyebb lesz, a megfelelő pillanatra
vártam és vártam, és… Nem akartam, hogy ez legyen! – követte minden léptem.
– Most arról
beszélsz, hogy te dugsz Mánfaival, vagy hogy én Adammel?
Az arcából a
maradék szín is kifutott a kis szexuális kalandjaim említésétől.
– Ami
Richard és köztem van, az… Komplikált.
– Mert? –
nyúltam be a hűtőbe, és kivettem egy fasírtgolyót.
– Családja
van, és… Tudom, hogy nem szabadott volna, hogy nem helyes, de…
– Igazából
nem érdekel – szóltam közbe teli szájjal.
– Dorián,
kérlek, egy hónapja még mindent meg tudtunk beszélni!
– Már vagy
három éve dugtok Mánfaival – vontam meg a vállam.
– Richárddal
mindketten tudtuk, hogy mibe bonyolódtunk. Felnőtt emberek vagyunk, de ettől
még hibázhatunk. Nem akarom, hogy te ilyen fiatalon egy óriási hibát kövess el!
– Terhes
legalább nem lehetek. – A fasírtot leöblítettem egy kis almalével.
– Kérlek, tudom,
hogy borzasztóan jött ki ez az egész, de… Ez az Ádám nem neked való! Az
ilyesmit egy anya megérzi!
– Aha.
Gondolom, ha puncija lenne, nem farka, akkor eggyel kevesebb problémát okozna –
támaszkodtam a konyhapultnak, és anyám szemébe meredtem. Egy ideig állt a
pillantásom, aztán lesütötte a szemét.
– Nem erről
van szó! Nem csak erről – helyesbített, mert még neki is feltűnt, hogy a szavai
a legkevésbé sem hitelesek. – A viselkedése… Hát nem látod?
– De –
vigyorogtam.
– Nem
akarom, hogy többet találkozgass vele. – Szánalmas volt, ahogy megpróbált
hirtelen szigorú anyára kapcsolni.
– Oké.
– Megtiltom,
hogy találkozz vele!
– És azt
mégis hogy csinálod?
Amíg ő egy
mély és drámai lélegzetet vett, hogy kitalálja, erre mit is mondhatna, én
kikerültem, és bevonultam a szobámba. Becsuktam az ajtót. Hallottam, hogy az
ajtó elé sétál, de további felesleges szócséplés helyett végül inkább
eloldalgott.
3 megjegyzés: