Lia és a vámpírok - 12.rész

A hotelbe érve gondosan beraktam a kartondobozt a hűtőszekrénybe, majd alig tettem néhány lépést, visszafordultam, hogy kivegyek még egy tasakot. Hamar el fog ez így fogyni.
Ledobtam magam a fotelembe, és a kis dohányzóasztalra tettem a lábam.
Nem mondom, hogy minden keserűségemet sikerült elnyomnia a vér kellemes ízének, de esett legalább annyira jól, mint anno egy jó cigaretta.

Chris a karfára ült, átkarolta a vállam, és csókot nyomott a fejem búbjára:
 – Látod, csak megoldódnak a dolgok! Ha elfogy, visszamegyünk Tomékhoz, aztán nem is kell ölnöd, amíg nincs kedved. Minden okés lesz.
Mint valami elcseszett romantikus vígjátékban, mikor a feleség gügyögve próbál lelket önteni a munkából morcosan hazatért férjébe. Csak vér helyett egy dobozos sör kellett volna a kezembe, a másikba pedig egy napilap.
Ha napilap nem is, de egy színes magazin hamarosan a kezembe is került.
Már válaszoltam volna Chrisnek, hogy sosem lesz kedvem ölni, és nem pofázzon nekem arról, hogy minden rendben lesz. Amikor szólásra nyitottam a szám, rózsaszín szélvészként robogott be Lucy. Pedig már nagyon reménykedtem benne, hogy most jó ideig ellesz Priscillával. 
Mondjuk örökre.

 – Nem is hiányoznak a barátaid? – csacsogta a kis szörnyeteg, miközben körbetáncolta a szobát. A harmadik kör után elém dobott egy magazint. – Ez nem szép dolog!
A címlapon egy olyan férfi arcképe szerepelt, akit nem is olyan rég, még nap mint nap láthattam a tükörben. Most már csak régi, nem kívánt ismerősként derengett.
A szalagcím láthatatlan ökölként vágott gyomron:

My Chemical Romance: Gerard Way eltűnt
vagy ócska reklámfogás?

Szóra sem méltatva felkaptam a magazint a dohányzóasztalról, összegyűrtem, és a szoba másik felébe hajítottam. Meglepődtem azon, hogy viszonylag kis lendülettel is mekkorát repült az újság. Lucy vinnyogva felnevetett. Chris nem találta szórakoztatónak a dolgot, de talán még irritálóbb volt az a szánakozó tekintet, amivel jutalmazott.
Rosszul voltam a gondolattól, hogy találkoznom kell azokkal, akiket mindenkinél jobban szeretek, és mindennél többet jelentenek számomra. A bandával. A családommal. Gyűlöltem magam a gondolat miatt, de azt kívántam, bár soha többé ne kéne látnom őket. Bár sose ismertük volna egymást. Akkor nem okoztam volna nekik annyi fájdalmat, amit a legkevésbé sem érdemeltek meg.

*****

Lianne:

 – Na, ez most tényleg elég hatásvadászul hangzott! – vigyorgott Adam.
 – Ó, mert te aztán szavakba tudnád önteni azt a borzalmat, amit akkor éreztem, igaz? – csattant föl Raven.
 – Nem hiszem – vonta meg a vállát Adam. - Igazából felesleges rá a betűket pazarolni.
 – Majd én is belepofázok abba, amiket te írsz, oké? – szóltam közbe mérgesen én is.
 – Csak tessék! – tárta szét a karjait Adam.

*****

 – Mikor talizol velük? – vihogott Lucy, jól láthatóan óriási élvezetét lelve abban, hogy sikerült felzaklatnia a magazinnal.

 – Ne erőltesd! – szólt rá Chris, és ebből vagy egy órás civakodás kerekedett, minek végén Lucy már azzal is előrukkolt, hogy mekkora kretének vagyunk, amiért nem megyünk vele vadászni.
Toporzékolt még egy sort, aztán köddé vált.

 – Majd lenyugszik! – mosolygott Chris Lucy hisztirohamán.

 – Leszarom – feleltem őszintén.

 – Vele se legyél olyan bunkó! Félig ő teremtett. Oké, kicsit dilis, de…

 – Elhiszed, hogy ezt is leszarom? – vágtam közbe.
Chris megvonta a vállát, és kacagva a vérre bökött.

 – Olyan menő vagy azzal a zacskós vérrel!
Már a harmadik tasak.

 – Anyád… – sziszegtem.

 – Őt ne szidd lécci – ingatta a fejét.

 – A kurva anyád! – felpattantam a kanapéról, és az ablakoz vonultam. Elég morbid tükörkép volt. Úgy szürcsöltem a vért, mintha csak valami üdítőital lenne.

 – Most komolyan, mit ártottam én neked azon kívül, hogy most fincsi vért ihatsz?
Nem feleltem, csak hátat fordítottam neki. Azonnal elém ugrott:

 – Akkor menj ki a napra! Nem foglak megállítani! – kiáltott, mint egy zsémbes feleség, majd mikor újra ledobtam magam a fotelre, ragyogó tekintettel folytatta. – Na látod! Már nem is akarsz meghalni. Elhiszem, hogy akkor meg akartál, Adam miatt, meg minden, de most már nincs kedved meghalni, úgyhogy ne legyél ilyen bunkó! – fecsegett.

 – Tele van a tököm veled!
Egyszerűen nincs megfelelő szó arra, hogy megértessem Chrissel, kopjon már le végre.

 – Most mi bajod van, de komolyan?

 – Hogy mi bajom van? Irtózom a gondolattól, hogy találkoznom kell a szeretteimmel! Ez a kurva nagy bajom! – mutattam végig magamon, és az asztalra hajítottam a kiürült tasakot.

 – Na, végre valami konkrétum! – mosolygott Chris pofátlanul. – Ráér, nem?

 – Aha – böktem a szoba másik felében heverő magazinra.

 – Hát, írj neki egy e-mailt!

 – Sziasztok, ne aggódjatok értem, sikerült megszabadulnom attól az állattól, aki minden bizonnyal örökre sebet ejtett rajtatok, úgyhogy már nem kell aggódnotok, most itt vagyok Chrissel! Ja, Frank, emlékszel Chrisre? – Frank és Chris képe bevillant a lelki szemeim elé, majd sötét ködként el is lepte az agyam. – Már hogy a kibaszott kurva életbe ne emlékeznél! MIATTA van ez az egész! – üvöltöttem torkomszakadtából.

 – Héhé, nyugi! – tartotta maga elé a kezeit Chris, mintha attól félne, hogy bármiféle kárt is tudnék benne tenni.

 – Ne mondd nekem, hogy nyugi, te aljas, tetves kis gennyláda, a te kibaszott nyáladtól mászott rám Frank, emiatt borult el Adam agya, és… ! – még perceken keresztül ordítottam, ahogy talán még soha, minden szavakba foglalható dühöm Chrisre zúdítva.

*****

Lianne:
 – Nem akarod elmesélni, azoknak, akik nem tudnák, hogy mik voltak azok a borzalmas emlékek, amitől hisztériázni kezdtél? – érdeklődött Adam a lehető legbájosabb mosolyát magára erőltetve. Kényelmetlenül fészkelődtem a székemben, és reménykedtem, hogy erre nem nekem kell majd válaszolnom.
 – Chris megcsókolta Franket, azt talán nem kell még egyszer elmondanom, hogy mi történik a nyálától. Frank pedig rám mászott. Adam meg féltékenységi rohamot rendezett – morogta Raven kelletlenül.
 – És komolyan azt hitted, hogyha ez az egész nem történik, boldogan élünk, amíg meg nem halunk? Ajjajj drágáim, csak szükség lesz újra végigrágni a „hogyan ismerkedtem meg Gerarddal” mesét.
 – Adam, ez most nem ide tartozik – vágtam rá. 
 – Figyelsz te arra, amit Rev mesél? Pontosan ez tartozik ide. Ha már ezt írjátok, össze kell szépen szedni azt a sztorit is, ami a megismerkedésünkről szól. Indítsunk róla közvélemény-kutatást? Fontos részleteket nem szabad eltitkolni!

_____________________________________________________

A következő rész rendhagyó lesz, mert sajnos Adamnek igaza van abban, hogy vannak részletek, amiket nem lehet kihagyni, különben érthetetlen lenne a történet. Mivel Raven továbbra sem szeretne erről beszélni, majd Lucy írásait felhasználva mutatom be dióhéjban, hogy mi is történt.