1

Valami Adames

Posted in
Egyszer befejezünk egy történetet. De ez sem az lett. Amíg nem kerül megírásra Adam legújabb hülyesége, addig itt egy kis nosztalgia.

Annyira, annyira fájdalmasan Adam:


Finoman csókoltam, magamhoz képest alig követelően. Teljesen magába bolondított minden egyes rezdülése és imádtam, hogy én vagyok az első, aki úgy igazán fúrja át a nyelvét az ajkai közt. Olyan finom volt, olyan élettel teli olyan ártatlan. Oké, ártatlan a legkevésbé sem, de az újdonság ereje mindig felvillanyozó. Beletúrtam a tarkóján a hajába, majd végigsimítottam a nyakát, és végig a csigolyáin. Az első másodpercekben sokkal inkább volt zavarban, mint hogy élvezte volna. Aztán szép lassan sikerült felvennie a tempómat. 

Az ölembe húztam, ő pedig nem ellenkezett. Bármit a hatalomért. Testét, lelkét. És én persze kész voltam megadni mindent, amire vágyik. Cserébe persze azért, amire én vágyom. Rá. Nekem csak ő kellett, de a lábujja hegyétől a feje búbjáig.
Előnyös üzletnek tűnt.

Hogy miért imádom a fiatalokat? Mert csak ők érzékelik hasonlóan az időt, mint én. Persze ők tudják, hogy valamikor azért vége lesz, de ez részletkérdés. Oké, nem akarok túl sokat filozofálni, amikor egy tizenhatéves srác ül az ölembe. Szeretem. Minden egyes lélegzetvétele értelmet ad a létezésemnek. 

- Együtt fogjuk uralni a világot! – suttogom a fülébe, majd óvatosan a fülcimpájába harapok. Ölelem magamhoz, mint egy kisgyerek a kedvenc játékát. Az enyém. És ő visszaölel, és én mindennél boldogabb vagyok. Szeretek szeretve lenni, ez van. Persze azt is szeretni fogom, amikor kínkeserves szenvedések közepette a haláláért fog rimánkodni.

Nyálas dolognak tűnhet, de a szeretet olyan erős emberi érzés, hogy azt bizony még egy démon is megérzi. A szeretet persze igazából nem más, mint ragaszkodás és elégedettség egyvelege. De olyan jó lubickolni benne egy kicsit. 

Olyan egyszerű dolgokat szeretne. Olyan egyszerű dolgok fogják elégedetté tenni. Pont, mint most engem. 

Hogy miért csinálom? Megint ugyan azt?
 

1 megjegyzés:

0

100 szó

Eredetileg erre akartam írni valamit, de persze nem sikerült.

"Reszketsz. A kezed jéghideg, de mégis izzadsz. Nehezen találod el a billentyűket, merev ujjaid időről-időre lecsúsznak a betűkről. Tudod, hogy ez nem normális. Tudod, hogy valami olyasmit játszol, ami túlmegy azon, amit az emberiség átlagosan nézve „normálisnak” tekint. Tudod, hogy ez csak játék, de csak annyira játék, amennyire a gyerekek játszanak. És élvezed, tagadhatatlanul élvezed a jéggé fagyott ujjaid, és a megállíthatatlan reszketést. De hogy mi benne olyan csábító… Mi olyan klassz abban, hogy elméd racionális része kikapcsol és valami olyannak adsz helyzet, ami úgyis ott van, csak nem feltétlenül kellett volna hagyni neki, hogy ennyire belemásszon a valóságba? Minden."

We’re gonna die
It’s just a matter of time
Hard times come
Good times go
I’m either gone in an instant
Or here 'til the bitter end
I, I never know
What I’ve got will make you feel more alive
I’ll be your favorite drug, I will get you high
I will get you high

0 megjegyzés:

0

Közös Facebook oldal

Mivel mostanság a hosszú blogbejegyzések háttérbe szorultak, de azért mindig akad valami rendkívül mély gondolatunk, összedobtunk egy ilyet. A kérdés persze jogos, hogy mégis ki a francnak van erre igénye... Hát, nekem.

Hirtelen felindulásból elkövetett személyes blog, melynek valósága valahol köztem (Lia) és Adam között lebeg, úgyhogy...
Közzétette: Írok, mert. – 2016. március 9.

0 megjegyzés:

6

Túl őszinte pillanat

Posted in
- Adam....
.
.
.
- Adam, egyszerűen nem bírom tovább. Nem.
- Oké, akkor most ugorj a kibaszott hév alá. Na. Akkor meg mégiscsak bírod.
- Ennél kicsit több támogatásra számítottam.
- Lökjelek én?
- Hééé... Adam, mi van? Ha én meghalok, te is.
- És?
- És?!
- Leszarom, érted? Leszarom.
- Oké, azt tudom, hogy nekem mi a bajom, de neked...?
- Te. Te vagy a bajom.
- Óóó!
- Ezt akarod hallani, nem? Neeeked olyan szar az életed, és olyan elviselhetetlen vagy, hogy még a képzeletbeli barátod is utál. Hát tessék. Jó, mi? Tessék, lehet ugrani, úgyis olyan szar és szerencsétlen alak vagy.
- Most Adam vagy, vagy Bill?
- Mit számít az neked?
- Tehát Adam. Ne rinyálj.
- "Ó, Adam, ne rinyálj, az én életem szar, én nem bírom elviselni." Na, nézd itt a hév... Gondoltam.
- Adam...
- Ne gyere nekem itt azzal, hogy nem bírod elviselni! Hú, depressziós leszel, húúúú! Szánalmas vagy.
- Adam...

6 megjegyzés: