0

He's a goner

Posted in , , ,
Rajzolásban mostanság produktívabban érzem magam, mint írásban…
Raven és a már többször látott lila gömb, amiből csak nem sikerül kiszedni az ő igazi és örök szerelmét. Talán azért, mert az sosem létezett. De az is lehet, hogy csak szimplán szét röhögi az agyát az egészen.


Zene is jár hozzá, csak hogy teljese legyen a hangulat:

0 megjegyzés:

0

Adam nélkül sincs hiány szemétládákból

Posted in ,


Ő itt a Szőke.

Mit tudni róla? Nagyjából annyit, hogy valami köze van Bill Cipherhez. Hogy mi a köze, az egy remek kérdés, tekintve, hogy az említett démon Gravity Fallsban egy háromszög, semmi több. Viszont a fanok közt sikerült magának valamiféle (igen változatos) emberi alakot szereznie. És a Szőke elég sok minden lenyúlt magának ebből, a ruháját viszont határozottan a Black Parade-ből szerezte.

A kétes kiléte miatt a nevét is homály fedi, próbáltam meggyőzni róla, hogy a Soren egészen passzol hozzá, de hosszútávon a legkevésbé sem ragaszkodott hozzá. Viszont rövid időre James, a pszichológus bőrébe bújt, és sikeresen kigyógyította Adamet önmagából.
Szóval összességében igen, ezt a szőke szemétládát kell okolni azért, hogy Adam most darabokra esve, és mégis nagyobb egységben mint valaha, kering az univerzumban. Vagy multiverzumban. Nézőpont kérdése.

0 megjegyzés:

Wattpad