6

Unaloműző az öröklétben - 3. fejezet

Posted in ,
Hajnali három körül egy evakuált luxushotel tetőterét elfoglaló lakosztály nappalijából csodáltuk munkánkat. A padlótól plafonig nyúló ablakokból tökéletes kilátás nyílt a felrobbantott toronyházakra és a városban kialakult káoszra.
Dominicket csak annyiban kötötte le az őt körülvevő luxus, hogy miután megunta az élethalálharcot vívó tűzoltók, mentők, na meg civilek szenvedésének figyelemmel kísérését, a legdrágább italoktól roskadozó bárpulthoz sétált. Elhatározta, hogy eszméletlenre issza magát még mielőtt a matracba döngölés részhez érnék.
– Erre semmi szükség! – Mögötte termettem és kivettem a kezéből a whiskyt, ami jóval drágább volt, mint amennyit az árvaház Dominickre költött egész életében.
– Kiütve jobban megy a szex, garantáltan visítozni fogok, vagy bármi, amit akarsz. – Igyekezett olyan indokkal előállni, ami véleménye szerint megfelel az elvárásaimnak. Egész jó felé járt.
– Szexi ez a hímringyó virtus – ringattam a csípőm a dereka mögött.
Dominick nagyot húzott egy másik, találomra elvett üvegből. A cherry likőr illata még nagyobbat lendített a romantikus hangulaton. Amennyibe ez a lakosztály normális esetben kerül, biztosan járna hozzá gyertyafény meg élőzene is.
– Tiszta fejjel kell átgondolnod az ajánlatom. – Hátulról átkaroltam a derekát és a vállára hajtottam az állam. – A halálra dugást egyelőre sztornózzuk, feltéve persze, ha nem ragaszkodsz hozzá.
Kibontakozott az ölelésemből, szembe fordult velem és karba font kézzel várta az ajánlatom további részét. Tényleg elcseszettül pszichopatának kell lenned ahhoz, hogy így nézz egy démonra, aki a szemed láttára amortizálta le a várost. Gondolom, nem kell részleteznem, hogy egy átlagember már sokkal kevesebbért is térden csúszva rimánkodik nekem, hogy bármit megtesz, csak őt és a szeretteit ne bántsam. Persze Dominick dolgát jelentősen megkönnyíti, hogy a szeretteivel nemigen kell bajlódnia.
– Két módja van annak, hogy meggyőzz róla, velem akarsz maradni – mondtam. – Vagy kisfiús könyörgéssel próbálod meg apuci szívét meglágyítani, vagy maradsz a ringyós dolognál, de józanul.
– Az apucis dologhoz ihatok? – vonta föl a szemöldökét.
Kis híján elcsábított a lehetőség, hogy az igen ittas állapotban lévő fiacskámat lovacskáztassam a térdemen.

6 megjegyzés:

2

Darabok a múltból

Posted in
Itt Lia megint, bosszantom egy kicsit Adamet amíg ő Nickkel van elfoglalva.

Vicces, amikor nagytakarítást végzel a gépeden, és a legképtelenebb mappákban olyan szövegeket találsz, amikről még csak megsaccolni sem tudnád, hogy mikor keletkeztek. Raven írta, és nem mostanában, az biztos. (A létrehozás dátuma 2013.06.20.)
Azt hittem az enyém minden. Ilyet csak akkor érez az ember, ha igazán szerelmes. Minden tökéletes volt. Adam, a felfoghatatlan hatalom, aki csak engem szeret, én vagyok a mindene, és ő az én mindenem, az én egyszerű emberi testem és lelkem az ő emberfeletti lényével egyesülhet.

Adam szeretett a maga módján, nem tagadom. Sosem felejtem el azt a tekintetet, ahogy rám nézett. Nem, nem amikor parancsolt. Azt se felejtem soha, de a másik… Amit csak igazi hazugok szemébe láthatsz. Gyerekek szemébe. Akik el is hiszik a saját hazugságukat. Azt hiszem azóta sem nézett rám senki azzal az izzó szerelemmel.

Hazudhatnék. Hazudhatnám, hogy valahol mélyen mindig is tudtam, hogy ebből a kapcsolatból végül semmi jó nem lehet. Nem. A legkevésbé sem éreztem. Voltak pillanatok, amikor biztos voltam benne, hogy Adam majd egyszer felajánlja nekem az öröklétet, vámpírrá tesz, és együtt leszünk örökre. A legvéresebb szerelemben egyesülve. És tudod mit Adam? Én elhiszem neked, hogy te is elhitted.

- Na mi van kincsem? Akkor dugunk egy jót a nagy felfedezés örömére?
- Milyen érzés ennyire…
És ennyi. Utálom. Legalább végigírná ha a gépemen garázdálkodik/garázdálkodnak, basszus! 

2 megjegyzés:

11

Unaloműző az öröklétben - 2. fejezet

Posted in ,
– Mi a szarért van minden ablak elsötétítve? – kérdezte, mikor a démoni megtestesülés bemutatóm után már arra is volt ideje, hogy körbepillantson a kastélyom halljában.
– Régi szokás.
– Van itt valami kaja? – Éles témaváltás. Nem az a „De miért?” típusú gyerek. Nagy titokzatossággal nem sokra fogok menni nála.
– Ó, hogyne drágám! – nyújtottam a kezem, hogy felsegítsem a földről. Persze nem fogadta el, de én csak azért is megragadtam a csuklóját, és magam után húztam, át a hallból balra nyíló étkezőn, ahol a Liget egész pereputtya kényelmesen elfért volna.

Dominick szeme egykedvűen siklott végig a falakat borító festményeken és szecessziós domborműveken. A százfős asztal és a hozzá tartozó díszesen faragott székek sem hozták lázba. Neki aztán édes mindegy volt, hogy a netről rendeltem tegnap, vagy több száz éve itt állnak, és külön az én kérésemre faragott minden egyes berendezési tárgyat egy előző kis kedvencem.
A konyhán keresztül egy óriási tölgyfaajtóhoz vezettem, amit teljes egészében faragott gyümölcsök és zöldségek díszítettek. A konyha, ellentétben az étkezővel, viszonylag modernnek mondható, de már belefér a „stílusosan retró” kategóriába.

11 megjegyzés:

13

Unaloműző az öröklétben - 1. fejezet

Posted in , ,
Bármilyen elcsépelten is hangzik, pszichopata bűnöző-jelöltet a nagy átlagot nézve bizony könnyebb egy árvaházban összeszedni, mint egy suli buli előtt. Mondjuk engem az is meglepett, hogy még manapság is van felénk árvaház. Úgy tűnik, mindig akad valami perverz lélek, aki olthatatlan vágyat érez az iránt, hogy egy csokorba gyűjtse szegény szerencsétlen elárvult kölyköket.

A Nyírfaliget Gyermekotthon nagyjából száz gyereknek adott otthont, három éves kortól egészen tizennyolcig. Persze itt is az a helyzet, hogy aki örökbefogadásra adja a fejét, az csecsemőt szeretne, szóval közel sem a Liget az első intézmény, amit felkeresnek. Ennek köszönhetően igen lelkesen fogadták a telefonhívásom, miszerint szeretnék körülnézni náluk.
A lehető leghivatalosabban akartam belevágni a dologba, a móka kedvéért. Utoljára vagy ötszáz éve szedtem össze árvaházból kölyköt, de azt csak felkaptam, aztán csókolom.

Most egy kötegnyi kamu – de természetesen tökéletesen hivatalosnak tűnő –, pszichológiai, egészségügyi, anyagi, jogi, meg ilyen-olyan jelentéssel a hónom alatt érkeztem, amik arról tanúskodtak, hogy az örökbe fogadni vágyók mintaképe vagyok. A ruházatom is erről árulkodott, tökéletesen unalmas fehér ing, fekete nadrág, márkás bőrcipő kombináció. A vigyoromat lecseréltem egy felelősségteljes fiatal férfi ábrázatára. Ezt azért jóval nehezebb volt kivitelezni, mint a kamu-papírokat.

13 megjegyzés:

7

Akkor beszéljünk Kevinről!

Posted in , ,
Lia, Adam
(Utólag átolvasva talán inkább azt a címet kéne adnunk ennek a bejegyzésnek, hogy "Kezdjünk el írni Lionel Shriver: Beszelnünk kell Kevinről című könyvéről, aztán foglalkozzunk megint magunkkal, mert az úgyis mindig sokkal jobban leköt!" De ez túl hosszú.
Végre egyszer egy könyvhöz indokolt az E/1-es szövegelés.
Ebben mondjuk van valami.
Na, kezdjed a szövegelést, mami!
Anyád az anyád!)

Valahogy mindig akadnak olyan könyvek, amikre ránézek, és egyszerűen üvöltenek, hogy olvassam el őket. így jártam a Beszélnünk kell Kevinrőllel is. Egy könyvesboltban olvastam először a fülszövegét, de nem vettem meg, mert éppen drágának találtam. Viszont már akkor tudtam, hogy ezt el KELL olvasnom, de bőven elég hosszú volt a könyves várólistám, szóval nem kapkodtam magam. A nyárra csak megszereztem. Az elején húztam a szám, mert nagyon nem indult a dolog, de legalább Adam figyelmét sem keltette fel, szóval elkezdtem amiatt élvezni, hogy Adam végre nem pofázott bele valamibe, amit olvasok. Ne tudjátok meg, mit rendezett le a Vérszívó démonok olvasása közben!

7 megjegyzés:

16

Tristen Scotelly rövid pályafutása démonként (folyt.)

Itt is van a történet második része, remélem ezt is legalább annyira fogjátok élvezni, mint az elejét. 
A rossz hír viszont az, hogy most megint egy újabb hetes hallgatagság várható tőlem itt a blogon (meg minden más netes felületen is, ahol lézengek). Ha csak nem dob meg valaki sürgősen mobilnettel, ha már Lia nem hajlandó a rendelkezésemre bocsájtani.

Csók drágáim! 

III.
Lia


- Én igazán próbálkozom Tris, de... Áh, valami hiányzik belőled. Tudod, olyan apróságok. Nem itattál a húgoddal mosószert, nem savaztad ki a szemét, ilyesmik - mondta Adam melankolikusan, egy vörös szófán fekve.
- Nincs is húgom! - vágta rá Tris. Azt próbálgatta, hogy képes-e a falon mászni.
Adam átváltoztatta ezt a szerencsétlen kissrácot, elvitte a kastélyába, azzal vakította, hogy tanítani fogja, erre ideje nagy részében újra inkább velem lóg a gyerek helyett.  
- Nem vonzott, hogy kisállatokat belezz ki, vagy másokat kínozz. Nem vagy te jó démon alapanyag. Mellényúltam, jobb lett volna inkább körülnéznem. Iskolai lövöldözés, ilyesmi. Mit meg nem adnék egy pszichopata kölyökért!

16 megjegyzés:

Wattpad