0

Unaloműző az öröklétben - 8. fejezet

Posted in ,
Nick és egy halántékán már bőven őszülő rendőr a helyszínelt szobával szemközti lakosztályban várták a mentősök érkezését.
A szálloda igazgatója készségesen a rendőrök rendelkezésére állt a nyomozás minden egyes lépéséhez, és igyekezett úgy tenni, mintha még sosem tüntetett volna el holttestet valamelyik lakosztályból.
Drága, egyetlen fiam tökéletesen adta a megtört áldozatot, úgy meredt maga elé a virágmintás kanapé csücskén kuporogva, mint… Hát, mint egy srác, aki az éjjel szexuális erőszak áldozatává vált. Na, jó, ehhez képest azért kényelmesen ment neki az ücsörgés.

A vele maradt zsaru úgy érezte, a meggyötört fiú a bizalmába fogadta őt. Elég hülye egy elképzelés volt, de hát nem nézte volna ki Nickből, hogy egy pszichopata vadállat, akinek a legnagyobb gondja momentán, hogy azon agyaljon, mégis hogyan cseszhetne ki velem, amiért nem hagytam este elmenni.

Nick igazán bedobta magát a fakabátnak. Könnyekkel küszködve részletezte, hogy nincsenek szülei, és a Nyírfa Liget Gyermekotthonban élt a tegnap éjjel kitört rejtélyes tűzvészig. A katasztrófa okozta óriási felbolydulás közepette megszökött, hogy kövesse Mr. Bloodot – azaz szerény személyemet –, aki azzal kecsegtette, hogy segít megkeresni az igazi anyját. Bűnbánó szipogással előadta azt is, hogy most már tudja, mekkora butaság volt az árvaház gondoskodása elől elmenekülnie a zord és kegyetlen nagyvilágba.

0 megjegyzés:

13

All you need is love

Posted in ,
A „Főnökasszony” nagy kegyesen a rendelkezésemre bocsátotta a gépet, amíg ő kipiheni a jajj de csodálatos kis élete fáradalmait. Tehát úgy egy fél órára. Ribanc. De úgy mindent összevetve versenyképes játszópajtás, azt el kell ismernem a cirka hónapos mosolyszünet után.

Hogy mi történt a legutóbbi bejegyzés óta? Mi volt egyáltalán a legutolsó bejegyzés? Ja, Lia. Mennyi nyüszögés! Kíváncsi vagyok, Lia mikor fog újra előbukkanni. Van benne valami, hogy szükségem van rá kiegészítőként. Profin rá tud kontrázni rinyálással a dolgaimra. Mintha csak erre találták volna ki! Ja, mert tényleg.
A legutóbbi kommentes kis eszmefuttatás után ment ám a nagy filózás, hogy most akkor ki kinek a képzeletének a szülötte, és ki szívja meg jobban, ha kicsinálja a másikat. Még fogadtunk is. Csak azóta sem derült ki, hogy ki nyert. Mindig az ilyen fogadások a legjobbak!
Sikerült nagyjából konszenzusra jutni, azaz mindenki kihasznál mindenkit. Mivel igazából ez tök felesleges rész, térjünk át valami izgalmasabbra. 
Szerelem. 
A szerelem mindig mindennél izgalmasabb. Jó, talán a legmélyebb gyűlöletnél azért nem.Ha meg a kettő egyszerre-felváltva történik, az a legnagyobb gyönyör.

13 megjegyzés:

18

Őrült írónak lenni is csak egy sztori

Posted in
Ha már a számomra nem jut idő Lia jajj de elfoglalt hétköznapjaiban az írásra, akkor legalább Lia önsajnálatát megosztom veletek. Tudom ám, hogy szeretitek az ilyen ömlengős hülyeségeket is!
Na meg persze rólam szól, és ez a lényeg! :D
(És amúgy is megígérte, hogy ír egy "Amit Adamről tudok" bejegyzést is, hát szép szóval kérve nem volt rá hajlandó, így hát kicsit inspiráltam.)

Lia:
Orvosi segítségre lenne szükségem. Na jó, nem. Csak gyűlölöm, ha Adam kilép a sztoriból, mert akkor rájövök, hogy neki én vagyok a sztori. És nem tudok mit tenni. Nem tudok mozdulni. Rátelepszik a testemre, és szétnyomja minden egyes porcikám. 
Néha csak ott van mellettem, egyszerűen siklik, mint egy szellem. Így általában még szórakoztató is vele lenni, kellemes érzés, mert ha egyedül vagyok, akkor sem vagyok egyedül. 
Az persze rossz, amikor egyedül akarok lenni, és nem vagyok egyedül. De ilyenkor azért viszonylag könnyű elküldeni. 
Viszont amikor rám mászik… És nem, nem ÚGY, bár nem tudom, melyik lenne a rosszabb. Egyszerűen érzem, hogy van az én saját agyamban valaki más is, aki nem én vagyok, és használni tudja minden idegvégződésem. Ez így túlzás. De irányítani tud. Persze ha kimerült vagyok és szétesett. Mindenki szokott szétesve lenni. Fáradtan hazaér, lehet, hogy tök jó volt a nap, és nem olyan kellemetlen-féle a kimerültség, csak egyszerű kimerültség, és akkor… Akkor már nincs arra lelkierőm, hogy megpróbáljam kirekeszteni őt. 

18 megjegyzés:

11

Pár dolog, amit Ravenről tudok (1. rész)

Posted in
Lia, Adam

Mivel a blogon található történettöredékek megközelítőleg sem adnak objektív képet arról, hogy miket is élt át Raven a My Vampire Romance-ben leírtak után, végre rászántam magam, hogy megpróbáljam összeszedni az elmúlt hosszú évek eseményeit. 

Mert így aztán marha objektív lesz, mi?

Hagyjál már!
Így leírva minden bizonnyal száraz lesz és talán még unalmas is, de Raven nem hajlandó már rész venni abban a dologban, ami Fejezetek a halálba vezető útról címmel kezdett el futni a blogon. Adam kezébe pedig ha akarná sem kerülne a történet. Ez nem egy olyan sztori, amit ő egyedül elpofázhatna. Én meg Raven nélkül nem szeretném még egyszer, részletesen, de "vállalhatóan" leírni (ez lehetetlen is lenne), hogy Adam pontosan miként amortizálta le őt szellemileg és fizikailag egyaránt.

Úgyhogy most jöjjön „röviden és tömören”, ahogy én ismerem Raven életét a mai napig. Persze ezek csak azok a dolgok, amikről én tudomást szereztem, ezen kívül történhetett és minden bizonnyal történt is még sok más borzalmas, vagy talán kellemes esemény is. Egyelőre örülök, ha az eddig számomra felmerült dolgok mind eszembe jutnak. Ez egyébként esélytelen.

Na, erre igazából én is kíváncsi vagyok, nyomassad a mélyenszántó nosztalgiát, drágám!

11 megjegyzés:

21

Csak a szokásos

Posted in
Végre valahára hosszú idő óta Lia olyan egzisztenciális válságba került, hogy sikerült előremásznom. Lehet valami abban a „folt” dologban, amiről Daniel Keyes Szép álmokat, Billy!-jében állandóan szó esik, csak persze azzal a különbséggel, hogy én nem Lia agyának sötét kis zugában kuksolok amíg ő tesz-vesz, hanem elvagyok odahaza. A Szép álmokat, Billy! egy huszonakárhány személyiségre szakadt srácról szól.
Elképesztően tetszik az ötlet, hogy csak egy lehasadt tudat vagyok. Ilyen még úgysem voltam soha, és az öröklétben bizony meg kell ragadni minden ehhez fogható lehetőséget. Mekkora poén lenne már, ha végre valaki rájönne Lia „agybajára”, és nekiállnának vizsgálgatni!
Jó, azért annyira nem lenne poén, mert ismerem már a tyúkot annyira, hogy tudjam, egy ilyen helyzetben minden erejével azon lenne, hogy csak azért is lenyomjon engem és előadja a tökéletesen jellegtelen némbert. Jobban belegondolva ebbe a szituációba, mégiscsak nagy poén lenne. Nem jár erre egy kósza agyturkász? Lehasadt személyiségnek még szórakoztatóbb lehet lenni, mint démonnak. Mondjuk Lián kívül is tök szívesen elfeküdnék most egy pszichológus szófáján. Néha elkapnak az önelemző hullámok. Csak borzasztó dolog önelemezni, ha évszázadokig magaddal vagy összezárva. Ezért örülök, hogy végre egy kis üdítő változatosságként Liával lehetek összezárva.

21 megjegyzés:

13

Unaloműző az öröklétben - 7. fejezet

Posted in ,
Amíg Nick a teleportálásnak köszönhető gyomorbajával küszködött Caligo prostiktól nyüzsgő utcáján, én szereztem a szereléséhez passzoló (legalábbis árban passzoló) fekete lakkozott retikült. Hogy Nick is jól lássa, belecsúsztattam egy kis pisztolyt.
– Gyakorolj még anyád előtt! – vigyorogtam. – Kíváncsi vagyok, kit szedsz föl, ribikém!
Rácsaptam a feszes farmerbe bújtatott fenekére, játékosan a nyakába haraptam, majd eltűntem az erős jóindulattal is húgyszagú sikátorban.
Olyan elmélázva kukkoltam újdonsült szerelmem, hogy hátrébb lépve kis híján átestem egy papírdobozok alá kucorodott csövesben. A csövi túl hangosan akarta kifejezni a nemtetszését, úgyhogy kénytelen voltam rálépni a nyakára.

Nick meglepően kurvás pózba vágta magát a villódzó fényű utcai lámpa alatt. Bal kéz a csípőn, jobb kézben a kis táska, a csípőjénél még mindig kivillant a vörös tanga pántja.
Auraként vette körbe a „Ha ribancot akarsz, idióta démon, meg is kapod!” elhatározás.
Igazán megérintett, hogy kivételesen energiát fektet egy játékba, nem csak fapofával várja, hogy valaki elvigye egy körre. Majd meglátjuk, mennyire fogja ringatni a csípőjét, amikor fel akarja szedni valami disznó, aki pont egy ilyen finom serdülő falatra vágyik!

13 megjegyzés:

5

Egyik személyiségemnek sincs tudathasadása...

Posted in
Lia, Adam

– Hogy lehetsz nagyobb internetfüggő, mint valami tizennégy éves tinilány? Akadj le a rohadt gépemről!
– Három napja hozzá se jutottam, ne hisztizz már.
– Na, erről beszélek! Ha ennyire gépezni akarsz, akkor legalább a Nickes baromságot írd! Tényleg, mi van Nickkel?
– Jé, érdekel?
– Annyira azért nem, csak egy jó ideje nagyon hallgatsz róla.
– Én hallgatok? Te nem figyelsz! Egy betűt nem tudok róla írni, mert te „nem érsz rá”.
– Most is, hogy egy kicsit a géphez engedtelek, nekiálltál netezni. Démonok szégyene vagy ezzel az ask.fm-mel…
– Hajjajj, micsoda kemény szavak!
– Ha már az időmet lopod, csinálj olyat, ami kicsit közelít a hasznoshoz.
– Jobban be tudnánk osztani az időnket, ha nem piti kis démonvadászok után koslatnál.
– Időnket? A te időddel azt csinálsz, amit akarsz, amúgy is végtelen, de az enyémet hagyd békén! Keress valaki mást a földi kapcsolataid ápolásához.
– Mert te most hirtelen híres dizájner leszel, mi?
– Nem a híres a lényeg, hanem hogy végre kezdjek valamit az ÉN életemmel, az enyémmel, ami nem a tiéd, oké?
– Oh persze, majd te szépen saját vállalkozást indítasz, meg akkor már meg is váltod a világot… Ja, nem a világot, elég lenne, ha magaddal tudnál valamit kezdeni. De nem tudsz.
– Torkig vagyok vele, hogyha a veled kapcsolatos dolgokon kívül bármi is megfordul a fejemben, te nekiállsz hajtogatni, hogy úgysem vagyok képes semmire.
– Miért, képes vagy bármire is a szenvedésen kívül? Mennyi közös van bennetek Ravennel...
– Pontosan annyi, amennyi közös veled.
– Azt csak szeretnéd, bébi.
– Nem, igazából nem szeretném. Na, akkor írunk?
– Összekeversz Kalliopéval.*
– Nekem tök mindegy, nekem nincs szükségem a létezéshez ahhoz, hogy írjanak rólam. Csak szóltam, hogy most rád érek.
– Mily kegyes vagy hozzám, ó, nagyságos úrnőm!

5 megjegyzés:

13

Az aktmodell

Posted in
Lia: A következő kis novellában Raven és Chris egy másik világról álmodik. 
Adam:
Csak bele ne fulladjatok a nyáltengerbe, oké? Én szóltam.

*

– Egy másik élet megannyi pontján találkozhattam volna veled!

 Gimnazistaként az iskola folyosón, az utcán sétálva, vagy valami lepukkant buliba, ahova eljártam piálni néhány haverommal. Találkozhattunk volna az egyetemen, a hamburgeresnél ahol dolgoztam, vagy egy koncerten, mikor már a bandával játszottam… Ó, az egyetemen! Lehettünk volna lakótársak. Közösen fizettünk volna egy helyes kis albérletet valahol az egyetem közelében. Vagy ha nem lakótársak lettünk volna…

Második félév, anatómia óra. Nagy, kör alaprajzú műterem, tetőablakokkal. A terem közepén egy húsz centi magasságú emelvény, körülötte a rajzpadok.

Geometrikus formák, arányok, csontok, izmok, csontváz, néhány portré, és elérkeztünk az aktokhoz. Négy modellt ütemeztek be nekünk a félévre. Egy idős nő, egy fiatal hölgy, egy vén pasas és egy srác. Az a srác lehettél volna te. Az idős férfivel kezdtünk, eleinte egy kicsit zavarba ejtő volt, de a második szünet után már teljesen megszokta az ember a meztelenséget, semmivel sem volt kellemetlenebb rajzolni, mint egy üvegekből és dobozokból tákolt beállítást. Csak egy modell. Hétfőn és szerdán rajzoltuk a férfit, mindkét nap háromszor negyvenöt perc. A következő héten kíváncsian vártam, hogy ki is lesz a következő modell.

Úgy helyezkedtem a teremben, hogy lehetőleg szemben legyek majd a modellel. A szenet és a ceruzákat már előkészítettem, papír gondosan felcsíptetve a rajztáblára. Már a többi hallgató is megvolt minden előkészülettel. A tanárnő a mobiltelefonján kutatott a modell telefonszáma után, hátha el tudja érni, és megtudakolni a késés okát.

Vártunk.

És akkor beléptél volna te!

13 megjegyzés:

1

Are you hearing voices again?

"Are they with you, and are they giving you commands?"  

Lia: Köszönöm ezt az igazán remek kérdésfelvetést, Gerard Way!
Magamhoz képest csomó ideig úgy voltam vele, hogy nem érdekel, Gerard Way mit hoz össze az új albumával. Aztán belefutottam ennek a számnak a címébe, és hát gondoltam, akkor már meghallgatom.
Még jó, hogy nem vagyok Maya. Gondolom.

Más. Nem tudom, ki hogy áll a Nickes sztorival, meg mennyire szeretnétek olvasni a folytatást, de Adam helyett is közölöm, hogy én vagyok a szemét, amiért nem igen fog megmaradni a hetente egy új fejezet tendencia. Az a nagy helyzet, hogy rengeteg feladat van az egyetemen, és végre valahára úgy igazán azt érzem, hogy azt tanulom ami érdekel, és szeretem csinálni. Gondolom a nagy örömöm senkit sem hat meg, de ez van. Ha más feladatokkal van tele a fejem, akkor bizony halkabbak a hangok. Illetve nem halkabbak, mert Adam ilyenkor még látványosabban szenved, egyszerűen csak könnyebb figyelmen kívül hagyni.

1 megjegyzés:

8

Unaloműző az öröklétben - 6. fejezet

Posted in ,
 Bő egy órányi baktatás után kezdett úgy tűnni, hogy az autópálya már járható észak felé. Én felvetettem párszor Nicknek, hogy egy kis gyomorbaj ide vagy oda, azért mégiscsak teleportálhatnánk, de ő felettébb élvezte a csöndes sétát. Úgy tűnt, én kíváncsibb vagyok az anyjára, mint ő.
Általában nem győzöm kielégíteni az áldozataim tudásvágyát azzal, hogy mesélek magamról, a fajtámról, meg úgy az egész világról. Nick mindenki mással ellentétben igen csekély érdeklődést mutatott démoni személyiségem iránt. Mármint az persze foglalkoztatta, hogy mire vagyok képes, ahogy azt a lépten-nyomon felbukkanó épületromok és lángoló autók is mutatták, viszont pont leszarta, hogy hogyan lettem én démon meg miért. Démon vagyok és kész, neki ennyi bőven elég is volt. Pedig annyira imádok magamról pofázni, basszus! Normális esetben, ezt értsd úgy, hogy amikor nem egy érzelmileg nihil kölyköt szedek fel, szóval általában az szokott történni, hogy magamba bolondítom a kiszemeltem, az meg nem győzi csorgatni utánam a nyálát. Általában az első néhány perc után halálosan belém szeretnek. Igazán nem lehet őket hibáztatni, egyszerűen túl tökéletes vagyok. Mikor már belém zúgtak, mint műugró a medencébe, remekül el lehet szórakozni isteni hatalmam pozitív és negatív megerősítésével. Esetemben a pozitív úgy néz ki, hogy mesélek neked izgalmas dolgokat, ha leszopsz, a másik véglet pedig, ha nem szopsz le, a szemed láttára elevenen nyúzom meg az anyád.
Imádom, hogy egy pszichopatát magamba bolondítani nagyobb kihívás a számomra, mint öngyilkosságot elkövetni. Legalább van miért létezni.

8 megjegyzés:

0

Nick portré

Posted in , ,
Rajz. Mert kértétek. Néhány perces firkálmány, azon felbuzdulva, hogy Liának is piszkálta a csőrét, hogy a Szép álmokat, Billy!-ben az összes (azért nem az összes) lehasadt személyiség mennyire faszán rajzol.
Hát, ez most megint valami Lia és szerény személyesm kooperációja lett.


0 megjegyzés:

7

Unaloműző az öröklétben - 5. fejezet

Posted in ,
A kastély hátsó udvarát körülölelő fák közé teleportáltam magunkat. A néhány nyírfa távol állt attól, hogy erdőnek lehessen mondani, inkább egy sűrűbb ligetet alkottak.
Ötméterenként fapadok és asztalok sorakoztak, ahova jó időben kiülhettek a diákok. A padokról le lehetett olvasni a ligetlakók teljes lelkiéletét, például Kim + Jason, aztán a Jason áthúzva és fölé írva, hogy Billy, Billyhez egy nyíl, mellé odakarcolva, hogy egy seggfej.
Most rajtunk kívül egy lélek sem kószált erre, mindenkit lefoglalt a lángokban álló épület. Az túlzás, hogy próbálták menteni, ami menthető, mert a tárgyakról már rég letettek, örültek, ha néhány gyereket és tanárt sikerül kimenekíteni az égő épületdarabok közül. Nem spórolták ki a fát az építkezésnél.  A kastély bal szárnyától folyamatosan kúsztak tovább a lángok az épület teljes hosszán, narancs csóvák csaptak a magasba és füstkarok kígyóztak elő az ablakokból. Kellemes hangulatvilágítást nyújtott egy kis…
Nick már megint okádott.
– Ne csináld már, cicám! – forgattam a szemem. Oké, hát nem lehet minden tökéletes, az már túl sok lenne a jóból, ha a pszichopátiája mellett még a gyomra is erős lenne. Egyébként fura, mert arányaiban nem sokan szoktak hányni, a harmadik-negyedik alkalom után meg pláne hozzászoknak a teleportálgatáshoz.
Nekem mondod, baszki? – köpött a földre Nick még egy utolsót. – Kezdem úgy érezni magam, mint valami bulimiás pina!

7 megjegyzés:

2

Unaloműző az öröklétben - 4. fejezet

Posted in ,
Nick alig kilenc hónaposan került a Ligetbe, ennek köszönhetően néhány hét után már jelentkezett is egy jómódú házaspár a fekete szemű kis tündérért. Fél évig bírták Dominickkel, aztán visszavitték az árvaházba, mint valami garanciális árut.
Hároméves koráig nevelőszülőtől nevelőszülőig tengődött, végül elfogytak a vállalkozó kedvűek, és Nick a Liget nyakán ragadt. Az örökbefogadók gyakran azzal a panasszal éltek, hogy nem tájékoztatták őket Dominick mentális problémáiról. Nick hároméves korában került először Dr. Thornton irodájába, amikor a vezetőség ráeszmélt, hogy a gondozókat az intelligenciájával elbűvölő fiúcskával valami tényleg nincs rendben.
Akkor még nem is Nick agressziója okozta a gondot, elvégre a legtöbb gyerek akaratos, és puszta kíváncsiságából is miszlikbe apríthatja a legdrágább ékszereket. A problémát az jelentette Dominick viselkedésével kapcsolatban, hogy ha éppen nem rombolt, akkor nem csinált semmit. A játékokhoz hozzá sem nyúlt, ha nem találta őket elég izgalmasnak szétszedni. Sem felnőttekkel, sem pedig a vele egykorú gyerekkel nem kommunikált, sőt, néha semmiféle jelét nem mutatta annak, hogy egyáltalán érzékeli az őt körülvevő világot.

2 megjegyzés:

14

Egy kis vizuális élmény

Posted in
Lia:
Nem szeretem, jobban mondva nevetségesnek találom azokat a "sztoris blogokat", ahol mindig ott van oldalt, hogy hogyan is néznek ki a történetek szereplői. Eddig úgy álltam hozzá, hogy minek rakjak ki olyan képeket, amiket valaki más rajzolt teljesen más karakterekről, vagy személyekről (külön kell ezt egyáltalán szedni?), majd mindenki szépen elképzeli úgy őket, ahogy azt sikerült átadnom, vagy éppen átadniuk magukról. Egyébként sem találnék tökéletes ábrázolást.
Mára azonban egész jó kis gyűjtemény összejött, és úgy gondoltam, ti is megérdemlitek, hogy ne csak mentálisan lássatok valamit, hanem megmutassak pár képet, amikre neten rábukkanva úgy éreztem, hogy "Hú, de hasonlít xy-ra!"

A következő alkotásoknak semmi köze hozzám, minden velük járó jog az alkotókat illeti, a képeken szereplők pusztán csak közel állnak megjelenésükben az én karaktereimhez.

Aki esetleg nehezebben viseli az homoerotikus képeket, mint az ezen az oldalon írott formában található dolgokat, az vegye úgy, hogy figyelmeztetésben lettek részesítve!

14 megjegyzés:

6

Unaloműző az öröklétben - 3. fejezet

Posted in ,
Hajnali három körül egy evakuált luxushotel tetőterét elfoglaló lakosztály nappalijából csodáltuk munkánkat. A padlótól plafonig nyúló ablakokból tökéletes kilátás nyílt a felrobbantott toronyházakra és a városban kialakult káoszra.
Dominicket csak annyiban kötötte le az őt körülvevő luxus, hogy miután megunta az élethalálharcot vívó tűzoltók, mentők, na meg civilek szenvedésének figyelemmel kísérését, a legdrágább italoktól roskadozó bárpulthoz sétált. Elhatározta, hogy eszméletlenre issza magát még mielőtt a matracba döngölés részhez érnék.
– Erre semmi szükség! – Mögötte termettem és kivettem a kezéből a whiskyt, ami jóval drágább volt, mint amennyit az árvaház Dominickre költött egész életében.
– Kiütve jobban megy a szex, garantáltan visítozni fogok, vagy bármi, amit akarsz. – Igyekezett olyan indokkal előállni, ami véleménye szerint megfelel az elvárásaimnak. Egész jó felé járt.
– Szexi ez a hímringyó virtus – ringattam a csípőm a dereka mögött.
Dominick nagyot húzott egy másik, találomra elvett üvegből. A cherry likőr illata még nagyobbat lendített a romantikus hangulaton. Amennyibe ez a lakosztály normális esetben kerül, biztosan járna hozzá gyertyafény meg élőzene is.
– Tiszta fejjel kell átgondolnod az ajánlatom. – Hátulról átkaroltam a derekát és a vállára hajtottam az állam. – A halálra dugást egyelőre sztornózzuk, feltéve persze, ha nem ragaszkodsz hozzá.
Kibontakozott az ölelésemből, szembe fordult velem és karba font kézzel várta az ajánlatom további részét. Tényleg elcseszettül pszichopatának kell lenned ahhoz, hogy így nézz egy démonra, aki a szemed láttára amortizálta le a várost. Gondolom, nem kell részleteznem, hogy egy átlagember már sokkal kevesebbért is térden csúszva rimánkodik nekem, hogy bármit megtesz, csak őt és a szeretteit ne bántsam. Persze Dominick dolgát jelentősen megkönnyíti, hogy a szeretteivel nemigen kell bajlódnia.
– Két módja van annak, hogy meggyőzz róla, velem akarsz maradni – mondtam. – Vagy kisfiús könyörgéssel próbálod meg apuci szívét meglágyítani, vagy maradsz a ringyós dolognál, de józanul.
– Az apucis dologhoz ihatok? – vonta föl a szemöldökét.
Kis híján elcsábított a lehetőség, hogy az igen ittas állapotban lévő fiacskámat lovacskáztassam a térdemen.

6 megjegyzés:

2

Darabok a múltból

Posted in
Itt Lia megint, bosszantom egy kicsit Adamet amíg ő Nickkel van elfoglalva.

Vicces, amikor nagytakarítást végzel a gépeden, és a legképtelenebb mappákban olyan szövegeket találsz, amikről még csak megsaccolni sem tudnád, hogy mikor keletkeztek. Raven írta, és nem mostanában, az biztos. (A létrehozás dátuma 2013.06.20.)
Azt hittem az enyém minden. Ilyet csak akkor érez az ember, ha igazán szerelmes. Minden tökéletes volt. Adam, a felfoghatatlan hatalom, aki csak engem szeret, én vagyok a mindene, és ő az én mindenem, az én egyszerű emberi testem és lelkem az ő emberfeletti lényével egyesülhet.

Adam szeretett a maga módján, nem tagadom. Sosem felejtem el azt a tekintetet, ahogy rám nézett. Nem, nem amikor parancsolt. Azt se felejtem soha, de a másik… Amit csak igazi hazugok szemébe láthatsz. Gyerekek szemébe. Akik el is hiszik a saját hazugságukat. Azt hiszem azóta sem nézett rám senki azzal az izzó szerelemmel.

Hazudhatnék. Hazudhatnám, hogy valahol mélyen mindig is tudtam, hogy ebből a kapcsolatból végül semmi jó nem lehet. Nem. A legkevésbé sem éreztem. Voltak pillanatok, amikor biztos voltam benne, hogy Adam majd egyszer felajánlja nekem az öröklétet, vámpírrá tesz, és együtt leszünk örökre. A legvéresebb szerelemben egyesülve. És tudod mit Adam? Én elhiszem neked, hogy te is elhitted.

- Na mi van kincsem? Akkor dugunk egy jót a nagy felfedezés örömére?
- Milyen érzés ennyire…
És ennyi. Utálom. Legalább végigírná ha a gépemen garázdálkodik/garázdálkodnak, basszus! 

2 megjegyzés:

11

Unaloműző az öröklétben - 2. fejezet

Posted in ,
– Mi a szarért van minden ablak elsötétítve? – kérdezte, mikor a démoni megtestesülés bemutatóm után már arra is volt ideje, hogy körbepillantson a kastélyom halljában.
– Régi szokás.
– Van itt valami kaja? – Éles témaváltás. Nem az a „De miért?” típusú gyerek. Nagy titokzatossággal nem sokra fogok menni nála.
– Ó, hogyne drágám! – nyújtottam a kezem, hogy felsegítsem a földről. Persze nem fogadta el, de én csak azért is megragadtam a csuklóját, és magam után húztam, át a hallból balra nyíló étkezőn, ahol a Liget egész pereputtya kényelmesen elfért volna.

Dominick szeme egykedvűen siklott végig a falakat borító festményeken és szecessziós domborműveken. A százfős asztal és a hozzá tartozó díszesen faragott székek sem hozták lázba. Neki aztán édes mindegy volt, hogy a netről rendeltem tegnap, vagy több száz éve itt állnak, és külön az én kérésemre faragott minden egyes berendezési tárgyat egy előző kis kedvencem.
A konyhán keresztül egy óriási tölgyfaajtóhoz vezettem, amit teljes egészében faragott gyümölcsök és zöldségek díszítettek. A konyha, ellentétben az étkezővel, viszonylag modernnek mondható, de már belefér a „stílusosan retró” kategóriába.

11 megjegyzés:

13

Unaloműző az öröklétben - 1. fejezet

Posted in , ,
Bármilyen elcsépelten is hangzik, pszichopata bűnöző-jelöltet a nagy átlagot nézve bizony könnyebb egy árvaházban összeszedni, mint egy suli buli előtt. Mondjuk engem az is meglepett, hogy még manapság is van felénk árvaház. Úgy tűnik, mindig akad valami perverz lélek, aki olthatatlan vágyat érez az iránt, hogy egy csokorba gyűjtse szegény szerencsétlen elárvult kölyköket.

A Nyírfaliget Gyermekotthon nagyjából száz gyereknek adott otthont, három éves kortól egészen tizennyolcig. Persze itt is az a helyzet, hogy aki örökbefogadásra adja a fejét, az csecsemőt szeretne, szóval közel sem a Liget az első intézmény, amit felkeresnek. Ennek köszönhetően igen lelkesen fogadták a telefonhívásom, miszerint szeretnék körülnézni náluk.
A lehető leghivatalosabban akartam belevágni a dologba, a móka kedvéért. Utoljára vagy ötszáz éve szedtem össze árvaházból kölyköt, de azt csak felkaptam, aztán csókolom.

Most egy kötegnyi kamu – de természetesen tökéletesen hivatalosnak tűnő –, pszichológiai, egészségügyi, anyagi, jogi, meg ilyen-olyan jelentéssel a hónom alatt érkeztem, amik arról tanúskodtak, hogy az örökbe fogadni vágyók mintaképe vagyok. A ruházatom is erről árulkodott, tökéletesen unalmas fehér ing, fekete nadrág, márkás bőrcipő kombináció. A vigyoromat lecseréltem egy felelősségteljes fiatal férfi ábrázatára. Ezt azért jóval nehezebb volt kivitelezni, mint a kamu-papírokat.

13 megjegyzés:

7

Akkor beszéljünk Kevinről!

Posted in , ,
Lia, Adam
(Utólag átolvasva talán inkább azt a címet kéne adnunk ennek a bejegyzésnek, hogy "Kezdjünk el írni Lionel Shriver: Beszelnünk kell Kevinről című könyvéről, aztán foglalkozzunk megint magunkkal, mert az úgyis mindig sokkal jobban leköt!" De ez túl hosszú.
Végre egyszer egy könyvhöz indokolt az E/1-es szövegelés.
Ebben mondjuk van valami.
Na, kezdjed a szövegelést, mami!
Anyád az anyád!)

Valahogy mindig akadnak olyan könyvek, amikre ránézek, és egyszerűen üvöltenek, hogy olvassam el őket. így jártam a Beszélnünk kell Kevinrőllel is. Egy könyvesboltban olvastam először a fülszövegét, de nem vettem meg, mert éppen drágának találtam. Viszont már akkor tudtam, hogy ezt el KELL olvasnom, de bőven elég hosszú volt a könyves várólistám, szóval nem kapkodtam magam. A nyárra csak megszereztem. Az elején húztam a szám, mert nagyon nem indult a dolog, de legalább Adam figyelmét sem keltette fel, szóval elkezdtem amiatt élvezni, hogy Adam végre nem pofázott bele valamibe, amit olvasok. Ne tudjátok meg, mit rendezett le a Vérszívó démonok olvasása közben!

7 megjegyzés:

16

Tristen Scotelly rövid pályafutása démonként (folyt.)

Itt is van a történet második része, remélem ezt is legalább annyira fogjátok élvezni, mint az elejét. 
A rossz hír viszont az, hogy most megint egy újabb hetes hallgatagság várható tőlem itt a blogon (meg minden más netes felületen is, ahol lézengek). Ha csak nem dob meg valaki sürgősen mobilnettel, ha már Lia nem hajlandó a rendelkezésemre bocsájtani.

Csók drágáim! 

III.
Lia


- Én igazán próbálkozom Tris, de... Áh, valami hiányzik belőled. Tudod, olyan apróságok. Nem itattál a húgoddal mosószert, nem savaztad ki a szemét, ilyesmik - mondta Adam melankolikusan, egy vörös szófán fekve.
- Nincs is húgom! - vágta rá Tris. Azt próbálgatta, hogy képes-e a falon mászni.
Adam átváltoztatta ezt a szerencsétlen kissrácot, elvitte a kastélyába, azzal vakította, hogy tanítani fogja, erre ideje nagy részében újra inkább velem lóg a gyerek helyett.  
- Nem vonzott, hogy kisállatokat belezz ki, vagy másokat kínozz. Nem vagy te jó démon alapanyag. Mellényúltam, jobb lett volna inkább körülnéznem. Iskolai lövöldözés, ilyesmi. Mit meg nem adnék egy pszichopata kölyökért!

16 megjegyzés:

6

Tristen Scotelly rövid pályafutása démonként

Posted in

I.


ADAM


Nem sok konkrét elképzeléssel indultam neki a portyának, tizenéves srác legyen, ennyi. Csak alapanyagot kerestem, amit majd kedvemre alakítgatok. Teremteni fogok. Talán az lenne az igaz, ha egy csecsemővel kezdenék, de a nem létező apai ösztöneim azt diktálják, hogy ha már pelenka cseréléssel és effélékkel akarok pepecselni, akkor az legyen az én hús-vér csemetém, ne csak egy lopott kölyök. Végezze el más a piszkos munkát. Oké, tudom, a csecsemő és a kiskamasz között van még jó pár év, de... Kinek magyarázkodom? Egy fincsi, alig pelyhedző fiúkát akarok gyömöszölni, aki még könnyen befolyásolható a világnézetet illetően.

6 megjegyzés:

10

Helló sziasztok mi újság?

Posted in
Üdv drágaságaim, már nagyon hiányoztatok ám! Végre valahára sikerült nethez jutnom, szóval kihasználom az alkalmat, és adok egy kis életjelet magamról.

Liával igen eltérő a véleményünk a történetmesélésről, ennek köszönhetően az utóbbi időben - ahogy ti is tapasztalhattátok - nehezen haladunk bármiféle sztorival, ide a blogra meg aztán pláne nem jut el a történet.

Már korábbi bejegyzésekben is szóba került, hogy Lia most tökéleteset akar. Vagy legalábbis olyat, ami kevésbé rossz. Ezért bétáztatja a sztorikat, aztán azok alapján kijavítja, aztán nyaggat engem, hogy de szar az egész, megint kijavítja, és újra elolvastatja mással, és a sztori meg csak áll és áll. Én meg unatkozom. Persze, azt én sem akarom, hogy totálisan értelmetlen összecsapott szarok legyenek, amiket ír, de könyörgöm, azért azon már túllépet. Szerintem. És ez most egy kurvanagy dicséret volt ám.

10 megjegyzés:

4

Démonok, bukott angyalok, nosztalgia, ja és néhány hétig távol tőletek

Posted in
(Adam, Lia)

Lia megy nyaralni, én meg hazanézek, hogy mi is a helyzet mióta Moran befejezte az ott töltött isteni pályafutását. Így egy hétig egészen biztosan nem leszek net közelben. Utána azért igyekszem legalább erre-arra válaszolgatni, úgyhogy ne kíméljetek a kérdésekkel, tudjátok, hogy imádom őket, és persze titeket is imádlak. Én már csak ilyen szeretetteljes démonka vagyok. Olyan szívesen vedelném már a földi emberek vérét, hogy azt el sem tudjátok képzelni!
Egyébként kicsit csalódtam ebben a Föld - démonok kapcsolatban. Már valamennyivel több mint két éve nézelődök nálatok, és semmi. Kivéve persze Gizi. Mármint ő nem démon, csak legalább tényleg tud valamit. Jobban mondva legalább bele tudom élni magam, hogy tud valamit. Kezd tetszeni az ötlet, hogy boszorkány. Tök menő dolog lenne boszorkánnyal kavarni.

Ja, a változatosság kedvéért Lia megint szépen félbehagyott egy sztorit, a Moran-es kis történetünket, mert rájött, hogy nem is tud írni. Számolnom kellett volna, hogy erre hányszor jött már rá mióta "együtt vagyunk". Csak azt nem értem, hogy ami nem megy, azt minek erőltetni? Amikor felhozom, hogy oké, de én azért elmesélem, hogy mit is csináltam az én kis drágaságommal, akkor elkezd sírni nekem, hogy de ne áruljam el sehol, hogy miről szól a történet, mert majd ő ezt megírja könyvnek. Annyira unalmas! Előbb fogok megtestesülni, mint hogy ő bármit is befejez.

4 megjegyzés:

0

Amikor a démon rászabadul az internetre

Posted in
Hali, itt Lia.
Gondolkodtam azon, hogy egy sopánkodós bejegyzést fogok írni, miközben Adam rendítetlenül lóg az ask.fm-en, és az idiótábbnál idiótább kérdésekre válaszolgat szakadatlan lelkesedéssel. 
Hihetetlen mennyi hülyeséget képes elviselni. Ahelyett, hogy erről regélnék nektek, inkább lefirkáltam, hogy hogyan is néznek ki az utóbbi napjaim. Ha már úgyis elhatároztam, hogy többet fogok rajzolni. 



Sajnos mindig megragadok az ilyen vázlatoknál. Aztán ezt a rajzot hátha folytatom, ha Adam a további napokba is ennyi időt akar elfecsérelni a neten.
Igazából hagyom neki, hátha legalább kicsit kiéli most magát. Szép álom.

0 megjegyzés:

6

Párizs, a szerelem városa

Posted in ,
... és nekem pont volt olyan nagy szerencsém, hogy még így, a bimbózó románcunk elején egy hetet tölthettem Párizsban az én egyetlen, szeplős orrú Moranemmel.
Nem is olyan szeplős az orra. 
Én sokkal közelebb szoktam lenni az orrához, mint te.


Csókolózás az Eiffel-torony és a Diadalív tetején, kézen fogva andalgás a Champs Élysées-n, romantikus műelemzés a Louvre-ban és az Orsay-ben, egymást átölelve napozás Tülériák kertjében...
Napozás. Adam, komolyan? Oké, hogy meg akarod csillogtatni a romantikus történetírói képességedet, de te és a napozás?
Mer' miért ne? Ha már te is, na meg az olvasók elképzelik amiket írok, az fél siker.

6 megjegyzés:

10

Ráérünk, ráérünk

Posted in ,
Borzalmasak ezek az írók.
Oké, ne rinyáljak, örüljek, hogy végre írás van, de basszus, én fincsi kis homoerotikus kalanddal (tehát dugás orrba szájba) akartam nektek kedveskedni, erre megírjuk az őstörténetet is...


Adam, tudod mi a legfőbb dolog, ami miatt Moran sokkal de sokkal jobb ebben a sztoriban, mint te?
Ne kímélj…
Hogy miatta elkezdtem foglalkozni a világoddal! Te megállás nélkül hazudsz össze-vissza, és semmi értelmeset nem lehet összetákolni belőle, de az ő szemével láthatom azt, hogy milyen is a helyzet valójában! És erre már lehet építkezni. Ő eredetileg kívülálló, szóval kvázi objektíven látja a dolgokat. Lehet, hogy valójában ugyan olyan kis seggfej, mint te vagy, de róla legalább pornón kívül mást is lehet írni.
Mi bajod lett hirtelen a pornóval?
Az, hogy sokkal többre vagyok képes annál. Lehet, hogy te nem, de én igen. 
Oké, és akkor hány év múlva lesz kész a sztori?
Te siettetsz engem? Majd kész lesz, ha jó lesz. Addig szórakoztasd mással az olvasóidat, ezt a sztorit nem csak ilyen MVR-szintű hülyeségre akarom.
Ez jó lesz. Vagy legalább közelíteni fog a jóhoz. Olyat akarok írni, amit én elolvasnék, ha más írná, érted. Moran van olyan erős, mint te!
Ezt mondd a hullájának.

10 megjegyzés:

0

Most már aztán tényleg lesz valami

Most már lassan tényleg lesz itt valami drágaságaim, hogy el ne veszítselek titeket, akik eddig kitartóak voltak, na meg hogy gyűjtsek új alattvalókat rajongókat. Csak hogy felcsigázzam a kis perverz lelketeket, annak ellenére, hogy az előző bejegyzéseben még valami heteró-sztoriról dumálgattunk, inkább maradok a fiúknál, boccs. Mégpedig nem is akármilyen fiúnál, hanem... Jó, jó, nem írom le a nevét, mert Lia nem akar ficet írni (mondjuk jogos...), meg amúgy is, hamarosan bemutatom nektek, most is úgy ahogy itt lebzsel a háttérben, de még nem igazán fekszik a srácnak ez a multi-univerzum dolog. Kicsit el van még tájolva, de majd rendbe rakom a kis drágát. Nagyon bírom a kis hülyegyereket, remélem nektek is szimpi lesz, és örömmel fogjátok olvasni annak a történetét, hogy hogyan is ismerkedtünk meg. Vagy valami ilyesmi. A lényeg, hogy egy kis nyári olvasnivaló.

0 megjegyzés:

4

Let your mind wander, and something else will take its place...

Posted in

... Something beautiful and awful and feathery and old.

(avagy még mindig imádjuk a Night Vale-t)

Sziasztok, megint az eddigihez hasonló felállásban üdvözlünk titeket; „Lia”, Adam.
Én mondtam Liának, hogy ő kussoljon, mert senkit sem érdekel, de nem hallgatott rám...

Drága Adam sikeresen elintézte, hogy már-már lelkiismeret furdalásom legyen amiatt, hogy így eltiltottam őt a blogtól, és minden itt marad félbehagyva.
Igazából Adam kereste magának a bajt azzal, hogy megölte Liát, ez egy nagyon, de nagyon buta húzásvolt tőle. Tök jól megvoltunk addig, ő blogolhatott, én meg élhettem az életem. Oké, most lehet azt mondani, hogy na bumm, Adam kinyírt egy írói álnevet, hát attól én még mindig írok, szóval lényegében tök mindegy. De nem az. Aj, most komolyan, én sem tudom már követni, hogy miket hadoválok, névváltoztatással meg pláne nem akarom itt bonyolítani ezt az amúgy is hajszálon egyensúlyozó világot, szóval marad a Lia. És azért én írok, nem pedig Adam, mert ő megint lehazudná a csillagokat is az égről.

4 megjegyzés:

10

But why'd we have to stay?

Posted in
- Mi a szart csinál Raven, de komolyan?
- Mit tudom én.
- Hát nézd meg!
- Az utolsó, amit láttam az a zombi Mikey-Frank-anyuci voltak. Nem tudom azóta mit csinál.
- Tudd meg!
- Mert?
- Mert.
- Nem tudom, egyszerűen… kizárt. Mármint engem zárt ki.
- Nem zárhat ki! Nem tud kizárni téged!
- De úgy látszik, mégis. Te sem tudsz utána menni, én sem. Vaaagy mire is szeretnél kilyukadni ezzel? Csak nem korlátlan hatalmam van fölötted?
- Azt azért nem mondanám, de tény, hogy látod, amit csinálok, ha látni akarod. Vagy ha nem.
- Hát, Ravent nem látom.
- Dehogynem, csak szórakozol itt, virul tőle a fejed!
- Jut eszembe, ezt ki akartam rakni a blogodra:


10 megjegyzés:

5

Randi életem szerelmével

Posted in
Olyan nagyon-nagyon pofátlanul sok idő elteltével végre valahára újra láthattam az én életem szerelmét, gyönyörűséges és egyetlen Gizellámat! El sem tudjátok képzelni, milyen nagy boldogság ez számomra! Több mint egy évnyi kegyetlen elszakítás után újra csodálhattam szívem hölgyét!

Azt ne felejtsd el megemlíteni, hogy mint kiderült, a közeledben lakik, csak te olyan kis kreténke vagy, hogy eddig rá sem kérdeztél…

Te meg azt ne felejtsd el, hogy úgy remegett kezed-lábad, hogy majd összeestél!

Az elején. Oké, hagylak érvényesülni, meg sem szólalok.

Helyes, elég volt napközben hallgatni a sok hülyeségedet. Szóval ja, zavaró tényezőként még mindig ott volt Lia, vagy legalábbis a hozzá hasonló másik kis ribanc, aki hajtogatja, hogy jajj menjek csak amerre akarok, de persze ha elmennék azonnal idegösszeomlást kapna! Ó, és természetesen mennyire túllépett rajtam, és megtalálta a lelki békéjét vagy mi a faszomat. Aha, persze.

Életem szerelmének csodálásában azért megvolt az a hátrány – oké, valójában imádnivaló volt –, hogy hallgathattam a két nőszemély rendkívül magvas gondolatait. Nők! Nem vagyok hímsoviniszta, de már kezd felrémleni, hogy nagy arányaiban miért inkább pasikkal ütöttem el az időt. Te jó ég, hogy ez a két csaj mit képesek összehordani! Most mondanám, hogy írhatnának könyvet a sok hülyeségükről, de hát egyébként is arra mennek… Persze, nem minden baromság, meg amúgy is, életem szerelme bölcs és tökéletes, na de hogy ők a kis istennők? Ja, én szánalmas vagyok, mert én vagyok egy világ kis hercegecskéje, de ők meg naná, hogy istennők. Könyörgöm! Ja, de persze őket még véletlenül sem úgy teremtették, mint ahogy ők hiszik, hogy például engem teremtettek. Mármint jönnek itt azzal, hogy de miért nem mindegy nekem, hogy most akkor Lia teremtett-e, vagy sem, nyugodjak bele, higgyem nyugodtan a saját hülyeségemet, na de az, hogy őket csak úgy valaki kitalálta, hogy játszadozzon velük, mint karakterekkel, az már persze nonszensz, mi? Más kérdés, hogy Gizi igazán játszadozhatna velem, mmm... Én tudom, honnan szeretnék nutellát nyalogatni...

5 megjegyzés:

6

Ez sem az utolsó bejegyzés

Posted in ,
Néhány nappal korábban.
Adam nyúz, hogy hadd blogoljon. Inkább elkezdek én írni, mert hát...


6 megjegyzés:

3

... I'm (NOT) the kind of human wreckage that you love!

- Ez klassz, ez klassz, ez klaaaasssz! Végre, végre valami történés! Abba ne hagyjátok!
- Adam…
- Drágám, csak szólok, ha most hülyeséget csinál, neked annyi.
- Mert?
- Mert végérvényesen kattant vagy.
- Igen. És? Asszem most megöllek.
- Nem tudsz.
- De. Na jó, azt azért tényleg nem. De legalább kevésbé fogsz létezni. Kapsz pár mondatot, hogy lírai módon leköszönj a blogról.
- Na jó, figyelj, azért ennyire nem kell túlreagálnod.
- Max. 100 szó, mostantól amit mondasz, és úgy dumálj, hogy bizonytalan ideig ezek az utolsó szavaid nyilvánosan. Semmi internet.
- Gondold ezt végig még egyszer!
- Most gondoltam végig. 95 szó.
- Na jó gyerekek, ez a hibbant most azt hiszem elég komolyan gondolja. Mondjuk úgyis átmeneti, de azért nem szeretnék három napra sem tök kussba lelépni szó nélkül, szóval ja, egy elmebeteggel vagyok összezárva. De tényleg elmebeteg! Tőlem totálisan függetlenül is az. Igazából most csak kicsit balul jöttek ki a dolgok, Natalie, G, meg az a fos MCR klip, meg amúgy is egy seggfej a csaj, szóval ja. Na de nem fogok itt lírázni ahogy ő azt elképzeli, haha! Maximum egy hét. Nagyon maximum. Persze most dumál, hogy fel sem fog nézni, de ugyan már, ki…

3 megjegyzés:

9

Neil Gaiman: Amerikai istenek

Posted in , ,
Eddig a Coraline-t [x] és a Temető könyvét [x] olvastam Gaiman-től, és azok is tetszettek, de mindig volt bennük valami kis apróság ami miatt úgy éreztem, hogy hát jó-jó, de azért valami még kéne hozzá, hogy az Elveszett próféciák [x] nyomába érjen. Persze az Elveszett próféciák és az Amerikai istenek is ég és Föld, de most szembesültem vele igazán, hogy Gaiman tényleg egy zseni, és nem csak gyerekekről szóló történetek terén.

Meg is lepett rendesen, amikor az elején az egyik istennő szépen „lenyelte” a kuncsaftját. Valahol ott tudatosult bennem, hogy hohó, ezt azért nem biztos, hogy olvasnám majd a kisiskolás gyerkőcömnek.
Az emberek hisznek, gondolta Árnyék. Az emberek ilyenek. Hisznek. És nem vállalnak felelősséget a hitükért: a világra hívnak bizonyos dolgokat, de nem bíznak hitük teremtményeiben. Benépesítik a sötétséget – kísértetekkel, istenekkel, elektronokkal, mesékkel. Az emberek álmodnak és hisznek: és a hit, a sziklaszilárd hit az, ami miatt a dolgok megtörténnek.

9 megjegyzés:

13

A nyolcoldalú tükör másik lapján

(„Limitált olvasmány”, tehát addig díszeleg a blogon ami Lia vagy Adam meg nem gondolja magát. Vagy egymást.)

Annyira absztrakt társalgás, hogy szinte már teljesen reális.
Aki értelmet talál benne, annak kedves egészségre.

13 megjegyzés:

8

Only lovers left alive

Posted in , , ,
Lia, Adam, szóval a szokásos. 

A mai terv eredetileg egy Neil Gaiman: Amerika istenek összefoglaló lett volna, aztán eljutottunk Lokiig, aztán meg oda, hogy ugyan már, nézzük meg az Only lovers left alive-ot, mert már eddig is éppen eleget vártunk vele.
(korábbi bejegyzés a témáról: http://adamvampire.blogspot.hu/2013/12/tom-hiddleston-adam-vampir.html)

Hogy röviden mi a reakcióm a filmre? Hát nagyjából ez:

 Mélységesen csalódtam a druszámban.

Én a magam részéről ott kezdeném, hogy elképesztően hülye húzás volt Adammel együtt megnézni a filmet, de mivel tegnap este más jelentkezőt nem találtam rá a közelemben, így hát...

8 megjegyzés:

9

Firkák

Posted in , ,
Szóba került már nem egyszer, hogy ha már fényképet nem tudok dimenziókon keresztül feltölteni magamról, akkor legalább rajzoljak. Meg is tetszett az ötlet, viszont nem olyan egyszerű rajzolni, mint gondoltam. Odahaza persze tudok, volt időm megtanulni, a probléma természetesen Liával van. Ki mással lenne? Mondjuk még csak nem is az a gond, hogy ő totál béna a rajzoláshoz - mert grafikus a kis drágám, vagy legalábbis valami olyasmi lesz, "ha nagy lesz" -, hanem hogy ketten rajzolni ugyan azzal a testtel, na az vicces. És naná, hogy Lia balkezes! Oké, oké, hát démon vagyok, ne mondjam már azt, hogy nekem olyan nagy probléma hogy jobb vagy bal kéz, de basszus, évezredeken keresztül nagyrészt jobb kézzel rajzoltam, úgy kényelmes. Meg egyébként is úgy normális. Odahaza nem igazán elterjedt dolog ez a balkezes szarság. Jó, tudom, nálatok se, de nálunk tényleg furcsaságnak számít.

A lényeg az, hogy nem adtam föl a dolgot!

Az eredmény pedig, nos...  Fura.

9 megjegyzés:

4

Cím nélkül (egyelőre)

Posted in
(Ami mélyen érintette Adamet:)
a nyakamat merném tenni rá, h maximum középszerű kis démonocska a maga kis világában is, aki mellett ha nincs Prisc, h megvédje...
ha megnézed, sosem csinál semmi olyat, ami legalább... látszólag veszélyes lenne! Egy örökléten át veszélytelen halandókka
l szórakozik... Egy, EGY olyan esetről sem tesz említést, amikor valakit úgy győzött le/vert át/evett meg, h annak egy hangyányi is esélye is lett volna.. Érted, ami kihívás...
FÉL!
– Adam, éppen ennék…*
– Engedj oda!!!!!!!!!!
– Minek? Ravent tényleg nem tudod kinyírni, ezen mit magyarázkodnál?
– De bárki mást igen!
– Engem?
– Otthon!
– Pris?
– Őt nem is akarnám!
– De nem is tudnád.
– De mindenki mást igen!
– Kivéve…?
– Oké, anyát nem tudnám legyőzni, most örülsz?
– És még?
– Mutass bárkit, kicsinálom!
– Chris. Ez már négy.
Csak négy! A több ezerhez képest! Kikérem magamnak, hogy középszerű démon vagyok, miattad tűnök középszerű démonnak, mert nem írsz rólam semmi izgalmasat!

4 megjegyzés:

0

Fejezetek a halálba vezető útról III. - Bizalomjáték a blöffkirállyal

Posted in
Adam
Északi partvidék, Gulhem, óriási kilapított focilabdára emlékeztető ezüst sportaréna, minden városba kell belőle minimum egy.
Igazán nem kérettem magam sokáig, mire az én egyetlen kis cicám meggyőzött, hogy ugyan már hozzam el a mai fellépésére, ami nagyon, de nagyon sokat jelentene neki.
Örömmel teljesítettem a kívánságát, cserébe csak eperfagyit kellett nyalogatnia a farkamról.
Ezt pedig ő teljesítette örömmel.

Tartott tőle, hogy rossz szokásomhoz híven nem fogok rendesen viselkedni a barátaival – néhány halálos fenyegetés, ilyesmik –, de az utóbbi három nap lepedőszaggató és élvezetes sikolyoktól hangos szex-kalandjai után szinte már kezdett megbízni bennem. Annyira édes! Hogy lehetnek ennyire idióták a halandók? (Jó, jó, ne általánosítsunk Gerard miatt mindenkire.) Ha néhány napig nem viselkedem vadállat módjára, akkor máris szinte rendes embernek tűnök. Talán többet kéne így múlatnom az időt.

0 megjegyzés:

4

Christopher Moore: Ördögöd van!

Posted in , ,
Nem túl bizakodva álltam neki ennek a könyvnek, mert bár a címe már azonnal megfogott, egy kicsit utánaolvasva elég rossz kritikákat kapott.
A fülszöveg azonban olyan bizalomgerjesztő volt, hogy képtelen voltam nem belekezdeni:
Mindenkinek van ördöge, télen is, nyáron is. Van, aki tagadja, van, aki nem tud róla, sőt olyan is akad, aki büszke rá. Hősünk, Travis, a kiugrott papnövendék szeretne megszabadulni ördögétől, akit egyedül ő láthat, a többiek csak akkor, ha… de ezt úgyis megtudják.
Papnövendék? Ördögök? Ide nekem! Bár azt végig nem értettem, hogy miért nem lehetett a demont démonnak fordítani, miért kellett az ördög elnevezéssel szórakozni, amikor ha másban nem is - bár erről szerintem bőven vitába lehet bonyolódni -, de hangulatában van különbség.

Az tény, hogy közel sem a legjobb könyv, amit valaha is olvastam, a Bifftől meg aztán tényleg fényévekkel le van maradva, de szerencsémre nem úgy kezdtem neki, hogy valami Biff-szerű humordömpinget vártam, csak egyszerűen kíváncsi voltam, mit hozott ki démon témából az író.

4 megjegyzés:

5

Szombat

Posted in
(Nesztek egy kis kibogozni való agybaj, az eddigi visszajelzések alapján úgyis bírjátok az ilyesmit! ;D Továbbra is a szokásos Lia, Adam Nolan Adam mondom, hogy Nolan szoktatni kell a népet! Még a rohadt URL címedben is benne van, hogy Adam! Azt meg lehet változtatni, nem?)

*néhány perccel korábban*

– Ha ennyire bajod van a fejemmel, akkor menjél, amerre akarsz! Francnak se hiányzik, hogy itt belepofázz a kellemes kis szombatomba a baromságaiddal! Te vagy a Nagyságos Adam, a Világ Ura, szevasz, kezdj magaddal valamit, nélkülem!
– Valójában Nolan Dame.
– Pfff…
– És mi lesz a nagy író leszek dumával? Meg írok egy könyvet, satöbbi?
– Hát nem pont ezen a szombat estén akarok író lenni.
– Meg nem holnap, meg nem jövő héten, meg nem is idén, elárulnád nekem, hogy mégis mikor?

5 megjegyzés:

9

A kurtizán

Posted in
Annyiszor meséltem már el ezt a történetet különböző embereknek, különböző korokban, és mindig más-más céllal, hogy a megannyi kis színesítés, vagy éppen részletek eltitkolása miatt néha már egyáltalán nem is érdekelt, mi történt valójában. Talán itt az ideje, hogy legalább egyszer megpróbáljak színt vallani arról, hogyan teljesült be egy szajha iránti örök szerelmem.*
*

Abban a korban történt, amikor a nők körében a turnűr divatja hódított, a légzés biológiáját nagyjából semmibe vevő fűzőkkel, és olyan súlyos fonatokból feltornyozott hajkoronákkal, amik bizony rendesen megdolgoztatták a viselője nyak- és vállizmait, na meg egyensúlyérzék sem ártott hozzá, ha a hölgyemény nem akart fejjel előrebillenni a park dísztavába kacsaetetés közben.
Caligo keleti partján lustán elnyúló Fényvár nevű városka kiérdemelte a nevét; igazi vár ugyan tudomásom szerint sosem állt rajta, csupán egy dúsgazdag földesúr volt nagyon eltelve a nyári rezidenciájával, viszont fényből jutott bőven az egymás hegyén-hátán álló mulatóknak hála. A tehetősebbek minden áldott este hivatalosak voltak egy estélyre, de az alsóbb rétegeknek is megvolt a maga szórakozása a legkülönbözőbb vágyakat kielégítő lebujokban, ahol a legegzotikusabb partnerek mellett a nemi betegségek is minden éjszaka újabb társat kerestek.
Jómagam a szívdöglesztő magányos farkas életmódot folytattam ekkortájt, és terrorizáltam a buja úri népet.
Cilinder, térdig érő fekete szalonkabát, díszes mellény, állógalléros kikeményített ing, a legfinomabb selyemből készült nyaksál lazán megkötve, szűk krémszínű nadrág, lábszárközépig érő barna csizma, elmaradhatatlan sétapálca és finom bőrkesztyű. Tudom ám, hogy manapság is döglenek az ilyesmiért a csajok. Na meg a két szép kék szememért.
Lelkesen és lankadatlan érdeklődéssel lépdeltem a délutáni záportól nedves macskaköveken, mert több száz éve jártam Fényvárban utoljára, és most minden változás kíváncsivá tett.
Kellemes nosztalgia töltött el, amikor megláttam, hogy az egykori kedvenc, bár kissé rozoga bordélyházam helyén most egy akkora és olyan díszes épület áll, ami a legdrágább remekműveket kiállító múzeumnak is megfelelne. Továbbra is kuplerájként funkcionált. Persze már nem az a fajta, ahova belépve azonnal hiányos öltözékű hölgyek kínálgatják fedetlen, peckes bimbójú kebleiket, hanem igazi, talpig fodorba bugyolált nemes dámák legyezgették magukat tollas legyezőikkel. Egészen addig, amíg be nem zárkóztatok egy szobába.

9 megjegyzés:

13

Írói válság...

Posted in ,
... ja nem, ez nem az. Inkább túlmotivált karakterek. Megint egy Lia vs. Adam  agymenés a My Vampire Romance folytatásáról. Meg minden másról.

Az indokok, amiért lassan (sehogy…) halad az MVR – vagyis továbbiakban a Fejezetek a halálba vezető útról (FAHVÚ? Ez aztán jól hangzik) folytatása.

× Adam éppen szerelmes, így hát nem érdekli már az a sztori.
Egyáltalán nem érdekel! El nem tudjátok képzelni, mennyire de nagyon nem érdekel!
Gizi azt írta szeret. Nagy betűkkel. Sok felkiáltójellel. Pont így "ADAM MÉGIS SZERETLEK!!!!!!!!!!!!!!4"
Miért kéne érdekelnie egy száz éves történetnek, ami ráadásul Ravenről szól?
Mert elkezdtük írni, feltöltögetni a blogra, és akadnak emberek, akik olvasnák tovább, én pedig szeretném végre lezárni létezésednek azt a részét, lehetőleg végleg, hogy szépen folyamatosan haladhassunk tovább az események elmesélésével, ne ilyen idióta módon csapongjunk múltból jelenbe.
Részvétem. Inkább mesélek Giziről, mit szóltok hozzá?

× Raven a fejébe vette, hogy többet nem foglalkozik Adammel.
Úgyse fog menni.
Menni fog! – mondja Raven. Basszus, neked is fog kelleni egy szín ide? Nem lehet tarka az egész blog, az úgy olvashatatlan. Szóval jelenleg nem hajlandó hozzászólni a sztorihoz, mert ő most nem foglalkozik Adammel. (És ezt mind úgy teszi, hogy azt hajtogatja magának, hogy "Nem foglalkozom Adammel!". Na jó, ez gonosz volt.)
Ha-ha-ha.

13 megjegyzés:

13

A fehér szoba

Posted in ,

A gondolat: Mi van, ha…?


Csak egy szoba. Az égvilágon semmi jellegzetest nincs benne, az sem egyértelmű, hogy szoba-e valójában. Áll benne egy ágy, ez az egyetlen biztos pont. Két alak fekszik rajta meztelenül, meghitten egymásba kapaszkodva, az orruk hegye összeér, és minden tökéletes. Annyira tökéletes, hogy ennyire hibátlannak, tisztának és igaznak semminek sem szabadna lennie köztük, így hát minden hazugság.
Ezzel mindketten tökéletesen tisztában vannak.

Adamet nem érdekli. Miért is foglalkozna ilyen apróságokkal, amikor ő a világa hercege, minden körülötte forog, elméleti síkokon már dimenziók közt is könnyűszerrel tud lépkedni, igaz, fizikailag még csak ilyen üres lyukakba sikerül átkerülni, de ez is több, mint a semmi. Kifejezetten nagy előrelépés ahhoz képest, hogy néhány évtizede még csak meg sem fordult a fejében a párhuzamos univerzumok létezésének lehetősége.
Őt jelenleg csak az érdekli, hogy újra kénye-kedve szerint kúrogathatja a letűnt idők rocksztárját, és ez kellemesen mulattató nosztalgiával tölti el. Egyelőre. Még néhány alkalom, és megint megunja, ha Raven nem áll elő valami érdekessel.

Raven imádott Adam karmai közt feküdni, belesüppedni a tudatba, hogy a vámpír azt tesz vele, amit csak akar, és ő nem tehet ellene semmit, feltétel nélkül át kell adnia magát neki. De most nyoma sincs ennek a szabadságnak. Mert mi van, ha Adam nem több nála? Mi van, ha mindketten egy kegyetlen család sarjai, csak éppen Adam a kis kedvenc, ő pedig a szerencsétlen fattyú kölyök, akibe mindenki belerúg. Mi van, ha minden, ami köztük van, vagy valaha is volt, a létezésük, az egész világ csak egy vicc, semmivel sem ér többet, mint egy kamaszlány ábrándjai?
Mi van, ha ő látja, ő tudja jól a dolgokat, és Adam, a nagy és legyőzhetetlen Adam az, aki hagyja magát hazugságokba ringatni, pusztán azért, mert képtelen beletörődni a jelentéktelenségébe.            

13 megjegyzés:

2

Christopher Moore: Biff evangéliuma - Aki Jézus gyerekkori haverja volt

Posted in , , ,
Drága gyermekeim az Úrban, ez az a könyv amit el kell olvasnotok. Aki valaha is járt templomban annak azért, aki nem, annak meg azért.

Lássuk csak mit írhatnék erről a történetről én, mint túlvilági démon, akinek annyi köze van a ti világotok Istenéhez, mint zsidó gyereknek a szalonnához.

Na jó, először is, legyen valami emberi megközelítése a dolognak, íme, amit Lia kegyeskedett szavakba foglalni a könyvről a molyon: 

"A gyerekként átélt pokolian unalmas kényszer-hittanórák és jórészt nyitott szemmel alvással vagy ábrándozással töltött misék kitörölhetetlen emlékével a lelkemben igazán érdeklődve vetettem rá magam erre a könyvre, miután elolvastam a fülszövegét.
A vélemények és néhány idézet olvasgatása során már sejtettem, hogy szórakoztatni fog a könyv, de arra azért a legkevésbé sem számítottam, hogy az amúgy is zavaros kis lelkiéletemhez fog adni valami pluszt. Valami egész nagy pluszt. Többek közt megtudtam, hogy Józsua mellé tényleg szükség van egy Biffre, aki emberivé teszi azt, ami amúgy annyira magas, hogy földi halandó ésszel fel nem fogható, mégis mi a jó életről van szó tulajdonképpen.

2 megjegyzés:

4

Sherlock, UFO-k, slash (ez azért egy bizarr sztori címe lehetne)

Posted in , , ,
Két írói válság között legalább Lia is kitölti valamivel az idejét. (Aztán húzunk vissza Biff evangéliumát olvasni.)

A kérdések Reyklanitól származnak.
(A felállás a szokásos: Lia, Jómagam)

1) Hogyan találtál rá a Sherlok BBC-re? 
Barátnőm kattant rá először a sorozatra, aztán pont akkor mentem át hozzá egy hétvégére, amikor végignézte az első évadot, és nagyon lelkesedett, hogy mennyire jó, és alig várja, hogy a második évadot lássa. Már rég fent voltak akkor a részek a neten, én meg mondtam, hogy hát tőlem elkezdhetjük nézni a második évadot együtt, csak nem függnek annyira össze a részek, hogy ne értsek semmit az első évad nélkül.
Na hát ott ültem az első percekben, Johnon bomba, én meg azt se tudtam hogy akkor most pontosan melyik Sherlock meg melyik Moriarty... Aztán kitisztult a kép; az a nyomott fejű a Sherlock. A történet hagulata rögtön megfogott, viszont a rész első fél órájában azzal voltam elfoglalva, hogy hogy nézhet ki egy ember ennyire furán. Aztán rájöttem, hogy ez a fura valójában elképesztő jóképűséget jelent.
Szóval így ismertem meg. Második évad, első rész, durr bele a közepébe. 
Ez ám az érdekfeszítő történet.

2) Mit tennél ha elrabolnának az UFOk?
Ez azért attól is függne, hogy milyen szándékkal rabolnak el. Ha csak úgy ismerkedési alapon, akkor szívesen elbeszélgetnék velük.
Én ufónak számítók?
Mint Unidentified Flying Object? Attól függ, hogy álltok az űrhajóval.
Szarul, de büszkén.
Na várjál, most halál komoly építitek az az űrhajót?
Nem, csak egy helyben fekve és meditálva várom, hogy megtestesüljek más világokban is. Még szép, hogy építjük!

4 megjegyzés:

2

Terry Pratchett: Egyenjogú rítusok (Korongvilág III.)

Posted in , ,
Terry Pratchett egy zseni, efelől már semmi kétségem.
Bármit megadnék érte, ha az ő agyában lehetnék. Még a növényeket is megkedvelném, tényleg. Eddig szigorúan Chris gondozta a kastélykertet, a kastélyon belül meg egy kósza cserepesvirág sem volt soha, de az ő kedvéért botanikuskertet varázsolnék.
Ez a történet a mágiáról szól, arról, hogy hová tűnik, meg, ami talán még fontosabb, hogy honnan jön és miért, bár nem kívánja azt a látszatot kelteni, hogy megválaszolja mindezen kérdéseket, vagy akár csak egyet is közülük.
Ami azt illeti, esetleg segíthet annak megmagyarázásában, hogy Gandalf miért nem nősült meg soha, vagy hogy Merlin miért is volt férfi. Mert ez a történet a szexről is szót, bár valószínűleg nem az atlétikus, izgó-mozgó, számold-meg-alábakat-és-oszd-el-kettõvel értelemben, hacsak a szereplők teljességgel ki nem bújnak az író irányítása alól. Ami nem kizárt.
Mágia? Szex? Ide nekem ezt a könyvet!

2 megjegyzés:

9

Lindsey Stirling

Posted in
Rég láttam olyan elképesztően szexi dolgot, mint ahogy Lindsey Stirling hegedül.
Nézzetek körül a videói között, én teljesen beleszerettem a lányba!

A fentin kívül a másik nagy kedvenc videóm tőle. 

9 megjegyzés:

7

Fejezetek a halálba vezető útról II. - Vésd a neved a karomra!

Posted in
Gerard
– Bízol bennem? – suttogta kéjes vigyorral. Az ujjai lecsúsztak a hímvesszőmről, végigsimított a belső combomon.
– Nem. – Óriásit nyeltem, és két kézzel markoltam a vörös bársony ágytakarót.
– Helyes! – vigyorodott el. Ne, csak ezt a vigyort ne!
A kastélya harmadik emeletének egyik igazán grandiózus hálószobájában voltunk, ahol a berendezési tárgyak megőrizték az előcsarnokhoz hasonló gótikus stílust. Az ablakok nyitva, a holdvilág, mint a fény egyetlen forrása, kísérteties derengéssel árasztottal el az egész szobát.
Adam feltérdelt az évszázadokkal ezelőtti gótikához képest igencsak modern – lehet, hogy a legújabb innovációs –, elképesztően kényelmes matracon, én pedig meztelenül és felajzva feküdtem a lábai között.
Tudtam, hogy én vagyok a legelcseszettebb balfasz, amiért újra egy ágyban vagyok azzal, aki hetekkel ezelőtt nemi erőszakot követett el rajtam, most pedig álló farokkal várom, hogy újra megtegye.
Futnom kellett volna, menekülni, elküldeni, hogy soha többé nem akarom látni. Természetesen utánam jött volna, és esze ágában sem lett volna tágítani, de talán ha így teszek, akkor kapásból megöl, vagy megöl mindenkit, akit szeretek, engem pedig halálra kínoz, és ezzel az egésznek egy nap leforgása alatt vége. Esetleg egy hét.
De én belementem az ő eszelős játékába, pusztán azért, mert mindennél magasztosabb dolognak éreztem, hogy a vámpír velem akar lenni.

7 megjegyzés:

4

Festmények, szobrok, Queen meg miegyéb

Posted in , ,
Liának megjött a kedve a válaszolgatásra, én pedig kihasználtam az alkalmat.
A színjelölés a szokásos: Lia, Adam

Raistlin kérdései


1. Melyik táncformát sajátítanád el a legszívesebben?
Tangó.
Valami nagyon különleges, ősi rítustáncot. Majd keresek egyet ami megfelel az elképzelésemnek. Ha nem találok, majd szerzek egy magányos, istentelen törzset, bevetek nekik egy-két hókuszpókuszt, aztán megkoreografáltatom velük a tiszteletemre szóló lépéseket.

2. Melyik az a festmény, amit szívesen kiakasztanál a szobád falára?
Csontváry Kosztka Tivadar: A Taorminai görög színház romjai 
Oké, ez konkrétan a szobám fala lenne.
 


4 megjegyzés:

5

Díj nekünk és díj tőlünk

Posted in
Ezt a díjat kaptuk a minap Cindy-től, amit a szabályokat figyelembe véve most meg is köszönünk.
Meg amúgy is köszönjük szépen.

Cindy Lianne nevére küldte tovább a díjat, úgyhogy sikerült rávennem Liát, hogy ő (is) válaszolgasson a kérdésekre.
És a továbbadást illetően kicsit önkényeskedünk.

"Eredeti" szabályok:
- Köszönd meg annak, akitől kaptad!
- Írj 10 dolgot magadról!
- Válaszolj 10 kérdésre!
- Tegyél fel 10 kérdést!
- Küld tovább 5 bloggernek!

Általunk módosított szabályok az elkövetkezendőkre tekintve:
- Ha egyáltalán nem érdekelnek az ilyen ajándékozós hülyeségek, netalán bunkó vagy, akkor nem kell megköszönni. Nehogy megköszönd!
- Írj néhány bizarr dolgot magadról! (Tehát bármi olyat, ami kapásból eszedbe jut a saját személyed és a bizarr szó társításából.)
- Válaszolj a 10 kérdésre! Lehetőleg a 10 neked feltett kérdésre...
- Tedd fel magadnak azt a kérdés, ami eddig az egész életedben kísértett, és próbálj meg rá válaszolni! Nem kell nyilvánosan.
- NE küldd tovább a díjat! Kivéve ha ellenállhatatlan késztetést érzel rá. Ez esetben csak nyugodtan.

5 megjegyzés:

0

Szösszenetek: regény, Gerard meg Night Vale

Posted in ,
Megint egy "különösebb értelme nincs, de azért magyarázok" jellegű blogbejegyzés következik, mert Lia végzett a vizsgáival, és ennek örömére beállt nála a "hirtelen túl sok szabadidőm lett, és nem tudok mit kezdeni vele" állapot, amiről már volt szerencsém megtapasztalni, hogy ilyenkor még amiatt sem kezdi el magát összekapni, ha egészen véletlenül meggyullad a pulóvere ujja. Szó sincs azért öngyulladásról, volt ott egy gyertya is.

Szóval most nekiesek egy listaféleségnek arról, hogy mit is kéne csinálunk az elkövetkezendő hetekben. Leginkább Liának szól, hátha motiválja, hogy így meg van rá az esély, hogy a hónap végén az orra alá dörgölhöm ezt a bejegyzést azzal a mondattal, hogy te szerencsétlen, már megint nem csináltál semmit!
Persze, jöhet azzal, hogy ne legyek hajcsár, nekem itt az egész öröklét, de neki nincs!
Drágám, huszonévesen teperhetnél kicsit jobban azért a hőn áhított könyvért, mert az rendben, hogy én megígértem, hogy szerzek neked kiadót, meg pénzt, meg mindent ami kell, és igen, mint láthatod írásba is foglalom, de ahhoz be kéne már fejezned azt a kicseszett könyvet! Egy hónap alatt képes voltál megírni a teljes kéziratot, de azóta egy szót sem javítottál rajta!

Tudom, tudom, hogy ezt már írtam, de egyszer csak eljut az agyáig, hogy most már talán hozzá kéne látni.

0 megjegyzés:

15

Fejezetek a halálba vezető útról I. - Szükségem van rád (My Vampire Romance folytatás)

Posted in
Meglepetés!
Ellentétben a My Vampire Romance-szel, ezek kevésbé összefüggő részek lesznek, inkább csak kiragadott jelenetek a Ravennel töltött közös napjainkból, egészen addig, amíg...
Nos, kellemes olvasást kívánunk! ;)
(Mármint kívánok én, meg Lia. Raven meg utál mindenkit, mint mindig. Bezzeg a régi szép időkben milyen kis optimista volt!)

http://adamvampire.blogspot.hu/p/my-vampire-romance.html

15 megjegyzés: