3

Hát akkor mesélek én

Posted in
Az van gyerekek, hogy kénytelen leszek én leírni a saját sztorijaim, mert egyszerűen nincs arra érdemes író, hogy ezt megtegye helyettem. Szidhatnám Liát, de már túl vagyok rajta, leszarom. Ő akart a nagyságos íróasszonyság lenni, hát semmit nem tesz érte, akkor ez van. 

Na tehát, hogy velem mi újság? Igen, igen, a világuralom még mindig... Eh. 
Negan-en felbuzdulva, (mondjuk már fogalmam sincs, hogy mi is váltotta ki a lelkesedésem, valószínűleg a hosszú hajával lassan lánynak kinéző Carl), tehát még úgy néhány hónappal ezelőtt úgy voltam vele, hogy most már aztán tényleg kell nekem egy szolgalélek, aki mindig kéznél van, ha éppen szükségem van egy kis khm... Közönségre. Szóval fogtam magam, elnéztem a Gamma Ilioneus nevű csillagrendszerbe (nincs olyan messze a Tejútrendszertől, csupán néhány millió fényév...), hogy összeszedjek egy igényeimnek megfelelő társat. Csinos, húsz év alatti hím egyed, akit könnyen le lehet venni a lábáról egy kis "tiéd lesz a világ" szöveggel. Világosbarna haj, kékeszöld szem, és olyan ártatlan, hogy megzabálom! Ami azt illet meg is zabáltam... A lelkét legalábbis. 
Nem tudom mennyire vágjátok ezt a karakter témát, a legegyszerűbb karaktert csinálni úgy, ha ellopod valaki lelkét, aztán átformálod olyanra, amilyenre csak szeretnéd. (Lia itt duruzsol a fülembe, hogy nem is írok jól, mert össze-vissza csapongok és semmi értelme a szövegelésemnek... Hát baszd meg kislány, te nem írtad le, szartál rá, mindig csak majd egyszer leírod, hát engem már nem érdekel te mit csinálsz, én bizony mesélek. Szóval kuss.)

3 megjegyzés:

0

Kit dugnék a Westworldből?

Posted in , , , , , ,
(Vámpírráválási tanácsok majd máskor. ;P)

Lia elkezdett egy bejegyzést írni arról, hogy húde szuper karakterek vannak a Westworldben, csak azóta sem fejezte be, engem viszont elgondolkodtatott a téma. 

No, hát először is, én azért nem vágódok hanyatt a sorozattól. Mármint persze, király, az emberek jó pénzért besétálhatnak egy szerepjáték kellős közepébe, ahol nem csak a díszlet valósághű, hanem az összes karakter is és kiélhetik minden titkos vágyukat... De miért kéne, hogy ez érdekeljen engem? Olyan világba mászkálok, amilyenbe akarok, annyi kurvát kefélek meg bármelyik vadnyugaton, amennyit nem szégyellek. Meg úgy amúgy ez az egész vadnyugat-téma nem mozgat meg. Kivéve Gizié.

Annnnyira izgi, hogy Anthony Hopkins őrült tudóst játszik, és öntudatra ébrednek az androidok, wáó! Remélem. halljátok a szarkazmust... Fellázadnak a rendszer ellen! Megölik az alkotót! Micsoda izgalom! Ráadásul Dolores olyan szinten irritáló, hogy nem tudom, mit kezdenék egy ilyen csajjal, ha össze lennék vele zárva egy sztoriban. Illetve tudom. Kapásból kinyírnám. Annyira Ravennek való csaj! De komolyan! Ha nem lenne buzi, pont ilyen nő kéne neki! Na, majd felvetem neki is a témát... 

Női karakterek közül egyértelműen Maeve viszi a pálmát, na nem mintha olyan nagy lenne a választék... Csoda, hogy meleg vagyok? Vagy biszex, na. Tehát Maeve kellőképpen tüzes, ráadásul rendesen felturbózta magát, szóval vele szívesen elszórakoznék. És úgy nagyjából ennyi is. Maeve a legjobb.

Lia itt sutyorog, hogy Logan, Logan, Logan. Jó, hát naná, hogy dugnám. De őt ki nem? Nagyjából ugyan ez vonatkozik Hector Escatonra is, pláne, hogy megkülönböztetni is alig lehet a kettőt első nézésre... 

A pasik közül a nyertes viszont egyértelműen Billy, ebben egyetértünk Liával. Legalábbis így az első évad 9. része után. Billyből még lehet valami. A többiekből erősen kétlem. Olyan unalmas az összes, hogy ahhoz képest Banks Játékmester című könyve pörgős... Mennyire unalmas az a könyv, te jó ég! Hát ez van, úgy tűnik, nem véletlenül nem sci-fiben nyomom. 

Ravent kéne rávennem, hogy nézze ő is a sorozatot, tuti rápörögne a témára. Persze felettébb etikátlannak tartaná, hogy az érző androidokat csak játékszernek használják...

0 megjegyzés:

6

"Vámpír akarok lenni!"

Posted in , ,

Benned is megfogalmazódott már a gondolat, hogy milyen jó lenne vámpírnak lenni? Nem vagy egyedül! A Nemzetközi Természetfeletti és Okkult Egyesület kutatóinak statisztikái szerint nemtől, életkortól és lakhelytől függetlenül az emberiség 12%-ának minimum megfordul már a fejében, hogy vámpír szeretne lenni és rendszeresen foglalkoztatja a kérdés, hogy "Hogyan lehetek vámpír?"
Te is azok közé tartozol, akik ez a kérdés gyötör már akár évek, évtizedek óta?

Szeretnél változtatni az életeden?

Vámpír akarsz lenni?

... és hajlandó is vagy érte tenni valamit, vagy megmaradsz a mit sem érő ábrándozásnál, hogy milyen jó lenne az éjszaka korlátlan hatalmú lényének lenni? 

Most itt a lehetőség!

Az én segítségemmel minden a Tiéd lesz, amire valaha is vágytál! A sötétség gyönyörű teremtménye lehetsz! És mit szólsz, ha azt mondom, hagyjuk a jövő időt? Már most benned van mindaz, ami vámpírrá tehet majd egyszer!* Azért vagyok itt, hogy segítsek felfedezni magadban azokat a vonásokat, amik születésed óta, akár már előző életedben is benned szunnyadtak, csak nem tudtad, vagy nem akartad őket a felszínre engedni!

Tarts velem ebben az izgalmas utazásban, fedezd fel a benned szunnyadó vámpírt! Az Örök élvezet és gyönyör csak egy karnyújtásnyira van!  

Heti rendszerességgel fognak megjelenni írásaim a vámpírráválásról, erről a teljes testi-lelki megújulásról! Kövesd a blogot, kövess Facebook-on, és kérdezz bátran ask.fm-en, vagy akár itt kommentben, ha bármi felmerülő kérdésed van!

Meg tudod csinálni! 

Tanácsadó a vámpírrá válásban:
Adam N. Calrum

* A teljes értékű vámpírrá váláshoz természetesen szükség van egy Vámpír Mesterre, aki átadja neked az Éjszaka Ajándékát, a Vért, ami teljes értékű vámpírrá tesz téged!


6 megjegyzés:

6

Welcome to the New World

(Figyelmeztetés: a történetben szereplő személyek, események és helyszínek bármiféle egyezése a valósággal csak és kizárólag Adam műve. - Lia)
*
Drága, drága hűséges követőim! Örömteli hírrel szolgálhatok! A legkisebb szerénységgel jelenthetem be, hogy elérkezett a nap, melyet mindannyian olyan mély és rendíthetetlen áhítattal vártunk!

Megannyi várakozással és tervezgetéssel töltött év után, a Sertave-számítás szerinti 7568576. év CIX. havának 25. napján végre megtörtén a materializációm!

Ó, micsoda érzés! Hús-vér, lélegző lényként lépdelni a Földön! Érezni a nap melegét, a szelet, az esőcseppeket az arcomon, magamba szívni az illatokat és belélegezni az éltető oxigént, élvezni, ahogy a vér lüktet az ereimben!

6 megjegyzés:

27

Lelkisegélyszolgálat

Az történt, hogy szó szerint halálra untam már magam, Caligo elpusztítása óta a legnagyobb izgalom az volt a létezésemben, hogy Bill kis híján kicsinált. Nagy unalmamban már a világépítésre is ráfanyalodtam, ahogy azt az előző bejegyzésben említettem, és minden szerénység nélkül állíthatom, hogy gyönyörű világ lesz és lángoló, mint a legvadabb szerelem!

Viszont ami a legborzalmasabb volt az egészben unalomban, hogy már a szerelem sem elégített ki igazán. Na igen, ez volt az a pillanat, amikor rádöbbentem, hogy még az is jobb volt, amikor vámpírként ébredtem Caligóban... Még hogy nincsenek érzéseim! Éreztem én, hogy baj van, másképp hogy lett volna képes Bill khm... Átbaszni? Úgy, hogy beleuntam a létezésbe.

Elég keveset meséltem itt Billről, na nem véletlenül. Naná, hogy sértette az önérzetem az egész sztori! De már túl vagyok rajta, és az egyetlen, ami nem hagy nyugodni, hogy hogyan voltam képes olyan szinten beleunni mindenbe, hogy akkor - Egy éve már? Vagy fél? Fogalmam sincs, a földi időt még mindig máshogy érzékelem -, tehát amikor Bill belépett a képbe, gondolkodás nélkül elfogadtam az ajánlatát. "Legyél valaki más! Legyél valami sokkal több, mint te!" és hasonló parasztvakítás. Persze tudtam, hogy csapda, de gondoltam mit veszíthetek? Tudtam mit veszíthetek. És éppen azt akartam elveszíteni. Önmagam. Hát, majdnem sikerült.

Jah, depis démon, jó vicc, mi? Meg már a szerelem sem elég... Milyen szöveg ez? De hát ismertek, beleszeretek valakibe, élvezem, amíg nem az enyém, aztán hopp, az enyém lesz, kicsit még azt is élvezem, aztán megunom és megölöm. Vagy nagyon kivételes esetekben ő öl meg engem.
De a végeredmény mindig ugyan az. Mindig. Persze ezzel eddig is tisztában voltam, de kit érdekelt az egyhangúság, ha mindennél jobban élveztem?
Csak aztán már nem élveztem.

27 megjegyzés:

0

Mi a helyzet?

Újra itt, drágáim!

Az utóbbi napok fényében rám tört a blogolhatnék. Igazából akartam mesélni a Rómában tett kirándulásunkról, arról, hogy kerestem Isten, és annyira megtetszett az a sok rohadt nagy templom, hogy elhatároztam, hogy vallást alapítok. De ahhoz kell egy világ is. Igen, igen, a Föld, de... Jah. A Föld. Hagyjuk már a Földet. Csinálok majd magamnak egy világot. És akkor tényleg én leszek Isten.
Jah, lehet, hogy rám ragadt némi isten-komplexus, de Vatikán elég inspiráló volt.

Hogy isteni terveimen kívül mivel töltöm a mindennapjaimat? Nos, kamaszok viharos szerelmi életébe ütöm az orrom, mert ha valamiben, hát a szerelemben igazi szakértő vagyok. Komolyan, párkapcsolati tanácsokat kéne adnom. Annyira imádni valóak!

0 megjegyzés:

5

Időtlenül II.

Posted in ,
Időtlenül

Gerard:
(földi időszámítás: 2008. augusztus
Caligó: a világ pusztulása előtt párszáz évvel, és néhány nappal az MVR utolsó fejezete után)

Talán órákon át pihegtünk egymás mellett, némán. A tőrt még mindig a kezemben szorongattam. Adam a felsőtestemet cirógatta a karmaival. Úgy éreztem, ez egy igazán tökéletes pillanat az életemben. Mintha egy fura másik világba csöppentem volna, aminek semmi köze ahhoz, mint ahol régebben éltem.
Olyan egyenletesen vettem a levegőt, hogy lassan kezdtem elbóbiskolni. Adam puha csókokat nyomott a vállamra, amiktől teljesen összeborzongtam.
Egyértelműen ez a szex volt életem legjobbja. Annyira vad, brutális és kegyetlen, mégis Adam oldalán én voltam a legboldogabb férfi.
Csókban összeforrva, már készen egy újabb menetre, hangos puffanást hallottunk és a terem közepén két alak jelent meg: Lucy, és Chris. A fiú Lucy (most fekete-élénkrózsaszín pöttyös) szoknyája alá nyúlt, Lucy pedig hangosan vihorászott a tőle megszokott irritálóan éles hangon. Olyan vadul smároltak, hogy egyáltalán nem vettek észre minket.
Amikor már úgy látszott, hogy a fiú másodperceken belül arra a kanapéra akarja dönteni Lucy-t, ahol mi feküdtünk – azaz idő közben már fölültünk –, Adam morcosan megszólalt:
– Na takarodjatok innen!
Lucy és Chris összerezzent, az első nagy döbbenet után pedig Lucy arcán nagyon széles, és nagyon nem jókislányos vigyor terült el.
Igyekeztem a lehetőségekhez mérten minél jobban takarni a meztelenségem, hogy a váratlan vendégek minél kevesebbet lássanak belőlem. Adam-et viszont nem zavart, hogy Lucy mit lát, és mit nem.
 – Úúúúúúrééég! Ti éppen... – vigyorgott Lucy és a szája elé kapta a kezét.
– Nem, már végeztünk. – mondta hűvösen Adam.

5 megjegyzés:

6

Van, aki pontosan annyinak lát, amennyi vagy

Posted in
– … és még csak észre sem veszed, ahogy felzabál! – sóhajt Priscilla szórakozottan. Keresztbevetett lábbal ül a kőfal tetején. Bokáig érő fekete szoknya, combközépig érő hasítékkal, csontfehér selyemblúz. Cipői valahol a kőfal aljánál.
– Miről beszélsz? – hebeg Adam és a lábát lógázza.
– Ugyan már! Te vagy a kedvenc desszertje! Ne mondd, hogy nem tűnt fel. Komolyan azt hitted, sikerült kiraknod a sárga démonkát a kastélyodból? Ennyire nem lehetsz naiv!
– Aha. És mégis mi a francot csináljak? – mordul fel Adam durcásan.
– Hagyd abba a faszoskodást.
– Tudtam, hogy rád mindig számíthatok, Sis. – Adam összeszorított fogokkal vigyorog.
Pár perc csönd, Adam szólal meg újra.
– Lehet, hogy Caligo meg mindent tényleg… – Valami olyasmit akart mondani, hogy fontos volt-e a világ, de Pris félbeszakítja.
– Ó, igen? – Szemében harag robban Adam szavaitól. – Tudod, drága egyetlen kisöcsém, veled ellentétben én TÉNYLEG szerettem Lucyt. Ne, ne gyere itt nekem a baromságaiddal! És ne merd még egyszer előhozni, hogy jajj de jó volt Caligo… Vagy az a kis észak-amerikai kocsma. Én túl tudtam lépni úgy, hogy örökké megőrzöm az emlékét. Te csak ne nyafogj a mondvacsinált szerelmeiddel! Ó, Gerard, ó életem szerelme, ó, Lorenna, ó, Gizella! És én mindig jövök amikor utánam nyavalyogsz. Ja, hát mert egy barom vagyok, az tény – sóhajt Pris, majd mosolyogva folytatja. – De élvezem a könnyeid, Adam, Zarell, Dilan... Dame? Ez van.
– Ki voltam Adam előtt? Mielőtt anyánk megszült. Kik voltunk?
– Még hogy Bill nem rágja az agyad! Még hogy Lia már nem korlátoz! – hüledezik Pris művien, aztán felkacag.

6 megjegyzés:

5

Psycho

Posted in
Egy történet, amiben Adam meglepően őszintére kapcsolt. Korábban írtam le, az Amerika Psycho elolvasása után, de nem véletlen, hogy most került fel. Erőteljesen +18-as, mert minden van benne. 

A szemem színéhez tökéletesen passzoló, kék, pántnélküli, combközépig alig érő, szatén etui ruhában támaszkodtam a bárpultnak, és valami vermut löttyöt szürcsölgettem, amit a csapos töltött nekem a két szép szememért és a dekoltázsomért. Alap, hogy tökéletes melleket varázsolok magamnak, ha már női alakot veszek fel. Ez persze a bárban minden fiatalembernek és kevésbé fiatalembernek feltűnik, a két domb közé fészkelődő fekete kristálymedál pedig még misztikusabbá tette a mellkasom.

Christian Bale-re gond nélkül rávetném magam pasiként is. Mennyire menő lenne megdugni Batmant! Tudom, tudom, Bale csak egy színész, de azért na.
Viszont ez a Patrick, hát, gyerekek, ez a srác annyira üres, mint… Mi szokott üres lenni? Tulajdonképpen semminek sem az a funkciója, hogy üres legyen, nem? Ja de, a vákuumnak. De ennek meg most semmi értelme. Lia már itt ingatja a fejét, hogy hülyeségeket fecsegek. „Akkor írjál te!” mondom, ő meg erre, hogy írjak csak én. A szokásos.

Szóval különösebben nem kattantam rá a Patrick Bateman ürgére, de Lia már itt aggódott a szexuális életemért, hogy mi az, hogy az utóbbi időben nem kattantam rá senkire úgy igazán. Na most ezzel kapcsolatban lenne pár keresetlen szavam, de maradjunk egyelőre annyiban, hogy az írók seggfejek.

5 megjegyzés:

0

Csak Dorián

Posted in
– Dorián… Beszélnünk kell.
– Miről?
– Mi történt még kamaszkorodban?
– Azokon kívül, amiket eddig meséltem?
– Volt még bármi, ami… Érdekes volt?
– Egy játszótéren ráhoztuk egy kislányra a frászt. Mármint nem kell nagy durranásra gondolni. Csak ültünk a hintán, én Adam ölében és smároltunk. Aztán a kislány elénk sétált, és elkezdett minket bámulni a nagy, mogyoróbarna szemeivel. Olyan ártatlanul, tudod. Jajj nem, nem csináltunk semmi betegesen perverz dolgot! Adam csak megkérdezte, hogy mi járatban erre. A kislány csak bámult minket.
– Egy ilyet simán örökbe fogadnék! – vigyorgott Adam.
És akkor előtrappolt a kislány anyja és úgy meredt ránk, mintha a Pokol kapuja nyílt volna meg előtte. Végigmért minket, aztán úgy kapta el a kislány karját, hogy megkarmolta, a kislány pedig ettől ijedt meg, és sírva fakadt.

– … Miért?
– Miért ültem Adam ölében egy játszótéren? Hát, olyan poén volt hintázni.
– Nem az. Csak úgy… Miért? Te hogy érzed?
– Mit?
– Miért… Miért öltétek meg azt a csövest?
– Mert zavart.
– Sok embert öltetek még meg?
– Mi számít soknak?
– Hányat öltetek meg?
– Hatot? Kábé.
– De miért? Mert nem azért, mint Kevin.
Dorián összeráncolja a szemöldökét, aztán leesik neki. Adam megnézette vele a filmet úgy öt éve.

– Mit akarsz? – kérdezem újra.
– Én csak elvagyok Adammel.
– És ha nem lenne Adam? Mi lennél, ha nem lenne Adam? Ne mondd nekem, hogy megölted volna anyádat. Tudom, hogy nem.
– Ha nem lenne Adam, nem lennék boldog.
– Most boldog vagy?
– Hát, elvagyok. Jól érzem magam. Hazamegyek, vár otthon valaki, persze, néha veszekszünk, de hát melyik kapcsolatban nincsenek viták? Jó, hát mi néha késsel rendezzük le a nézeteltéréseket.
– Dorián… Miért csináltad ezt anyukáddal?
– Mit? Hogy néhány hónapon keresztül őszinte voltam hozzá? Azt is ki kellett próbálni, nem? Most igazán nem lehet panasza rám. Tanulok, van ösztöndíjam, jó, hát még mindig Adammel buzulok, de ez legyen a legnagyobb gondja.

– Hogyan jellemeznéd a húgodat?
– Okos lány. Talán egyszer boldog is lesz. Ha még időben lelép anyánktól.
– De miért utálod annyira az anyád?
– Nem utálom az anyám!
– Nem?
– Miért utálnám?
– Totál kiborítottad!
– Melyik kamasz nem borítja ki az anyját?
– De nem ennyire… Mérges vagy anyádra?
– Voltam. Persze hogy mérges voltam rá. Az egész világra mérges voltam, és féltem tőle. Mi ebben olyan nagy szám?
– Embereket ölsz.
– Mindenkinek kell valami hobbi.
– El fognak kapni.
– Dehogy.
– Adamet el fogják kapni. Mert azt akarja, hogy elkapják.
– Előbb ölöm meg, mint hogy elkapják.
– Akkor meg téged fognak elkapni.
– Mindigis öngyilkos hajlam volt. Nem lesz nagy szám, ha egy veszekedésünk után túladagolja magát, vagy ilyesmi.
– Adam egy démon.
– Oh. Wow. – Csodálkozik, hogy már ő is Adam baromságáról hallucinál, amikor be van tépve. Hát igen, van, aki csak akkor közlékeny, amikor szétszívtja az agyát.

0 megjegyzés:

3

Itt vagyok

Nos, az ezzel a bloggal a probléma, hogy megszűntem vámpírnak lenni, úúúúgy... Három éve? Bocs, ha ezzel valakit most sokkoltam. Azóta ugyebár démonként tengetem a mindennapjaimat, földöntúli entitásként, még a Tanítómesterséggel is megpróbálkoztam, azt igazából folytatni is kéne, csak hát nem elég hozzá a motiváció, egyszerűen túl hülyék az emberek, ez van.

Az a nagy helyzet, hogy az internetet is meguntam. Lia viszont rákattant. Oh, ezek aztán a nagy újságok, mi? Egyebet nem igen tudok mondani. Persze ötletek vannak, hogyan kéne feldobni ezt az egészet, például egy új honlapdizájnnal basszus, de az ilyeneknél leragadunk ott, hogy ajj Liának de sok dolga van, és nem ér rá most ezzel foglalkozni. Nekem meg nincs kedvem, szóval szar ügy.

Na már most, Lia kismilliószor bebizonyította, hogy tökéletesen használhatatlan, sosem lesz belőle írónő, ergo én sem fogok tudni nyomtatott formában parádézni, úgyhogy mondjuk ki, a kapcsolatunk zátonyra futott már jó pár éve. És mondjuk ki azt is, hogy ezt a tényt is már kimondtuk párszor.
Liát viszont nem olyan könnyű kinyírni. Ami azt illeti, bizonyos szempontokból nehezebb kiiktatni, mint engem. Veszélyes dolog elnevezni fizikailag nem létező dolgokat, ugye tudjátok? :P
Persze, lehet mondogatni, hogy Lia képes a változásra, egyszer majd laza nővé kupálódik. De most komolyan kit áltatunk? Lia áldozatnak született, Lia azért született, hogy nekem legyen kit nyúznom, ebből kifolyólag pedig elég egyoldalú a kapcsolatunk. És bármilyen meglepő, ez nekem se túl előnyös. Egy konstruktív partnerre van szükségem, valaki, aki mondjuk két hét helyett képes két óra alatt meghozni egy döntést. Én is dönthetek helyette, nem is az a gáz, hanem a ráfordított idő, és energia. Oké, nekem nem kell ilyenek miatt nyafogni, mert én aztán ráérek, ha nem Lia, akkor hát majd más.

3 megjegyzés:

1

Valami Adames

Posted in
Egyszer befejezünk egy történetet. De ez sem az lett. Amíg nem kerül megírásra Adam legújabb hülyesége, addig itt egy kis nosztalgia.

Annyira, annyira fájdalmasan Adam:


Finoman csókoltam, magamhoz képest alig követelően. Teljesen magába bolondított minden egyes rezdülése és imádtam, hogy én vagyok az első, aki úgy igazán fúrja át a nyelvét az ajkai közt. Olyan finom volt, olyan élettel teli olyan ártatlan. Oké, ártatlan a legkevésbé sem, de az újdonság ereje mindig felvillanyozó. Beletúrtam a tarkóján a hajába, majd végigsimítottam a nyakát, és végig a csigolyáin. Az első másodpercekben sokkal inkább volt zavarban, mint hogy élvezte volna. Aztán szép lassan sikerült felvennie a tempómat. 

Az ölembe húztam, ő pedig nem ellenkezett. Bármit a hatalomért. Testét, lelkét. És én persze kész voltam megadni mindent, amire vágyik. Cserébe persze azért, amire én vágyom. Rá. Nekem csak ő kellett, de a lábujja hegyétől a feje búbjáig.
Előnyös üzletnek tűnt.

Hogy miért imádom a fiatalokat? Mert csak ők érzékelik hasonlóan az időt, mint én. Persze ők tudják, hogy valamikor azért vége lesz, de ez részletkérdés. Oké, nem akarok túl sokat filozofálni, amikor egy tizenhatéves srác ül az ölembe. Szeretem. Minden egyes lélegzetvétele értelmet ad a létezésemnek. 

- Együtt fogjuk uralni a világot! – suttogom a fülébe, majd óvatosan a fülcimpájába harapok. Ölelem magamhoz, mint egy kisgyerek a kedvenc játékát. Az enyém. És ő visszaölel, és én mindennél boldogabb vagyok. Szeretek szeretve lenni, ez van. Persze azt is szeretni fogom, amikor kínkeserves szenvedések közepette a haláláért fog rimánkodni.

Nyálas dolognak tűnhet, de a szeretet olyan erős emberi érzés, hogy azt bizony még egy démon is megérzi. A szeretet persze igazából nem más, mint ragaszkodás és elégedettség egyvelege. De olyan jó lubickolni benne egy kicsit. 

Olyan egyszerű dolgokat szeretne. Olyan egyszerű dolgok fogják elégedetté tenni. Pont, mint most engem. 

Hogy miért csinálom? Megint ugyan azt?
 

1 megjegyzés:

0

100 szó

Eredetileg erre akartam írni valamit, de persze nem sikerült.

"Reszketsz. A kezed jéghideg, de mégis izzadsz. Nehezen találod el a billentyűket, merev ujjaid időről-időre lecsúsznak a betűkről. Tudod, hogy ez nem normális. Tudod, hogy valami olyasmit játszol, ami túlmegy azon, amit az emberiség átlagosan nézve „normálisnak” tekint. Tudod, hogy ez csak játék, de csak annyira játék, amennyire a gyerekek játszanak. És élvezed, tagadhatatlanul élvezed a jéggé fagyott ujjaid, és a megállíthatatlan reszketést. De hogy mi benne olyan csábító… Mi olyan klassz abban, hogy elméd racionális része kikapcsol és valami olyannak adsz helyzet, ami úgyis ott van, csak nem feltétlenül kellett volna hagyni neki, hogy ennyire belemásszon a valóságba? Minden."

We’re gonna die
It’s just a matter of time
Hard times come
Good times go
I’m either gone in an instant
Or here 'til the bitter end
I, I never know
What I’ve got will make you feel more alive
I’ll be your favorite drug, I will get you high
I will get you high

0 megjegyzés:

0

Közös Facebook oldal

Mivel mostanság a hosszú blogbejegyzések háttérbe szorultak, de azért mindig akad valami rendkívül mély gondolatunk, összedobtunk egy ilyet. A kérdés persze jogos, hogy mégis ki a francnak van erre igénye... Hát, nekem.

Hirtelen felindulásból elkövetett személyes blog, melynek valósága valahol köztem (Lia) és Adam között lebeg, úgyhogy...
Közzétette: Írok, mert. – 2016. március 9.

0 megjegyzés:

6

Túl őszinte pillanat

Posted in
- Adam....
.
.
.
- Adam, egyszerűen nem bírom tovább. Nem.
- Oké, akkor most ugorj a kibaszott hév alá. Na. Akkor meg mégiscsak bírod.
- Ennél kicsit több támogatásra számítottam.
- Lökjelek én?
- Hééé... Adam, mi van? Ha én meghalok, te is.
- És?
- És?!
- Leszarom, érted? Leszarom.
- Oké, azt tudom, hogy nekem mi a bajom, de neked...?
- Te. Te vagy a bajom.
- Óóó!
- Ezt akarod hallani, nem? Neeeked olyan szar az életed, és olyan elviselhetetlen vagy, hogy még a képzeletbeli barátod is utál. Hát tessék. Jó, mi? Tessék, lehet ugrani, úgyis olyan szar és szerencsétlen alak vagy.
- Most Adam vagy, vagy Bill?
- Mit számít az neked?
- Tehát Adam. Ne rinyálj.
- "Ó, Adam, ne rinyálj, az én életem szar, én nem bírom elviselni." Na, nézd itt a hév... Gondoltam.
- Adam...
- Ne gyere nekem itt azzal, hogy nem bírod elviselni! Hú, depressziós leszel, húúúú! Szánalmas vagy.
- Adam...

6 megjegyzés:

1

A zene ára

Posted in ,
Ez a novella Ivenn molyos kihívására készült, a promptért is neki jár a köszönet. :)
3820 szó, angyalos-démonos, az előzőekben felbukkant Neph főszereplésével.
- Lia

A Pokol palotájának előcsarnokában várakoztam két alacsonyrendű démonnal az oldalamon, és a zárt bronzkapun tekergő emberalakokat tanulmányoztam. Egészen új darab, kevesebb, mint száz éves, és úgy tudom, apám egy emberrel készíttette. Ez megmagyarázza, hogy miért törpült el az impozáns bejárat a kísérőim mellett. Persze nekik én is csak a térdükig értem.

Amikor megtudtam, hogy apám hívat, azonnal rohantam, félbehagyva Stuart Jennings lelkének gyötrését, aki alig élt tizenkilenc évet, de túl volt egy családi ház felgyújtásán, többtucat ember megsebesítésén és négy nő megerőszakolásán. Abból kettőt meg is ölt. Éppen a másodikat ásta volna el egy erdőben, amikor rájött, hogy a hullát már a gondosan kiválasztott helyre vonszolta, viszont az ásót a kocsiban hagyta. Visszaballagott hát a koromfekete út szélén álló autójához, és amikor nyitotta ki a csomagtartót az ásóért, egy részeg motoros keresztülhajtott a csigolyáin, a nyakát sem kímélve.

Azonnal lestoppoltam magamnak Stuart Jennings kínzását. Mindig örülök a húsz év alatti korosztálynak, van bennük valami üdítő. Szórakoztatóan nehezen fogadják, hogy tényleg a Pokolba kerültek, és rengeteg izgalmas dolgot tudnak sikoltozni arról, hogy mi a jelenlegi helyzet Földön.
Miközben én a mobiltelefonokról és a tetoválásairól faggattam, Stuart Jenningsnek újra és újra át kellett élnie, amit nevelőapja tett vele kiskorában.
Gyűjtöm a tetoválásokat, egész szép kis falam van már belőlük az Özvegyek könnye tó partján. Különösen nagy kedvenceim a járműveket ábrázoló, lehetőleg színes tintával készült alkotások. Egyszer elkezdtem a csontpiramisom mellett, szintén csontokból építeni egy űrhajóformájú tákolmányt, egész jól nézett ki, habár rajtam kívül kevesen értékelték.

1 megjegyzés:

2

Még mindig elvagyunk. Ami azt illeti, egyre jobban.

Posted in
- Úúúúúúúúúúúúúú! – az újdonsült kis barátunk csillogó szemekkel, majd megkerül a lelkesedéstől.
- Lia. Ez egy nagy hülyeség volt – sóhajt Adam.
- Te meg ki vagy? – pislog Adamre Neph. Vagy Nephill DaMarion, ahogy volt olyan drága és bemutatkozott, de nekem egyelőre marad Neph. Mert az pont megy egy fiatal démonivadékhoz, aki amúgy úgy néz ki, mint egy angyal. Tejfölszőke haj, fekete szem.
- Nem a bébiszittered, az biztos – forgatja a szemét Adam.
- Dededede… Wow! Ez! Ez az emberek világa?
- Nem, ez Lia világa. Igaz Lia?
- Pszt, Adam!
- Lia? – pislog Neph. -  Ó, egy ember! Te jó ég, ez annyira jó! Ez zene! Igazi zene! Ez mi? És az? Te jó ég, TÉNYLEG itt vagyok!
Adam összekulcsolja maga előtt a karját.
- Kölyök, le kell hogy lohasszalak, de te bizony át lettél baszva. Ez itt nem a te bizniszed. Itt nem fogsz tudni lelkeket gyűjteni.
- De hát itt van! Meg tudom érinteni.
- Az csak Lia.
- És a zene!
- Te jó ég, ez teljesen hülye… - Adam a tenyerébe temeti az arcát.
- Amúgy te ki is vagy pontosan? -Biztos valami alacsonyrendű démon, gondolja Neph.
- Alacsonyrendű az apád fasza! – csattan fel Adam.
Neph büszkén kihúzza magát.
- Nem beszélnél így, ha tudnád, ki az apám!
- Képzeld, tudom. Lucifer. Hogyodanerohanjak! – sápítozik Adam.
Neph hátrahőköl. Ilyet még nem hallott senkitől. Soha.
- Úgyhogy mielőtt nagyon belelendülnél az apuci kicsi fiacskája vagyok szerepbe, szólok, hogy itt a faternek semmi ereje.
Naph igyekszik túltenni magát a hallotakon.
- Adam, azért csak óvatosan… - szólok közbe. - Mégiscsak Luciferről beszélünk. El tudod te képzelni, hogy mennyire szeretnék egy Lucifert? Hümm? Van fogalmad róla?
- Oké, oké – morog Adam.
Te. Jó. Ég. Iiiiiiiimádom, ahogy megadja magát!
Neph azt hiszem extázisban van.
Jó, hát tényleg át lett baszva, az tény. Majd beletörődik. Vagy nem. Őszintén szólva nem annak a beletörődik típusnak tűnik. De hát többszáz, vagy ezer évet a Pokolban töltött, hát igazán nem várhatok mást.
Teljesen megkergülve kattintgatja a lejátszási listát.

2 megjegyzés:

0

Egy másik Dorian arcképe

Posted in
Részlet egy vagy fél éve írt irományból, abból a sztoriból, ahol Adam éppen egy tizennyolc éves srác, és a tizenöt éves fiúkája meséli az eseményeket. Megosztom, mert jelenleg túlságosan élvezem a "jé, ez tetszik" élményt...  - Lia
*

Anyám vizenyősre duzzadt szemeit vörös erek hálózták. Úgy tűnt, nem sikerült az este alatt kihevernie, hogy nem elég, hogy a fia buzi és egy perverz punkkal jár, még arról is tudok, hogy ő pedig a pszichológusommal kefél.
Ahogy beléptem az ajtón, a nyakamba akart borulni, de szerencséjére még időben kapcsolt, hogy nem igazán szoktam díjaznia az előtörő anyai ösztöneit. Tétován megállt előttem, elernyedt karjait még mindig ölelésre nyújtva, amitől úgy nézett ki, mint egy zombi.
– Annyi mindenről kell beszélnünk!  – suttogta, mintha az egyik imádott, nyálas filmje túldramatizált jelenetéből lépett volna elő.
– Mondjad – feleltem unottan, miközben lerúgtam magamról a cipőm. Szerettem volna olyan lazán és undorítóan magabiztosan mozogni, mint Adam.
– Richárd és én… – kezdett bele anyám a drága doktorom és közte folytatott viszony felnőttes megmagyarázásába.
– Ez például nem érdekel.
– Tudom, hogy felzaklat.
– Tudod? Tudsz te rólam bármit is? – Nem győztem vigyorogni azon, hogy tényleg azt képzeli, hogy egy fikarcnyit is érdekel, hogy mit csinálnak Mánfaival. Persze valószínűleg tisztában volt vele, hogy nem érdekel, csak legalább saját magának ki akarta magyarázni a dolgot.
– Tudod, hogy bármi is történjen… Kicsim, kérlek, beszélgessünk! Vannak dolgok, amiket nem mondtam el neked, mert azt hittem így könnyebb lesz, a megfelelő pillanatra vártam és vártam, és… Nem akartam, hogy ez legyen! – követte minden léptem.
– Most arról beszélsz, hogy te dugsz Mánfaival, vagy hogy én Adammel?
Az arcából a maradék szín is kifutott a kis szexuális kalandjaim említésétől.
– Ami Richard és köztem van, az… Komplikált.
– Mert? – nyúltam be a hűtőbe, és kivettem egy fasírtgolyót.
– Családja van, és… Tudom, hogy nem szabadott volna, hogy nem helyes, de…
– Igazából nem érdekel – szóltam közbe teli szájjal.
– Dorián, kérlek, egy hónapja még mindent meg tudtunk beszélni!
– Már vagy három éve dugtok Mánfaival – vontam meg a vállam.
– Richárddal mindketten tudtuk, hogy mibe bonyolódtunk. Felnőtt emberek vagyunk, de ettől még hibázhatunk. Nem akarom, hogy te ilyen fiatalon egy óriási hibát kövess el!
– Terhes legalább nem lehetek. – A fasírtot leöblítettem egy kis almalével.
– Kérlek, tudom, hogy borzasztóan jött ki ez az egész, de… Ez az Ádám nem neked való! Az ilyesmit egy anya megérzi!
– Aha. Gondolom, ha puncija lenne, nem farka, akkor eggyel kevesebb problémát okozna – támaszkodtam a konyhapultnak, és anyám szemébe meredtem. Egy ideig állt a pillantásom, aztán lesütötte a szemét.
– Nem erről van szó! Nem csak erről – helyesbített, mert még neki is feltűnt, hogy a szavai a legkevésbé sem hitelesek. – A viselkedése… Hát nem látod?
– De – vigyorogtam.
– Nem akarom, hogy többet találkozgass vele. – Szánalmas volt, ahogy megpróbált hirtelen szigorú anyára kapcsolni.
– Oké.
– Megtiltom, hogy találkozz vele!
– És azt mégis hogy csinálod?
Amíg ő egy mély és drámai lélegzetet vett, hogy kitalálja, erre mit is mondhatna, én kikerültem, és bevonultam a szobámba. Becsuktam az ajtót. Hallottam, hogy az ajtó elé sétál, de további felesleges szócséplés helyett végül inkább eloldalgott.

0 megjegyzés:

5

Látogatóban

Posted in
Egy kislány fekszik az ágyában, egy aranyos, kicsi szobában, olyanban, amire minden kislány vágyna.
 Szia – suttogja Adam a sarokból. Csak egy fekete árny, füst, köd, kéken kavargó tekintet.
A kislány magához húzza a plüssoroszlánját, kócos buksija szinte beleveszik a puha párnába és a plüssállatok rengetegébe.  
 Nem akartalak megijeszteni, csak… Eltévedtem – mondja az árny fáradtan és nagyon szomorúan.
A kislány a gyöngéd hang hallatán felbátorodik, és óvatosan nyújtogatja a nyakát, hogy szemügyre vegye a váratlan vendéget.
 Nagyon egyedül vagyok. Volt egy házam, de egy gonosz szörny elvette. – Az árny hangja alig több susogó szellőnél.
 Milyen házad volt? – kérdezi a kislány és felkapcsolja az ágytámlára szerelt kis lámpát. Az árny nem foszlik szerte a fényre. Tehát nem szörny – állapítja meg a kislány. – Leginkább egy fiúra hasonlít. Egy eléggé sovány fiúra, akinek olyan hasszú a haja, mint egy lánynak. Persze a kislány tudja, hogy nem igazi fiú.
 Egy kastély – mosolyodik el az árny bágyadtan.
 Az jó! Van is az egyik könyvemben. Megnézed? – lelkendezik a kislány, felül az ágyában és az éjjeliszekrényen tornyosuló mesekönyvkupachoz nyúl.
 Persze! – Az árny közelebb siklik, egyszerre szomorú kisfiú, magas, ravaszképű férfi, és kavargó örvény, a szeme pedig csillog, mint egy ezeroldalú kristály.

5 megjegyzés:

0

Mi a helyzet?

Posted in
Egy kis zenés összefoglaló a jelenlegi állapotokról. Hihetetlen, hogy jöttek szépen elő a dalok sorban, Adam "változásának" megfelelően. Komolyan, nyugodtan végig lehet olvasni a dalszövegeket a zene nélkül, ennél jobban én sem tudnám leírni az eseményeket. (Jelenleg a negyedik szám üt ki a legjobban, de hát mindig a legfrissebb...)
Valahol itt kezdhetnénk:

I ain't happy, I'm feeling glad
I got sunshine in a bag
I'm useless but not for long
The future is coming on

I ain't happy, I'm feeling glad
I got sunshine in a bag
I'm useless but not for long
The future is coming on
It's coming on, it's coming on
It's coming on, it's coming on(haha yeah)

Finally someone let me out of my cage
Now time for me is nothin' 'cos I'm counting no age
Now I couldn't be there now you shouldn't be scared
I'm good at repairs(saw somethin') and I'm under each snare
Intangible (ah y'all) I bet you didn't think so
I command you to, panoramic view (you)
Look I'll make it all manageable
Pick and choose, sit and lose
All you different crews
Chicks and dudes, who you think is really kicking tunes

0 megjegyzés:

Wattpad