Csak Dorián

– Dorián… Beszélnünk kell.
– Miről?
– Mi történt még kamaszkorodban?
– Azokon kívül, amiket eddig meséltem?
– Volt még bármi, ami… Érdekes volt?
– Egy játszótéren ráhoztuk egy kislányra a frászt. Mármint nem kell nagy durranásra gondolni. Csak ültünk a hintán, én Adam ölében és smároltunk. Aztán a kislány elénk sétált, és elkezdett minket bámulni a nagy, mogyoróbarna szemeivel. Olyan ártatlanul, tudod. Jajj nem, nem csináltunk semmi betegesen perverz dolgot! Adam csak megkérdezte, hogy mi járatban erre. A kislány csak bámult minket.
– Egy ilyet simán örökbe fogadnék! – vigyorgott Adam.
És akkor előtrappolt a kislány anyja és úgy meredt ránk, mintha a Pokol kapuja nyílt volna meg előtte. Végigmért minket, aztán úgy kapta el a kislány karját, hogy megkarmolta, a kislány pedig ettől ijedt meg, és sírva fakadt.

– … Miért?
– Miért ültem Adam ölében egy játszótéren? Hát, olyan poén volt hintázni.
– Nem az. Csak úgy… Miért? Te hogy érzed?
– Mit?
– Miért… Miért öltétek meg azt a csövest?
– Mert zavart.
– Sok embert öltetek még meg?
– Mi számít soknak?
– Hányat öltetek meg?
– Hatot? Kábé.
– De miért? Mert nem azért, mint Kevin.
Dorián összeráncolja a szemöldökét, aztán leesik neki. Adam megnézette vele a filmet úgy öt éve.

– Mit akarsz? – kérdezem újra.
– Én csak elvagyok Adammel.
– És ha nem lenne Adam? Mi lennél, ha nem lenne Adam? Ne mondd nekem, hogy megölted volna anyádat. Tudom, hogy nem.
– Ha nem lenne Adam, nem lennék boldog.
– Most boldog vagy?
– Hát, elvagyok. Jól érzem magam. Hazamegyek, vár otthon valaki, persze, néha veszekszünk, de hát melyik kapcsolatban nincsenek viták? Jó, hát mi néha késsel rendezzük le a nézeteltéréseket.
– Dorián… Miért csináltad ezt anyukáddal?
– Mit? Hogy néhány hónapon keresztül őszinte voltam hozzá? Azt is ki kellett próbálni, nem? Most igazán nem lehet panasza rám. Tanulok, van ösztöndíjam, jó, hát még mindig Adammel buzulok, de ez legyen a legnagyobb gondja.

– Hogyan jellemeznéd a húgodat?
– Okos lány. Talán egyszer boldog is lesz. Ha még időben lelép anyánktól.
– De miért utálod annyira az anyád?
– Nem utálom az anyám!
– Nem?
– Miért utálnám?
– Totál kiborítottad!
– Melyik kamasz nem borítja ki az anyját?
– De nem ennyire… Mérges vagy anyádra?
– Voltam. Persze hogy mérges voltam rá. Az egész világra mérges voltam, és féltem tőle. Mi ebben olyan nagy szám?
– Embereket ölsz.
– Mindenkinek kell valami hobbi.
– El fognak kapni.
– Dehogy.
– Adamet el fogják kapni. Mert azt akarja, hogy elkapják.
– Előbb ölöm meg, mint hogy elkapják.
– Akkor meg téged fognak elkapni.
– Mindigis öngyilkos hajlam volt. Nem lesz nagy szám, ha egy veszekedésünk után túladagolja magát, vagy ilyesmi.
– Adam egy démon.
– Oh. Wow. – Csodálkozik, hogy már ő is Adam baromságáról hallucinál, amikor be van tépve. Hát igen, van, aki csak akkor közlékeny, amikor szétszívtja az agyát.

Itt vagyok

Nos, az ezzel a bloggal a probléma, hogy megszűntem vámpírnak lenni, úúúúgy... Három éve? Bocs, ha ezzel valakit most sokkoltam. Azóta ugyebár démonként tengetem a mindennapjaimat, földöntúli entitásként, még a Tanítómesterséggel is megpróbálkoztam, azt igazából folytatni is kéne, csak hát nem elég hozzá a motiváció, egyszerűen túl hülyék az emberek, ez van.

Az a nagy helyzet, hogy az internetet is meguntam. Lia viszont rákattant. Oh, ezek aztán a nagy újságok, mi? Egyebet nem igen tudok mondani. Persze ötletek vannak, hogyan kéne feldobni ezt az egészet, például egy új honlapdizájnnal basszus, de az ilyeneknél leragadunk ott, hogy ajj Liának de sok dolga van, és nem ér rá most ezzel foglalkozni. Nekem meg nincs kedvem, szóval szar ügy.

Na már most, Lia kismilliószor bebizonyította, hogy tökéletesen használhatatlan, sosem lesz belőle írónő, ergo én sem fogok tudni nyomtatott formában parádézni, úgyhogy mondjuk ki, a kapcsolatunk zátonyra futott már jó pár éve. És mondjuk ki azt is, hogy ezt a tényt is már kimondtuk párszor.
Liát viszont nem olyan könnyű kinyírni. Ami azt illeti, bizonyos szempontokból nehezebb kiiktatni, mint engem. Veszélyes dolog elnevezni fizikailag nem létező dolgokat, ugye tudjátok? :P
Persze, lehet mondogatni, hogy Lia képes a változásra, egyszer majd laza nővé kupálódik. De most komolyan kit áltatunk? Lia áldozatnak született, Lia azért született, hogy nekem legyen kit nyúznom, ebből kifolyólag pedig elég egyoldalú a kapcsolatunk. És bármilyen meglepő, ez nekem se túl előnyös. Egy konstruktív partnerre van szükségem, valaki, aki mondjuk két hét helyett képes két óra alatt meghozni egy döntést. Én is dönthetek helyette, nem is az a gáz, hanem a ráfordított idő, és energia. Oké, nekem nem kell ilyenek miatt nyafogni, mert én aztán ráérek, ha nem Lia, akkor hát majd más.

Tovább olvasom!