7

Lia és a vámpírok - 9.rész

Posted in
Raven:
Mielőtt Chris rám mászhatott volna, újra nekiálltam faggatni.
 - Előbb mesélj nekem, hogy az a vámpír, aki nem akar ölni, hogyan oldhatná meg, hogy…
 - Szerinted hány vámpír nem akar ölni? – kacagott.
 - Hogy lehet minden ember pszichopata, akit vámpírrá tesznek? Senki más sem áldozat, mint én?
 - Ó, dehogynem! Mindig van olyan, akit… hát csak úgy vámpírrá tesznek. De azok nem húzzák tovább egy-két évnél. De téged megvédünk. Vagyis én biztos. Lucy látod milyen. Amint megkapja amit akart, más kell neki – csevegte.
 - Remek – morogtam, és az ablakhoz léptem. Úgy a harmincadik emelet körül lehettünk. Valószínűleg a keleti partvidék, a fényekből ítélve. Már késő este volt, mégis rengetegen lézengtek a vízparton
 - Hé, kedvesség! – dorgált le Chris. Továbbra sem vettem le a szemem a város nyüzsgéséről.
 - Igyekszem – morogtam, a legkevesebb igyekezet nélkül.
 - Ne már Gee, én tényleg szeretlek.
 - Csak ezzel ne fárassz, rendben? – fordultam vissza Chrishez idegesen
 - Miért ne szerethetnélek? Miért ne lehetnénk barátok?
 - Barátok – szinte köptem a szót. – Na, abból kurvára nem kérek!
 - Pedig ha megpróbálnál velem beszélgetni, lehet, hogy menne – meredt rám csillogó tekintettel. Ha nagyon igyekszik, még az is lehet, hogy mű-könnyeket fog ejteni itt nekem.
 - Mégis mi a retkes kurva életről beszélgethetnénk???
 - Arról, hogy miért vagy ilyen görcsös – mondta, és mögém állt, hogy megmasszírozza a vállam. Dühösen löktem le magamról a kezét.
 - Képzeld, attól, hogy képtelen vagyok felébredni ebből a kibaszott rémálomból! Éhes vagyok, mindjárt megőrülök, olyan éhes! – ordítottam, és legszívesebben agyonvertem volna valamivel a szőke kis démont, akinek ilyenkor sincs jobb dolga, mint hogy engem fárasszon a nyálas szövegeivel.
 - Tessék – billentett Chris oldalra a fejét megadónak, mintha ezzel minden el lenne intézve. - De nem ihatsz mindig belőlem, abba belekattansz.
 - Miért?
 - Mert kell a változatosság – kuncogott.
 - Remek – kaptam el erőszakosan a karját, de ő gyorsan visszahúzta.
 - Inkább a nyakamból – mosolygott. – Annyira édes vagy, amikor a szemeidet forgatod!
Gyengéden átölelte a derekam, miközben a nyakát szívtam. Éreztem, ahogy a férfiasságomba is vér tódul. Chris a karjaim közt kuncogott.

 - Amúgy… van még egy lehetőség – pihegte néhány óra múlva, és a nyakamba fúrta a fejét.
 - Hány kurva lehetőség fog még kiderülni? – löktem le magamról, és felpattantam a hálószoba padlójáról.
 - Jól van, ha bunkózol, akkor mindegy! – tolta föl magát ülésbe.
 - Esküszöm, ha elég erős lennék… - morogtam, és legszívesebben szétvertem volna azt a kócos kis fejét az ágytámlán.
 - Borzalmas vagy – sóhajtott.
 - Seggfej – vágtam rá.
Chris sértetten felkászolódott, és távozott a szobából.

Visszazuhantam a matracra, és hosszú percekig csak azon gondolkodtam, miként tudnék az idegesítő kis pokolfajzatnak legalább egy csekély kis fájdalmat okozni.
Aztán hossza töprengés után úgy gondoltam, többet érek a kis megjátszottan érzékeny lelkénél, hogyha kérek valami bocsánat-szerűséget. Kelletlenül feltápászkodtam az ágyról, és kivonszoltam magam Chris után. 
 - Figyelj… - léptem be a nappaliba. Chris a bárpultnál ült, és műanyag narancsot pöckölgetve. - Nézd az én helyzetemből! Nem olyan könnyű olyan ugribugri vidám vámpírnak maradom, mint nektek!
 - Értem. És amúgy is gyűlölsz, mert felélesztettünk – bámult szomorúan a műgyümölcsre.  
 - Igen – hagytam rá a dolgot. - Szóval mi lenne az a lehetőség?
 - Ha elmondom, jobb kedves lesz?
 - Jobb kedvem? Chris, a rohadt életbe… - éppen azon gondolkodtam, milyen szitkot szórjak még rá, amikor lelkendezve közbekiáltott.
 - Jajj de aranyos vagy!
 - Mi? – pislogtam meglepetten.
 - Még sosem mondtad ki a nevem.
Néhány másodperc erejéig elméláztam azon, hogy mennyire oda tud lenni ettől az apróságtól, aztán csak egy vállvonással intéztem el a dolgot.
 - Tehát a lehetőség?
 - Jajj már, te! – ingatta a fejét mosolyogva. - A kocsmában, ahol már te is voltál, tudod. Tomnál lehet kapni ilyen kis tasakokban vért, amint önként adtak az emberek.
 - Vigyél oda! – parancsoltam annak ellenére, hogy minden egyes porcikám beleborzongott a gondolatba.  
 - Nem hiszem, hogy szeretnél menni. Minden bizonnyal ott lesz Adam. Az a kedvenc helye.
 - Adam… - nyögtem elhaló hangon, és a név hallatán minden lelkesedésem tovaszállt.

Az egyetlen pozitívum a vámpírlétemben az volt (a vér gyötrő gyönyöre mellett), hogy ha Lucy távol volt, ami szerencsére egyre gyakrabban fordult elő, és Chrisre éppen nem tört rá a felesleges fecsegés, hanem inkább bámulta a romantikus filmeket, akkor tengernyi időm volt magam elé meredve marcangolni önmagam.

A gondolat, hogy találkozzak Adammel, mindennél jobban elborzasztott. Nem akartam visszagondolni mindarra, amire nem is olyan rég kényszerített, mégis szüntelenül tódultak elém a rémképek. Az övé voltam. A tulajdona. Vajon még mindig igény tart rám?
Több ezer lehetőség pergett le a szemem előtt, hogy mik történhetnek, ha találkozunk a bárban. Vajon tudja, hogy vámpírrá tettek? Esetleg végez velem? Vagy magával visz? Ha magával visz, Chris és Lucy aligha tud ellene mit tenni. Már láttam, hogy tépte le kis híján Lucy fejét, és hogy loccsantotta szét Chris agyát a márványpadlón. Ha azt akarja, hogy továbbra is vele legyek, akkor minden bizonnyal meg fogja oldani. És minden kezdődik előröl. Nem. Azt nem fogom hagyni. Kiállok a napra, és szénné égek.

Inkább örökre maradnék ebben a hotelben a négy fal között és döglenék meg a kínzó vérszomjtól, mint hogy látnom kelljen Adamet.

Ez azonban nem volt ilyen egyszerű. Rettegtem attól, hogy tényleg elveszítem a fejem a vér hiányától, és lemészárolom a szomszéd szoba lakóit.

*****
Lianne:
 - És felizgultál még csak a gondolattól is, hogy újra láthatsz! – szólt közbe Adam önelégülten. – Hogy újra az enyém leszel, miden egyes porcikád kiszolgáltatva nekem.
 - Rendkívül – morogta Raven.

 - És? Mi történt, amikor találkoztatok? – sürgettem a dolgot, mert bár a világért sem akartam volna Ravent megbántani azzal, hogy inkább hallgatnám az Adames sztoriját, mint hogy hány órát szenvedett még otthon, attól még ez volt a helyzet.
Raven nem tett erre megjegyzést, úgyhogy reménykedtem benne, talán meg sem érezte ezt az apró gondolatom.

*****

7 megjegyzés:

3

Felhőatlasz, Sherlock

Posted in , ,
Mostanában egész sok filmezős-estet tartottunk Liával meg Ravennel. Persze mindig nyüszítenek, hogy inkább nélkülem akarják, mert én úgyis csak megállás nélkül belepofázok, és anélkül, hogy láttam volna már a filmet, sikerül lelőnöm a poénokat.
Tudom, hogy valójában élvezik, és nélkülem nem lenne akkora élmény a mozizás.

Néhány napja megnéztük a Felhőatlasz című filmet, akartam is róla írni, aztán elmaradt a dolog, de jobb is, hogy kivételesen nem téptem feleslegesen a szám, mert így néhány nap múlva csak annyi maradt meg bennem a filmből, hogy a kis buzigyerek agyonlőtte magát.
Ez is azért maradt meg, mert Rev órákon keresztül bőgött utána, mert annyi borzalmas emléket idézett fel benne a dolog. Lia meg kiakadt, és próbálta megfejteni a létezés értelmét. Nem mondom, hogy nem volt szórakoztató film, elhiszem, hogy az embereket, meg a Raven-féle önsanyargató típusokat el tudja gondolkodtatni, de rám nem sikerült monumentális hatást gyakorolnia. Valahogy nem érintett meg a nagy tanulság, hogy minden összefügg mindennel. Számomra egyértelmű a dolog, hiszen máskülönben nehezen blogolgatnék most vígan nálatok. Részemről megbarátkoztam a gondolattal, hogy akár egy világon belül, vagy különböző világok között újjá és újjá lehet születni.Az meg már más kérdés, hogy mivel én halhatatlan vagyok, ennek "örömére" megragadtam egy helyen.

3 megjegyzés:

4

Lia és a vámpírok - 8.rész

Posted in
Lia:
Attól féltem, Ravent sikerült elüldöznöm magamtól, és nem akarja tovább mesélni nekem a történetét, de legnagyobb örömömre másnap este már az ágyam szélén ülve várt, mikor haza értem a suliból.
 - Raven, sajnálom a múltkorit! – kezdtem azonnal, és már ugrottam volna a nyakába, de a szomorú tekintetét látva megtorpantam. – Tényleg sajnálom. Nem akartam volna ám. Csak Adam…
 - Oké, most talán egy ideig távol marad – sóhajtotta. Halványan elmosolyodott, és már folytatta is.  

*****

Amint felébredtem rám tört a vérszomj.
 - Vigyél el Andorhoz! – ráztam meg Chris meztelen vállát.

*****

Lia:
 - Várj, várj! Felébredtél? – szóltam közbe meglepetten. - Utoljára nem este volt, és ti éppen…?
 - Khm… Lucy és Chris eléggé… lefoglalt.
 - Egész álló nap keféltetek? – szaladt ki a számon döbbenetemben, majd gyorsan lesütöttem a szemem, mert nem akartam, hogy Raven megint lelépjen.
 - Valami olyasmi – vonta meg a vállát. Nem bírtam magammal.
 - És akkor tényleg… tudod. Adam mindig azzal jön, hogy meddig bírja az ágyban, meg minden. Neked is olyan… Jó lett az állóképességed? – El sem hiszem, hogy képes voltam rákérdezni.
 - Úgy tűnik, van ami a vámpírsággal jár – felelte egykedvűen. Nagyon örültem, hogy Adam éppen nem volt itt. Inkább bele sem mertem gondolni, mi lehet neki érdekesebb annál, mint hogy minket csesztessen.
 - Az szép. És várivás nélkül? – kérdezősködtem tovább.
 - Chris és Lucy adott vért.

*****
Raven:
Tehát, amint felébredtem, Chrishez fordultam. Olyan hirtelen nyitotta fel a szemét, hogy úgy gondoltam, nem is aludt. Abba sem voltam biztos, hogy szüksége van-e egyáltalán a fajtájának az alvásra. A fajtánknak.
Chris kuncogva a másik oldalára gurult.
 - Figyelj, ha elviszel, akkor… Nem leszek veled utálatos – próbálkoztam, mert az eddigiek alapján úgy tűnt, hogy Chrisre egyáltalán nem lehetetlen az érzelmekkel hatni.
 - Akkor se, ha elküld a francba? – fordult vissza felém mosolyogva, és a mutatóujját végighúzta az alsó ajkamon.
 - Akkor se! – bólogattam. Az égvilágon bármit megígértem volna neki azért, hogy legalább esélyem legyen szerezni abból a vérpótló akármiből, bármi is legyen az.
 - Azt tudom, hogy nem kérhetem, hogy szeress, de ez is jobban hangzik, mint a semmi – vonta meg a vállát Chris vidáman, a következő pillanatban pedig Andor laborjának kellős közepén álltunk. Anyaszült meztelenül. Christ ez közel sem zavarta annyira, mint engem.
 - A picsába! – kiáltottam föl, azonnal eltakarva magam, amennyire tudtam.
 - Mi a…? – zendült fel Andor hangja is, és a szemét forgatva végignézett rajtunk. Nem úgy tűnt, hogy meg lenne botránkozva. A felbukkanásunk jobban zavarta, mint a tény, hogy anyaszült mezítelenek voltunk.
 - Azt mondtad, hozzalak ide – kuncogott Chris, mint a világ legnagyobb csínyét elkövető kisgyerek, majd eltűnt.
 - Öm… Elnézést, én… - motyogtam, és idegesen körbepillantottam, mivel takarhatnám el magam, a tulajdon kezemen kívül.
 - Ha azért jössz, hogy megint a testedet ajánlgasd, mint már említettem, nem ez az én műfajom.
 - Nem! – kiáltottam föl - Ez csak, Chris…
 - A felesleges nadrágom már odaadtam. Ne aggódj, láttam már péniszt. Kisebbet is.
Továbbra is inkább magam előtt tartottam a kezem.
 - Az istenit, ne szenvedj már! – és hozzám vágott egy hosszú, barna bőrkabátot.
Esetlenül belebújtam, és megkötöttem az övet a derekamon.
Nem éreztem magam túlságosan tárgyalóképesnek ebben a helyzetben, de azért megpróbáltam legalább céltudatosnak tűnni:
 - Chris azt mondta, van valamid, ami pótolja számunkra a vért.
 - Én viszont nem emlékszem, hogy mondtam volna olyat, hogy éjjel-nappali boltként funkcionálok – mondta Andor, és eltűnt egy nagy, vélhetően vérfoltos paraván mögött. Nem voltam benne biztos, hogy tudni akarom, mi van mögötte.
 - Szükségem van rá – közöltem.
 - Azt kétlem – hangzott Andor teljesen érzelemmentes hangja a paraván mögül.
 - Nem fogok emberek vérén élni.
 - És most már nem kívánsz megdögleni? – bukkant elő újra.
 - Én…
 - És ez szerinted valami vitamin, amit bekapsz, és minden szép és jó lesz?
 - Arra elég, hogy ne essek az emberek nyakának?
 - Nem – felelte egyszerűen.
 - Akkor…? – Mi értelme, akartam kérdezni, de úgy tűnt Andorral hozzá kell szoknom a részemről félszavas társalgáshoz.
 - Semmi. Chrisnek csak a szája jár. Persze, egyet-egyet ha beveszel, akkor elvagy vele egy ideig, de néhány évnél tovább úgysem tudsz vele mit kezdeni.
Egyáltalán nem állt szándékomban tovább létezni, úgyhogy tökéletesnek tűnt.
 - És… - reméltem, hogy most is felel, mielőtt fel kéne tennem a kérdést. - Hogyan juthatnék hozzá?
 - Miért adnék neked? A helyes kis orrodért?
 - Én nem tudok előállítani?
 - Az attól függ, mennyire vagy jártas a biokémiában.
Csak nagyokat hallgattam.
 - Gondoltam – húzta el a száját gúnyosan. - Chris, vidd haza kérlek a játszótéri szatírt, vagy nagyon nem fogsz örülni annak amit csinálok!
 - Fú, szexi kabát! Leszel mutogatós bácsi? – vigyorgott Chris amikor elém toppant. Andor minden bizonnyal nem szokott tréfálni, mert Chris nem várta meg amíg újra figyelmeztetést, máris a hotellakosztály nappalijában voltunk.

Idegesen dobtam le magam a kanapéra, és olyan lendülettel raktam föl a lábam a dohányzóasztalra, hogy megrepedt az üveglap. Ezt még szoknom kell.
 - Azt ígérted, kedves leszel! – állt meg előttem Chris durcásan csípőre vágott kézzel.
Unottan széttártam a kabátom.
 - Ó bébi, ez tetszik! Bár még jobban tetszene, ha…- ugrott elém.
 - Talán ha nem meztelenül vittél volna oda!
 - Jajj már, csak kis vicc volt!
 - Kurva vicces.
 - Ne legyél már ennyire ideges! Ilyen hozzáállással tényleg nem sokáig fogod bírni. Ez a második estéd, szedd össze magad kicsit!
Felpattantam a kanapéról és megpróbáltam egyet bemosni neki, de nevetve kitért előlem.
 - Ez cuki volt!
 - Kapd be! – kiáltottam mérgesen, aztán gyorsan hozzátettem - A piácsba, még káromkodnom sem lehet anélkül, hogy le akarnál szopni?
 - Jajj mindjárt megsajnállak! – kuncogott.

4 megjegyzés:

7

Mindenki rinyál körülöttem,

Posted in
... úgyhogy én is! Mert miért ne?
Ugyebár rajtam kívül mindenki jó, mindenki szent, senki sem akar senkinek rosszat, mindenki csak boldog akar lenni, és "Adam ne legyél szemét, és Adam csak ebben meg abban segíts, és akkor TÉNYLEG csinálok ezt, meg csinálok azt".
Aha.
Oké, persze, továbbra is minden egyes másodpercét imádom, és élvezem annak, hogy csak egy elkárhozott lélek vagyok a világotokban, de azért kétségtelenül vannak pillanatok amikor odahaza ilyen esetben minimum öt hozzátartozót kinyírnék fejenként.
Én csak annyit kértem, hogy ugyan már hadd találkozzak azzal, akit igazán szeretek. Jó, a kérés részével lehet vitatkozni, mert valójában már inkább kész tények elé állítottam a szóban forgó személyt. Legyen Lia. Tök mindegy. Mármint értelem szerűen nem őt szeretem, hanem Gizit. Ki mást? Vannak jelöltek, de ez most lényegtelen.

Csak azt nem értem, miért Raven a magányos, kitaszított szerelmes hős! Azt az indokot még esetleg elfogadom, hogy jajj mert olyan cuki kis bánatos feje van, de azt meg úgyis betöröm (betörtem...) megint egy kalapáccsal.
Revnek lehet megállás nélkül szerelmi bánata (adott esetben irántam), de arra mindenki csak legyint, hogy én éppenséggel akkor vagyok a legboldogabb, ha végre megölelhetem azt a nőt, akit imádok.
Rev bezzeg, aki tegnap előtt csak parádézott, és legnagyobb gondja az volt, hogy szeretne egy bandát alapítani, és megint dalszövegeket írni, és hadd szívjon már el egy cigit! Végig pofázta amíg én szerettem volna egyetlen szerelmem szépségében gyönyörködni. Ezért persze meg is kapta utána Rev a magáét, hogy ha nem lenne vámpír, soha többé nem tudna járni... Igazából jól esett. Végre produkált valami kis ellenkezés-féleséget is.
És nem elég, hogy a szerelmemmel nem lehettem úgy, ahogy akartam, Ghoulnak még csak a közelébe sem engedtek. Vajon miért? Hahaha. Költői kérdés volt.
Nem engedtek... El tudjátok képzelni, ez milyen fantasztikus érzés? "Nem engedve lenni." Imádom. Persze nem a következményét, meg ilyesmiket, de esküszöm lelem valami perverz élvezetem abban, hogy meg vagyok kötve. Azt se tudom már hány ezer éve nem volt ilyen. Ha ezt tudom, kóbor lélek leszek, és sosem szerzek emberi testet. Na persze ez most csak ilyen átmeneti lelkesedés. Otthon szeretem én ha csettintésre mennek a dolgok.

Revet meg nagyon szétkúrom a megmentési mániája miatt.
Két idióta... Aztán véletlenül nem vettek észre egy villamost a nagy zaklatottságban. Milyen érdekes. Na senkinek sem lett nagy (testi) baja, úgyhogy igazán nem kéne szenvedni.
Én is befejeztem.

7 megjegyzés:

0

Még mindig Lia...

Posted in
Csodával határos módon megszületett valami döntésféleség, ami azzal jár, hogy Raven nyavalygásának hét tejes része (őszinte részvétem...) olvasható itt a blogomon, a Lianne írásai menüpont alatt.
Elméletileg majd folyamatosan fogja feltöltögetni a többit is a leányzó, dehát nála aztán még annyira se lehet tudni mit hoz a jövő, mint nálam.

Addig is olvasgassatok, ha tömény nyavalygásra vágytok, és akkor ha már ott vagytok, írjatok is néhány kommentet, hogy Lia drágámnak is legyen egy kis sikerélménye. ;)

0 megjegyzés:

0

Lia és a vámpírok - 2.rész

Posted in

Mielőtt Chris a számba erőszakolhatta volna magát, olyan erősen szorítottam össze az ajkaimat, amennyire csak tudtam. Első fogak nélkül még így is rés maradt az ínyem között.
 - Ez nem ér!!! – sipította Lucy, miközben Chris fél kézzel megpróbálta szétfeszíteni az ajkaim.
Tényleg erősebb lettem. Egy vámpírnak nem jelenthetne gondot, még ha úgy is néz ki, mint egy csont és bőr tinédzser, hogy kinyissa egy magatehetetlen ember száját.
 - Előbb rakja össze Andor! – folytatta a rikácsolást Lucy - Így különben is tök undi! Ha szájbabaszod, csinálok róla képeket, és megmutatom mindenkinek!
Lucy minden bizonnyal rájött, hogy Chris megerőszakolhat ugyan, de nincs az az isten aki rávegyen, hogy bármit is csináljak vele. Szerencsére a gyerekes fenyegetés hatott Chrisre, úgyhogy mérgesen elengedett:
 - Most mi bajod van? Úgy volt, hogy…
 - Igen, de akkor tudjon már mozogni is! Majd leszop, ha engem meg tud dugni! – vágta csípőre a kezét Lucy.
 - Egy irigy picsa vagy! – grimaszolt Chris.
 - Te meg önző! – vágta rá Lucy.
 - Mintha te nem lennél az!
 - De megbeszéltük hogy egyszerre csináljuk majd! Hogy közös lesz! Ne legyél már paraszt! Ha leszoplak lenyugodsz?
Chris undorodva felhúzta az orrát:
 - Kösz nem. Te meg miért nem mondasz semmit? – fordult vissza hozzám.
Örültem, hogy úgy veszekedtek, mint két óvodás valami játékon, és nem foglalkoztak velem.
 - Tökre be van szarva szegény… - huppant le mellém Lucy, és megsimogatta az arcom. – Te meg még a farkát is a pofájába dugdosod! Nem vagy éhes? – gügyögött. – Aaajjj Gerard, mondj már valamit! Te vagy a legeslegkedvencebb énekesem! Tényleg kár, hogy nélküled annyi a bandának…
Ez a néhány szó milliószor jobban fájt, mint az a tudtat, hogy ezek ketten valami szexjátéknak tartanak. A „banda” szótól túlságosan egyszerre rohant meg minden érzés. Az, hogy miért is ugrottam le arról a szikláról, hogy mi minden történt ezelőtt. Még jobban fel akartam kelni, mint eddig, de továbbra sem voltam képes megmozdulni.
 - Ezt most muszáj volt? – sóhajtott Chris.
 - Bocsi! – pislogott Lucy kislányosan. – De attól még imádlak! – Újabb csókot nyomott a számra.
 - Miért nem hagytatok meghalni? – nyögtem, bár a válasz egyáltalán nem érdekelt.
Lucy és Chris csak összenéztek, és kuncogni kezdtek.
 - Most mi a gáz? Csak nem akartuk, hogy meghalj! Vámpír lettél, sztem tök király! Nem, Chris? Tök király vámpírnak lenni!
Chris mosolyogva bólogatott.
 - NEM VAGYOK VÁMPÍR! – üvöltöttem, megint csak esetlenül.

*****
Lianne:

Be kellett fejeznem Gerard történetének lejegyzését, mert Adam olyan vihogásban tört ki, hogy képtelen voltam tovább Gerardra koncentrálni. 
 - Ezt tényleg annyira el tudom képzelni rólad, te szerencsétlen balfasz! – röhögött Adam, olyan hangosan, hogy Gerard se tudta folytatni.
 - De most komolyan, minek minden faszságát leírni? – lapozgatta Adam teljesen érdektelenül az egyik füzetem. - Rinyál itt megállás nélkül, mint egy hülyegyerek! 
 - Nem is tudom, ki rinyál éppen – mondta Gerard higgadtan, én pedig felnevettem. 
 - Most mondd, hogy ez nem izgalmasabb, mint a „jajj istem, vámpír lettem, bürhühü”! – sápítozott Adam Gerardot utánozva, majd elröhögte magát. Egocentrikus barom.
 - Adam, vagy menj innen, és hagyj minket békén, vagy csönd! – szóltam rá a tőlem telhető legnagyobb erélyességgel, ami azért be kell látnom, hogy nem sok. Még egy igazi óvodással szemben sem, nehogy Adammel. 
 - Vagy inkább megöllek – vigyorgott rám Adam, kivillantva a hegyes szemfogait. 
 - Nem akar megölni – vágta rá Gerard mielőtt bármit kinyöghettem volna döbbenetemben. - És nem tud megölni.
Kaptam már Adamtől pár szépet, fejfájást, szédülést, hasonlók, de ilyen konkrétan még nem közölte, hogy megöl. Bár várható volt, hogy egyszer fogja, de még vártam volna vele pár évet. 
 - Ebbe honnan vagy olyan biztos? – kacsintott Adam Gerardra. Ezt a kérdést én is ugyan így feltehettem volna. Azt meg pláne, hogy normális vagyok-e, amiért Gerardra hallgatok, aki még az égvilágon semmit nem tett le az asztalra, Adam viszont… Mindegy. Senki sem normális, aki vámpírokkal, vagy bármilyen egyéb természetfeletti lényekkel úgy kezd el beszélgetni, mintha csak kedves, vagy éppen idegesítő szomszédok lennének. 
 - Ez a kevés közül az egyik, amiben biztos vagyok – felelte Gerard, és folytatta a történetet, én pedig írtam, mert nagyon úgy tűnik, hogy van némi öngyilkos hajlamom. 

*****
A nem vagyok vámpír kirohanásomra Lucy válaszként befogta az orrom, másik kezét pedig a számra tapasztotta.
 - Akkor mi a magyarázatod arra, hogy nem hiányzik a levegő? – csacsogott, én pedig ugyan azt éreztem, amit már akkor is megtapasztaltam, amikor néhány perce Chris szorongatta a torkom. Vagy azóta már órák teltek el?
 - És ha erősen koncentrálnál, már mozogni is tudnál! – dorgált le Chris, mint valami kisgyereket.
Megpróbáltam a lehető legerősebben arra koncentrálni, hogy el tudjam lökni magamtól Lucy kezeit, de nem történt semmi.
 - Hát, nem nagyom jön össze neki… - sóhajtott Lucy néhány másodperc múlva, és végre elengedett. A saját karjába harapott, és a szám elé tolta:
 - Szlopálj még, hátha jól jön!
Összeszorítottam a szám.
 - Most mit izélsz? Nem akarsz mozogni?
De. Azt nagyonis akartam. Nem tudtam mi esélyem lenne úgy ellenük, de biztosan több, mint vér nélkül. Kinyitottam a szám, és hagytam, hogy Lucy az ajkaimhoz nyomja a csuklóját. Nem állt tőlem távol a vérivás, Adamtől kaptam már nem is keveset, de Lucy vérének íze teljesen más volt, mint Adamé. De nem csak az íz különbözött mindentől. Olyan érzés volt, mintha napokon át éheztem volna, anélkül, hogy feltűnt, és csak most, az első falatnál döbbenek rá, hogy milyen gyenge voltam táplálék nélkül. A mámoros pillanat ellenére továbbra sem bírtam mozdulni. Viszont az elmémről mintha lerántottak volna valami vékony leplet, és minden kitisztult. Éreztem Lucy szívének természetellenes, lusta lüktetését. Mintha csak azért ütne néha egyet-egyet, hogy ne unatkozzon. Éreztem, ahogy az én szívem is lassan, ráérősen lök egyet. Hírtelen minden nyugodtnak és csendesnek tűnt. Egy pillanatra minden maga volt a tökély, gyönyör, amit ezelőtt még nem élhettem át.
Lucy lassan elevette a szám elől a kezét, de én még mindig éreztem a vére ízét a számban és a világot, ami a vérével együtt csorgott le a torkomon.
 - Úgy látom, kezd rákapni! – csendült fel Chris dallamos hangja, ezzel pedig visszarántott a valóságba.
 - Na? Még mindig nem tudsz mozogni? – láttam, ahogy Lucy az oldalamat böködi. Minden erőmmel arra koncentráltam, hogy legalább a kisujjam rezdüljön meg, de semmi.
 - Szerintem akkor vigyük így. Biztos ezzel is tud valamit csinálni.
 - Ki? – bukott ki belőlem, miközben még mindig lüktetett bennem a Lucy vére iránti vágy.
 - Andor. Ó, ő csak… egy zseni. Vagy valami olyasmi – csevegett Lucy, és magára húzta a sortját. – Majd ő szépen rendbe rakja a pofikádat, hogy olyan legyen, mint volt.
 - Mint volt? – hebegtem, majd a nyelem újra végigsiklott az ínyemen.
 - Hááát, most úgy nézel ki, mint aki…
 - … lefejelte a földet – fejezte be Chris. – Érdekel?
 - Nagggyon undi! Nincs orrod! Tisztára olyan vagy, mint egy halálfej! Csak ragadsz a sok trutyitól is – fintorgott Lucy.
 - Tényleg. Le kéne azért mosni mielőtt megyünk – nézett végig rajtam Chris.
 - Majd én! – ugrándozott Lucy, és eltűnt valahova. Egy szempillantás múlva Chris újra felkapott, és elteleportált velem egy fürdőszobába. Most legalább nem hagyta, hogy a fejem hátra bukjon.
Az első dolog amit láttam az volt, ahogy Lucy egy marék rózsaszín fürdősót szór az óriási, aranyozott szegélyű kádba. Bárcsak ne pillantottam volna el róla. Egy röpke másodpercig nem értettem, hogy ki dekorálná a fürdőjét olyan képpel, ami a szemem elé tárult. Egy gyönyörű, göndör hajú, szőke angyal tartott hófehér karjai közt egy mocskos, kifordult végtagú, pokolbéli figurát.
Csak egy tükör volt.

0 megjegyzés:

7

A határozottság királynője

Posted in ,
Mostanában egészen Lia-nyúzós kedvem van,  talán azért mert Raven unalmasabban viselkedik, mint valaha, Lia szenvedése pedig egyelőre kifejezetten szórakoztat. Attól meg pláne kiakad, hogyha róla írok, úgyhogy miért is ne tenném? A tegnap esti, nem éppen tartalmas, de számomra mulatságos beszélgetésünket osztanám meg. És különben is, Ti vagytok a blog olvasói, hát akkor miért ne kaphatnátok egy kis betekintést arról, hogy mi zajlik a háttérben?

7 megjegyzés:

6

Üdvözöljük Lia drágát!

Posted in
... Na azért annyira ne, minden esetre a Revenes kis interjús történetével kapcsolatban végül arra a kompromisszumra jutottunk, hogy ha nekem nincs kedvem ide feltöltögetni a történetet, akkor megteszi ő helyettem, amíg nem csinál magának egy saját blogot. Mivel ez lehet, hogy sosem fog bekövetkezni, így mostantól bizonytalan ideig az ő neve alatt lesz feltöltve a sztorija. De csak az ő sztorija, mert ha mást is ide akar kontárkodni amíg nem vagyok, akkor akármennyire is szórakoztatónak tartom a jelenlétét, kénytelen leszek a lehető legfájdalmasabb módon megkínozni...

Oké, itt az indok, amiért hajlandó vagyok elviselni Liát:
Olyan szeszélyes egy nőszemély, hogy az egyszerűen még engem is szórakoztat! 
Megírtam a fenti sorokat, erre bumm, akkor ő márpedig azonnal megcsinálja azt a blogot, személyes oldalt, vagy mi a csudát. Na, rajtam aztán ne múljon, itt a kezdőlöket: http://vampirtortenetek.gportal.hu/
Akit érdekel Raven szenvedésének folytatása az ő szemszögéből, és nem akar mindenféle fórumokra regisztrálni, az olvasgassa csak, ha nincs jobb dolga.

Továbbra is epekedve várom, hogy mi fog ebből kisülni. :D

6 megjegyzés:

9

Első estém vámpírként

Posted in ,
Már többször szóba került a dolog, hogy milyen volt az, amikor vámpírrá lettem, pötyögtem is róla néhány szót egy régebbi bejegyzésemben, de Aysha drágám újra felhozta nekem a témát, én pedig végül úgy döntöttem, itt az ideje ezt a kis szösszenetet elétek tárnom.

Kezdjük egy kis kedvcsinálóval:

Meglep bárkit is, ha azt mondom, hogy sosem voltam jó ember? Igaz, a jó csak nézőpont kérdése, de azt hiszem, én semmilyen nézőpontból nem voltam jónak mondható. Nem voltam se szorgalmas, se erős, oké, jóképűnek mindig jóképű voltam, de miután fűt-fát ígérve minden falubeli lányt elcsábítottam egy-egy körre, aztán szó nélkül hagytam őket a házasságon kívüli szex, vagy éppen házasságtörés szégyenében, huszonéves koromra már túlságosan nagy közkedveltségnek sem örvendhettem a környékünkön.
Egy kis faluban születtem, második gyermekként, és… blablabla. Ezt most hagyjuk, talán majd máskor kitérhetünk rá, hogy milyen hatásoknak köszönhetően sikerült szert tennem az egyesek által elkorcsosultnak vélt jellememre. 

9 megjegyzés:

7

Rajz rólunk

Posted in ,
Egy drága rajongóm készített rólunk egy rajzot. Jó kockafejűek lettünk, de azért aranyos. Végülis egész jellemző pózokban lettünk "lekapva" így mozizás közben. :D
Lucy, szerény személyem, Chris, és az állandóan morcos Raven.
Movie Time by ~Krisza on deviantART

7 megjegyzés:

12

The Way You Like It

Posted in , ,
Tegnap este jó kis hiszti volt Liáéknál. Ha azt mondom Liáéknál, azt úgy értem, hogy Lia kis szobácskájában, ahol Raven is előszeretettel megfordul.
Raven éppen a szenvedős történetét mesélte, azt a részt, ahol az öcsikéjét próbálja igen lelkesen kinyírni.
Ó, mekkora lebaszást fogok kapni azért, hogy arról írok, amit még Lia "nem nyálazott át rendesen".
Mert Raven állandóan pofázik, Lia jegyzetel, aztán meg szépen összerendezgeti a dolgokat azzá, amiket elvileg ide is feltöltögetnék. De nincs kedvem. Mondjuk azt, hogy dacból. Ha Lia már annyira akar magának egy "személyes, írói oldalt", akkor pakolássza föl oda. Tudom, eredetileg fel akartam ide tenni, de túl unalmas hozzá állandóan megjegyzéseket fűzni. Aztán lehet hogy később megint kedvet kapok.

Szóval Raven túldramatizálva mesélte, ahogy kis híján kinyírta az öcsikéjét, az meg még hagyta is magát a vámpírrá változott tesókájának, én meg poénból benyögtem, hogy ez tiszta Way You Like It1.
Raven azonnal rákérdezett, hogy mi az, de Lia inkább lezárta a dolgot annyival, hogy olyan dolog, amiről Raven nem akar tudni. Viszont Raven tudni akarta, úgyhogy amikor Lia éppen nem volt odahaza, kisajátította a gépét, és elkezdett olvasni. Ja, hogy Way You Like It... az egy fanfic, a változatosság kedvéért, de olyan cseszettül szexi, hogy még én is szívesen olvastam anno.
Rövid tartalom: Gerard és Mikey közti kőkemény vérfertőzés, Gerard egy szadista állat (ezt még leírni is vicces....), Mikey pedig egy hisztériás, mazochista cafka. Na, hát ennyi a lényeg. És ha azt mondom, hogy kifejezetten tetszenek a leírások, akkor azt úgy kell érteni, hogy nem valami Sötét ötven tökömtudja szenvedés, hanem jó kis BDSM meleg pornó.
Akinek már most sok(k) a téma, szerintem inkább ne olvassa tovább.
Én szóltam. ;)

12 megjegyzés:

9

Létkérdés

Posted in ,

Olyan magamutogatási hullámot indítottam el, hogy az nem igaz. Először Raven jött azzal, hogy márpedig ő el akarja mesélni élete történetét, aztán most Liára tört rá a blogolhatnék, hogy megossza a nagyvilággal, hogy márpedig ő írónő akar lenni. Úgy érzem igen inspiráló vagyok ilyen téren.
Oké, persze valahol zavaró, hogy ezek ketten rajtam kívül mással is akarnak foglalkozni, példának okáért magukkal, dehát most mit csinálhatnék? Ó, tehetnék fincsi kis dolgokat, amiktől Liának az életkedve is elmegy, nemhogy még külön blogoljon is, na de tudjátok hogy van ez... Minden játék jobb többen mint egyedül. Társasjátékot meg aztán pláne csak többen lehet, úgyhogy gyerekek, hajrá! Ha más nem is történik, legalább Lia agya totálisan összeomlik szép lassan.
Amúgy Lia egészen kezd érdekelni. Úgy érzem, többre viszi majd, mint Jázmin, mert Jázmin annyira buta, üres, és felszínes, hogy az égvilágon nincs benne több annál, mint egy aranyos szőke cicababa, aki nem bírja elviselni a világ viszontagságait. Ettől függetlenül majd egyszer egye fene, vele is megírom a sztorit, már csak azért is, mert bizonyos dolgok miatt szükségem lesz rá, de Lia talán értelmesebb szolgálatot is fog tenni annál, mint hogy csini lesz, és megbolondul. Nők.

A legnagyobb hátránya ennek a Liás történetnek az lehet, hogy teljesen át fog billenni a létezésem kérdése orvosi témakörökre. Mert ha most Lia elkezdi hangoztatni, hogy már pedig ő hangokat hall, hallucinál, és úgy kommunikál velem, mi több, még Ravennel is, meg ki tudja még ki kap rá a világotokba tőlünk, akkor... Olvastátok Az ötödik Sally-t? Egész érdekes könyv.
Na meg az egészet megfejelné azzal, hogy az egész csak kitaláció, és ebből akar írónő lenni.
Kétlem, hogy most értenétek, hogy miről lenne szó, úgyhogy csapó kettő:
Lia, aki a tököm tudja milyen természetfeletti (vagy éppen teljesen természetes, csak a legtöbb ember nem érez rá) erejével ugye kommunikálni tud velem, meg Ravennel is. Plussz szeretne kiadatni egy, vagy lehetőleg inkább több könyvet. Emiatt aztán azzal akar brillírozni, hogy az egész, az én SAJÁT saját világom csak fikció.

Na, és akkor melyik a hihetőbb történet?
a.) Egy másik világbeli démon átjut a Földre, megszáll random emberkéket hogy uralja a testüket, meg alkalomadtán az elméjüket, beleszeret egy nőbe, és testtel együtt át akar jutni a Földre, hogy világuralomra törjön.
b.) Egy némi agybajjal küszködő tinilány történeteket írogat vámpírokról, meg mindenféle csodáról.

Költői kérdés volt... Vámpír vagyok, nem hülye.

Oké, túlélem a dolgot, elvégre nekem is egy könyv jönne a legjobban ahhoz, hogy eljuthassak a “tömegekhez”, meg amúgy is baromi nagy buli, és eredetileg is így terveztem a dolgot, csak előszeretettel térek el a tervezett programtól. Lehet, hogy éppen itt az ideje visszakanyarodni az eredeti ösvényhez, ami arról szól, hogy írni, vagy éppen iratni egy regényt, hogy még többen megismerjenek, aztán ez hátha hozzájárul a megtestesülésemhez.
Csak tudjátok közbe jött ez a blog dolog, amit eszméletlenül élvezek, azt pedig még jobban, hogy ennek köszönhetően rengeteg emberrel beszélgethetek, és ezt nem igazán lenne kedvem most alábbhagyni (alább? így se írok minden nap xD) azért, hogy fú, könyvet írjak, mert egyszerűen én nem vagyok olyan, mint Raven, hogy leülök egy helybe, aztán nyomatom a száz éves történeteimet.
És még barátkozni is van lehetőségem, mert egyelőre nincs az a probléma, hogy idő előtt felfalnám a barát jelöltet.

Visszatérve a regényhez, engem jobban szórakoztatnak az aktuális dolgok, amik éppen pörögnek, amik mindig frissek is izgalmasak, nem pedig a múlt felesleges történésein merengeni naphosszat.
Úgyhogy azt hiszem ezt meghagyom Liának, és Ravennek. Szokás szerint, majd meglátjuk mit hoznak össze.

9 megjegyzés: